Név: Kurorai Yasuhiko
Faj: Ember
Származás: Tűz Országa, egy kisebb, jelentéktelen falú.
Kor: 17 ( Már 18 )
Születésnap: Május 6.
Nem: Férfi

Megjelenés: Magas ( megközelítőleg 180 Centiméter), jó kiállású fiatal fiú. Haja, élőnken vörös, bár akadnak benne gesztenyebarna árnyalatok is. Hosszát tekintve, dús, a háta közepéig elér. Fésűt ritkán lát, de alapvetően nem nevezhető elhanyagoltnak, mondhatni úgy áll jól neki ahogy hordja. Arcát tekintve, nincs semmilyen igazán különleges vonása, csak egy megemlítendő dolog van, mégpedig a rettenetesen beteges fehér írisze, mely miatt akár Hyuugának is nézhetnék. Egyébként, úgy összességében arca se nem nevezhető férfiasnak, se nem kölykösnek, pusztán csak kellemes a szemnek. Öltözete, roppant egyszerű. Alapvetően, egy hakamát visel, és a hozzá illő Gi-t, illetve gyakorta egészíti még felszerelését egy szinte a földig érő sál a nyakában, melyet képes harcászati célokra is felhasználni. Persze, ha nincs dolga, sokkal egyszerűbben öltözködik, de azt nem vélem szükségesnek leírni. Továbbá, essen hó, vagy fújjon szél, mindig övében van két bokken, egy wakizashi, és egy Tachi méretű.

Belső: Nem nevezhető különösebben komoly személynek, bár viselkedése ahhozhíven változik, hogy milyen helyzetben van. Szívesen túrkál az emberek érzelmeiben, és ezt nem is tagadja le. Szeret harcolni, és szívesen méri össze erejét másokkal. Ritkán lepődik meg, hiszen a helyzetek töbségében jól olvas a sorok között. Egyébként kedves, közvetlen fiú, de időnként kissé irritáló tud lenni.

Rang: Akadémiai Tanuló

Felszerelés: 2 Bokken, Daisho párosításban viselve, Senbonok, alapvető medikus felszerelés ( kötszer, kenőcs, stb )

Kezdetek: Valamikor réges-régen, egy neve nincs kis falu melletti erdőben egy keservesen sírdogáló kisdedet találtak. A falu vezetői, egy megbeszélést tartottak, hogy mit is tegyenek az ifjúval, kemény idők voltak azok, és nem lehetett tudni, hogy vajon egy olyan ártatlan lény, mint egy gyermek, nem hozhat-e pusztulást az egész helyszínre. A Vének meghozták döntésüket, mely a gyermek megölése mellett szólt, viszont a falú egy gyógynövényes asszonyának megesett a szíve rajta, és addig kérlelte az embereket, míg végül neki nem adták a gyermeket. Az asszony, mivel nem volt saját gyermeke, úgy nevelte Yasut, mint a sajátját, de egy dolgot sosem titkolt előle, mégpedig hogy a szülei valahol máshol lehetnek. Mi több, még biztatta is az ifjút, hogy keresse meg majd őket, de a gyermeknek sosem volt szándékában ez. Nevelőanyja, annyi szeretettel látta el, hogy nem akarta elhagyni egy olyan személyért, aki valamikor ott hagyta az erdő közepén, még ha a maga érdekéért is. A fiú cseperedett, és anyja fokozatosan vezette bele a gyógyítás művészetébe, hiszen mint kiderült, az asszony, nem akármilyen fűszeres, vagy gyógynövényes volt. Régen Jounin szintű medikus ninjaként szolgálta Homokrejteket, bár valamiért sosem ajánlotta a fiúnak, hogy oda tartozzon, ahol ő régen lakozott. A gyógyítás képessége viszont nem volt ifjú elméjének elég, a falú vénei felismerték, hogy nagyszerű kardforgató képességekkel rendelkezik és belekezdtek kendo taníttatásában, azon belül is a két kardos stílusra. A Ninjutsuknak nem volt a mestere, de tagadhatatlanul jó esze volt a Kenjutsuhoz.

Fiatalkora gyönyörű volt, szebbet nem is akarhatott volna egy ifjú magának, mégis az egész egy borongós napon úgy foszlott szét, mint rosszul font pókháló az orkán metsző szelében. Talán November lehetett. Egyik éjszaka arra ébredt, hogy iszonyatosan könnyíteni kell magán. Felpillantott, és a rideg holdfényben látott kép, beleégett elméjébe. Homokrejteki ninják, a szeme láttára vágták el anyja torkát egy Kunaival, amíg az aludt. A félelemtől megdermedt, és mozdulni sem tudott. Lábát átölelve, magzatpózban várta meg a reggelt, mellette nevelőanyja kihült holttestével. A kedves, pirospozsgás gyerek, ott akkor meghalt. Reggelre megértette, hogy anyja elment. Bármennyit sírhat, ezen nem tud majd változtatni. Lesütött szemmel, összevizelt nadrággal lépett be a falu vezetőjének házába, és elmesélte neki mi történt. Az a meglepetés legkisebb jele nélkül elmesélt mindent, amit tudni kellett. A kedves asszony, aki nevelte, valójában egy Homokrejteki elveszett ninja volt, akit különösebb probléma nélkül, legyilkolhatott saját nemzete. Teltek a napok, a hetek, és a fájdalom nem múlt. Aki eddig volt, az elveszett. Az új Yasu már, nem kacag, nem csacsog, nem visong. A tanulásra összpontosít, és mikor eléri a 16. élt évét, a falu vezetője felajánlja neki, hogy elküldi Konohába, hogy egy igazi Ninja akadémiába tanuljon. Nincs már ami a a faluhoz kösse, így felkapja cipellőjét, fegyvereit, felszereléseit, és nevelőanyjáról egy fényképet. A hosszú, és rögös utat gyalog teszi meg, és jelentkezik az Akadémiára. Kissé idős a többi fiatalhoz képest, de sosem késő a tanulást elkezdeni.