Teljes név: Nakayama Sawada
Beosztás: Genin
Kaszt: Ninja
Faj: Ember
Nem: Fiú
Kor: 15
Chakra: Fuuton
Felszerelés:
Fegyverek:
10-10 kunai, a kunaitartókban
15 shuriken
2 tanto, a „kabátja” belső zsebében


Talpig feketében jár, mindenhol, mindig. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem cserél ruhát soha, csak nem kedveli a világosabb színeket. Mind a harci, mind a hétköznapi viselete látszatra ugyanazt viseli, azonban a harci öltözete abban különbözik, hogy a kabátjában sokkal több a belső zseb. Első ránézésre egy kicsit ijesztőnek tűnhet, az idegen emberek szemében, azonban ez csak a látszat. Arckifejezése lusta, ez sok mindenről árulkodik, haja is rakoncátlan mindig, zöld szemei pedig abszolút ürességet tükröznek. Egyébként 178 cm, és 75 kg. Nem izomkolosszus, de a szél sem fújja el. Fejpántját a bal karjára kötve hordja.

A szótlanság mintapéldánya. Szinte soha nem szólal meg, nem beszél, csak akkor, ha kérdezik (de akad olyan is, hogy akkor sem válaszol) ha megszólal, akkor is csendes, halkan beszél, és lényegre törően. Van eset, amikor kinyílik a szája, és beszélni kezd, de ezek is meghatározott helyzetben fordulnak elő. Például, amikor küldetésen van, vagy hivatalos személynek számol be valamiről. Lusta. El sem hinnéd róla, de ő a Föld leglustább embere. Ha nem akar, nem mozdul meg, nem is fogod tudni rábírni, semmivel sem. Abszolút a saját feje után megy, és nem hallgat rád. Csak nagyon kivételes esetben. Egyébként nagggyon okos vagyok, csak jól titkolom.


Konohagakure no Sato… 15 évvel ez előtt. Azon az éjszakán felsírtam én, Nakayama Sawada, Nakayama Sato és Nakayama Chisaki gyermekeként. Természetesen nem vagyok egyedüli gyermek, van egy nővérem, Nakayama Etsuko, és van egy kisöcsém, Nakayama Kouji. Boldog családban élünk, hosszú nemzedékekre nyúl vissza a történetünk, viszont Kekkei Genkai-al nem rendelkezünk. Őszintén szólva, nekem nem is kell, nem is volt rá soha szükségem. Boldogan megvoltam mindig nélküle. Bár néha, nehezebb pillanataimban, mert azért vannak olyanok is, hiszen én is ember vagyok, álmodozok egy vérvonalbeli képességről, ami csak az enyém, és a klánon kívül nem is tudja senki sem elsajátítani. Mennyire jó lett volna, de mivel nincs, ezért inkább abba szoktam ölni az energiámat, hogy minél több technikát tanuljak meg. Így éppen otthoni magányomban gondolkodok egy összefoglalásról. Amit megfogalmazok gondolataimban. És nem csak ott, mivel papírra akarom vetni. Lássunk is hozzá!
A születésem adatait már nagynehezen összeszedtem. Mondhatni, hogy a gyermekkorom boldog volt, hiszen megvolt a szerető család körülöttem, tulajdonképpen egyszerűnek mondható, az az út, amikor egy kis csöppségből Genin vált belőlem. Bővebben is temetkezzünk bele, részekre bontom, így nekem is könnyebb áttekinteni, na meg ha egyszer híres író leszek, akkor a többiek is átlátják könnyen az irományaimat.

Akadémiai tanulmányok, előzmények – avagy hello édes gyermekkor!

Szóval születésem utáni boldog éveim, amit nevezzünk kisgyerekkornak, azok voltak a legjobbak. Szorgalmasan sajátítottam el otthon a járást, beszédet, aztán később írást, olvasást. Szüntelen gyepáltuk egymást a bátyámmal. Minden apró dolog miatt ölre mentünk, és általában az lett a vége, hogy sírva kötöttem ki a földön, meg hisztizve, hogy a csúúúúnya bátyuskám megvert. Visszagondolva, jogos is volt, hogy kaptam 1-2, esetleg több sallert is tőle, hogy végre észhez térjek. Aztán, ahogy idősödtem, apám sokat vitt el edzeni, rengeteget, ahol megmutatta az edzés csínját-bínját. Minden mozdulatot ellestem tőle, és ha nem is elsőre, vagy másodikra, harmadikra el tudtam sajátítani. Persze ezek szigorúan olyan mozdulatok voltak, amit egy korombeli is el tudott sajátítani, hiszen senki nem születik zseninek. Oké, biztos van olyan ember, aki igen, de én nem vagyok az. Szóval így teltek a napjajim, tanítgatással, amikor is az Akadémiára kerültem. Itt nem nagyon beszéltem senkivel, pedig a lányok érdeklődtek irántam, no nem azért mert annyit beszéltem volna, és nem is futottak a nyomomban soha, pusztán érdekelte őket a személyem, sokat kérdezgettek, és én, ahogy szoktam, válaszoltam nekik. Aztán így teltek – múltak az akadémiás évei

Genin vizsga, genin élet – hoppá, azt hiszem nem vagyok többé gyermek

A genin vizsga végül is nem volt bonyolult, de azért egy nagyobb megmérettetésként fogtam fel. Kellett csinálni egy klónt, shurikenekkel és kunaiokkal kell célba dobni. Kivételesen nekem sikerült minden, pedig szokásommal ellentétben beszéltem végig, és izgultam. A többiek nem is tudták, hogy mi lehet velem, hogy így kinyílt a szám, és konkrétan be sem állt, egészen addig, ameddig a fejpántom meg nem lett. Miután felkötöttem a bal karomra, még egy darabig tartott az ünneplés, aztán könnyű szintű küldetéseket hajtottam végre, tehát E szintűeket, meg D szintűt, aztán most meg itthon ülök, holnap szintén egy D szintű küldetésem lesz, de remélem, hogy kapok már valami normálisabbat.

Semmi problémát nem látok, klassz előtörténet . Nem húzom a szót:

ELFOGADVA