A Méltán híres Ichiraku Ramen, ki ne ismerné? A takarószövetet elhúzva egy kellemes kis 6 ülőhelyes asztalhoz jutunk, mely elválasztja a benti, és a külső részt. Kint ülnek a vendégek, bent pedig Ichiraku, és a lánya. Az asztalok mellett van egy felemelhető kis pult, lehetővé téve a mozgást a két rész között, bár ez nem igazán kerül használatra, legfeljebb záráskor, nyitáskor, és... amikor a székre árnyékot vet a nap. Maga a belsőtér barna faborítású, igazán kellemes hangulatot áraszt magából. Az árak kellemesek, a vendégek szimpatikusak, a szakácsok pedig jópofák. Mi más kell még?

Egy fárasztó edzésből tért vissza a fiú.
~Miért ilyen törékenyek azok az átkozott fák?A kövekről/sziklákról nem is beszélve...
Gondolatát ramen szag szakította félbe.
~Hmm, de rég ettem.
Gyorsan belépett a kis helyiségbe.Biccentett egyet az öregnek, amit köszönésnek szánt.
-De jó végre nyitva tartáskor ideérni.
Leült a legközelebbi ülőhelyre, majd az étlapot fürkészte.Szeme felcsillant mikor meglátta a számára legjobbat.
-Egy normál adagot kérnék, sok tésztával.
Miközben készül a ramen, ő bekötözi kezét.
~Az az átkozott szikla!Legalább ehetek valamit, így edzés után.Mi is lehetne ennél jobb?

*Kumiko mindig is odavolt a csavargásért. Szereti ideje nagy részét az utcán tölteni, ott mindig történik valami. De ez is csak addig jó móka, amíg van kivel lógni. Barátok és haverok nélkül csak üres sétálgatás lenne, ami legalább annyira unalmas számára, mint otthon ülni. Bár az otthon ülésnek van más egyéb rossz oldala is, úgy tenni, ahogy a szülők fütyölnek. Csináld ezt, csináld azt, tedd oda azt, hozd ide ezt. Itt jön el az a pont a lánynál, amikor már nem érdekli, hogy egyedül kell az utcán lógnia, csak tűnjön el mihamarabb otthonról. Ma is így történt. Épp nagytakarítás volt otthon, amiben nem volt kedve részt venni, a szobája ablakán távozott. Eleinte csendben, lassan, lopakodva. De aztán meghallotta az anyja hangját, ami leginkább egy otthonülő pikkelyes tűzokádó hidegvérű állatéhoz hasonlított.
- Ugye nem akarsz megint meglógni a takarítás elől?
* Ez volt az a pont, amikor a hangtalan lelépést, a gyors menekülés váltotta fel. Úgy futott, ahogy csak a lába bírta, főleg, hogy hallotta az anyját, amint dühösen ordít valamit, de azt már nem, hogy mit. Így kötött ki az Ichiraku Ramennél.
- Bakker, ezt megúsztam.
* Jelenti ki diadalittasan, levegő után kapkodva.
- Most jól fog esni egy ramen.
* Egy utolsó nagy levegő, majd kifújja magát, és felegyenesedik. Futástól megborzolt haján próbál valamicskét segíteni, aztán belép az üzletbe.
- Jó napot kívánok!
* Köszön jó hangosan, egy nagy mosoly kíséretében, majd leül az egyik székre.
~ Ó, nem tudom mit rendeljek...
- Tudja mit? Ajánljon valamit, vagy lepjen meg valamivel.

*Nem egyszerű három napon van túl. A zsebtolvaj levadászása meglehetősen igénybe vette embervadászi szakértelmét. Yumi-senseit ez láthatóan elégedettséggel töltötte el, ő azonban csak a szokásosnál is ingerültebben keveredett ki a házi küldetésből. Még hogy őt holmi zsebeseken köszörüljék... Pff. Kulimunka.
Másnap kezdte jobban érezni magát.
A valódi harci edzés ígérete felvillanyozta egy kissé. A lehetőség, hogy kimozgathatja lótás-futásban elgémberedett tagjait, még imádott Fekete Könyveit is túlragyogta, s legnagyobb meglepetésére azon kapta magát, hogy a szükségesnél jóval korábban caplat az edzőterepnek kijelölt tisztás felé. Az ilyesmi nem vallott rá, mindig pontosan szokott érkezni. Mielőtt azonban még elkövette volna azt a hibát, hogy ezen kezdjen filózni, s ezzel töltse ki a hátralévő idejét tökéletesen haszontalanul, Szellemeknek hála, felnézett az üzletsorra, ami mellett elhaladt.
Nofene. Az Ichiraku. Erről a helyről szép emlékei vannak... És a dolog ezzel el is intézve.*
- Üdv!
*A szokásos hangon morduló köszönés éppolyan minimalisztikus és kötelességszerű, mint mindig. Komótos léptekkel ballag ahhoz az asztalhoz, melyet általában el szokott foglalni, közben pedig a szeme sarkából végignézi a mai vevőkört. Az idegen lány láttán alig észrevehetően felhúzza a szemöldökét - talán ez az ő reakciója arra, amit a srácok általában észre szoktak venni Kumikón -, Bakunak pedig, mint ismerősnek kurta, tartózkodó mozdulattal odabiccent. Végül aztán, úgy érzi, rátérhet a lényegre.*
- Egy csípőset, Teuchi, mint mindig. És egy szakét.
*Az italt vélhetően rövidesen megkapja, ahogy illik. Ekkor szemrebbenés nélkül fölhajtja, mintha csak tea lenne, majd fahangon rendel egy újabbat. Ezt azonban már nem kapkodja el. Egykedvűen bámul a víztiszta folyadékba, egészen, míg az étele meg nem érkezik.*

Elég lassan készült az a leves.Az öreg kezei lassan jártak, de ez nem zavarta Bakut.
~Ramenezés után jöhet egy újabb edzés.
Gondolta ő, de unalmát amit ha annak lehet mondani megzavarta egy ismeretlen, gyönyörű lány.Mosolyogva köszön neki.
-Szia, Uzumaki baku vagyok, de elég a Baku.Elég fáradtan tűnsz, tán valami gond van?
Időközben jött egy fiú is aki eléggé furcsán viselkedett.
~Egy szaké bolond.Gondolom nemcsak kajálni jött.Nos öregember...menni fog a bolt, csak győzd adni neki a szakét.
Köszöntésképp csak int a srácnak, majd visszafordul a lány felé.Kicsit végigméri, de nem úgy mint a rosszakat szokta, hanem úgy mint a srácok a lányokat.
~Hmm, valamit kéne mondani.
-Egyébként hogy hívnak? Ha kérdezhetem.
~Nah ez szép Baku...csak ez jött ki a szádon? Bezzeg tegnap az utcán volt szád!Lazábbra kéne vennem a stílust.

* Kérésére az öreg bólint egyet, nem okozott nagy fejtőrést számára a dolog. Szinte azonnal tudta, hogy mit fog készíteni. Hátrafordult, a hozzávalókat kereste, némi pepecselés után mindent összegyűjtött és neki látott a fejedelmi lakoma elkészítéséhez. Kumi az egészet egy újabb mosollyal nyugtázta.
- Ő… Hello. Jó tudni Baku. – felel meglepődötten, a nem várt bemutatkozásra.
~ Hát ebbe meg mit ütött? Miért mutatkozott nekem be csak így a semmiből? Egyébként gondoltam, hogy nem fogom minden alkalomnál a vezetéknevét is kimondani.
-Tényleg? Nem, nem vagyok fáradt, nincs semmi baj.
~ Nem fogom egy idegen orrára kötni, hogy mi történt.
* A némileg kínos párbeszédet az öreg szakította félbe, amikor kész lett a ramennel. Nyomban a lány elé tette a tálat, és hozzá két evőpálcikát.
- Köszönöm.
* Feleli, majd tenyereit összeérintve meghajol köszönetképpen. Nekilátott az ételnek azonnal, addig sem várják el tőle, hogy beszédbe elegyedjen. Alig, hogy bekapta az első falatot, ami igencsak forró volt, egy újabb személy lépett be. Nem zavartatva magát, ő is helyet foglalt, és leadta a rendelést.
~ Nincs még kicsit korán az ivászathoz? Fiúk…
- H-hogy hívnak? – ismét meglepetten néz a fiúra – Végülis nem titok. Egami Kumiko. Örvendek.

*Elkapja Baku próbálkozását a beszélgetés kezdeményezésre, és olyan halk horkantást hallat, ami gyanúsan emlékeztet egy elfojtott röhögésre.*
~ Bunkó vagy, Bu... Baku.
*És vigyorog egy halványat az italába. Szerencsétlen kölyök... Téged se az eszedért szeretünk.
Megkapja amásodik adag szeszt és vele együtt az ételét is. Elégedett képpel szagol bele a felszálló illatos párákba. Nem volt itt sokszor, de Ichiraku mester igazán tanulékony, ami a vevők ízlését illeti, ő pedig nem nehezíti meg a dolgát: mindig azt rendeli, ami előszörre bevált.
Közben a máik párosnál immár elhangzik a lány neve, érezhető ledöbbenéssel körítve, ami újra befelé forduló vigyorra fakasztja. Ezúttal oda is néz, s néhány pillanatot arra szán, hogy csöndben ő is szemügyre vegye Kumikót. Részint úgy, ahogy Baku, részint azon a módon, ahogy mindig mindenkit. Gyanakodva, minden részletet figyelmesen felmérve. És levonva a maga következtetéseit az újonnan jöttről.*
- Bocsásd meg neki... Gyámoltalan a lelkem.
*A hang meglehetősen váratlanul csendül fel, tompán és kissé gunyorosan. Kugo fél kezével a poharát markolja, s mintegy mellékesen immár a másik kettő irányába fordul, valószerűtlenül zöld, átható macskaszemeit a lányra szegezve. Egy pillanatra mintha valami vörös szikra is lobbanna bennük, ha az viszonozza a tekintetét.
Végül a fiú halványan elmosolyodik, a mosolya azonban hűvös és inkább valami jeges erőt sugárzó és riasztó, semmint bizalomgerjesztő.*
- Bocs a közbeszólásért. Bakemono Kugo.
*Lustán kortyol egyet az italból, majd a kezébe veszi az elé rakott evőpálcikákat, s visszafordul az étele fölé, ismét felöltve érdektelen arckifejezését.*
- Kunoichi vagy? - *a hang követi az arc változását, s immár mintha mellékesen, unottan csevegne. Az első mondatán azonban így is érződik. inkább a tisztesség kedvéért használt kérdő hangsúlyt állító helyett. Tapasztalatai szerint az embereket valamiért zavarba hozza, ha egyszerűen közli, amit lát rajtuk. Érthetetlen...* - Nem láttalak még errefelé. Bár, persze, az nem jelent semmit...

//A poénért bocs, már fáradt lehetek...//

Beszélgetés közben észre sem vette, hogy elé tolták ramenjét.Megköszöni az öregnek, majd keres egy evőpálcikát amivel nekiláthat az evésnek.Közben Kugo próbált motyogni valamit a fiú közelében.A motyogást felváltotta egy érthetőbb beszéd, ami ismét Baku ellen volt.
~Látszólag ez az ember is úgy fog rám tekinteni mint a többiek.Viszont nem ezért jöttem ide, szóval ideje enni.
Bekötözött kezével óvatosan fogja meg a pálcikát és kezd neki a tésztáknak.Végül mégis hozzáfűzne valamit Kugo mondatához.
-Mit is tudsz te rólam, hogy bocsánatot kérsz a nevemben?
Hangja még mindig nyugodt, mert nem szeret alkoholistákkal veszekedni.Majd Kumiko felé fordul.
-Ha tényleg rosszat mondtam akkor bocsánat.Mostanában kicsit nehezek a napjaim.
~Gondolom ezt is elemezgetni fogja Kugo.
De most már tényleg ideje ramenezni, ezért fordult is vissza, s nekilátott kedvenc levese elfogyasztásának.

*Minden újabb eltelt perccel egyre kínosabbá válik helyzet. Baku bemutatkozása sem volt semmi, de miért kell olajat önteni a tűzre, azzal hogy kinevetik. Még az is átfutott Kumiko fején, hogy jobb lett volna otthon maradni és segíteni a takarításban.
~ Pff, dehogy, annyira azért mégsem rossz a helyzet. Utálok takarítani… De azért mégis.
*Egykedvűen hajol az étele fölé, azon mérlegelve, hogy ténylegesen hol lenne szívesebben, ha csak ez a két választása lenne. Fejét némileg oldalra billentve, száját húzva, a plafonra nézett. Komolyan elgondolkodtatta ez a kérdés. Aztán megszületett a döntés, amit egy apró hümmögéssel jelzett, csóválva a fejét egy pillanatra, arcán egy „végül is, nem kell takarítanom” megkönnyebbült mosollyal.
- Bocsásd meg neki... Gyámoltalan a lelkem.
*A csendet oly hirtelen megtörő fiú szavaira, Kumiko ismét visszatért a valóságba, elhagyva előző gondolatait.
- Ugyan, nem kell bocsánatot kérned helyette. Neki sem kell. Tény, hogy kicsit fura volt, de nem gond.
*S bár viszonozta a fiú a tekintetét, már csak azért is mert szeret annak az embernek a szemébe nézni, akivel éppen társalog, benne mégsem lobbant az a bizonyos vörös szikra. De ha lett is volna, hamar elillant volna a fiú mosolyát látván, ami inkább tűnt hidegnek és hátborzongatónak, mintsem viszonozni valónak. A bemutatkozásra nem mond semmit, egyszerűen tudomásul vette, és visszafordult gőzölgő ételéhez.
- Kunoichi vagy? –jött az újabb kérdés.
~Nem elég egyértelmű?
*Gondolta magában. Gondolta, mivel a szája épp tele volt az ízletesebbnél ízletesebb falatokkal. Hogy ne hagyja válasz nélkül a fiút, és az étel ízét is ki tudja élvezni, szabad kezének mutatóujjával a fején lévő pántra mutatott, kétszer megkopogtatva a fémrészét. Aztán Baku kérdése… Megakasztotta egy pillanatra a lány torkán a falatot. Azt hitte verekedés lesz a vége, de nem, többről van itt szó. Nem is akart lemenni az a falat, egészen Baku bocsánatkéréséig. Tudta, hogy tennie kell valamit, ezért nyelt egy nagyot, és mosolyogva a fiú felé fordult.
-Dehogy, nem volt semmi.
*Legyintet egyet, "hagyd a fenébe" alapon, biztatóan mosolyogva Bakura.

- Ahogy gondolod.
*A részint udvarias, részint nemtörődöm válasszal el is intézné a bocsánatkéréses dolgot. A szemkontaktus már inkább mulattatta, a legtöbben nem néznének rá ilyen nyíltan ilyen belépő után. Ami pedig a szikrát illeti, ő lepődne meg a legjobban, ha másnál is viszontlátná: ez az apróság ugyanis féltve őrizgetett dōjutsujának egyik jelentéktelenebb mellékhatása, melyet a benne oly sok formában jelen levő negatív érzelmek váltanak ki.
Végül aztán ez a pillanat is véget ér, s mindketten az ételük fölé hajolnak. A kérdésre, melyet ekkor mintegy mellékesen föltesz, természetesen nem vár választ, de azért megkapja, ez is valami. Kevésbé örül már Baku megszólalásának. Csak nem belegázolt volna valaki lelkébe? Ejnye, ejnye, milyen csúnya dolog is volt ez, el ne felejtse sarokba állítani magát, ha hazaért... Igen, persze.*
- Semmit, igazán. Kérlek, nézd el, ha megbántottalak.
*Az udvarias, bocsánatkérő kifejezés úgy jelenik meg az arcán, ahogy egy irgalmas felhő takarja el a ragyás hold beteges fényét, valahogy mégis sikerül kellő mennyiségű természetességet belepréselnie. Nem nagy színész, általában el is kerülik, mert hagyja felbukkanni magából azt, ami, de ebben a bizonyos mosolyban nagy gyakorlatot szerzett mostanra. Jól jön, ha valakit meg kell nyugtatnia: mégsem olyan Szörnyeteg, mint amilyennek első látásra vélnék.
Pedig de.
És végül, csak hogy a széria kiegészüljön, Baku is bocsánatot kér a lánytól a sutaságáért. Csodás, szent a béke. Most már talán ehetnek is végre. Végre ő is belekóstolhat a maga csípős rámenjébe, elégedetten konstatálva, hogy ezúttal sem rosszabb, mint máskor. Ez egyenlőre elég is, hogy ellazítsa egy egész kissé. Még a beszélgetés folytatását is megkockáztatja, részint a látszat kedvéért, részint mert, ha már új ember áll - ül - vele szemben, legalább kipróbálja rajta, mennyire kopott vagy nem kopott a megfigyelőképessége.*
- Pengeforgató vagy, jól tippelem? - *a kérdés természetesen megint csak a lánynak szól. Fegyver persze nincs Kumikónál, így ezúttal nem kocogtathatja meg egyszerűen a fémet, de Kugónak sincs lehetősége, hogy nyilvánvaló dolgok fölött udvariaskodjon. Ehelyett használnia kell a szemét, a tapasztalatait és a fantáziáját, ami, ha másnak nem is, gyakorlásnak meg esetleg villogásnak megteheti.*

Kumiko elég elnéző volt, de Kugo még mindig a "feketelistán" van.Ramenezés közben fülel, de nem veri nagy dobra az elhangzottakat.Viszont a srác tekintete rosszabb volt, eltért a többi emberétől.
~Az ember nem tud mindent elnézni, de mindenki kaphat még 1 esélyt.
Egy pillanatra abbahagyta az evés és kinyújtózott.
-A jövőben kerüld az ilyen megjegyzéseket.
Majd ismét nekikezdett ramenjének, és néha odanézett a többiekre.
~Ha másért nem ezért megérte idejönnöm.Ritka jó társaság ez a srác, legalább Kumiko normális.Na, hamarosan végzek a ramennel és elmehetek lazulni kicsit.Igen!Nem ártana kifújnom magam valahol.
Kugo újabb kérdését si meghallotta amit a lánynak szegezett.Kicsit hátradőlt, hogy meglesse van e a lánynál fegyver.Emlékezete nem csalt, mert nem hozott Kumiko magával semmit.Az igazat megvallva ki jár fegyverekkel ramenezni?Egy ideig csak üldögél értelmetlenül, végül újra nekiáll enni.

*Még egy ilyen napot… Mekkora volt már az esélye annak, hogy pont két ilyen alakot fogjon ki. Tűz és víz a két ember. Baku fura, de tényleg. Bár ő inkább a jó értelemben vett furák táborát erősíti. Kedvesnek, és barátságosnak tűnik, aki ragaszkodni szeretne másokhoz, kicsit túlzottan is talán. Kugo meg… ahogy mondtam, tűz és víz. Nem tűnik valami kedvesnek, s ez enyhe kifejezés rá. Ellenben határozott és komoly személyiség, aki nem szorul másokra. Ennyit sikerült leszűrnie a két fiúról ennyi idő alatt. Hogy ez mennyire számít jó eredménynek, azt döntse el ki-ki maga. Számára ez volt a legszembetűnőbb, mélyebbre pedig nem akart hatolni. De nem csak ő volt az egyetlen, aki megfigyelésekbe kezdett.
- Pengeforgató vagy, jól tippelem?
*A csend újra megtört, vele együtt az evés is, ami Kumikot illeti. Ha kérdik illik válaszolni, ha válaszol, illik nem teli szájjal tenni azt. Leteszi az evőpálcikákat, s megtörli ajkát.
- Mondd meg te magad. – fordul oda a fiúhoz, lábait keresztbe rakva, térdén összekulcsolva kezeit. – A szavaidból úgy ítélem, hogy valamiből erre következtettél. Ki vele, miből gondoltál erre? – feleli Kugo kérdésére, mindezt olyan hangnemben, hogy ne adjon semmi támpontot, hogy talált-e a feltevése vagy sem.

*Csak sikerült minden további nélkül elsimítania a nézeteltérést, hát mégsem jött ki a gyakorlatból, jó tudni. Baku utolsó figyelmeztetését már mindenesetre válasz nélkül hagyja, véletlenül sem akarván újra felszítani az ügyet. Van az ilyen pitiáner veszekedéseknél jobb dolga is. És itt még azzal sem tehet pontot a végére, hogy vasat vág a bosszantó illető fejébe, ami tapasztalatai szerint igen jelentékeny stresszoldó hatással rendelkezik... Hát inkább beszélget Kumikóval.
A kérdésére visszakérdez a másik, okos kislány, így kell ezt. A fiú mindenesetre higgadt képpel eszik tovább, s, anélkül hogy felpillantana a táljából, adja meg a választ.*
- Kekkei Genkai. Olvasni tudom mások gondolatait. Nem csodálom, hogy nem hallottad, ANBU-s lennék vagy mi.
*Vélhetően legalábbis egy pillanatig el fog tartani, míg a másik kettő megemészti ezt az infót. Ő ennél aztán nem is húzza tovább. A már gyanúsan komoly kép semmivé foszlik, s ő a beszélgetés során most először felvillant egy ugyan halvány, de legalább emberi vigyort. Még a zöld macskaszem is vidoran szikrázik egy pillanatig az ugratás fölött. Ki tudja, talán Dr. Jekyll követel valahonnan mélyen odabentről létjogosultságot.*
- Bocs, nem lehetett megállni. - *két jókora falattal befejezi az evést, majd a száját megtörölve ő maga is szembefordul Kumikóval. Saját maga számára is meglepő módon a halvány vigyor még mindig kitart, akár még némi bizalomgerjesztő színezetet is kaphat a srác. Gyenge pillanat, ahogy mondani fogja majd magában.* - A kezedből, őszintén szólva. Ott van a tenyereden az a kicsit világosabb sáv, amit a markolat hagy. Elég jellegzetes... Az az "egyet láttál, mindet láttad" dolog. ...Egészségedre.
*És a zöld szem vidámabb pillanatokra tartogatott szikrájával körítve a lány felé emeli a szakés poharat, majd egy húzásra ezt is kiüríti. Jólesőt sóhajt utána, majd elégedetten megtörli a száját másodszor is: az étkezés lezárult.*

Baku hirtelen félrenyelt mikor meghallotta, hogy Kugo benne van az ANBU-ban. Érdekes, hogy pont egy ilyen embert vettek be oda.
~De mégis....Kekkei Genkai miatt nem vesznek csak úgy fel embereket. Talán van valami furcsa képessége, vagy csak olyan profi szinten tudja használni, hogy muszáj volt felvenni? Érdekes egy ember. Hoppá, ha olvassa a gondolataimat akkor...hali Kugo!
Itókája szerencsére átsegítette őt ezen rossz nyelésen. Elnézve Kugora rászorulna pár hétnyi edzés, bár ez lehet tévedés ha tényleg az ANBU-ban van. Ismét hátradől, hogy megnézze mit is csinál Kugo Kumikóval.
-Bocsi Kugo amiért megzavarlak a jóslásba...
Visszadől, s lerakja poharát ramenje mellé, majd közelebb hajol hozzájuk.
-Kumiko, ramenezés után lenne rám időd? Érdekelne valami, de nem itt szeretném elmondani, és bocsi ha értelmetlennek tűnők. Elég fáradt vagyok, s nem szeretném ha emiatt ismét "butának" látszanék.

*Bármilyen hihetetlennek is tűnt Kugo magyarázata, Kumiko bizony elhitte. Valahogy nem feltételezte a fiúról, hogy viccelődni is tud. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy előbb elhitt egy ilyen mesét, tűnjön bármilyen irreálisnak, mintsem feltételezte volna a viccelődésnek bármi szikráját.
- Há-hát ez igazán meglepő fordulat..
*Kiss híján majdnem el is árulja, hogy bizony nem tévedett a fiú. De szerencséjére, Kugo hamarabb feladta a „harcot” és színt vallott.
- Höhö, komoly? Esküszöm ezt benyaltam. – jegyzi meg nem túl nőiesen.
*Aztán megkapja az igazi választ, ami már sokkal inkább tűnik hihetőnek. Csak egy gond van vele, ezt ő nézte be.
- Nézd. – mondta, s ezzel együtt Kugo felé nyújtotta mindkét kezét, tenyérrel a fiú irányába. – Hol látsz te ezen bármilyen sávot?
*A kérdésre természetesen nem lesz a válasz. Ugyanis amikor Kumiko harcra készül, vagy tudja, hogy fegyvert fog használni, mindig kesztyűt vesz. Pont az ilyen esetek miatt. Bár nem az a tipikus lány, de azért törődik magával, s vigyáz arra, hogy valamelyest tökéletesen nézzen ki. Elégedettséggel tölti el az érzés, hogy túljárt a fiú eszén. Vagy ő a sajátján. Megint a tál felé fordítja figyelmét, végre folytathatja az evést. De akkor…
-Kumiko, ramenezés után lenne rám időd? Érdekelne valami, de nem itt szeretném elmondani, és bocsi ha értelmetlennek tűnők. Elég fáradt vagyok, s nem szeretném ha emiatt ismét "butának" látszanék.
*Csak hálálkodni tud az égnek a lány, hogy nem kapott be a kérdés előtt egy falatot sem. Különben kénytelen lett volna a falat is „ramen színűre” festeni. Nem bírta volna ki, hogy ne köpje a falra az egészet. Bárhogy is próbálkozik fapofát vágni, a hírtelen jött kérdést hallván, arcára nyomban kiült mit gondolt és érzett abban a pillanatban.
~ Mi a fene ütött ebbe a kölyökbe? Nem is ismerjük egymást, mit akar ő megvitatni velem?
-Nos, ööö…
~A fenébe is.
-Legyen. –nyögi ki végül, csak nem fog rosszul elsülni a dolog.

/Bocsánat Kugo, nem akartam veled kiszúrni. De nem akarok a karakterem kezére semmilyen sávot, csíkot, heget, foltot vagy bármit./

*A tény, hogy Baku félrenyeli a levesét, mikor ő előhozakodik a meséjével, két dolgot igazolhat, mindkettő pozitív a számára. Egy: ő olyan, amilyennek gondolja magát, kettő: Baku olyan, amilyennek ő gondolja. Úgy tippeli, mindkettő, csak hogy az egóját és a malíciáját is kiélhesse egyetlen gondolatban. Mindenesetre ez is a sikerélmény egyik fajtája. Aztán ezt itt le is zárná a maga részéről, hogy tovább folytathassa a maga kis társalgását Kumikóval.
Az a "benyaltam" kifejezés például megfogja. Fene tudja, talán csak benne van a hiba, de kapásból különféle asszociációkat ébreszt benne, amiket aztán gyorsan el is hesseget, mielőtt kiülhetnének az arcára is. És... Az is jópofa, megpróbálják meghazudtolni. Valamennyire joggal, az kétségtelen.*
- Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni... - *enged meg magának egy magabiztos félvigyort. Nem, nem téved, egész egyszerűen nem szokott.* - Ha bandázst, kesztyűt vagy ilyesmit húzol, akkor meg a markolat alatt izzad be a tenyered, és az látszik meg rajta. Neked még az a mázlid, hogy jó a bőröd, tényleg nem tűnik fel. Nekem is keresnem kellett, pedig jó szemem van az ilyesmihez... - *vált egy kicsit bocsánatkérőre.* - Ha ez a helyzet, akkor még szárítsd krétaporral vagy ilyesmivel akció előtt, ez a kicsi is teljesen el fog tűnni.
*Szóval, a mai jócselekedete is megvolt ezzel a tanácsadással. Ő maga nem kardforgató, de kismillióval összehozta már a sorsa, és hajlamos megjegyezni az ehhez hasonló apró trükköket, még ha esetleg úgy tűnik is, sohasem lesz rájuk szüksége. Mert néha mégis...
Aztán, nagy közönségsikert aratva, közbelép Baku.
Ha nem hallotta volna, hogy hol tart a srác a tényállás felmérésében, el se hinné, ennél azért többet feltételezne róla. "Jóslás"? Au. Mindenesetre hagyja beszélni, hátha elsüt még egy-két ehhez hasonló aranyköpést...
És tényleg, nem is alakít rosszat. Még az a mázlija Kugónak, hogy van helye feltűnés nélkül többé-kevésbé hátrébb húzódni, ki a szőke srác látóteréből, így megereszthet egy exkluzív szemforgatást, csak és kizárólag a lánynak. Az üzenet egyértelmű: "Szellemek!", azaz emberi nyelven: "Egek!"*
- Csodás... Teuchi, egy üveggel a szokásosból! - *zárja le gyorsan mintegy pártatlan harmadik félként az újabb próbálkozást, miután lassan kezdi kínosnak érezni Baku megnyilvánulásait, s ha már megszólalt, egyúttal lead egy újabb rendelést is. Az üveg szaké, ha minden igaz, pillanatokon belül meg is érkezik.*
- Mielőtt rákérdeznétek: nem, nem én iszom meg, lefizetek vele valakit. - *teszi még tisztába a helyzetet, miután az asztalára került a víztiszta szesszel teli palack. Ha pontos akart volna lenni, azt mondta volna, hogy a mesterének lesz, de ez valahogy kevésbé vette volna ki jól magát. Pedig egyszerűen így igaz. Kugo ugyanis időről időre szemrebbenés nélkül hasznot húzott Yumi Kaito alkoholizmusából: az íjász egy üvegért a kedvenc piájából nagynéha elnézett neki kisebb kihagyásokat. Olyan korsó volt ez, amit célszerű volt igen ritkán járatni a kútra, de ha sor került rá, általában megérte.
És hogy miért rendelte ezt most meg? Mert feltette magában, hogy így vagy úgy, de ezt a mentegetőzést meg fogja nézni magának, ha késni fog miatta az edzésről, akkor is...*

//No problem, amint olvashatod, megpróbáltam kiizzadni valami kompromisszumos megoldást: a te karidon ne legyen semmi nyom a későbbiekben, és mellesleg az enyém se csináljon hülyét magából. //

A válasz után mosolyogva visszaült helyére, majd folytatja ramenje fogyasztását. Időközben Kugo rendelt még 1 üveggel, ami elvileg nem neki lesz.
~Biztos szeret szakéval kedveskedni másoknak.
-Minden nap ennyit iszol, Kugo?
Félmosollyal nézi ahogy az öreg átadja neki az üveg piát. Baku ugyan nem iszik, de azért rendel valamit ő is. Sunyi szemekkel nézte végig a kínálatot.
-Én egy teát rendelnék!
Míg az öreg készíti a teát addig azon gondolkozik, hogy megszólaljon e. Ma valahogy nem megy neki, de ez nem nagyon érdekli. Talán ha tudna változtatni a helyzeten akkor jobb hangulat lenne, s Kugo nem ítélné el csak úgy. Talán nem is hozzá kéne beszélni, hisz ő elítéli mint a legtöbb ember. Talán szerencséje van és Kumiko nem hallott még a csínytevéseiről.
-Tudod milyen elemű a chakrád?
Újabb kérdése nem úgy volt ahogy tervezte, de ez van. Végül az öreg végzett a teával, s átadta Bakunak italát.
-Köszönöm szépen.*-Mondja csukott szemekkel, mosolyogva, nyugodt, barátságos hanggal. Kezét teájára helyezte, hogy megnézze milyen forró.
~Ez még várhat.
Ideje megenni a ramen végét is. Felemelte tányérját, s megitta a maradék lét, majd odatolja az öregnek.
-Mint mindig, a tiéd a legjobb.

*Nem adja fel továbbra sem a fiú. Még mindig próbálja bemagyarázni azt a világosabb sávot, ami nincs. Nem szokott tévedni, látszik rajta. Talán emiatt is zavarja a tény, hogy most bizony nagyot bukott, s ezért próbálja erőltetni még mindig ezt a sávos dolgot.
- Ahogy mondod. Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen a tévedés is.
* Nem állt szándékában megszégyeníteni Kugot. Nem az a fajta. Ellenkezőleg, utálja azokat az embereket, akiknek ez a hobbija. Mások piszkálása, átverése, kijátszása. Ehelyett csak rámosolygott a fiúra, tudatva vele, hogy nem nyert, de nem áll szándékába emiatt piszkálni őt. Így figyelmét újra a ramenjére fordította, megígérve magának, hogy amíg nem végez vele, addig nem felel egy kérdésre sem. Tudniillik már így is langyos volt étel, az étel, amely forrón a legjobb. Ő mindenképpen úgy szereti. De, ahogy a mostani fiataloknak szokás mondaniuk, „paraszt” sem akart lenni. Így amikor Baku újabb kérdést szegezett az ő irányába, felemelte épp szabad kezét, mutatóujját felmutatva. Egy pillanat, csak ezt még befejezem jelzés volt. Amint a tál üres lett, ellentétben Kumiko hasával, megtörölte a száját, s felelt a kérdésre.
- Nem. – vágta rá egyszerűen, miután percekig megvárakoztatta a válasszal.
* Ezt követően az öreghez fordult, tisztelettel meghajolt előtte, így mondva köszönetet a finom ramenért.
- És Kugo, kit akarsz lefizetni? Egyáltalán kit lehet lefizetni egy üveg szakéval? Bárki tud magának venni, nem drága.

/Tényleg bocs Kugo. De a karakterem kinézetét illetően nem megyek bele kompromisszumokba. A kezén nem volt sáv, most sincs, s nem is lesz/

*Ott a pont, úgy tűnik, kétségtelen. Nos... Ha nem, hát nem, a szúrásért őszinte elismerését biztosítja, azért pedig, hogy nem jár együtt megalázással - noha a lehetőség meglett volna rá -, őszinte szimpátiáját. És ami ebből kifelé is látszik... Nos, az egy olyan félig elfojtott sötét nevetés, amit nemrég már egyszer produkált.*
- Hmm... Akkor bukta. Büszke lehetek magamra. - *csóválja meg a fejét még mindig halvány vigyorral, melybe ezúttal egy nagy adag önirónia is vegyül.* - De a reakciódból ítélve mégis sikerült eltalálnom, nem? Ez vagyok én. Akkor is igazam van, ha esetleg tévedek...
*Mindezt a hangulatot aztán szépen el is mossa Baku kedves kérdése az ivást illetően. Ő pedig most már, hogy úgy érzi, többé-kevésbé nyeregben van a fiúval szemben, csakazértis megfelel rá, méghozzá elég vidoran, úgy tűnik.*
- Majdnem mindig. De ha egyszer részegnek látsz, tőlem teljesíthetem három kívánságodat...
*És valóban. Már a foglalkozásából is következik többé-kevésbé, hogy iszik, mint a száraz föld, aztán ehhez jött még Yumi Kaito hatása, de berúgni sohasem szokott. Szellemek tudják, valahogy mindig érzi, mikor kell abbahagyni, ami pedig az alkoholtűrését illeti, arról sem panaszkodhat.
Miután ezt lereagálta, a szőke srác még megpróbálkozik a lánynál is, de ezt a labdát már le sem kell csapnia egy közbeszólással, akkora mélyrepülést jelez még Baku pillanatnyi színvonalához képest. Megteszi helyette Kumiko, majd - nagyon helyesen - visszafordul a zsoldoskölyökhöz.*
- Egy alkoholistát, természetesen. - *jelenti ki derűsen, és ő is a palackra pillant, látótere szélén azonban továbbra is ott a lány, és ő eléggé el nem ítélhető módon inkább rá figyel igazából, semmint az üvegre.* - És inkább csak afféle tisztelői ajándék, hogy biztosan elnézzen valami apróságot. - *elégedetten felsóhajt, az arc pedig, amit ezúttal vág, meglepő módon egész szép mennyiségű száraz humort tükröz. Érthetetlen , mi van ma vele... Talán tényleg a szaké lesz a bűnös.* - Imádnivaló dolog ám a korrupció...

//Rendben, rendben, ez esetben természetesen tiszteletben tartom a dolgot. ^^//

Elég furcsa srác ez a Kugo, de ez elmondható Bakura is. A kívánságos válasz nem nagyon tetszett neki, s csak morgolódott. Nem éppen szimpatizál olyan emberekkel akik gizdák, nagyképűek.
~Elnézve neked a halfogás is nehéz feladat lenne, nemhogy a kívánságaim. Legszívesebben felállnék és agyon verném hadd lássa az új képességem amit még nem uralok olyan jól.
Időközben a teája is elérte a megfelelő hőmérsékletét, s ihatóvá vált. A türelem nem az ő játéka, hisz így is alig bírt egy helyben ülni, s várni. Nem is várt többet, és megitta az egészet.
~És most..?
Mély sóhaj után feláll, és a kijárat felé indul. Természetesen nem fogja csak úgy otthagyni Kumikot, ezért csak az Ichiraku mellé megy kifújnia magát. A takarószövet előtt megállt, s egy utolsót visszapillantott.
-Kint megvárlak, Kumiko. Addig beszélgessetek nyugodtan, én addig levegőzök egyet.
Utoljára int Kugonak,és elindul az Ichiraku mellé.

/Innentől kilépek a körből. Csak a végén szállok be, akkor dobjon rám Kumiko egy PM-et./

*Tény, a fiú valóban jól tippelt, annak ellenére, hogy nem a legjobban sikerült a megfigyelése. Azt hiszem, erre mondják, hogy a rosszból is sikerült a legjobbat kihoznia. Ezért a tettért pedig jár az elismerés és a jutalom. Esetünkben ez egy őszinte vallomás, egy elismerő válasz.
- Azt nem tudom, hogy máskor is igazad van, amikor tévedsz. ~De bizarrul hangzik ~ De fején találtad a szöget. Tényleg pengeforgató vagyok, bár néhányan ezt kikérnék maguknak.
* Való igaz van még hova fejlődnie, de azért annyira nem rossz, mint ahogyan elmondta magáról. Ellenben az is igaz, hogy csak gyakorlás kérdése lenne az egész, mert egyébként tényleg ügyesen bánik a fegyverével. De lehetne jobb is, csak lusta.
- Rendben, nemsokára megyek. – válaszolja Bakunak, amikor az a kijárat felé vette az irányt.
*Utólag belegondolva mondhatta volna másképp is. Így könnyen úgy érezheti a másik fél, hogy nem szándékszik tovább beszélgetni vele, vagy csak rövid ideig. Persze erről szó sem volt. Ugyanakkor Bakut sem szerette volna megvárakoztatni. Mennyivel könnyebb lett volna, ha ő is bent marad.
- Ez igazán érdekes. – újonnan Kugohoz fordul – Mármint, ki lehet az az alkoholista, aki nem tud magának fizetni egy szakét? Mert gondolom, ha tudna, nem lehetne egy üveggel lefizetni. Vagy annyira durván iszik? Biztos fontos ember lehet, ha az ivás ellenére is ilyen pozícióba lehet. Gondolom, fontos helyet tölt be, ha érdemes lefizetni.
*Ezek természetesen csak találgatások a lány részéről, fogalma sincs, mennyi lehet igaz ebből. Erre csak a fiú adhat választ, s titkon reméli így is fog tenni. De ha nem, hát üsse kő, nem fog kérdezősködni róla.

*Ha tudná, milyen gondolatokat ébresztett Bakuban, kifejezetten elégedett lenne magával és a világgal úgy általában. Sajnos azonban nem adatott neki az összekamuzott Kekkei Genkai, így csupán annyi jut neki, hogy kedvenc, gondosan adagolt gúnnyal töltött félvigyorával visszanintsen a szőke srácnak, és immár csak a hátát lássa.*
~ Hmm... Fizetett ez a gyerek? Én nem láttam ilyesmit. Talán mégsem olyan elveszett ember...
*Ami Kumiko megszólalását illeti, nagyobb dolgokon sem szokott igazán megsértődni. Legfeljebb, ha direkt keresi az alkalmat, ezúttal persze azonban nem.
Ami viszont a kérdezősködést illeti... Mondja ki, hogy a mestere. Talán inkább nem. Egy dolog, hogy kihasználja az ivászatát, egy másik, hogy rontja a renoméját. Az ilyesmire maga is érzékeny, nem köpne bele ily módon annak a levesébe, aki veszi a fáradtságot, hogy tanítsa.*
- Persze, tudna fizetni, de a figyelmesség az figyelmesség... - *miután mind a téma, mind a beszélgetőpartner kifejezetten kellemes a számára, ráadásul piálhatott is, továbbra is kitart a derűje.* - És hogy mennyire durván iszik, hát... Nagyon, és inkább ne részletezzük. - *vág egy halvány fintort a közlés mellé. Egy dolog az ivászat, a rendszeres berúgással azonban egyszerűen nem tud megbarátkozni egy shinobi esetében. Bezzeg ő...
Na mindegy, ideje odébbterelni a témát, ha tényleg nem akar valódi választ adni, s ezzel kiteregetni Kaito kártyáit.*
- Te viszont... Mostanában jöttél ki az itteni Akadémiáról? Én se rég vagyok itt - *int körbe futtában, jelezve, hogy "itt" alatt Konohát érti* -, de az aktívak nagy részével már találkoztam korábban.
*De lehet, hogy hosszú küldetésen volt, esetleg szabin, vagy valami egészen más feladatot látott el, mondjuk a Vizsgáknál segédkezett, már ha tartanak itt Vizsgákat ilyentájban. Mindegy, valamit csak elárul magáról a lány, ő pedig minden infót örömmel fogad.*

*Két ember, két külön világ. Kumikonak egészen más elképzelése van a figyelmességről. Egy alkoholistának alkoholt venni? Nem, az semmiképpen nem az. Majdnem, hogy az ellentéte. Az igazi figyelmesség –szerinte- az lenne, ha a többi üveget is elvennék attól az embertől. De ki ő, hogy másokat oktasson ki, inkább szó nélkül hagyja a dolgot. Azaz mégsem, nem bírja magában tartani, s egy picit odaszúr a fiúnak.
- Igen, ez tényleg figyelmes tőled. – mondja, némileg ironikusan.
*Hogy jobban nyomatékosítsa nemtetszését, nem néz a fiúra. Maga elé bámul, s az evőpálcikáit ujjai közt forgatva játszadozik velük. Aztán témaváltás. Nem is jöhetett volna jobbkor. Kumiko már-már kész lett volna minden az előző témához kapcsolódó gondolatát és megjegyzését a fiúra szabadítani. Aminek nem biztos, hogy jó vége lett volna.
- Ahogy mondod – ismét a fiúra szegezi tekintetét, tovább játszadozva a pálcikákkal – Nemrég kerültem ki az akadémiáról. Hogy utáltam odajárni. Mármint nem volt rossz hely, csak utáltam négy fal között lenni és nem csinálni semmit. Kivéve a tanulást, de annál a semmittevés is jobb.
*Gondolataiban visszarepül az Akadémiára. Mosolyog. Eszébe jutott néhány szép emlék, csínytevés, lógás, egyszóval minden, amit szeretett azon a helyen.
- Szóval nem vagy idevalósi? Én igen. Itt születtem. Na és mit csinálsz itt Konohában? Azonkívül, hogy embereket fizetsz le.
*A viccelődés mellé egy mosolyt is megengedett magának a fiú irányában.

*Elég baj, hogy a lány szó szerint vette a "figyelmesség" szót, a korrupció az mégiscsak korrupció, ha mégoly jelentéktelen is: nem szükségképpen a lefizetettnek fekszik alá, inkább csak a lefizetőnek. Egyébként ha akarná se tudná rávenni a mesterét, hogy ne rúgjon be időről időre, ennyi erővel a lelélegzés abbahagyásáról is megpróbálhatná meggyőzni. Lelkiismeret-furdalása tehet nincs, nem volt, nem lesz.
Így aztán csak a szája széle rándul meg gyanúsan, mikor odaszúrnak neki.
Aztán a következő téma már őt is lekötheti anélkül, hogy különösebben ügyelnie kéne, mit is mond. Kimondott érdeklődéssel fogadja az infókat, amiket megosztanak vele, közben a tekintete időnként oda-odatéved a finoman keringő pálcikákra a lány kezében, asszociációk egész horizontját nyitva meg előtte. Még jó, hogy Kumiko ekkor már az Akadémiát látja maga előtt, ahol nem is lehetett olyan rossz neki, a nosztalgikus mosolyból ítélve.*
- A tanulás se mindig rossz dolog. Előfordul, hogy többet tud tőle az ember... - *újabb szájszegletrándulás, ki hitte volna, hogy ilyen hangulatban lesz. Ő aztán nem, az egész biztos.
És még mosolyognak is rá. Ejha.*
- Amint mindenhol. Mocskos melókat... Feladatokat, amikben vagy nem akar érintettnek látszani a faluvezetés, vagy csak nem akarják a saját embereiket kockáztatni. Néha normális küldetéseket is. Vagy bármit, amiért megfizetnek. Amolyan zsoldosféleségnek szoktam mondani magam.
*Egy olyan klánból jött, ahol évszázados hagyománya van annak, hogy a tagok nem zsoldosféleségek, hanem konkrétan zsoldosok. De tapasztalatai szerint valamivel jobban veszi ki magát, ha így próbálja elmagyarázni, mintha kimondaná, ha nem is sokkal. Ebben a faluban is titulálták már fizetett rablógyilkosnak, nem mintha annyiban tévedett volna az illető...*

*Igaz, ami igaz, a tanulásnak megvannak a maga előnyei, ahogy a hátrányai is. Utóbbi azért annyira mégsem biztos. A tanulás talán az egyetlen dolog, aminek inkább csak előnyei, mintsem hátrányai vannak. Kivéve azt a tényt, hogy sok időt elrabol. De később az a sok elrabolt idő megtérül. Az ember tapasztaltabb lesz, a legtöbb témához hozzá tud szólni, mindig mindenre talál megoldást, egyszóval fejlődik tőle az ember. Mind lelkileg, mind ész terén.
- Igen, van benne valami… De akkor is unalmas.
*Száját húzza, s eljátssza, hogy elszégyellte magát. Természetesen mindenki tudja, hogy nem így van. Nem is volt célja elhitetni a fiúval. Jobb szót nem találva, kicsúfolta a fiú tanulás iránti tiszteletét, szeretetét. Hogy nem gondolta komolyan, a mosoly is bizonyítja az arcán. Ami a „tudom, hogy rosszat csináltam” kiskutya nézését követte.
- Ne már, a tanulás tényleg marha unalmas. – jelenti ki aztán, ismét nem túl nőiesen.
*Zsoldos lenne tényleg? Így már érthetőbb ez a komolyság és határozottság a fiú személyiségében. A zsoldosoknak bizony sokszor kell olyan dolgot megtenniük, amihez másoknak nem lenne kedve, vagy éppen gyomra. Szép szakma ez valahol, de nem a lány szemében. Nem ítéli el a fiút, csupán a szakmáját. Pénzért eladni magad? Nyilván a ninják is pénzért csinálják, ellenben ők nem állnak át egy másik falu vagy ország oldalára, ha az többet fizet.
- Értem. Akkor jobban meg kell gondolnom, miket mondok neked. Ha egyszer elhagyod a falut, s felfogadnak ellenünk, akkor nem lenne jó, ha sokat tudnál rólunk, vagy rólam.
*Természetesen nem gondolta komolyan, viccelődni próbált csak.
-Lassan ideje lesz menni. – közelebb hajol a fiúhoz  - Kíváncsi vagyok, mit akar mondani Baku – suttogja oda, s hüvelykujjával hátra mutat, a kijárat felé.