Az iskolához tartozó kiképzőpálya, a Senseiek előszeretettel tesztelik itt az új diákjaik képességeit.

*Késő délutánra járt. Öt óra körül lehetett. De az is könnyen megeshet, hogy hat óra is elmúlt már. Nem számít. Az égen felhők gyülekeznek. Ártalmatlan felhők. Semmi jele annak, hogy eső vagy vihar közelegne. Erősen süt a nap, már-már nyarat idéző forróság van. Néha egy-egy felhő beúszik a nap elé rövid időre, ilyenkor hűvösebb, kellemesebb az idő. A lágy szellő is sokat segít a hőség elviselésében, olykor pedig kellemetlenebbé teszi az árnyékos, hűvösebb periódusokat.  Levelek zörögtek a fiú feje fölött, ahogy a szél fújta őket. Éppen hazafelé tartott, az erdőn keresztül. A titkos helyen volt megint, egy újabb kiképzésen. Ezúttal is inkább a szelleme került megedzésre, mintsem a teste. Tárgyakat kellett memorizálnia, alig egy pillantásból. Lehetetlenség, gondolta, amikor először megtudta, mit kell tennie.  Az öreg – annyira nem is az, csak Fujin hívja így – egy tálcán helyezett el nyolc apróbb tárgyat, majd letakarta egy terítővel, így vitte Fujin elé.
- Felkészültél? – kérdezte, ujjai közben már a terítőbe csíptek.
- Mire kellene felkészülnöm?
- Hát erre! – vágta rá és lerántotta a leplet – Jegyezz meg mindent, amit most látsz.
* A tálcán többek között egy kulcstartó, egy faragott ló, egy üdítő címkéje, egy vörös radír, egy sárga, megrágcsált végű ceruza, egy átlátszó üveggolyó, benne valamilyen azonosíthatatlan formájú kék és sárga színű valamivel, egy fénykép, ami négy embert ábrázolt és egy törött zsebóra volt. Fél perc is kevés lett volna arra, hogy tényleg mindent megjegyezzen. Ezért kapott ő tízet. Ahogy letelt az idő, a terítő visszakerült a tálcára. Ekkor derült ki Fujin számára, mire is gondolt az öreg, amikor azt mondta, hogy mindent.
- Csak három kérdésem van. Mennyi volt az idő a törött órán? Hány embernek volt gyűrűje a képen? Hány százalék gyümölcslevet tartalmazott az üdítő?
*Egyetlen kérdésre sem tudta a választ. Többször is megismételték a mutatványt ezt követően, más kérdésekkel és néhány tárgyat is kicseréltek. Az eredmény ugyanolyan katasztrofális volt. A hazavezető úton többször is elgondolkodott ezen. A végén annyira belemerült gondolataiban, észre sem vette, hogy rossz irányba halad. Csak akkor eszmélt arra rá, amikor a kiképzőpályán találta magát.
- Nagyszerű.
* Ha nosztalgiázós fajta lenne, most biztos sok szép – és kevésbé szép - emlék rohanná meg. De nem, nem érez semmi ilyet. Inkább csalódott, amiért a hosszabb úton kell haza mennie. Csend uralkodott a kiképzőpályán, sehol egy lélek. Miután túltette magát a kezdeti csalódáson, sikerült újra erőt venni magán és elindult az otthona felé, keresztül a kiképzőpályán. Lassacskán egy fához ér, majd alá és tovább. Tesz még néhány lépést, amikor tudatosul benne, hogy látott valakit a fán. Egy ismerős arcot ráadásul. Hirtelen megáll és hátat fordít. Egyenesen régi csapattársára néz.
- Aru, te vagy az?

* Nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig itt fog maradni. Késő délután, az este hamarosan elkezdődik.  De ez az egész, mintha csak pár órája lett volna, nem pedig majdnem tizenkettő. ( Hajnalban ért oda. ) Mégis, ez az egész elpazarolt időnek tűnik, elvégre elkezdhetné a terve végrehajtását. Sok munka vár még rá, és nem tudja még pontosan, hogy mit is akar. Végigpörgette magában azokat az embereket, akik szóba jöhetnek. Az első ember, aki az eszébe jutott, egyben az is, akit elsők között ismert meg. Yasuhiko. Közelharcos, katanával harcol. Ötletes és tud rögtönözni, így kiváló harcos. És rálehetne venni arra, hogy csatlakozzon. Akkoriban amikor megismerte elég erős volt, döntetlen meccset játszottak le. Ha eleget fejlődött azóta, mióta utoljára látta, remek tagja lenne a csapatnak. A körvonalak körvonalazódnak, a dolog materializálódik a fejében, és a végeredmény villámcsapásként ér el Aru agyáig, hogy megvalósítási ötleteket kapjon. Yasuhikot még tesztelni kell, hogy mennyire erős. Ha gyenge, akkor nem jöhet, elvégre csak erősek jöhetnek. Ki legyen a következő? Hmm. Talán.- tovább gondolkodna, de megszakítják. Egy magas, kihívóan jóképű srác, aki csak úgy árasztja magából azt az irritáló aurát, amit már mérföldekről érezne Aru, ha nem lett volna elfoglalva. Fujin. Volt csapattársa, de már az első napon megutálta mindenével együtt. Ugyanakkor, akármilyen bájgúnár, erős. Vagy legalábbis az volt. Mostanra már lehet rég túlszárnyalta, és egy jutsuval elintézheti. Ki tudja. Yasuról sem tud semmit és róla sem. Ez így nagyon kedvezőtlen állapot.*
- Üdv. - biccent neki oda kurtán, miután elzavarta előbbi gondolatait. - Mit akarsz? - meglehetősen udvariatlan hangon, miközben hátát a fa törzsének dönti.

*A kedves, üdvözlő szavak mosolyt csalnak az arcára. Jól emlékszik még arra, amikor ő köszöntötte hasonlóan a másikat. Régi idők. Vajon mi történt azóta a többiekkel? Izumival és Rennel. Ahogy régi mesterére gondol, keze az arcához téved. Ujjaival végigsimítja azt. Nem érez semmit. Nincs nyoma a vágásnak, amit egykor tanára ejtett. Pedig hogy félt akkor, hogy meg fog látszódni később. Renre már nem is emlékszik. Lát maga előtt egy arcot, de csak homályosan. Emlékszik néhány részletre, de amikor összerakná a képet, valahogy nem illeszkednek össze a darabkák. Életben vannak még egyáltalán? Nem tudja. Senkivel sem tartotta kapcsolatot. Nem érezte szükségesnek a kötelék fent tartását, egyikőjük sem jelentett számára semmit. Csak a csapattársai voltak. De ez már rég volt, sok idő telt el azóta és ő is megváltozott. Érettebb lett. Valahol belül bánta a dolgot, de ezt soha sem vallaná be másnak. Főleg nem Arunak. Fujin arcáról eltűnik a mosoly, mint ha ott sem lett volna.
-Helló. - ezúttal barátságosabban próbál közeledni régi ismerőséhez, reménykedve abban, hogy sikerül elfeledtetni vele a régi sérelmeket - Semmit, ami azt illeti. Rég találkoztunk. Hogy vagy, minden rendben? Tényleg, te mit is csinálsz itt, ahol... - megáll egy pillanatra, látványosan körbenéz, megbizonyosodik arról, hogy csak ketten tartózkodnak itt - senki sem jár? Vársz valakire? Egy lányra?
*Jobb helyet is eltudna képzelni egy randira. Egy éttermet, parkot, mozit, - ha van egyáltalán - egy magas helyet, ahol szép a kilátás. Ezer és még több romantikusabb helyet is találhatna ennél. De az sem kizárt, hogy téved. Nem lát virágot vagy más egyéb ajándékot nála. De ki tudja mi járhat Aru fejében? Régen sem tudta.

* "Barátja" mosolya csak az előbbi képet erősíti meg Fujinról. Arrogáns, már-már lenéző. Ki mosolyog a nem túl szívélyes fogadtatáson? Csak a Fujin-féle szemetek. Mégis nem lepte meg a reakció, így arcán semmi más érzelem nem mutatkozik, csak a szokásos unott és meglehetősen ijesztő egyvelege. Ugyanakkor nem a kedves, és barátságos érdeklődést várta. Ki várta volna Aru helyében? Leginkább a külső szemlélő számára barátok régi találkozását követő érdeklődő csevejt várta volna, de olyan körítésben hogy: "Hogy szolgál az egészséged, hogy esne le rád egy zongora" hangsúllyal és rejtett sértésekkel. De ami azt illeti Aru is hamar beleunna ebbe. Elvégre akár tetszik neki, akár nem, felnőtt. Már régen nem megy bele értelmetlen vitákba, - persze a provokáció élete része marad - ha nem származik belőle előnye, nem sértegeti a másikat, ha nem élvezi vagy egyszerűen csak értelmetlen lenne. Ami azonban nap mint nap felveti benne a kérdést, hogy mégis, ha ilyen mértékben megjavult, akkor mi lesz évek múltán? Érzi, hogy kezdi elfelejteni a régi sérelmeket és a jövője felé kacsingat. Régebben előszeretettel hozta fel magának a múltját, tetteit és gondoltait. Némelyikre szégyenkezve tekint, némelyikre pedig büszkén. De néha feladná ezt az egész rosszfiús szerepet. Néha önfeledten válaszolna egy-egy kérdésre, őszintén, nem foglalkozva azzal, hogy fontos információ ad ki, vagy hogy később felhasználhatnák ellene. De mindig megakadályozza a maga sötét alteregója, aki a múltra és az emberek igazi természetére felhívva a figyelmét megakadályozza a hasonló eseteket. Mégis, a francba, kinek van kedve egész életében ezt a maszkot hordani?
Akár még órákig tudna a hasonló dolgokon elmélkedni. Előfordult már, hogy társaságban elfelejtette hol van, hangosabb mondatok utána eszmélt csak rá, hogy hol is van. Ezúttal is majdnem ez a helyzet, viszont csengőként figyelmezteti magát, hogy ne essen gondolkodóba, hiszen váratlan dolog van jelen. Régebbi csapattársa, aki valamiféle kapcsolatot szeretne teremteni hősünkkel.
- Gondolkodom dolgokon Fujin. Dolgokon, amiknek folytatása következik. Dolgokon, amik megváltoztatnak életeket. Rengeteget gondolkodom, és ez sem elég. Mondd Fujin, te nem szoktál gondolkodni?

*Ezzel a kérdéssel most fején találta a szöget a fiú. Mást sem csinált az utóbbi időben, mint gondolkodott. De a gondolkodásnak is több fajtája van. Az ember sok mindenen elgondolkodhat. Egyszerű dolgokon. Például, mi legyen az ebéd? Milyen ruhát vegyek fel? Vagy bonyolultabb dolgokon. Elgondolkodhat a múltján. Hányan változtatnák meg egy múltbéli döntésüket, ha alkalmuk adódna rá. De erre nincs és soha nem is lesz lehetőségük, csak a gondolataikban képesek megváltoztatni a múltat, táplálva egy hamis jövőt, amely csak illúzió, semmi más. Ártalmatlan illúzió. Ugyanakkor az ember elgondolkodhat a jövőjéről is, a valós jövőéről. Hogy mit szeretne elérni életében és hogy ez megvan-e mindene, ami kell. Vagy ha nem, hogyan szerezhetné meg. Legyen szó pénzről, rangról, befolyásos emberek segítségéről, tudásról, tapasztalatról, akaratról. Fujin, a gondolkodás egy egészen más műfaját űzte. Kódokat próbált feltörni, – titkosított levelekre kell gondolni – melyek kisebb nagyobb sikerrel mentek neki. Inkább kisebb. Az elején a legkönnyebbel – ami nem jelenti, hogy egy öt éves is megoldaná – is elég sokáig tökölt. Aztán egyre jobban ment neki. De ahogy az idő telt, a levelek kódolása is egyre nehezebbé vált. Ezek már kifogtak rajta. Rejtvényeket fejtett meg, melyek egykor ajtókat, zárakat tártak fel, vagy ejtettek halálos csapdába tudatlanokat. Azt nem lehetne mondani, hogy jól ismerte Arut. Sőt! Egyáltalán nem ismerte. Mégis érezte, hogy valami stimmel vele. Túl komoly és komor. Azt hitte, hogy elhajtja majd a randis dolog miatt. A minimum az lett volna, hogy beszól neki. De nem. Ehelyett egy olyan párbeszédet próbál kezdeményezni, amit nem igazán tud hova tenni. Érzi, hogy van valami hatalmas erejű dolog a kérdés mögött, de nem tudja mi.
- Minden ember szokott gondolkodni. De nyilván te nem erre a válaszra vagy kíváncsi. Ami engem illet, de, szoktam gondolkodni. Túl sokat is, ha engem kérdezel. – elmosolyodik – Nem tudom, hogy segíthetnék neked vagy, hogy tudnék-e egyáltalán. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy milyen következményei lennének a dolognak, amin gondolkodsz. Hogyan változtatna meg életeket? Talán így tisztában fogod látni az egészet és segít majd.
*Hátat fordít a fiúnak és az égre néz. Egyik kezét a derekára helyezi, másikat a homlokához emeli, hogy eltakarja a nap sugarait, melyek a szemébe világítanak. Mély levegőt vesz. Frissen nyírt fű illatát érzi. Számára ez a nyár illatát jelenti. Egy felhő takarja el a napot. Leengedi hát kezét és visszafordul a másik irányába.
- Azt hiszem ideje tovább állnom. Örülök, hogy találkoztunk. Tényleg. Aztán ne vidd túlzásba a gondolkodást, a dolgok majd úgyis úgy alakulnak, ahogy alakulniuk kell.

* A kérdést nem szánta komolyan, de mégis választ kapott. Méghozzá nem is akár milyet. Eddig Fujint egy beképzelt, nagyképű bájgúnárnak gondolta, azonban a látszat alatt egy teljesen más szellemiségű ember lapul. Azonban ez sem teljesen igaz. Régebben, vagyis a csapatpróbán, mert csak erre emlékszik tisztán, teljesen más volt. Ugyanolyan, mint a külseje: idegesítő. Most viszont más. Talán közhelynek hangozhat amit Fujin mondott, de Arunak mégis mintha valamivel tisztábbá váltak volna fejében a gondolatok. Közhely, mégis segít, érdekes. Persze az egyszerű, tankönyvből felolvasott közhelyek és az efféle közhely (életemben nem írta még le ennyiszer ezt a szót egy szövegben ) között is van különbség. Talán a hangsúly, a beszélő fontossága a másik személy számára, és az időpont, a tekintet, a testtartás, a szöveg megformálása maga. Nem tudja pontosan. De talán mindez együttvéve tette meg a hatását. Fujin talán még hasznát is vehetné. De talán csatlakozna? Fujin ezekkel a mondatokkal nemcsak tisztábbá tette a dolgokat, hanem egyenesen újabb gondolatokat kerált. De nem úgy ismeri Fujint, mint aki benne lenne egy hasonló dologban. És persze, ha gyenge nem is lehetne benne. Cselekedni kell, ki kell deríteni hogy mennyire változott meg. Már ha egyáltalán megváltozott, és nem csak színészkedik.
Egy pillanatra még hezitál, miután a fiú elköszön, de végül maradásra kéri.
- Nem szeretnél egy erőfelmérést tartani?
* Ez volt az első gondolata, így ki is bökte. De jobban belegondolva nem is hülyeség. Egyszerre három legyet egy csapásra. Egy, megtudná hogy van-e elég erős szinten a szervezethez való csatlakozásra. Kettő, kíváncsi hogy meddig fejlődött. Három, Arut is megmozgatná a harc.

*Jól hallotta, amit halott? Jól kellett, hogy hallja, elvégre nem süket. Váratlanul érte a kérdés. Nagyon váratlanul. Nem is igazán tudja hová tenni jelen pillanatban, valamiért azonban biztos benne, hogy köze van az előző kérdéshez. De még nem tudja mi. Kezd egyre érdekesebbé válni a helyzet. Furdalja a kíváncsiság. Vajon mi állhat az egész mögött?
- Erőfelmérés? Hm...
*Állát vakargatja. Próbál komoly arcot vágni az egészhez, de nem többet annál, amit egy ilyen helyzetben lévő kérdés megkövetelne. Hüvelykujját az álla alá helyezi, mutatóujja pedig a felső ajkán nyugszik. Gondolkodik. Nem a válaszon, azt már tudja. Nem. Sokkal inkább a szándékról, ami az egész mögött áll. De vajon mi lehet az?
- Itt és most? Hülye kérdés, persze, hogy itt és most. - javítja ki magát. Mintha picit szórakozott volna.
*Muszáj lesz beleegyeznie. Ez az egyetlen mód rá, hogy Aru gondolatai mögé láthasson. Nagyon érdekli mi állhat a fiú komolysága mögött. Régen sokkal, hogy is mondjam, komolytalanabb volt, egy igazi kis bajkeverő. Legalábbis benne mindig ez a kép élt róla. Aztán ki tudja, lehet régen is ilyen volt, csak neki volt más a benyomása róla. De nem csak emiatt mondott igent. A szó miatt is, amit használt. Erőfelmérés.... Érdekes szó. Jó választás.
- Tetszik az ötlet. - mondja és megropogtatja ujjait - Én tudom, milyen voltál régen. Te tudod, hogy én milyen voltam. Így ez egy igazi erőfelmérés lenne. Csak egy kérdésem van: Mik a szabályok?
* Egy élet-halál harcba nem szívesen menne bele, főleg ha az övé lenne a halott szerepe a végén. Na, az nem lenne egészséges számára. De kéz vagy láb nélkül sem akar maradni. Úgy hozzájuk szokott már. Végtére is együtt nőttek fel. Addig is, amíg megosztják vele a szabályokat, jobban körülnéz, feltérképezi a terepet. Hasznára válhat még.

Körülbelül erre a reakcióra számított. Mérlegelés. Mintha korábban is óvatosan beszélt volna, de ez lehet csak Aru túlontúl gyanakvó természete miatt van. De eddig még egyszer sem bánta meg ezt a túlzó gyanakvást, és nem is fogja egyhamar.
A kezdeti hezitálás után végül csak belement a harcba. Érthető és logikus a kérdése a szabályokat illetően. Bár Aru nem kérdezné meg, és cserébe erre is foghatná, ha esetleg valami "véletlen" balul sülne el. Viszont ez most nem olyan harc, ahol ő bármit is ártana Fujinnak. Ha igent mond akkor azért, mert nem szeretne egy sérülttel dolgozni és a kapcsolatuknak sem ártana, ha pedig nemet mond, abban az esetben is plusz egy haragossal operálna, ami pedig nem tesz jót Aru bőrének. Már csak az idegeskedés miatt is.
Egy pillanatra elkomorodik, amikor Fujin megemlíti a régi énjét. Néha gondol azokra az időkre és borzadva eleveníti fel akkori tetteit és szövegét. Azokat az időket sajnálja a legjobban. Túl nyitott volt. Túl sokat árult el magáról és sokat adott magából.
Nem ismerte annyira Fujint, de azért bólint, amikor megemlíti. Majd végül gondolatai végső lezárása után ideje visszatérni a valóságba.
- A szabályok igen egyszerűek. Semmi maradandó sérülést okozó találat, és életben maradni. Bizonyos pontok nem megérintése és elkerülése, még ha ezzel talán el is dőlhetne a harc. -  elvigyorodik, mert ezen el kell vigyorodnia. - és végső soron: Ninjához méltó harc.
Persze ez alatt sok mindent lehet érteni, de aki igazán ninja az tudja, hogy mi a lényeg: Bármit lehet használni, ami az előbb felsoroltakon kívül esik.

*Első hallásra nem talált semmi kifogásolnivalót a fiú által megszabott szabályokban. Aztán másodjára, nos, igazából akkor sem talált benne semmi olyat. Ahogy ő is mondta, a szabályok igen egyszerűek. És ez így is van jól. Egyszerű szabályok, egyszerű harc. Minden szép és jó tehát, ami ezt a részét illeti. Avagy mégsem. Egy gyenge pontja még mindig van, Aru. Nem mehet biztosra, hogy tényleg betartsa a szabályokat. Erre gondolna máskor, a legtöbb esetben. De most eszébe sem jut ilyen. Mégis mi oka lenne, hogy ártson neki? Semmi. A tiszta harc reményében bólintva tudatja a fiúval, hogy elfogadja a szabályokat.
- Még valami óhaj-sóhaj a harc előtt? Szeretnél-e bemelegíteni? Van-e esetleg valamiféle rituáléd, amit megejtenél?
*Ne legyen rá panasz, mindent megtesz azért, hogy fair küzdelemről legyen szó. Hagy időt bőven, ha szüksége lesz rá. Nem siet sehová. Addig is szemügyre veszi fegyvereit és azoknak a számát. Elsősorban a kunaik számára volt kíváncsi. Arra még emlékszik, hogy elpakolt néhányat a reggel, de arra már nem, mennyi is volt az a néhány. A legcélravezetőbb utat választotta ennek a rejtélynek a végére járásához, kinyitotta a combjára erősített kis táskát és belenézett.
~ Öt darab.
* Nem sok, de öttel még mindig több a semminél, ami határozottan jobb. A többi fegyvere, a bo és a sansetsukon, az övén lévő tekercsekbe nyugodtak. Így visszagondolva, nem tudná megmondani, mikor használta őket utoljára. Sőt, az utóbbi fegyverrel kapcsolatosan az rémlik neki, hogy még nem is volt alkalma kipróbálni. Élő és mozgó személyen még nem.
- Csak szólj, hogy ha készen állsz és kezdhetjük is.

~ Alapos, vagy elővigyázatos? Inkább csak szeretné tisztázni a körülményeket.~
* Mosolyra húzódik a szája, amikor Fujin a szokásokat kérdezi. Talán másoknak szokott ilyesmije lenni, de Arunak csak annyi, hogy rászorít a tekercsére és várja a támadást.
Tudja, a bemelegítés hasznos, viszont elég bénán néz ki ahogyan ott hajlong és nyújt. Ezért, ha közönsége van, még ha a legmocskosabb és legbénább személy is, nem teszi. Nem érzi, hogy olyan óriás különbség lenne a két módszer között, ezért szükséget nem is érzi. Óhaj-sóhaj? Kezdhetnénk már. Lehunyja a szemét, kifújja a levegőt és kezét ernyedten leengedi maga mellett. Arca kifejezéstelen marad, csak a szemöldöke csúszik fel egészen a homloka közepéig. Talán mégis van szokása? Egy pillanatra elképzeli, ahogyan Fujin rátámad, hárítja, majd visszatámad. A fiú is hárítja, majd így tovább. Szemöldöke lejjebb csúszik, szája apró mosolyra húzódik. Hátrébb szökken Fujintól, körül-belül tíz méterre tőle. Egy picit megmasszírozza a csuklóját. Ennyi volt a bemelegítés! Ez még nem is néz ki bénán. Jobb kezében megfogja a tekercset, de nem oldja fel. Csak markolja. Egyetlen pillanat alatt fel is oldhatja, és akkor a kasza nyelének a közepén van a keze. De még nem. Bal kezét egyenesen, "harcművészes" módon maga elé tartja. Felkészült.*
- Gyere.

*Visszatérve még egy picit a harc előtt szokásokra, neki sincs semmi ilyesmi. Lehet, hogy tesz néhány apró dolgot, mielőtt belevetné magát egy élet-halál harcba – rögtön a legrosszabbat feltételezve – de azok soha nem szándékosak és nem ismétlődőek. A bemelegítésről meg annyit, nem tartja haszontalan dolognak, csak épp nincs semmi értelme. Aligha nyert már bárki is azért, mert ő bemelegített, az ellenfele pedig nem. Na meg szépen is nézne ki, ha minden ütközet előtt a seregek egy tizenöt perces bemelegítő tornával hangolna a közelgő vérontásra. Valljuk be, elég komolytalan lenne. Úgy látszik ellenfele sem híve ezeknek a dolognak. Mosolya mindent elárult. Már-már ő érzi magát kínosan, amiért egyáltalán megkérdezte ezt tőle. Nem mozdul el a helyéről. Bőven elég volt számára az a távolság, amit a másik vett fel vele szemben. Vajon mit várhat tőle? Fogalmazódik meg azonnal fejében a kérdés. Elég magabiztosnak látszik. Még az a csuklómasszírozás is azt sugallta neki, hogy ellenfele könnyű harcra számít. Aztán lehet, hogy ez is csak egyike a rossz megérzéseinek. Nem túl jó emberismerő, ami azt illeti. Nem hiába, meg van annak is a hátránya, ha valaki nem szeret emberek közelében lenni. Ez az egyik. Végül egy tekercs is előkerült, ami egész idáig a zsebében pihent.
~ Vajon mi lehet benne? Úgy szorítja azt a tekercset, mint kutya a csontot. Nem fogom tudni megszerezni tőle. Vagyis használni fogja.
*Megdolgoztatja agysejtjeit az apró tekercs, ilyenkor mindig másik dimenzióba kerül, - már amikor gondolkodik - mintha még az idő is lelassulna. Azonban, amikor meghallja a harcra hívó szót, rögtön kizökken abból az állapotból. Bal kezét oldalra csapja, fekete öltözékének ujja lekövetve a mozgás hullámát lobban meg. És már indul is. Először egy-két apró lépés, majd felgyorsul és futva közelít Aru felé. Egy rúgás a combjára jobbról, aztán egy másik balról a térde mögé, amitől össze esik. S már lendül is újra a jobb láb, térde egyenesen arcon kapja a fiút és eltörik az orra. Ez játszódott le fejében azon a röpke távon, amíg a fiúhoz ért. Majd lendült a jobb láb...

*Könnyedén védték első próbálkozását, de ez nem lepte meg. A meglepő az lett volna inkább, ha betalál a combra mért támadás. Bal kezével próbálta védeni a rúgást. Kifordítva azt, a tenyerével lassította le a lendülő lábat, oly mértékben, hogy az csak csekély erősségűre sikeredett a végén. És most rajta sor. Lendül is a jobb kéz ökölbe szorítva, benne a tekerccsel. Számított rá, hogy azonnal vissza fognak támadni. Rögtön azután, hogy ellenfele nem próbált kikerülni, félreugrani a rúgás elől. A közelében akart maradni. Ennek pedig csak egy oka lehetett feltételezései szerint. Vissza akar támadni. Ez a gyors gondolat menthette meg attól, hogy most vérző orr nélkül tudja folytatni a harcot. Amint tudatosult benne, hogy mire készül a másik, próbált oldalra dőlve kikerülni az ütés elől. Ám a kis távolság révén, ez nem sikerült teljesen. A fiú ökle súrolta orra hegyét és végigcsúszott arcán. Nem fájt úgy, mintha telibe kapta volna. De így sem volt kellemes érzés számára.
~ Gyors. Vigyáznom kell a közelében.
* Itt az alkalom, most kell elvennie tőle a tekercset - gondolja. Jobb keze elindul felfelé, próbálja elkapni vele Aru csuklóját. Ha sikerülne megragadnia, másik kezével, nyitott tenyérrel ütést mérne a fiú könyökére. Ám, ha mégis gyorsabb lenne tőle a másik és időben visszatudná húzni a kezét, akkor sem maradna tétlenül. Egy nem túl szép és nem túl kreatív támadással jönne elő. Megpróbálja lefejelni a nála alacsonyabb ellenfelét.

*Végre valami neki is összejön. Reményeihez híven sikerült megragadnia a lábát. Innentől kezdve pedig már a sikert is elkönyvelte magában. A rúgás íve mentén felkavaródott a por. Eltalálta a bokáját. S ahogy megjósolta, máris dőlni kezdtek. Hamarosan szabad lesz. Ráadásul könnyen előnybe is kerülhet. Ha úgy érnek földet, ahogy sejti, azonnal kiszabadul a fogásból, Aru pedig a hasán fog feküdni. Ez kitűnő alkalom lenne nem csak arra, hogy elvegye a tekercset, de még néhány kellemetlen ütéssel is megmasszírozhatná a derekát. Csak az egyenlőség kedvéért, hogy ne csak szegény Fujinnak fájjon a dereka. Ám mint mindig, valami most is közbe jött. A legszebb az egészben, hogy nem tudja, mi volt az. Zuhantak mindketten a föld felé, Aru keze szorosan fogta a nyakát - elég szorosan, hogy ne tudja csak úgy kihúzni - és amikor már földet értek volna, birkózó partnere egyszer csak eltűnt. Fogalma sincs hogyan csinálta. Túl gyorsan csinálta. Lekövethetetlen volt. Ez így nem helyes.
~ Nem értem, mi történt?
*Sajnos, most nincs ideje ezen gondolkodni. Gyorsan talpra kell állnia, mielőtt újabb támadást intéznek irányába. Felpattan. Fekete ruháját, foltokban porréteg díszíti. Értetlenkedően néz a másikra. Ha akarna sem tudna más arckifejezést magára erőltetni. Nagyon meglepte a srác húzása. Ez nem mese, nagyon sokat fejlődött utolsó találkozásuk óta. Mit tartogathat még a tarsolyában? Mi lehet a tekercsbe?
~ Bármit is csinált az előbb, el kell érnem, hogy újra megcsinálja. Rá kell jönnöm, mi volt azt. Magától biztosan nem fogja elárulni.
*Hátraszökken néhányszor, hogy elég távolságot vegyen. Összecsapja tenyereit, majd jeleket kezd formálni tüstént.
~ Kirigakura no Jutsu.
* Sűrű, átláthatatlan köd száll le. Hatalmas teret borít be, lassacskán az egész kiképzőpályát. Az orráig alig lát el az ember. A köd rejteke alatt jóformán észrevehetetlenül tehet bármit. Újabb jelek következnek. Immár három Fujin rejtőzködik a ködben. Egy igazi és két vízklón. A két klón nem is vár tovább, támadásba lendül. Jobbról, illetve balról támadnak rá a fiúra. Addig is az igazi a táskájába nyúl, egy kunait vesz elő. Mutatóujjával belekap a végébe és hanyagul pörgetni kezdi. Kivár. Egészen addig, amíg a két klón odaér Aruhoz, hogy amíg velük lesz elfoglalva, addig se tudjon majd odafigyelni a felé repülő fegyverre. Amely a szabályokat betartva, a lábát, pontosabban a combját veszi célba. De hogy két klón se lesz ahogy lesz alapon menjen oda, ők is előre eltervezett támadással rukkolnak elő. Az egyik egy kunaival a kezében tör a fiúra. Egy jobbról, balra irányuló vágást akar ejteni a fiú bordáin. Addig a másik, először hátulról, a térdhajlata felé indít egy rúgást, majd rögtön egy újabbat a mellkasa felé, értelemszerűen a másik lábával. Ha Aru ezúttal is a helyén marad és védekezésre adja a fejét, az első adandó alkalommal repül is a kunai. Bármi mást tesz, az igazi Fujin csak megfigyeli.

*A köd rejtekében megbújva figyeli az eseményeket. Egyelőre nem mozdul, türelmesen kivár. Ellenfele sokat fejlődött az eltelt idő alatt. Több erőt, koncentrációt és ügyességet kíván meg tőle a feladat. Ez az Aru, már nem az az Aru, akit régen ismert. Gyors, agilis, kiválóan védekezik. A köd sem zavarja meg kellőképpen. Az utolsó, vagy még az azelőtti pillanatban, érzékeli az öt beárnyékoló veszélyt. A kunai újabb köröket ír le ujján pörgetve. Még most is hanyagul teszi mindezt. Elmosolyodik, amikor látja, hogyan tereli el a klón vágását, majd ugyanazt a lendületet használva bordán vágja azt. Több se kellett neki. Visszanyerve eredeti formáját, zuhatagként rogyott a földre, tócsát hagyva maga mögött, a fiú lába alatt. A másik klón sem járt nagyobb sikerrel. Első rúgását könnyedén elkerülték. Ehhez nem is kellett mást tennie a célpontnak, csak felemelnie a lábát. A rúgás átcsúszott a fiú lába alatt, anélkül, hogy bármit is érintett volna. Még csak a nadrágját sem súrolta. De legalább ennek a klónnak nem lett semmi baja. Épségben megúszta az első próbálkozást. Így joggal követhette az elsőt, a második. Egy kevéssel volt gyorsabb Arunal, így megelőzte az ő támadását. De ez nem garantálta az övének sikerességét. Merthogy, ahogy arra már korábban is rájött Fujin, Aru igencsak jól védekezik, most is tenyerével állította meg a felé lendített lábat. Ezt követően pedig még arra is maradt ideje, hogy megragadja azt.
~ Ennél jobb alkalomra nem várhatok.
 *Gondolatát követve, megiramodik a fiú felé. Tesz néhány lépést, majd elhajítja a kunait. Tíz, jobb esetben tizenkét méterre volt ekkor tőle. Így még a késői pillanatban eldobott fegyver is hamar odaér. Kezei újra szabadok, ideje, hogy újabb jeleket formáljon velük. A tócsából, amit a klón hagyott Aru alatt, kis víz kígyók bújnak elő és rátekerednek jobb lábára. Eközben a klón sem marad rest. Nem rántja ki lábát a fiú kezéből, nem is próbálja, sőt, amennyire csak tudja, próbálja odaszorítani a hasához, majd a következő pillanatban eldől. Meg sem áll addig, amíg válla nem ér földet, aztán kezeivel a fiú jobb lába felé nyúl, hogy átkarolja őket, megakadályozván, hogy elmozduljon. Ha eddig minden a terve szerint haladt, már nyúl is az övéhez, hogy előhúzza egyik tekercsét. Ahogy kézbe vette, azonnal is fel is oldja a pecsétet róla. S máris ott pihen jobb kezében a sansetsukon, a három részből álló bot. Két méter választhatja el ellenfelétől ekkor. Felugrik, két kézzel megragadva a fegyver végét, ütést próbál mérni az alatta lévő fejére.

*A klónnak tehát sikerült rávetnie magát a fiú lábára és most úgy kapaszkodik bele, mint részeg a korlátban. Erősen szorítja, ahogy csak bírja, nem ereszti. Igyekszik minél több időt szerezni igazi énjének, hogy növelje támadása sikerességét. Nincs könnyű dolga, a fiú próbálja lerázni magáról, rángatja a lábát, hátha kicsusszan a szorításból és közben szidalmazó szavakat köp feléje. A rángatás hatására gyengülni kezdett a szorítás, a fogás is meggyengült. Újra és újra fogást kellett találnia, ami egyre nehezebben ment. Hihetetlen, de még egy klón is képes elfáradni. De szerencséjére sikerült neki. Továbbra sem eresztette a lábat, akár a kígyók a másik oldalon. Ez hergelhette fel ellenfelét annyira, hogy végül feloldja a pecsétet a tekercsről. De az is lehet, hogy csak szimplán megunta a tehetetlenségét és szabadulni akart. Vagy a közelgő veszély ellen akart felkészülni? Nem tudta volna eldönteni Fujin. Igaz, nem is gondolkodott rajta. Előkerült végre a tekercs tartalma, hogy ez mi okból történt, az már mellékes volt számára. A füstfelhő, ami az idézések elkerülhetetlen velejárója, még el sem oszlott, amikor használója lesújtott vele a klónra. Ő is úgy végezte akár a társa, csak egy tócsát hagyott maga mögött.
~ Egy kasza? – csodálkozik rá a tekercs tartalmára. Meg kell vallani, elég szokatlan fegyver. Még nem találkozott olyan emberrel, aki egy kaszát választott volna fegyveréül. Egészen mostanáig. A magasban volt már, amikor klónja megsemmisült, fegyvere pedig sújtásra kész. Ha csak egy kicsivel korábban kerül elő a kasza, talán meggondolta volna magát. Még belegondolni is rossz, hogy milyen következményei lettek volna annak, ha ellenfele fel, az ő irányába lendítette volna a kaszát. Bizonyára nem tudta volna elkerülni a találkozást a hideg, éles fémmel, hisz a levegőben híján van mindenféle szilárd dolognak, amitől elrugaszkodhatott volna. De most ő van lépés előnyben. A fiú legyen bármilyen gyors is, erre már nem lesz ideje. Gyorsabban találja el az ő fegyvere Aru fejét, minthogy a kasza a közelébe érne. Egy ilyen találat esetén pedig az is kérdéses lenne, hogy be tudná-e fejezni a csapást a kaszával. A köd felkavarodott Fujin körül, ahogy a levegőben suhant, így volt alkalma ellenfelének időben észrevennie őt. Ám fegyvere még így sem látszott tisztán. A csapás miatt a fegyver kiegyenesedett, sokkal jobban hasonlított egy egyszerű bo-ra, mint arra, ami valójában. Ez könnyen megtévesztheti az ellenfelet. Lehet, hogy Arut is megtévesztette? Mivel alkalma adódott sokkal hamarabb megpillantani Fujint, mint ahogy az szerette volna, időben feltudta tartani kaszáját, hogy megvédje magát egy agyrázkódástól. A fa és a fém találkozása nagy csattanással járt. Ahogy arról korábban is szó volt, Fujin fegyvere három különböző részből áll, amit acél zsinegek – vagy lánc, most hirtelen nem tudom és lusta vagyok utána nézni – tart össze. Lényegében egy nunchaku, megtoldva még egy darab fával. A fák egyenként egy méteresek, így az ütőtáv egy picivel meghaladja a három métert. A kasza, ennek a középső részével találkozott, így a fegyver vége – az a vége, amit nem Fujin fog – tovább lendült és hátracsapott. A legvalószínűbb, hogy szegény fiú hátán fog csattani a keményfa.  A végén valakinek még tényleg fájni fog a dereka. Időközben Fujin is földet ért, alig fél méterrel Aru mögött.  Ebben a pillanatban mindketten háttal vannak egymásnak. De ez nem akadályozhatja meg Fujint abban, hogy újra támadjon. Maga elé rántja fegyverét, jobb kezével a fegyver jobb végét markolja meg, baljával pedig a közepét. Ezt követően egy evező mozdulattal – annyi különbséggel, hogy a jobb kezének nem a tenyere van az arca felé, hanem a kézfeje - hátracsap, neki balról. Aztán nagy erővel visszarántja a fegyvert, közben bal kezével elengedi a középső részét, így az ismét megnyúl a levegőben, mintha csak egy bot lenne. A fegyver süvítve vág utat magának a ködben. Még nagyobb lendületet kap, amikor Fujin jobb karját kinyújtva tovább lendíti. A csapással együtt ő is fordulni kezd, - jobbra - miközben előre szökken, el Aru irányából.

*
   Aru nem láthatta a fegyver igazi alakját, a köd miatt. Volt egy megérzése, hogy nem pusztakézzel vagy valamilyen egyszeri alkalomra való kunai-jal akar támadni. Az nagyon illúzióromboló lett volna. Szerencsére nem kellett csalódnia, és Fujin beszerzett egy igazi fegyvert. Nem emlékszik, hogy volt-e valamilyen harcászati eszköze a próbán. Ezek szerint vagy elfelejtette a részleteket, vagy eddig nem volt neki, és most szerezte be. Vagy a bokorban találta, és gondolta kipróbálja.
   Az már bebizonyosodott, hogy az erejét nem a próbán látottak alapján kell belőnie. Alapjáraton is fejlődnie kellett, így ez kezdésnek elvethető. Tehát meg kell tapasztalnia, hogy meddig jutott el. Problémás feladat, de szükséges. Végül is, ez egy harc, vagy mi.
   De nem egyszerű bot, amit Fujin forgat, hanem szétváló fajta. Amint Aru kivédi a középső rész ütését, az lenyílik és eltalálja Aru hátát. Nem tudom milyen gyorsan és milyen erősen nyílik szét, de azt igen, hogy Arunak fájt. Elmondta nekem.
   Furán csípős és sajgó érzés, az egyszerű fájdalom mellett. Aru teste egy kicsit előrébb ugrik, amikor a bot hozzáér. Egy pillanatra összeszorítja fogát, de mint szokás szerint, most sincs idő arra, hogy a sérülésekkel foglalkozzon. Ha lenne ideje sem tenné azt.
   Fujin Aru háta mögé kerül, és azonnal támadást is indít, hogy tovább bántalmazza szegény Aru-t.
   Trükkös fegyver ez a bot, ez már biztos. Ha valamilyen akadályba ütközik, akkor szétnyílik. Vagyis tetszét szerint formálható. Valamivel össze van tartva. Talán lánccal, nem látta jól. Ha valahogy el tudná vágni, akkor nem tudna vele harcolni, maximum kardként. De a karddal szemben már tapasztalt, így az nem okozhatna ennyi problémát. Innentől fel volt adva a lecke: elpusztítani Fujin fegyverét.
     Csak az a kérdés, hogy hogyan. Kicsi a rész, ahol sebezhető az összekötő, és ahhoz, hogy elszakadjon tényleg erős csapást kell rá mérni. Ami pedig a nyéllel nem megoldható, tehát a kasza pengéjével kell valamit alakítani. De az kevés rá az esély, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, ami megfelelő arra, hogy Aru lesújthasson a fegyverre. Ha pedig rosszul számítja magát, súlyos sérülést okozhat Fujinnak. Természetesen egy másodpercig sem fogná vissza magát, de ha minden jól megy, akkor éppen kell. Továbbá, talán bűncselekménynek minősülhetne, ha megöli, vagy maradandó sérülést okoz. Mit mondana? "Edzettünk, baleset volt!"? Ha tudnák is bizonyítani, hogy edzettek és véletlen volt, attól még bűnös lesz. Gondatlanságból elkövetett emberölés. És Aru terveinek annyi, és vége is van.
 Így hát nem teheti, hogy megkockáztassa ezt. Akkor nem a fegyver láncával kell törődnie, hanem magával a forgatójával. Így megoldható a dolog.
   Fujin támad jobbról, a fegyvere egyik végével. Aru időközben maga mellé húzta a fegyverét, hogy megforduljon. Még mielőtt forgolódni kezdhetett volna, azelőtt támadt Fujin. Így a kaszája nyelét maga mellé tartva megakadályozza azt, hogy Fujin fegyvere kárt tegyen benne. Ellenfele nem vesztegeti idejét, azonnal ismét támadásba lendül. Másodjára is visszarántja fegyverét, és Aruval egyszerre megfordul. A csapás így Arunak jobb oldalról jön. Előzőhöz hasonlóan a kaszája nyelével megpróbálja megállítani az ütést a bot végét célozva. ( Tehát a kasza nyel e bot végét éri ).
   Normálisan nem láthatná a fegyvert, mert köd van körülötte. De a sansetsukon hasít a ködben, így Aru megláthatja a támadás irányát. De a köd akkor is idegesítő, így valamit kezdeni kell vele. Ventillátor, persze.
   Amennyiben sikeresen hárít, Fujin-hoz hasonlóan ő is hátraszökken, közben pedig ventillátor módjára elkezdni forgatni a kaszát hihetetlen sebességgel, hogy eloszlassa a köd egy részét.
 *

*Fa csattan a fémen. Ez a semmivel össze nem keverhető hang, azonnal jelezte Fujinnak, hogy mi történt. Védték a csapását. A kaszával. Ez fontos információ volt számára. Még az érkezés előtt attól tartott, hogy amint földet ér a lába, felé suhintanak a halálos fegyverrel. A csattanás hangjára azonban nyugodtabb lett, noha meg nem nyugodott. Volt már valamiféle sejtése, hogyan is állhat mögötte a másik és hogyan tartja fegyverét. Abból a pozícióból, amit ő képzelt el, nehéz lett volna hátrasuhintani a fekete kaszával. De nem is lehetetlen. Emiatt indított szinte azonnal újabb támadást, ezúttal a másik oldalról. Abban bízott, hogy a fiú megint a kaszáját fogja arra használni, hogy védje a csapást, így nem fog tudni rátámadni vele. Ez volt most a legfontosabb, minél távolabb kerülni a fegyvertől, a Halál fegyverétől. A csapással együtt ő is fordult és szökkent is egyidejűleg. Ismét fa csattan a fémen. Ugyanaz a hang, mégis másról árulkodott. Most arról, hogy megúszta. Sikerült távolabb kerülnie Arutól. A két fegyver hamarabb találkozott, mint ahogy Fujin megfordult volna és látta volna, mi történt. Legalább egy másodperc eltérés volt a hallottak és látottak között, ami nem tűnhet soknak, mégis könnyen dönthetett volna élet és halál között, ha most egy olyan küzdelemről lenne szó. Hátraszökken, aztán még egyszer. Port kavar fel, ahogy talpán csúszik érkezéskor. Fegyverét a nyakába veszi úgy, mint egy törölközőt, kezeit megpihentetve a két végén.
- Csak nem zavar a köd? – kérdezi, némiképp piszkálódó hangon, amikor meglátja, mit tesz a másik. Láthatóan zavarja a köd, de ez így van jól. Fujint viszont a kasza zavarja. De az nagyon. Nehéz lesz így a közelébe jutnia, a köd ellenére is. Veszélyes egy jószág. Ellentétben az ő fegyvereivel, ezzel elég, ha egyszer eltalálják és akkor a küzdelemnél máris többet veszít. Tanácstalanul áll a másikkal szemben, fogalma sincs, hogy mivel próbálkozhatna most. Ráadásul az előző akciója is szépen felemésztette chakra készletét.
- Mondd csak, öltél már embert azzal ott a kezedben? Elég veszélyesnek látszik. És élesnek…
*Nincs jobb ötlete, mint szóval tartani a másikat, amíg kitalálja, hogyan juthatna a közelébe. De az nem ilyen egyszerű. Még nem látta korábban ezzel a fegyverrel harcolni. Fogalma sincs, hogy mi a gyenge pontja, ha van egyáltalán. Végül úgy dönt, hogy nem tesz semmit, a legjobb az lesz, ha kivár és hagyja, hogy Aru kezdeményezzen.