Konoha utcái, ahol bármilyen kellemes, vagy éppen kellemetlen dolog megtörténhet.

* Egy újabb nap,egy újabb csodás reggel. Elegendő kinézni az ablakon, s a kinti táj rögvest mosolyt csal mindenki arcára. A nap csodásan süt, az utcák mind jó kedvű nevető emberekkel van tele. A legtöbbjük mind gyerek, ők élvezik leginkább ezt a csodás napot. Nekik még nincs annyi kötelezettségük, mint a náluknál idősebbeknek, akik kénytelenek ilyen szép időbe is húzni az igát. Szerencsére hősünknek nem akadt semmi teendője mára. Mivel jobb dolga nem akadt, úgy gondolta lemegy az utcára. Széjjel néz egy kicsit, talán vásárol is valamit, de ami a legfontosabb, nem ül otthon egy ilyen szép reggelen. Csakhamar felkapta magára szokásos öltözékét, s hip-hop máris az utcán találta magát. Ahogy az utcán sétált és nézelődött, tekintete egy gyümölcsös bódén akadt meg. Szebbnél szebb gyümölcsök sorakoztak a pulton. Volt ott mindenféle gyümölcs, amit csak el lehetett képzelni. Kicsi, nagy, piros, sárga, gömbölyű, hosszúkás, érett, túl érett, egyszóval mindenféle. Lévén, hogy Fujin is csak ember, nem tudott ellenállni a hirtelen jött kísértésnek, úgy érezte muszáj vennie legalább egy almát. Igen csak jól fog most esni, gondolta magába, s be is állt a pult előtt sorakozó emberek közé. Türelmesen várt a sorára, s miközben így tett, egy aljas bűntényre lett figyelmes. Épp a pulton sorakozó portékát figyelte, azok közül is egy zöld almát, amely szinével kiemelkedett a körülötte lévő piros almák közül.
~ Az kell nekem. - gondolta magában, s már készítette volna pénztárcáját.
*De nem ő volt az egyetlen, aki a szemét az almára vetette. Ő azonban kijátszva a törvényes utat, megfújta az almát, hogy aztán pár méterrel elfogyassza zsákmányát. Balszerencséjére a lopás mégsem volt olyan sikeres, mint azt gondolta volna, az esetnek ugyanis lett egy szemtanúja. Nem is gondolkodott sokat, mit kellene tennie. Közelebb lépett a pulthoz, s egy hámozó kést vett el onnan.
- Hé! Te ott!
* Kiáltott az ismeretlen tolvajnak, majd miután kezébe megpörgette egyszer a kést és az almába dobta/vágta. (Remélhetőleg akkor, amikor Lavi újabbat harap bele.)

*Vérbeli tolvajjal akadt dolga hősünknek, ez nem vitás. Az az arc, amit vágott a lebukása pillanatában mindent elárult. Nagyon meglepődöttnek tűnt, amiről egyértelmüen arra lehet következtetni, hogy korábban még sosem bukott le, vagy csak nagyon ritkán. Ennek ellenére nem jött zavarba, arcán egy cseppnyi pánik sem volt észrevehető, s pimaszt megjegyzést tesz lebuktatója felé, mialatt a mélyen a szemeibe nézett. Fujin tekintete azonban máshol pihent meg. Elsőként a pántra figyelt fel, ahogy az megcsillant a napfényben. Ezután az arcára vetett egy pillantást. Vörös haj, zöld szem, másik szemén egy szemfedő, nagy valósszínüséggel megvakult fél szemére. Arca sovány, kissé sápadt, bőre feszesen simul az arccsontjához. Arcvonásai egy igazi csirkefogóról árulkodik.
~ Mégis miért lopna egy ninja az emberektől? Vagy a fejpántot is csak lopta volna?
* Kérdésére nyilván nem kap választ, helyette visszakapja az előbb eldobott kést. Hogy elháritsa a felé közeledő veszélyt anélkūl, hogy másoknak baja esne, a hàtához nyúlva, mert akkor épp háttal állt a gyümölcsös standnak, felkpott egy másik almát. Közel sem volt olyan szép zöld színe, mint az előzőnek, ez inkább piros volt, kicsit fakó színű. De a célnak végülis megfelelt. Nem volt túl érett, ami most jól jött. Keménységének köszönhetően nagyszerűen lelassította, megállította a kést, amikor Fujin elé tartotta a gyümölcsöt. Sajnos mindeközben meglépett a tettes, vagy legalábbis szemelől tűnt.
~ Hova tűnhetett?
* Fejét ide-oda kapkodva próbál a nyomára jutni a szemtelen gaztevőnek, mindhiába. Beletörődve sorsába, hogy nyomát vesztette a tolvajnak, az eladóhoz lép.
- Sajnálom, hogy nem tudtam elkapni, és a tönkrement almáját is.
* Kihúzza az álmában fúródott kést és átnyújtja mindkettőt, az almát, és a kést is, az eladónak.
- Semmi gond fiatalember, így is  én tartozok magának, amiért sikerült lebuktatnia a tolvajt.
* Mosollyal az arcán nyugtázva a dolgot, el köszön az eladótól, és elindul hazafelé, de legalábbis abba az irányba. ( Pont arra amerre Lavi is van. )

*Csalódottan ballag az utcán, bántja a gondolat, hogy futni hagyta a tolvajt. Lassan sétál az úton, mondhatni csiga lassúsággal. Ennek egyik oka az volt, hogy amúgy sem sietett haza, élvezni akarta a nap meleg sugarait, főleg az elmúlt napok miatt, amikor eső, esőt követett, azt pedig még nagyobb vihar. Másrészt szeretett bámészkodni, nézni az embereket, ahogy azok szorgosan végezték a maguk munkáját. Titkon azért abban is reménykedett, hogy kiszúrja valahol új ismerősét, de valljuk be erre kevés az esély. Vagy mégsem? Pár perc múlva egy útkereszteződésbe ért, amely több utcát is hivatott volt összekötni, köztük azt is amelyen Lavi sétált. Fujin lassú tempójának köszönhetően, később ért csak oda. Így mire odaért, Lavi már ott állt, háttal neki.
~Várjunk, az ott nem a ...? De, ő lesz az minden kétséget kizárólag.
*Ahogy korábban Lavi, most Fujin is hasonlóan tesz. Egy bolt előtt tanyázó kisebb tömeg közzé lép, hogy alakot váltson. Másodpercek múlva egy vén szatyor lép ki a tömegből. Kinéz legalább száz évesnek, ha nem többnek. Arca olyan ráncos, mint a .... Nem is találok rá szavakat, annyira. Haja már-már alig van neki, talán egy-két szál, de az mind hófehér színben tündököl. Testalkata vézna, s görbe akár egy akár egy kérdőjel. Az öreg, lassan lépkedve halad a fiú felé, kezében egy szemetes zsákkal, amelyet a bolt előtti kukából lovasított meg. Mikor a fiúhoz ért, hátulról megütögeti a vállát.
- Elnézést fiatalember, megtudná mondani hol van ez a hely?
* Kérdi tőle, s jól láthatóan a zsebeit kezdi tapogatni.
- Hol is van? Hova tettem? Elnézést megint, ha megkérhetem megfogná ezt a zsákot, amíg előkeresem a térképemet?
* A fiú felé nyújtja zsákot, keze úgy remeg, mint a szeizmográf mutatója földrengéskor. Ha Lavi megfogja zsákot, az öreg észrevétlenül kivágja annak az alját, amikor visszahúzza a kezét, így a zsák tartalma a földre hullik.
- Jaj, most nézze meg, ez az én formám. Ha megkérem, segítene összeszedni a szemetet? Mégsem hagyhatjuk itt az út közepén.
(Ha nem venné el a zsákot, nem tudom mi lesz, de majd kiderül)

~Kalózcsapat?! Hogy mit ki nem képes találni!
*Mostmár Zaku sem volt egészen biztos benne, mit nem képes barátja kitalálni, csakhogy mentséget találjon a hülyeségeire. Akárhogy is, eléggé hihetetlen sztorival állt elő, bár az tény és való, hogy a szemfedő egy kicsit hihetőbbé teszi. Hogy most Liza elhiszi e, vagy csak megmosolyogja, azt viszont nem tudná megmondani, hiszen nem ismeri annyira a lányt. Talán soha nem is fogja. Ki tudja milyen titkokat rejt a ember a tudata leges-legmélyén?
~Hej, de gyönyörű ma az ég!
*Zakunak szokása volt, hogyha valami megigézőt lát, rögtön elbambul rajta. Nem mintha ez olyan nagy baj lenne, még nem szólt miatta senki. De jobb lesz, ha felrázzátok, különben még elalszik.

*Liza felfigyel a Lavi mellett lévő fiúra de nem érdekli annyira.
~Kalózok..... ez meg mi a francról beszél? Bár igaz van egy szemfedője amitől olyan mint ha lenne igazság a történetben, de nem izgat.... Ellopta a pénztárcám most bűnhődik.
-Nem izgat miket kamuzol itt nekem add vissza a pénztárcám vagy....
* Liza össze szorítja öklét bele chakrát koncentrálva. A düh látszik arcán olyan mint egy időzített bomba.
-Komolyan mondom ha nem adod oda megverlek. *Mondja a lány de miután kimondja nem hangzik olyan jól és kicsit kezd félni, de még is bátorságot szimulál.

- Ha futni kell, hát fussunk.
* Zaku nyakába kapta a lábát, és sietve loholt Lavi után, remélve, hogy Liza mérgében nem ordít akkorát, hogy mindketten megsüketüljenek.
~ Tisztára úgy nézett ki mint aki citromot nyelt.
* Nem kellett olyan messzire loholniuk, rögtön meg is álltak. Lavi óvatosan a lányt kémlelte, Zaku viszont egyelôre a röhögését próbálta magába fojtani, nehogy felfedje a tervüket.
- Na most mi lesz. Remélem nem harahszik meg a kapitány a kis csínyedért. YAHRR!
* Mondta még mindig röhögô hangon.

- Ha futni kell, hát fussunk.
* Zaku nyakába kapta a lábát, és sietve loholt Lavi után, remélve, hogy Liza mérgében nem ordít akkorát, hogy mindketten megsüketüljenek.
~ Tisztára úgy nézett ki mint aki citromot nyelt.
* Nem kellett olyan messzire loholniuk, rögtön meg is álltak. Lavi óvatosan a lányt kémlelte, Zaku viszont egyelôre a röhögését próbálta magába fojtani, nehogy felfedje a tervüket.
- Na most mi lesz. Remélem nem harahszik meg a kapitány a kis csínyedért. YAHRR!
* Mondta még mindig röhögô hangon.

*Elizát nagyon kiborította ,hogy még mindig nem kapta vissza pénzét. Főleg ,hogy még Lavi szórakozik teljesen ki jön a sodrából.
~Hova futnak? Francba menekülnek..... Most utánuk menjek?!... Ez nem is kérdés végetek!!
*Gondolja a lány vörös arccal. Hirtelen haragosan oldalra néz amerre a két zsivány indult.
-Hát jóóóóóóó! * Kiálltja miközben el kezd feléjük futni. Úgy fut mint egy gepárd és közben kézjeleket alkalmaz.
-Bushin no jutsu. *Suttogja és még egy Liza jelenik meg. Igaz ez nem árnyékklón de az ellenfelek se tudják és mind két lány előveszi tűit.
A hamis Zakurot veszi irányba az igazi Lavit és közben el is dob felé 3-mat. Majd ugrok egyet és ahova került a fiú a tűk kivédésekor oda rug egyet.

-Jaj, ti fiatalok, mindig siettek valahova.
* Förmed a vénember az ifjú suhancra, fejét csóválva.
- Bezzeg az én időmben. Hjaj, milyen szép idők is voltak azok...
* Már-már színészi vénára hajt, ahogy Fujin alakítja az öregembert. De hiába a jó álca, ha nem tudja feltartoztatni új barátját. De hála előző akciójának, megtudhatta, hogy tolvaj létére szorult némi becsületesség a fiúba. Ezt hívnák betyárbecsületnek? Ki tudja. A lényeg, hogy ezekszerint van mód arra, hogy továbbra is fent tartsa a fiú érdeklődését.
- Én igazán nem akarom magát feltartani, ha ennyire siet. Csak gondoltam segítségemre lenne egy pár perc erejéig, cserébe megháláltam volna a jótettét.
* Elő kapja pénztárcáját, hogy demonstrálja milyen hálában is lenne része a fiúnak.
~ Remélem rákap a csalira.
-Fogja csak meg, számolja meg mennyi van benne. Elég lenne egy pár percnyi munkáért?
* Kérdi, s Lavi felé nyújtja a pénztárcát. De még mielőtt elvenné a fiú, ha szándékában áll egyáltalán, Fujin elejti azt, szándékosan. A jól megtömött pénztárca pont a fiútól kicsit balra, nagyjából fél méterre ért földet.
- Megtenné, hogy felveszi? Tudja, a derekam már nem a régi.
*Csak remélni tudja, hogy a fiú ráharap a könnyűnek érkező zsákmányra, annál inkább is, mert így azonnal támadásba lendülhet. Egyértelműen Lavi gyenge pontjára utazik, a jobb szemére. Kihasználva, hogy a fiúnak balra kell fordítani a fejét, hogy felvehesse az erszényt, támadást indít vakfoltja felől. Ha várakozásának megfelelően cselekszik, már lendíti is bal lábát, hogy nyomott hagyon vele a fiú arcán. Lévén, hogy közel vannak egymáshoz, s a vakfoltja felől jön a támadás, kevés esélye van, hogy érzékelje időben a veszélyt, még kevesebb, hogy hárítsa azt.

~ Na végre, egy kis izgalom!
* Zaku teljes erôbôl rátámadt a klónra, amin a lendülettôl kis híján át is esett.
- Lavi, feléd megy az igazi!
* Barátja látszólag könnyen hárítja a lány támadását, majd egy egyszerû jutsuvapróbálja meg sarokba szorítani, miközben kísérletet tesz Liza megijesztésére a sebtiben kitalált garázdaságainak mesélésével.
- Akkor vágjunk bele!
* Szeme lassan kivilágosodott, majd kis idô múltán úgy fénylett, mint a macskaszem. Zaku aktiválta a donjutsuját.
- Bunsin no jutsu.
* A keletkezô klón "anyaga" furamód szemébôl ömlött ki, és vette fel alakját. Ezután Zaku fogta a kardját, és becsúsztatta a bal ruhaujjába úgy, hogy a végén lévô kis hurok a felkarján legyen. Így képes volt a felkarja enyhe megemelésével elérni, hogy a kard ne csússzon le a kezérôl, mi azt jelenti, hogy egy kézzel is képes lesz megformálni az Ichiga pecsétet.
- Én felôlen mehetünk.
* Zaku még a ködillúzió elôtt készítette a klónt, így Liza tudja, melyik az igazi. Megada a lánynak a kezdemênyezés jogát. PPersze, ha elôbb túljut Lavit.

*A nap hétágra süt, az ég kék, a madarak csiripelnek, egyszóval minden olyan, mint valami középkategóriás romantikus regény kezdetén, és ma még Kugo is elődugta az orrát kellemesen sötét hajlékából. Végül is egy kis séta talán neki sem árt, meg hát fel kéne derítenie Avarrejteket egy kicsit. Persze azért önmagát csak nem hazudtolja meg. Útra kel hát fél tucat shurikennel és egy diszkréten elbújtatott köteg huzallal felfegyverkezve. Meg egy könyvvel, ami valahogy a kezében maradt. Ennyit a szétnézésről...
Gőze sincs, miért, de az utca forgataga kivételesen valahogy megnyugtatja, amikor beleveti magát. A tömeg talán valami olyasmi hatással van rá, mint az egészséges magány. Hangzavar, illatok kavalkádja, járókelőknek ütődik neki, ahogy átfurakodik közöttük, egy idő után már nem is igen figyel, merre megy. Az sem segít sokat, hogy menet közben fél kezét zsebre vága, a másikban pedig a könyvét tartja, amibe menet közben is beletemetkezik. A látómezeje a tintafekete lapokra rótt fehér írásjelekre korlátozódik, és bár egy darabig még fel-felnéz és szórakozottan végigméri egy-egy utcai árus portékáját, egy idő után már csak megy előre, szabályos időközönként egy szórakozott "elnézést" mormogva azok felé, akiknek nekigyalogol.*

*A napsütés mindenkire jó hatással van, főleg egy vidám lánykára, aki éppen a városban csavarog. Persze nem egészen önszántából, anyuci megint feladta a rendelést, így egy kosár is van a kezében mindenféle jóval. Akio sem marad el a nézelődéssel természetesen, bár nem az a "vásárolgatós" típus, azért néha látni szép dolgokat, meg furákat is, amiket esetleg még életében nem látott. Az egyik ilyen bámészkodás közepette sétál bele valaki, ami hatására nemcsak hogy arrébb lökődik pár lépéssel, de a kosarat sem tudja megtartani, így az a földre esik, és annak tartalmának egy része szétgurul.
-Hé, nem tud az orra elé nézni?
*Morogja, míg valahogy visszanyeri egyensúlyát, majd az "elnézést" mormogó könyvmolyra téved tekintete, aki fellökte. Fel is ismeri, bár a neve már nehezebben ugrik be.
-Téged ismerlek. Ott voltál Honogarában. Mi is a neved...K...Ku...Kugo?
*Teszi fel a kérdést, majd rájön hogy inkább a szétgurult dolgokra kéne koncentrálnia és összepakolnia, így is tesz, lehajol értük és pakolgatja vissza a kosárba.

*A világért ki nem zökkenne, ha nem találkozna össze egy olyan alacsony termetű valakivel, aki őt is kis híján kibillenti az egyensúlyából és sikeresen kiveri a kezéből az ódon kötetet. Az nem vígasztalja, hogy lepattan róla, miután így is kénytelen felnézni a fehér karakterek közül. De talán még előtte magyarázkodni kezdene, ha a másik, a fiú legnagyobb megrökönyödésére, nem jelentené ki, hogy ismeri.*
- Öhm... Kugo, igen. Bakemono Kugo. - *ahogy fel-, vagy inkább lenéz a lányra, az arcára kiül az árnyalatnyi zavar, ami hirtelen elfogja, egy kicsit még el is vörösödik. Valamiért most az egyszer érzi, hogy bunkóságot követett el.* - Bocs, hogy fellöktelek, nem figyeltem.
*Sietve leguggol és segít a másiknak visszapakolni a kosárba a szétgurult árukat. A gyorsaságával sosem volt baj, most pedig kicsit igyekszik is jóvátenni a dolgot. Ketten hamar végeznek, Kugo pedig visszaadja a lánynak az immár újra teli kosarat, és még egyszer újra lehajol a könyvéért. Szellemeknek hála, nem lett baja, csak egy kicsit le kell söprögetnie az öreg lapokat, hogy újra tiszta feketén nyelhessék magukba a bőséges napfényt.*
- Öhm...
~ Ennyire azért ne engedd szabadjára az ékesszólásod.
- ...találkoztunk már korábban? - *elsőre nincs tippje, honnan ismerhetné őt a másik. Aztán végre-valahára a homlokpántra téved a tekintete, és elkezd gondolkodni.* - Te is itteni shinobi vagy? Ott voltál a vakáción?
*Nem mondja, hogy emlékszik rá, de hát jó szokása szerint nem igazán törődött mással, mint a harctéren kívül, szocializálassal töltött idő kibekkelésével. Ha csak tehette, elvolt ő magában.*

-Kugo, akkor jól emlékeztem.
*Mondja már kicsit lelkesebben, szinte már el is felejtette, hogy a fiú az előbb beléje szaladt. Közben segített is neki összepakolni a cuccokat, ez végül is a minimum, miután fellökte, nem mintha már haragudna érte. Úgy tűnik semminek sem esett baja, így felállt, és elvette Kugotól a kosarát.
-Köszönöm, hogy segítettél.
*Mondja mosolyogva, aztán arckifejezése csodálkozóra vált, mert úgy tűnik, Ő viszont nem emlékszik a lányra.
-Igen, kunoichi vagyok. És ott voltam a vakáción, Honogarában. Elég rövid lehet a memóriád, fogadom a nevemet sem tudod. Sarutobi Akio, örvendek.
*Aztán tekintete a feketelapos könyvre téved, nem emlékszik, hogy ilyennel találkozott volna.
-Látom szeretsz olvasni. Ha jól sejtem, éppen azt bújtad, amikor belém jöttél. Miről szól?
*Mutat rá az irományra kíváncsian.

*No hát ez elboronálva. Még csak sértődés se lett belőle, sőt. Még egy mosolyt is kap a segítségért, majd egy döbbent tekintetet a töredelmes vallomásért, hogy nem ismerős neki a másik.*
- Én is örvendek. És ne haragudj, de mindig ilyen vagyok, attól tartok. - *már hogy másokkal szemben figyelmetlen, nemtörődöm, bezárkózó, satöbbi. De ha akarná se nagyon tudná szavakba önteni a dolgot, inkább marad a kurta magyarázkodásnál egy zavart, bocsánatkérő félmosoly kíséretében.
Aztán gyorsan témát is váltanak, ahogy a lány is elkezdi alaposabban szemügyre venni őt, és persze egyből fennakad a régi könyvön. Mi tagadás, nem sok ilyesmit láthatott korábban, az tény. Igazából még Kugo maga se hallott olyat, hogy fekete lapokra fehér karakterekkel írtak volna könyveket valahol, már persze a Bakemonók Fekete Könyvei kivételével. Ezek után mindenki hármat tippelhet, miért hívják őket úgy, ahogy.*
- Hogy ez? A klánom... A Bakemono kekkei genkairól. Meg a régi elemünkről. Meg ilyesmiről... - *alapmű. Ha fejlődni lehet, fejlődik, akár gyakorlással, akár új technikák keresésével egy poros kötetben.
Kicsit lejjebb engedi az immár újra nyitott, vén kötetet, hogy Akio belepillanthasson. Bár káprázó szemen kívül valószínűleg nem sikerül mást összegyűjtenie, az apró, vakító fehér karakterek ugyanis, amikkel a lapok tele vannak róva, teljességgel ismeretlenek lesznek a számára.*
- Szellemszó. - *elsőre valószínűleg csak értetlenkedés lesz a válasz, úgyhogy gyorsan magyaráz.* - Már hogy az írás neve Szellemszó. A klán írása. - *furcsa, kicsit idegenszerű külalakú jelek, nem is hasonlítanak az általánosan használtakhoz.* - Elég féltékeny tud lenni a fajtám, ha a technikáiról van szó...

-Áh, értem.
~Fura egy szerzet meg kell mondjam.
*Gondolja magában, nem tudja mire vélni ezt a zárkózottságot, mert még nem volt dolga hasonló személlyel. Dehát ami késik, az nem múlik. És a könyvhöz tartozó magyarázat sem marad el sokáig. Azt mondja a klánuk egyik könyve, és róluk szól, vagyis egy kekkei genkairól. Ennyi máris megragadta a fantáziáját, és még bepillantást is nyer a könyvbe...hát, amiből még egy betűt sem ért, méghogy egy szót. Még mielőtt megkérdezhetné milyen nyelven is íródott a könyv, már meg is kapja a választ.
-Szellemszó? A stílust elnézve még illik is rá. Fekete lapon fehér betűk. Elég érdekes. A féltékeny részt megértem, nem sok klán szereti megosztani a titkos technikáit másokkal.
*Jelenti ki együttérzően, de eszébejut, hogy anyja közben otthon várja.
-Te merre készültél amúgy? Ha egy irányba megyünk még elkísérhetlek talán egy darabon. Anyám vár otthon, hogy viszatérjek ezekkel.
*Mutatja fel a kosarat, ami a kezében van.