A roppant izgalmas órák itt mennek végbe...

* Sok nap van az ember életében ami fontos. A születése, a születésnapjai, az első szerelem,az első csalódás, esküvő, gyerekek, unokák, halál. De egy Ninja életében kevés fontosabb dolog van, mint az első lépcső az igazi harcossá való átszellemülés fokán... A Genin vizsga, az bizony. Az ilyen eseményhez illően Yasu is megfelelő szellemitásba kerülve áll a dologhoz, s legszebb Hakamáját felöltve, szépen megfésülködve, fess úriemberként jelenik meg az Akadémián, ami a hasonló eseményekhez híven zsúfolásig meg van töltve a fiatal Ninjákkal, akik ugyanezen lépcsőre lépnek rá mint jó maga. 
~ Remélem nem rontok el semmit. Mennyire lehet nehéz ez a vizsga? Ha minden igaz csak egy pár alap technikát kell bemutatni, az nem olyan nagy kunszt... Vagy talán nagyon komolyan veszik a dolgot? Csak remélni tudom, hogy van hely a hibázáshoz. Az év végi írásbeli tesztek jól mentek, ott hiba nem lehet... Most már csak a gyakorlati vizsga jelenthet gondot.
* Miközben gondolkodik, gyorsan telik az idő, s egymás után hívják be a Akadémiai Tanulókat, akik vagy elszontyolodva, vagy Geninként lépnek ki. Reméljük Yasu sorsa is az utóbbi lesz.
~ Igazán jöhetnék már.
* A gondolat után még tán öt perc, és végül őt is behívják. Diadalittasan, és félelemmel vegyesen áll föl, s egy ideges mosollyal elbúcsúzik a Folyosón várakozó alakoktól. 
- JELEN!
* Pár pillanat, s már bent is van a teremben, ahol meghajol, s várja hogy mi történik.

* Két úriember fogadja a teremben, egyik az ellenőr, míg a másik a tanár. Egyikhez sem volt még szerencséje, bár a tanárt már látta egy párszor, ami nem is csoda, ha azt nézzük hogy egy iskolában gyakorta vannak tanárok... Ellenben hozzá még sosem volt szerencséje, s sosem tudta igazán eldönteni hogy mi fán teremhet, amire végül is jó alkalom lesz a mostani. Első ránézésre nem tűnik egy vérmes alaknak, ami mindenképpen jó hír, de hogy végső döntés meghozásában milyen szigorú, az már más kérdés.
- Jó Reggelt. Megfelelő, ha a Tanár úr alakját veszem fel?
* Megnyugtatóan hat számára, hogy a vizsgáztatónak még viccelődni is van kedve, s így félelem nélkül áll az első feladat teljesítéséhez, mely nem más mint egy alak felvétel. Ebben már van gyakorlata bőven, számtalanszor használta emberek megtévesztéséhez, és mindenféle sumákoláshoz... Pár kézjel, s majd ha befejezte remélhetőleg a Tanár képmása áll majd szemben. Nem kell tökéletesnek lennie, kis baki éppen belecsúszhat, de csak képes lesz összekaparni valami korrekt Alakváltást, ha már olyan régóta gyakorolta.

*Hogy kinek akarod és fogod felvenni az alakját, a tanárnak teljesen mindegy. Szabad utat kapsz tőle. Érdeklődően, ujjait tördelve figyelte hogyan alkottad meg a kézjeleket, a robbanást, s magát az eredményt. Szólni, azonban nem szól. Feláll, s odasétál melléd, hogy közelebbről is szemügyre vegyen.
- Hm… - megigazgatja a szemüvegét – Ennyire jóképű volnék? Ugye tudod, hogy tilos megvesztegetni a vizsgáztató tanárt? De akkor lássuk a klónt, ha az is sikerül, egy fejpánttal leszel gazdagabb.

* Az elégedettség természetesen átjárja kedvenc Yasu névre hallgató Yasunkat, és egy biccentéssel egyetemben vissza is változik normális alakjába, amit természetesen követ az ahhoz illő puffanás is. Nos, itt az idő a legnehezebb részhez, sosem volt igazán jó a klónokban, mert bár tud akár ötöt is létrehozni egyszerre, közel sem olyan jól szoktak sikerülni, mint amilyennek kellene lenniük, s lehet hogy egy amatőr bedől nekik, de sajnálatos módon egy tapasztaltabb Ninját valószínűleg már nem fogna meg annyira a trükk.
~ Most vagy soha...
* Pár kézjel, s egy puffanás után két klónt gyárt maga mellé. Egyet jobbjára, egyet baljára. Szó sincs arról, hogy talán próbálna tromfolni, egyszerűen csak reménykedik abban, hogy ha az első nem is, akkor azért a második megfelelően fog kinézni. Összességében egyébként átlagos klónokról beszélhetünk, ami talán el is várható egy Geninjelölttől, de hogy végül mi lesz a verdiktum, az már igazán a Tanáron múlik csak.
- A középső az igazi.
* Jegyzi meg, csak a vicc kedvéért, Yasu az már csak Yasu.

*Eljött hát a nap, nem mintha különösebben izgatott lenne miatta, ami a többi, nála fiatalabb diákra nem igaz. Ki többé, ki kevésbé ideges, van aki túlzott önbizalommal várja a sorát. A kifelé igyeksző diákok lelki állapota is változó, aki átment, természetesen boldog az elért eredmény miatt, de a bukottak...egy részük teljesen összeomlik. Lassan már a nap végéhez közeledünk, a vizsgázók is egyre csak fogyatkoznak, kiknek reakcióit rezzenéstelenül figyelgeti. Inkább az unalom jellemezné, mint a vizsgadrukk.
~Inkább mennék haza...mikor hívnak be vajon?
*Ahogy a gondolatát befejezte, saját nevét hallja elhangzani. Minden szó nélkül a teremhez megy és belép a vizsgáztatók látókörébe. Célpontja az asztaluk előtti tér, ahol szembe fordul velük és meghajol.
-Jónapot.

*Ha nem is haptákba vágva, de egyenes, büszke testtartással áll a tanárok előtt. Türelmetlenség jelét cseppet sem mutatja, egy kis papír munka már nem oszt, nem szoroz. Csöndben kivárja a sorát. A várakozás meghozta eredményét, végül felpillant, elővesz egy papírt, és kiosztja az első feladatot.
-Igen.
*Válaszolja, ám elsőre fogalma sincs, mégis kivé kéne változnia. Ebben a helyzetben a vizsgáztató lenne az evidens választás. Meg is kérdezhette volna, de ehelyett az első gondolataiba ütköző személyt tűzi ki magának. Elmutogatja a jeleket, egy puffanás, és egy, a vizsgáztató számára még aznapról ismerős arc bukkan elő. Mégis ki mást választhatott, mint Yasut. Igyekezett a legjobban összehozni, ám valami mégis hibádzott, ugyanolyan semleges képet vágott, mint előtte, ez viszont Yasura nem volt jellemző. Savanyú Yasu, érdekes látvány lehet. Mindezek után csendben várja a vizsgáztató reakcióját.

* A tanár türelmesen, székében hátradőlve figyeli a lány mutatványát. A kézjelekkel, s azoknak sorrendjével nem volt gond. Így a tanár már azelőtt elkönyvelte magában az első próba sikerességét, hogy láthatta volna az eredményt. Tapasztaltnak számít ezen a téren, évek óta vizsgáztat már akadémiai tanulókat. Aztán ahogy megtörténik az átalakulás, igazit egyet szemüvegén, majd mosolyogva néz a lányra. Vagy fiúra.
- Csak nem itt felejtett valamit Yasuhiko?  Mondjuk a jó kedvét? - viccelődik, majd valamivel komolyabb hangvételre vált - Próbáljon már meg egy kicsit vidámabb lenni, mosolyogni. Az alakváltásnál az is fontos, hogy úgy viselkedjünk, mint az adott személy, akinek felvettük az alakját.
* Ha a lány megteszi, amire kéri, máris odafirkant valamit a lapra.
- Egyébként a barátja is ma volt vizsgázni. Remélem ön is hasonlóan fog teljesíteni. De lássuk a következő tételt, ami nem más lesz, mint egy klón jutsu.

*El kell ismerni, jó humora van a komoly kinézetéhez képest, ám bármennyire is poénos, mégsem képes nevetni rajta. Bár beismeri, ez tényleg hiányzik a képből. Yasu állandóan marháskodik és vigyorog. Tudja, hiszen látta már jópárszor.
-Igen.
*Szólal meg a fiú hangján, és megpróbálja összeszedni magát. A színészkedés sosem volt a kenyere, pláne a mosolygás. Mégis hogyan csinálja? Nehogy a végén ezen bukjon el.
~Szedd össze magad Makoto...talán ha elképzeled...
*Morfondírozik magában, és így is tesz. Elképzeli Yasu folytonos vigyorgását és poénkodását. Igen, sosem szűnt meg ilyen lenni, egy pillanatra sem, nem is olyan nehéz a feladat. Talán vannak olyan momentumok is, amikor majdnem megnevettette volna, mégis visszafogta magát. Saját savanyúsága gátat szabott ebben. Ám most az egyszer kivételt tehet. Végül csak sikerült leutánoznia a Yasu-vigyort, és jobbra sikeredett, mint azt ő maga várta volna.

*Ezek után klón jutsu. Semmi nehézség nincs ebben. Feloldja az alakváltást, és gondolkodás nélkül jönnek a következő kézjelek. A szokásos puffanás, majd két klón két oldalára. Ismét komor ábrázatát magára öltve várja az eredményt.