A leány lakása igen egyszerű és egyben szűkös. Sajnos fizetéséből nem telik egy apró bérelt lakásnál többre, de számára nem is kell több, nagyon jól elfér ott így is, nincsen sok holmija. Van a szobában két beépített szekrény, ahova az emberek általában ruháikat és a futonjukat rakják, de mivel Makotonak nincs több néhány darabnál, így elég üres. Van egy kis asztala is négy ülőpárnával, ahol ételeket szokott fogyasztani, vagy éppen teázni. A szobának van még egy terasza is. Van egy is előszoba szerűség is, elég szűkre szabták, csak egy ember fér el benne egyszerre. A picike folyosó egyik oldalán egy még apróbb fürdőszoba, ami egyben van a mellékhelyiséggel, nem túl jó dolog ez, de nem szokott vendégeket fogadni. A másik oldalon egy kis konyha szerűség, nem sokat van használatban, kis szekrények, és kis hűtő, amiben általában étkezdei kajájának maradékait tárolja, tejet, meg ami még esetleg kell.

/Előző játék folytatása/

*Szorgosan kavargatja időközönként a fazék tartalmát, még akkor is, amikor nem éppen lenne rá szükség, de na, azért éreznie kell, hogy csinál is valamit. Amikor éppen nem a kavarással van elfoglalva, hosszasan és mélyen néz az edény aljába, mintha azt várná, hogy kiugrik belőle a hús, és azt neki el kell kapni. Hirtelen zavarja meg ezen tevékenységét a kopogás az ajtón, meg is ugrik kicsit, majd a fakanállal a kezében siet a bejárathoz, hogy kinyithassa azt. Yasu állt ott előtte vigyorogva, és valami általa poénosnak talált szöveggel üdvözölte. Unott képet vág a lány, közben egyik szemöldöke meg-meg ugrik. Nem tudja mit reagáljon. Végül keze megmozdul, és a fakanállal fejbe kólintja, persze nem erősen, de azért fájhat neki. Ezzel végezvén elsétál az ajtótól, hogy beengedje a fiút, az ajtó becsukását is ráhagyja. A konyhában várja a véleményezést, koncentrálva tekint Yasura, mintha szugerálná, hogy valami jót mondjon. De azt várhatja, már az elején képes volt elrontani a dolgokat. Pirult arccal szégyenkezik hibájáért, és félrenézve szólal meg.
-B-bocsánat...

* Humoros hozzászólását nem értékeli a lány olyan nagyon, mint azt jó maga tervezte, de azért a dicséretként elfogadja a fakanalat a fejébe, amire csak odakap egy pillanatra, hátha gyógyul valamit ha hozzáér.
- Aucs, hát így üdvözlöd hazatérő hitvesed, hehe?
* Végre kitárul előtte az ajtó, és képes valahogy bejutni... Egyenest a konyhába, ahol is kóstolás következik. Nem különösebben meglepetés számára, hogy elsőre nem jött össze teljesen az ízvilág, de nosza, nem is gondolta hogy fog. Nem könnyű dolog megtanulni bizonyos ételek elkészítését, pláne nem, ha ilyen bonyolult darabbal kezd az emberlánya.
- Bocsánat? De mégis miért? Nincs ez még elrontva, csak figyelni kell rá, hogy ne legyen jobban megsózva. Igen ügyesen csináltad eddig, ha azt nézzük, hogy ez az első önálló Ramened! Alig várom már hogy kész legyen, de van még vele munka bőven.
* Elégedetten bólint egyet-kettőt magának, majd átnyújtja a lánynak a korábban vásárolt levesalapot, hogy tegye bele a levesbe.
- Nem kell nagyon sok belőle, a merőkanállal ha kimérsz mindkettőből olyan fél kanálnyit, annak elégnek kéne lennie.

*Mondanom sem kell, dícsérő szavai kicsit megkönnyítették lelkét, talán még nincs minden veszve, és képes lesz sikeresen befejezni a ráment. Helyrerázza magát és az utasításnak eleget téve beleteszi a levesalapot az edénybe, igyekszik nem sokat tenni, talán még kevesebbre is sikerül kicsit a kértnél, de ez talán nem gond. Megkeveri ismét a levest, hogy eloszlassa benne az imént belerakott hozzávalót.
-És mi jön ezután?
*Kérdi kíváncsian, arcán pedig az érdeklődő kifejezés, amit nem sokszor mutat mások felé, ha bátrak vagyunk, akár mondhatjuk egy aranyos kislánynak is.

* Pillanatra gondolkodóra fogja a formát, majd végül bólint egyet , hogy tudja ám mit kéne csinálni! A célpont a Zöldségek csoportosulása, s bár ez inkább csak hagymákra, paprikára, és gyömbérre utal, azért van belőle bőven. Nem is gond az, végtére is a leves ettől lesz igazán kellemes!
- A hagymák, az erős paprika, és a gyömbér. Ezekből csak a Zöldhagyma, és a gyömbér igazán bonyolult, ám ahogy eddig teljesítettél. * Kedvesen elmosolyodik * - Nem hiszem hogy akadna bármilyen probléma... Na meg a vágáshoz eléggé értesz, abból nem lehet gond.
* Halvány utalás a saját sebére, de szó se róla. Ő maga volt az félig aki a sebet okozta, s viseli is a terhét... Bár valljuk be, azért nem járt olyan nagyon rosszul azzal a kis "karcolással". Egy nap alig telt el, s már a friss házasok életét éli, némi halvány túlzással... Az együtt alvás megvolt, az együtt étkezés, és kórházlátogatás is, most pedig éppen a főzőcske van soron. 
- A Zöldhagymának a fonnyadt részét kidobhatod, de a Zöld részt ne. Annak van a legkellemesebb íze.
* Fejében kavarognak az érzések arról, hogy vajon  hogyan végzi a leves, s végül a csípős paprikára tekintve úgy dönt, inkább ő maga lesz az aki kiméri... Nem lenne jó ha a kellemes nap egy rettenetes hasmenéssel érne véget, abból a tüzes fajtából! 
- Az erős paprikát megcsinálom én. 
* Kötény ugyan nem akad még egy kiszerelésbe, de azért egy kést előkap valahonnan, és felölti a Kis szűcs énjét.
~ Pont mint egy főzőműsorban... Makoto főszakácsnő, és bájos segítője Yasuna!
- Csak óvatosan, el ne vágd az ujjaidat... Bár ha egy kicsit bibis lesz azt sem bánom, legalább lesz okom puszit adni a bibikra! 
* A szöveg még megérdemel egy jó Yasus vigyort, s kezdődhet a csípős zöldség előkészítésének próbája!

*Nos, ahogy eddig sem tett másképp, Yasu szakácsmester szavait lesi. Bár komoly arckifejezése nem változik, szeme mindent elárul, süt belőle a tanulni akarás és az igyekezet. Persze ezt nem lehetetlen lelohasztani, Yasu meg is teszi, mikor vágótechnikáját dícséri. Szeme bosszankodóra, vagy talán durcásra vált, és elpillant oldalra a konyha másik felébe. De nem marad ez így örökké persze, a puffogás pillanatok alatt abbamarad, zöldség pucolás jön, nevezetesen a zöldhagymá-é.
-Rendben.
*Szól a válasz az utasításra, bár a bibi puszilgatás gondolatára kicsit zavart arcot vág és el is pirul hozzá.
-N-ne aggódj...nem fogom elvágni az ujjamat...
*Dünnyögi a választ oldalra irányítva tekintetét, majd előveszi a zöldhagymát. Bár elég szép példányok, néhánynak a vége vagy megfonnyadt, vagy megszáradt, szerencsére nem sok, így több marad a zöldjéből. Elővesz egy kést a fiókból, és lenyisszantja a rossz részeket, majd ha ezzel végzett, olyan három ujjnyi hosszúságúra vágja a zöld rész, majd a fehéret. Mivel az utasítás ennyiből állt, jön a szabad foglalkozás! Figyelme a fazék felé terelődik, kíváncsi mi történt a fedő alatt azóta, hogy Yasu megjött. A lé láthatóan forrni kezdett, erősen lobog, a gőz arcon is csapja, persze ebből nem érzett semmit, csak gőzt lát felszállni.
-Ennek így kell bugyborékolnia?
*Fordul újdonsült párja felé kérdően, még nem tudja, hogy lentebb kell venni a tüzet, ha forr a leves, hiszen elforr, majd elpárolog, aztán fújhatják az egészet.

* Míg Makoto főszakácsnő a hagymával foglalkozik, Yasuna a csípős paprikát bűvöli. Levágja a felesleges részeket, kiméri a megfelelő adagot, s emellett persze még arra is figyel, hogy ne nyúljon bele a szemébe a roppantmód maró tapintással. Miközben az óvatosságot igénylő feladatot végzi, némi kérdés érkezik irányába, s nagyon is jogos. Elégedetten bólint előre, mintha csak megdicsérné a lányt saját magának, de figyelmessége komoly balesetet előzött meg most.
- Óh! Rég nem jó ha bugyborékol, kérlek vedd lejjebb egy picit. Ügyes vagy hogy észrevetted, sikeresen megmentetted a levest!
* Vigyorogva hátratekint, s persze addig kicsit abbahagyja a szeletelősdit, elvégre nem lenne humoros ha pont ő vágná el a kezét azután, hogy sikeresen figyelmeztette Makotot pont erre úgy 2 perccel ezelőtt. 
~ Talán még egy kicsit apróbbra darabolom, akkor sokkal jobbna kijön az íze... Ráérünk még hozzáadni a csípőset, végül is.
- Hmm... Hmmm... Hozzáadhatod a hagymát, úgy látom eléggé jól végezted a felszeletelését. Ha meg már ott vagy, kérlek kóstold meg az alaplét, hogy megfelelőnek találod-e.
* Kezei alatt élénk táncot járnak a paprika darabok, s végük egyre inkább közeledik... Ám még ne ugorjunk annyira előre, hagyjuk kényelmes ütemben haladni a dolgot.
~ Yasuna fürge ujjaival felszeli a csípős paprikát!

*Kérdő tekintete pánikolóra vált, veszélyben lenne az ebédjük? Ez baj ám, bár nem sejti, hogy ez nem annyira nagy katasztrófa. Gyorsan odakap a tűzhely gombjához, és lecsavarja takarékra, viszont a tűzhely nem egy új darab, öreg volt az már, és a beállítása sem volt tökéletes, nyomban ki is aludt a láng a lábas alatt.
-He? Hogy aludt ki?
*Arca mostmár mérgesre váltott és az a bizonyos erecske is kidülledt kicsit. Arrébb húzta az edényt és újra meggyújtotta, de ezúttal nem vette le koppanásig, így a láng alacsony volt, de nem is aludt ki. Visszahelyezte a lábast a helyére, majd beletette a feldarabolt hagymát, hogy rotyogjon tovább.
-Mi a következő...
*Lép oda Yasu háta möglé,miközben a paprkát darabolja, érdeklődve kukkant ki bal karja felől, hogy mit s csinálhat most a nagy Yasuna.

* A leves sorsa eldől, s úgy tűnik, hogy talán szerencsésen meg is marad majd. A megoldáshoz rögös út vezet ugyan, de a tűz ismét gyengédséggel nyaldossa a lábast, s most már elforrni se fog a kotyvasztott étek... Azért persze elneveti magát az elaludt láng láttán, de nem viszi túlzásba. A temperamentumos emberek, gyakran könnyen harapnak, Makoto harapásai, meg jobbára fájdalmasnak bizonyulnak.
- Nos, most hogy a hagymát beleraktad törj össze egy kis gyömbért. Egy fél hüvelykujjnyi darabka elég lesz, a végén úgy is kivesszük majd belőle, csak az ízéért kell.
* Közben ő maga is végzett a előkészületeivel, és a felaprított paprikát beleteszi a levesbe, a lelkes nézőközönség szeme láttára. Az indulatok a tetőfokig hágnak, a leves igen jól áll már! Egy szó mint száz, azért leellenőrzi hogy minden rendben van-e, s egy kis kóstoló csészécskét, leellenőrizve az ízet... Aminek köszönhetően szerencsésen tapasztalhatja, a kicsit korábbi szójaszószos balesetet. Na nem baj, legalább nem kell megsózni, helyre teszi az elektrolit hiányt!
~ Kicsit sós lett, de talán ha kicsit később kerül bele egy kis extra víz, nem lesz vészes. Meg kell mondanom, eddig egészen jól halad.
- Hmm, jó kezdet. Biztosan finom lesz, ha végzünk vele.
* Kezét összecsapja, s végül is logikus lépésként következik a tojások előkészítése.
- Hogy szereted a tojást? A sárgája folyékony, vagy kemény legyen?

*Rotyog a leves rotyog, a nevetés reakciója, puffadozás sem marad el, de erre nem veszteget sok energiát, inkább a főzés érdekli most jobban. Következő lépés a gyömbér törés...egyszerűen hangzik, még én is tudom, hogyan kell csinálni. Persze az én vagyok, nem Makoto, hiszen neki fogalma sincsen róla, hogyan is csinálja ezt egy a konyhában járatos személy. Sok lehetőség van ám. Kalapács, kés...persze a lánynak egyik sem jut eszébe először, meg sem fordul a fejében, hogy megkérdezze hogyan is kéne csinálni. Előveszi a gyömbért a csomagból, és levág egy megfelelő méretűt. Nézegeti egy darabig, majd jobb kezével hüvelykje és mutató ujja közé fogja, és teljes erőből szorongatni kezdi. Nem adja meg magát az olyan könnyen, kemény dolog az a gyömbér. De egy kis szorongatás után csak meghajol a lány akaratának, halkan recsegni kezd, majd széjjel is roppan. Persze nincs olyan szerencséje, hogy a kezében is maradjon, a nagy nyomástól két darabra szakad, és ennyi irányban is repülnek széjjel.
-Oh...
*Rá a reakciója és néz a darabkák után. Közel sem gondolta, hogy ez lesz a vége az akciónak. Összeszedi őket és mehetnek a levesbe. Közben a kóstoló is megvolt, úgy tűnik jó úton halad a dolog, amire kicsit megörül. Jót fognak ebédelni.
-Hmm...a lágy tojást szeretem. Persze a nem túl folyékonyat, a krémeset.
*Egész jól le tudta írni, hogyan is szereti a tojást. Persze megcsinálni ilyen könnyen nem tudja.

* A gyömbérek akciója megér egy misét, nem is kérdéses, hogy kacagáshoz vezetne az eset, ha nem találná jobb murinak valami okoskodással fokozni a hangulatot.
- Látom megismerkedtél a gyömbérrel. A mesterszakácsok rettenetesen utálják, mert mindenfele ugrálnak. Nehéz elkapni őket, menekülős bestiák! Mondjuk meg is lehet érteni, nem akarják hogy eltörd őket, a levesbe főni meg főleg nem szeretnének... Ellenben van egy titkos technika, amivel jól elő lehet őket készíteni! Nyomd őket valamilyen kemény felülethez egy kés lapjával, s nem képesek kiugrani a támadásból.
* Hüvelykujjával Makoto felé mutat. Most már tudja a titkos technikát, a közeljövőben nem kell aggódni a repkedő Gyömbérektől. Az ember a hibákból tanul, már csak természetes, hogy kicsit repkedtek.
- Az jó, én is lágyan szeretem. Persze így a legnehezebb, de nem baj! Legalább gyakoroljuk.
* Elő is vesz pár tojást, nevesítve négyet, s leteszi őket Makoto elé. Kicsit meg gondolkodik mielőtt megszólalna, de végül megvonja a vállát.
- Ha simán lágyra szeretnéd, nos elég forrás után olyan 4-5 percig főzni. A tojás sajnos kicsit nszélsőséges bestia, de talán ez elég friss ahhoz, hogy nem kelljen sokat időznie a vízben.
* Közben rá-rá néz a levesre, de annak van még bőven ideje, így most Makoto jön a tojás főzéssel.
- ha teszel egy kis ecetet a vízbe, könnyebben lejön majd a héja.

//Akise vs Hotaka//

*Micsoda nap ez...hihetetlen időnként a hímek szemtelenségre való hajlama. De legalább elégedetten távozhatott. Útja a fegyverboltból egyenesen haza vezetett, és miután lepakolta a felesleges holmikat magáról, tea főzésre adja a fejét. Kedvence az orchidea, ez tudja a legjobban megnyugtatni és ellazítani. Amíg a víz forrt, előkészítette Kagutsuchit és az eszközöket, hogy nekiláthasson a sajátos ceremóniájához, miután a tea elkészült. Ahogy az meglett, a csészét a kis asztalra helyezte, majd nekilátott a hosszadalmas műveletnek. Ez eltartott órákig, egészen estig. Mire észbe kapott, már este volt, fene sem tudja hány óra. Éhes volt, úgyhogy nekiállt egy kis étel készítéséhez, bár az evéshez elég késő volt már...de a korgó gyomornak egy onna sem tud ellent állni. Jobbat nem nagyon tudván, egy sima felvágottas szendvicset kezd el összerakni.

* Aru sikeresen rejtőzve maradt Makoto elől, így a lány soha nem vehette észre egy pillanatra sem, hogy követi és figyeli. A lány a házához ment, majd eltűnt az ajtóban. Aru megjegyezte a házat, a környéket, a terepviszonyokat. Órák múlva tért vissza, immáron teljesen felkészülve. A ház ahol lakik a szokásos Konohai szabvány féle. Lépcső, közös erkély, ahonan az ajtók nyílnak. Makotoé a második. A levegő lehúlt, a nap már réges rég lement, helyette a hold bukkant elő. Egy-két helyen láthatóak csak a csillagok, ugyanis a hatalmas viharfelők eltarakják őket. Hatalmas eső lesz és villámlás, ezt még a leghülyébb is megtudja mondani abból, ha felemeli a fejét és vet egy pillantást az égre. Tökéletes, így még jobb lesz a műsor. Nem tűnt ijedősnek a lány, de mindenki megtörhető. Aru kivárta a vihart. A szembenlévő ház tetején guggolt, tökéletes mozdulatlanságban. Fekete alakját nem lehetett észre venni, teljesen beleolvadt a mögötte lévő sötétségbe. Csak az oldalát világította meg egy kicsit a hold. A terve részleteit pörgette le a fejében. Minden klappolt, sőt, mintha az égiek ezzel a viharral egyenesen támogatták volna. Talán nem kedvelik a lányt? Ki tudja. Mindenesetre Aru felállt, megmozgatta tagjait, mert a végén még kijön az aranyere. Az eső hamarosan szemerkélni kezdett, majd fokozatosan egyre nagyobb és több csepp hullott alá az égből. A mennydörgés is fokozatosan növekedett, az elején még csak szelíd morgások, de a végén már egyenesen dobhártyaszaggató volt. A távolban lecsapott egy hatalmas villám, Aru látta amit kigyullad valami a mentén. Biztos a száraz fű és faágak. Hatalmas szél támadt. Aru az előbbi mozgolódás után ismét leggugolt, de meg kellett támaszkodnia, mert a szél majdnem feldöltötte. A földön egy mini-tornádó kerekedett. Lecsapott a következő villám, megvilágította a falut, és Aru már nem volt ott.
Felsétál a lépcsőn, a kezében tartja. Az ajtó elé áll. Magasabb nála, de a kilincs pont kézre esik. Hatalmasokat dörölböl rajta, elég hangosan ahhoz, hogy meghallhassa még ekkora viharban is, és lerakja a csomagot az ajtó elé. Hallja a lépések zaját, és hogy közeledik valaki. Mire az ajtó kinyílik már nem lesz ott Aru. Makoto remélhetőleg észre veszi a lába előtt heverő csomagot. Talán ki is lép az ajtóból, hogy jobban szemügyre vegye. Ha igen, akkor egy hatalmas szél-roham becsukja maga mögött az ajtót és üvegcsörömpölést hallhat. Ha pedig marad az ajtóban, akkor is egy hatalmas szél-roham és egy pillanatig biztos le lesz foglalva azzal, hogy visszatartsa az ajtót, hogy ne lökje ki a saját házából. Ekkor is hallhat csörömpölést. Mind a két esetben, ha hátrafordul és megkeresi a hang forrását kézhez kapja a második csomagot. A földre dobva, látszik, hogy egyenesen a törött ablakból dobták be. Nem figyelték, hova landolhat. Ugyan az a két csomag.
Egy döglött, kitört nyakú veréb.

//Aru//

-Na még csak ez hiányzott...
*Mondja morcosan, mikor a vihar belecsap a közepébe. De nagyon nem is kell vele foglalkoznia, hiszen nem kell most mennie sehova, és nyugodtan meghúzhatja magát kis otthonában. Elkészül hát a szendvics, akkor vissza ballagott a kis szobába, hogy ott fogyaszthassa el szegényes vacsoráját.
-Itadakimasu...
*Mondja miután összetette a két kezét. Éppen az étel után nyúl, mikor az ajtón kopogtat valaki. Mondanom sem kell, cseppet sem örült a dolognak. Feltápászkodik és odaballag.
-Ki az?
*Válasz semmi, ami kicsit furcsa. Mielőtt kinyitná Felveszi Kagutsuchit, és kivont karddal megy vissza az ajtó elé. Óvatosan elkezdi kinyitni, de nem járt sok szerencsével. A szél elég erős volt ahhoz, hogy fél kézzel ne tudja rendesen megtartani, és becsapódott.
-Hát...ez...?
*Néz meglepetten körbe, senki sincs a közelben, csak egy kis csomag a földön. Szomorúan néz rá, és ebben a pillanatban csörömpölés hallatszik a háta mögül. Nem bajlódik az ajtó becsukásával, azonnal beszalad, és egy hasonló jelenséggel találkozik, mint az ajtónál. Két döglött veréb. Valaki nagyon haragudhat rá, biztos is benne kicsoda. Nem is várt kevesebbet egy hímfajzattól...még a legkisebb életet sem tiszteli. Behozza a kinti madárkát és becsukja az ajtót, elővesz egy kendőt és mindkettőt arra teszi. Röviden imátkozik értük, mégiscsak érző lények voltak egykor, és nem szeretné, ha haraggal lépnének tovább, majd bekötözi a kendő négy sarkát.
*Mindvégig unott és egyszerre mogorva arccal készülődik. Eléggé zuhog, ezért botorság lenne giben és hakamában menni, csak akadályozná. Végül marad a bőr szerelés, a combközépig érő csizmák, a short fazonú nadrág rész, a nyakát is takaró felső, és a felkar feléig érő kesztyű, mindenhol tele szíjakkal. A haját befonja, nem szeretné ha a szél szálanként a szájába fújná. Erre jöhet a táskája a szokásos eszközökkel a derekára, valamint jó kardja. Elég kihívóan néz ki, de ez most nem számít neki. Valaki nyíltan kihúzta nála a gyufát, kihívta. És ezt nem hagyhatja szó nélkül. Mivel az ablakkal nem tud mit csinálni, legalább az ajtót bezárja kulcsra, és a teraszon át hagyja el a kis lakást, onnan pedig felszökdécsel a lakóház tetejére, hogy jól láthassa a környéket. Bár ez eléggé nehézkes. Sűrűn esnek az eső cseppjei, olyan mintha köd lepné a falut. De nem adja fel, és tovább keresi ellenfelét szemeivel.

*
  Alábecsülte volna? Talán. Nem szokott embereket alábecsülni, de egy kislánytól, - ahogy Aru nevezi a Makoto-val egykorú lányokat - nem azt várta, hogy kimegy a házból és utána jár a dolgoknak.
  Csak a horrorban szoktak a dolgok után járni. Nem a valóságban. A valóságban inkább egész éjszakán át tower defense-t játszva próbálja zárt ajtón belül fegyvert előkészítve túlélni az éjszakát. De nem. Egy amatőr zaklatót ezt kibillentené tervéből. De nem Aru-t, mert ő nem amatőr. Neki van tapasztalata, tehetsége, kedve, és kreativitása. Így egy ehhez hasonló eset csak egy pillanatra döbbenti meg.
  Egész délután a madarak után szaladgált és sokáig tartott, mire összeszedte a dögöket. Ezért nem is tervezi, hogy fölöslegesen pazarolja őket. Így amit tud, visszavesz. Remélhetőleg nem vitte magával a madarakat, hanem ott hagyta a házban. A törött üveg mellett megbújva nagyon óvatosan figyeli a lányt, majd amikor az bezárja az ajtót, megfeszül, de nem mozdul. A lány hamarosan kijön. Amikor ugrik, Aru azonnal felveti magát az erkélyre és beoson a házba. Körbenéz a házban, hátha megtalálja a madarakat.
Ha igen, akkor kézbe is veszi mind a kettőt.
Eléggé tré lakás, ez az ami elsőnek az eszébe jut. De hát, nem élhet mindenki palotában, így hanyagolja és a lényegre tér. Körbe kéne szaglászni, hogy mi újság. A keresés közben meglátja a szendvicset az asztalon és beleharap. Nem rossz. De talán a sonka jobb választás lett volna. Harap belőle még egyet, majd visszateszi oda, ahonnan elvette. Ha talál csapot vagy hűtőt, és egy poharat, akkor iszik egy pohár vizet.
  Mindezt nagyon csendesen, nem szeretné, ha meghallaná. De ha odakint nem lát semmit, akkor egy idő után biztosan bejön. Ezért tenni kell valamit. Elővesz egy kunai-t és az törött ajtón keresztül nagy sebességgel kidob egy kunait. Lapul, ha Makoto észrevette volna, hogy honnan jön a kés, akkor is lapul. Amennyiben nem, tovább keres.

//Yasu//

*Csak furán néz Yasura, mégis mi volt ez a kifacsart magyarázat? Titkos technika...szeszélyes bestiák...most erősen elgondolkozik rajta, hogy vajon miért is tetszik neki ez a bolond férfi. Egy szavát alig lehet komolyan venni. Ki tudja, talán pont ez a sármja, ami megfoghatta.
-Értem...legközelebb így teszek.
*Válaszol egy picit ideges arckifejezéssel, ami végül csak-csak megenyhül. A Tojás elkészítésének módjába mennek most bele, mivel a menühöz úgy döntöttek lágy tojás az illendő. Kényes a művelet, de hát ettől érdekes. Nem szabad túlfőzni, ezt érti. Ám az ecet rész problémás lehet, mivel olyanja neki nincsen.
-Nem tartok ecetet. *Válaszolja egyhangúan.* Jó anélkül is?
*A kérdést akció zárja, elkezd egy kisebb fazék után kutatni, amiben a tojást megfőzhetik. Nehézkesen bár, de megkerül a keresett tárgy, és víz kerül bele, hogy végül a tűzhelyen kössön ki a ramenes fazék mellett, és meggyújtja alatta a lángot. Azt legalább tudja, hogy a vizet fel kell forralni mielőtt a tojást beletennék.

- Helyes, akkor a gyömbérrel se lesz soha többé baj.
* Némi elegancia nélküli lezserséggel megvonja vállát, akkor ez is megvolna. Már csak egy kis tojás, és igazából szinte készen vannak mindennel ami kellhet... Ám a tojás most Makoto, ha ugyan ügyesnek nem is nevezhető, de határozottan elszánt kezében van. Nézzük mit tud majd kihozni az egészből?!
- Igen. Annyi az egész, hogy még ügyesebbnek kell majd lenned! De semmi baj, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog a tojások megfelelő meghámozása, ha meg nem.. Nos, akkor úgy esszük, amilyen lesz!
* Kezét keresztbe teszi, és figyeli ahogy a lábos felkerül a másik mellé. Jó kezdet, bár igaz nincsen sok elrontható dolog az egészben.
~ Kíváncsi vagyok, végül milyen lesz az elkészült kulináris... csoda?
- Vicces, hogy milyen gyorsan eltelt a tegnapi nap, nem?
* Közben a víz forrásba lendül, eljött hát az akció ideje!