- Egy könyv...
* Tekint a batyuban lévő könyvre, melyet nem emlékszik hogy elrakott volna... Csak ott volt a táskában, hetykén, egészen sok helyet elfoglalva. Nem volt számára ismerős, talán valami regény lehetett amit nevelője készített oda neki, aztán gondolkodás nélkül elrakta. De ez most felesleges kérdés, a hajón van bőven ideje kinyitni, s nem csak töprengeni azon hogy mi is lehet benne.
- Ez üres... Minek egy üres könyv? Ezt nem értem, talán kifakult a tinta?
- Napló... Naplónak hívják, ha jól emlékszem. Nekem is volt, ez egy könyv, amibe az ember saját kezével ír történeteket. Vagyis nem a kezével, hanem egy tollal, vagy ceruzával, talán vérrel. Kinek hogy esik jól.
- Milyen történeteket? Szépeket, csúnyákat, meséket?
- Igaz történeteket. Olyan dolgokat, amik megtörténtek. Később el tudod olvasni, és jót tudsz rajta nevetni, vagy esetleg szégyenkezni. Rájössz hogy hiba volt megenni az utolsó tányért babot, vagy éppen rájössz hogy mégis kellett. A napló a múlt tükre a jelenbe, s nem torzít annyira mint az emlékezet, hiszen amikor írod, úgy gondolod, és később nem fog változni az emlékezetedben, ha pedig mégis változna, akkor beleolvasol, és érteni fogod miért volt igaza a régi énednek.
- De mit írjak bele?
- Elég sok dolog történt veled szerintem, van mit írni bőven. Mit gondolsz az utóbbi két napról?
- Azt hogy életem két legjobb napja volt, annak ellenére hogy szemhunyást se aludtam.
- Így fogod gondolni vajon 5 év múlva is? Azért kell leírni, hogy össze tudd hasonlítani a két szemléletet, és levond a következtetést... Összegzésnek hívják ezt.
- Te hogy gondolod, helyesen cselekedtem?
- Nem, szerintem nem cselekedtél helyesen, de rosszul sem. Úgy cselekedtél, ahogy akkor helyesnek gondoltad, és talán holnap rájössz hogy rosszul tetted. De nem az én dolgom, hogy összegezzek helyetted, elvégre te vállalkoztál erre, a családi élet helyett. Biztos jobb dolgod lett volna, de te a harcot választottad. Tisztellek ezért, de őrült vagy, viszont egy igazi Hitohiro, pont mint az Ősapád, vagy az Ükapád. Ők is így tettek volna.
- Akkor jól cselekedtem...
- Hát legyen, jól cselekedtél... De most pihenj, mert hosszú az út, és lesz még idő gondolkodni. Bőven sok idő...
* Lehajtva fejét, a lány a papírra tekintett, majd tollat fogva egy pár sornyi irományt firkantott a száraz papírra.


Hoztam egy döntést, miszerint követni fogom a hívást, ami régen is bennem volt, csak nem hallottam még. Elhagytam a fészket, és Sas nem tér vissza a fészkébe, csak ha már magáénak akarja szülei lakját. Ez az én történetem, és én helyesen cselekedtem. Hogy miért, azt nem tudom, de talán az idő megmondja. Az is lehet, hogy nem volt helyes a cselekedet, de én annak érzem, mert én tettem, hogy nekem legyen jobb. Ha az önzőség bűn, akkor bűnös vagyok, ám legalább ennyire önzőek voltak a szüleim. Én csak önzőséggel válaszoltam az ő önzőségükre, és szerintem nem hibáztam. Tűz országa szép helynek tűnik, és a menekülő embernek nincs is jobb hon, mint régi ellenségeinek keble. A kard szerint Konoha bűnös, de legalább annyira bűnös Egész Víz Ország, és a Tea Országa. Ha valahol élnem kell, az Tűzország legyen, mert a becsület ritka erény egy olyan világban ahol mindenki bűnös, s a Konohaiaknak megvan a becsülete. Vajon ez mit jelenthet? Néha tényleg nem értem hogy mire gondolhat Kami, kicsit nehézkesen fogalmaz. De jó társnak tűnik, kicsit olyan mint egy nagybácsi, aki segít. Menekülés közben az őseimről mesélt nekem, erős a vér bennem szerinte... Remélem ennek foganatja is lesz, elvégre ha életben akarok maradni, nem elég egy bőbeszédű kard, azt forgatnom is tudni kéne. Ha már itt tartunk, nagyon nehéz... Próbáltam megkérdezni, hogy nem tud-e összemenni, mint valami varázsbot, vagy hasonlók, de csak kinevetett. Azt hiszem nekem kell majd a hozzászokó félnek lennem, nem várhatom el egy kardtól, hogy idomuljon hozzám, elvégre egy fegyver, és a fegyvert a harcos forgatja, nem vica-versa.

- Aludj Már, holnap gyakorolni fogsz, és azt nem lehet ha fáradt vagy.
- Ezt még befejezem... ne zavarj be.
- Felőlem.

Akárhogyan is, de kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az egészből. A legrosszabb az, ha valahol elhalálozok, de az még mindig kisebb halál, mint élve halottnak lenni, és egy felesleges, jelentés nélküli életet élni, mint egy légy aki beletörődik sorsába, és önszántából repül a pók hálójába. Nem légy vagyok, hanem madár. Szabad, büszke, erős, és nem fog meg a sors hálója, mert elszaggatom csőrömmel.

 +1 Pont (Bee, 12.08.2013)