Amit tudni kell róla
Teljes név:Atasuke Endo
Beosztás:Genin
Kaszt:Ninja
Faj:Ember
Nem: Fiú
Kor:14
Felszerelés:Kunai,Shuriken,Robbanó Cédulák
Kinézet
Elégé fura hajszíne van a fiúnak, mondhatni ezüst színű. Szeme színe barna. A ruházata, egy vörös színű sál ami télen, nyáron rajta van. Nyakába egy ezüst nyaklánc. Szürke póló és felette fekete póló. A nadrágja szintén fekete. 175 centiméter a magassága és 70 kg. Elég izmos a felső teste, látszik, hogy sokat foglalkozik vele.
Jellem
Kedves srác, legtöbbször. Barátkozós fajta, ha nem szól neki senki egy rossz szót se akkor olyan mint egy kis angyal, bár nem nehezen feldühíthető. De amikor küldetésen van és harcolni kell ezek a jellemek megváltoznak, hamar fellehet dühíteni őt, és aki fel dühíti annak azt ajánlom, hogy fusson.
Előtörténet
Nem szeretném az egész életemet elmondani mert az nagyon, de nagyon sok idő lenne, pedig még csak 14 vagyok. Na mindegy kezdem is.
Konohában születtem, egy szép nyári napon. Az a nap elég csendes volt egy darabig amíg világra nem jöttem. Mert amikor kibújtam akkor olyan hangosan sírtam, hogy majdnem a harmadik Hokage fejszobra is leomlott. Így mondta nekem édesanyám. Szokásos első nyolc gyermek évem volt, imádtam szaladgálni és édesapám fegyvereivel játszani. Kilencedik évesen kerültem be az akadémiára. Először nagyon féltem, hogy mi fog rám várni néhány óra kellet és már nagyon élveztem. A Genin vizsga az volt, hogy megkellet idéznem egy klónt. Elsőre sikerült is. A következő nap már apámmal a Komakai Kaki nevű Jutsut. Nagyon fárasztó és nehéz volt megtanulom. De a sok munka meghozta az eredményt, mert már a mesterévé váltam a Jutsunak.
Most az első nehéz küldetésemről egy részletet akarok elmondani nektek.
Na szóval, ez ilyen unalmas küldetésnek indult elkellet kísérni egy fura embert hazáig, mert majdnem már más országban lakott. Az út feléig nem történt semmi, csak mentünk de utána már izgalmassá kezdett válni mivel hallottam egy ág reccsenést. A hátunk mögül jött a hang. Reflex szerűen kaptam ki a Shurikent és dobtam el. Elkapta az alakot csak a helycsere Jutsut használta. Egy öt percig semmi sem történt, de hirtelen elkapta a nyakam és fojtogatott. Fogtam az alkarját és próbáltam letaszítani a nyakamról a kezét. Amikor beláttam, hogy nem sikerül a talpammal térden rúgtam, amire elengedett. Egyből hason rúgtam majd ki buktattam. Ráültem a hasára egy kétszer bevágtam neki egyet, majd leszálltam róla, előveszem a Kunaimat majd a nyakához tettem.
-
Ki küldött? Kérdeztem tőle, de ő nem válaszolt. Megint megkérdeztem tőle, és már kicsit közelebb nyomtam a nyakához. Nem válaszolt, de nem figyeltem oda és hasba rúgott. Nagy nehezen feltámaszkodtam majd, de amire észhez tértem már megint a földön voltam mivel fejbe rúgott. A homlokom már vérzett. Az ellenséges Ninja csak ott állt és nevetett rajtam. Ettől még inkább idegesebb lettem mint voltam. Felpattantam majd neki szaladtam felakartam ugrani úgy megütni, de megcsúsztam és átcsúsztam a lába alatt, de ez jól jött ki mivel nem számított rá, gyorsan felálltam majd elkaptam a nyakát és elkezdtem szorítani majd addig szorítottam ameddig el nem ájult. Majd a fának támasztottam és megkötöztem, elvettem a fegyvereit. Aztán folytattuk tovább az utunkat. Az út további részében nem történt semmi sem.