Teljes név: Chitsuki Kouga
Beosztás: Genin
Kaszt: Medikus ninja
Faj: Inumimi
Nem: Fiú
Kor: 16
Felszerelés: 2 db tonfa, 5 db robbanó cetli


Jellegzetes farkasember alkat, 185 centi körüli, mintegy nyolcvankilós termetén egy gramm fölösleges hús sem lötyög a szálkás izomzaton. Borostyánszín szemével, ezüstfehér hajával még emberi szemmel nézve se fest éppen rosszul, amit még a faji jegyei – a szőrös farkasfül, a kelleténél talán jobban előreugró, ragadozófogakkal teli állkapocs, a karomféleségek valódi körmök helyett – is inkább csak egzotikussá szelídítenek. Ennek ellenére szeret jól beburkolózni: legjellegzetesebb ruhadarabja egy csontvázmintás felső, aminek a csuklyáját előszeretettel húzza a szemébe. Ezt egészíti ki a sötét póló, a kopottas farmer, a katonai bakancsok, na meg az ujjatlan motoros kesztyű, hogy akkor se vájjanak a tenyerébe a karmai, ha ökölbe szorítja a kezét.


Egy kicsit távolságtartó, mint minden Inu, a végletekig hűséges, mint minden Inu és imádja az összecsapásokat, mint minden Inu. Azonban ennek ellenére sem provokál értelmetlen csatát soha, és ha hagyják, többnyire elvan magában – vagy ha nem, akkor is igyekszik udvariasnak lenni mindenkivel. A maga érdes módján még kedves is, és ugyanolyan reménytelen romantikus, mint minden fajtársa. Ennek megfelelően – ha nem kapja el a harci láz vagy kell megvédenie valaki neki kedveset – szívesebben törődik mások gyógyításával, mint kivégzésével, noha az utóbbiban apja fiaként ugyanolyan jó, mint az előbbiben.


Bumm!
Az ütés egy lesújtó kalapács erejével zúdult a fiú fültövére, aki egy halk nyikkanással bukott a földre. Úgy érezte, mintha az agya kilöttyent volna a feje másik oldalán. Az előtte tornyosuló alak akkora volt, hogy teljesen árnyékba borította, sápadt arcán semmi érzelem. A keze még mindig ökölbe szorítva.
Nem volt ideje, ha ezt meg akarta úszni, és ezt tudta is. Az ököl következő, gépies sújtását éppen csak sikerült elkerülnie, ahogy odébbgörgött a porban, de a terve már kész volt. A harmadik ütés szinte menetrendszerűen érkezett. A fiú félig fektében kitámasztott, karommá görbült ujjai a védtelen csukló felé suhintottak, miközben egy kígyó fürgeségével siklott félre a támadás elől. Ám az ököl szinte varázslatos hirtelenséggel állt meg félúton és zárta acélkapcsába a fiú védtelen kezét, miközben egy másik hússatu zúdult a nyakának, olyan sebességgel, hogy a földnek préselte. Pontosan tudta, hogy ebből a szorításból már semmi esélye szabadulni…
- Legközelebb figyelj jobban!
A marok engedett, és ő rekedt zihálással, nagy kortyokban nyelte az áhított levegőt. Néhány mély lélegzet alatt rendbejött annyira, hogy újra képes legyen szégyenkező képet vágni.
- Sajnálom, apám.
- Ne sajnálkozz, hanem figyelj oda! – a hatalmas termetű férfi megragadta a fiú karját, és olyan könnyedén állította talpra, mintha csak szalmabábú lenne, majd rámosolygott. – Egyszerre figyeld a testtartást és a szemeket! A kettő együtt elárulja az ellenfél terveit. Egymagukban azonban megtéveszthetnek. Újra!
Az edzéssel töltött nap hamar eltelt, s a végére a fiú verejtékben fürdött. A férfi a gyakorlatok ellenére is hűvös és sápadt maradt, akár egy jéghegy. Mindig így szokott lenni… De mosolygott.
És ez is majdnem mindig így volt.
- Mára végeztünk. Gondolkozz el azokon, akimet mondtam és gyakorolj magadban is! Gyakorlás teszi a harcost. Most azonban menjünk. – az idősebb farkasember szemében vidám szikra csillant. – Anyád elevenen felfal, ha ma is sötétedés után viszlek vissza. Még pocsékba megy az a jó vacsora. Azt mondta, onbaa lesz ma este… Sütve.
- JUHÉÉ!
A fiú a levegőbe bokszolt örömében, mire a másik mennydörögve felnevetett. Egymás oldalán baktattak el az edzőterületről, a fiatalabbik már messziről szaglászta a csípős esti levegőt…
Nem lehetett mondani, hogy Chitsuki Kougának, a falu harci főnöke fiának rossz élete lett volna. Úgy nevelkedett, mint errefelé minden fiatal, csak még olyanabbul: a legjobb volt az, aki oktatta. Az apja. A címe emberi titulusra lefordítva nagyjából a Kagéének felelt meg: ő ügyelt a falu ügyeinek folyására és az örökké vérszomjas haderőre. És persze megvolt a maga reputációja, amiből egy kevés természetes módon Kougára is átsugárzott: hiszen az Ő vére. És milyen tehetséges! Még a falu sámánja is vállalja, hogy beavatja őt a gyógyfüvek, a sebkezelés misztikumaiba. Márpedig arra szükség van: a győzelem mit sem ér, ha egy harcos nem éli túl. Megnyerni egy csatát, aztán megtartani a sebesülteket az elevenek világában: igazán szép szerep.
Tehetséges fiú, valóban!
Senki sem volt meglepve, mikor tizennégy évesen – nem sokkal a Felnőtté Válás Ceremóniáján való átesése után – az apja magához hívatta. Biztos valami veszélyes harcba küldi, suttogta a falu népe, ahol kitüntetheti magát. Ilyen fiatalon!
- …a feladat tehát diplomáciai. Egyúttal természetesen a fejlődésedet is hivatott szolgálni. Konohagakure a szövetségesünk, és ezt te pecsételheted meg. Megvan benned a tehetség, hogy eltanuld a művészetüket, és azzal is erősebb légy. Közben pedig a szemed se felejtsd el nyitva tartani! Az információkra éppen akkora szükségünk van, mint a szövetségeseinkre.
- Apám…
- A „de” szót e pillanattól kezdve parancsmegtagadásnak tekintem és akként is kezelem. Ne halljak tehát mást, mint beleegyezést!
A fiatal farkasember szája gúnyosan megrándult, de továbbra sem nézett fel térdeplő, görnyedő helyzetéből. Hogyisne, hogy észrevegyék… Pedig nem volt titok, milyen érzésekkel viseltetik a shinobik iránt. Olyanokkal, mint itt szinte mindenki. Még ő sem látott ninját élőben, de ő is ugyanolyan becstelennek tartja a módszereiket, mint bármely épeszű harcos. Még a furcsa mágiájuk, amiről annyit regélnek, sem érdekelte. Egy jó katona trükkök nélkül is boldogul… Semmi szüksége az árnyakban settenkedők barátságára.
Sajnos azonban a falu vezetője szemlátomást nem ért egyet vele.
- Gondold, meg, ifjú. – a lágy hang hamar fuldokló köhögésbe csapott át, majd maradék erejét összeszedve még krákogott néhányat, hogy visszanyerje tisztaságát. A harci főnök jelenlétében csak egyetlen alattvalójának volt joga kérdezetlenül felszólalni, mi több, közbeszólni. Kéregirhának, a falu legidősebb sámánjának s így vallási vezetőjének… Kouga tanítójának. – Tehetséges vagy, s én lassan kifogyok a titkokból, melyeket átadhatok neked. – kedvesen rámosolygott, már amennyire ezt tisztavérűhez méltó, farkaspofától alig megkülönböztethető arca lehetővé tette. – Náluk erősebb lehetsz, s nemcsak az. Bölcsebb is. Ezenkívül…
A vita hosszan húzódott, de csak egyetlen lehetséges lezárása lehetett. A fiú engedett. Harcos helyett diplomata vált belőle.
Na meg kém.
Az Akadémia tárt karokkal fogadta, nem kis dolog, ha valakit maga a Hokage protezsál be. Na meg a fiú nem is volt éppen elveszett lélek. Gyorsan haladt, igazán gyorsan. Két év, két rövid év… És nem volt többé tanonc. Konoha medikus ninjája vált belőle, és tizennyolc éves korára hivatalosan is a genin rangot birtokolta. Természetesen keresztülnéztek rajta, mert „állat” volt: elviselte. Hűséges volt a falujához, itt pedig kötelessége volt, ebben pedig veszélyeztethette, ha nagyon kilóg a sorból. Diplomáciai tényező volt, egy szövetség pecsétje. És a faluja kémje.
Végső soron mégiscsak ninja.

C'est magnifique!

Több felesleges szájjártatást nem igényel a kérdés, jó játékot kívánok.