* Kicsit korán van, és kicsit még kéne aludni, de az ajtón kopogás hallik, s ilyenkor kénytelen az ember felkászálódni, ha kissé hebehurgyán, akkor is.
- Ai, kopogtak az ajtón. Nyisd ki!
- Rendben.
* Egy selyemhálóköpenyt magára terítve, kissé nevetséges látványt nyújthatott, hisz haja merő kóc, s az őt körülvevő tér, egy kissé dohos, közel sem a legbarátságosabb garzonlakás, egy az öltözékhez illő villához nem hasonul. Csótányok nincsenek, az még szerencse, de az ázások a falon azt sugallják, hogy vagy befolyik az eső valahonnan, vagy a fentiek nem bánnak csínyán a vízzel. Kopogás mindenesetre, amire kitárja az ajtót, s egy Ninja áll előtte, egy levéllel a kezében.
- Jó reggelt... csak kicsit korai.
* Üdvözlete kissé kelletlen, s nem is oly nagyon barátságos, ám most nem is bájcsevej ideje van, s átvéve a levelet, elbúcsúzik az úrtól, és visszatér a szobába, leülve a szúette asztalhoz, hogy felnyissa az üzenetet.
- Hmmm... Érdekes. Gondolom hiány van az állományban, hogy tanulókat is bevetnek. Jó alkalom lesz ez arra, hogy a második fejezet legyen a történetemben. Csak tudnám, hogy miről van szó. Járni most már tudunk Kami, de a harccal még problémák vannak.
- Vettem észre... De majdcsak lesz valahogy. Ha más nem, eljátszod hogy begörcsölt a kezed... Vagy csúnyán nézel.
- Arra nem lesz szükség, egyenlőre máshogy közelítem meg a kérdést.
- Rendben, csak kapj fel ha megyünk, én kicsit elpilledek még.
- ... Milyen kardnak kell aludnia?
- A legjobbnak.
* Természetesen ilyen kalandok küszöbén nem lehetséges csak úgy lepihenni, az rettenetes szégyentelenkedés lenne részéről, s már éppen elég hogy a kardja ennyire antiklimatikusan közelíti meg a kérdést. Szépen megfésülködik, megmosakszik, felköti haját, s összepakolja dolgait. Nincs semmilyen jellegű harci felszerelés otthonába amit eltehetne a kard kivételével, így a cókmókját inkább olyasmik teszik ki, amik bizonyos helyzetekben jól jöhetnek, de kételkedik hogy szükség lenne rájuk. Ilyesmi például egy skatulya gyufa, zsebkés, jegyzetfüzet, toll, ceruza, radír, textil zsebkendő, és a többi, és a többi. Bármi amit az ember megtalálhat otthon, és jobb esetben meg is fog. Felöltözködést se felejtette ki, szokásos ruhaszettjét választotta, melyet végül elfedett egy hosszú fekete köpennyel, s annak csuklyáját is lehúzta, eltakarva így arcát. A fekete oldaltáskát átvetette vállán, majd a gúnyán elhelyezett fegyvertartó végbe akasztotta a kardot, és felcsatolta a bőrszíjt válla felett. Bohókás látványt nyújthatott, hiszen nem csak a kardmarkolat nyúlott túl rajta, hanem a kard pengéjének a végéből egy darab is... De na, amilyen bohókás, annyira fenyegető.
- Kami, indulunk.
- Vettem. Még szundítok picit, ha nem gond.
- Nem gond.
* A levelet elrakta, majd az ajtót bezárta maga mögött. Alig töltött el pár napot itt, máris otthonosabbnak érezte, mint a Hitohiro klánházat. A gondolat kissé megmosolyogtatta, de nem volt most sok idő arra hogy hasonló bohókás dolgokon vigyorogjon, a friss reggeli levegőre kilépve kezeit keresztbe tette, s megindult a Hokage épületének irányába. A tájékozódás most sem ment tökéletesen, de talán éppen megmarad, s egy kis útbaigazítás után, már sínen is volt... De mielőtt belépett volna, egy közeli pékséget is meglátogatott, hogy vegyen valamilyen reggelit, s ebédet.
- Két dinnyekenyeret kérnék, s mellé egy pálcányi sós dangot.
* A pék készségesen kiszolgálta, mert bár eléggé riasztó külsővel lépett be, azért hangja barátságos volt, s közel sem egy hideg lelkű gyilkosét tükrözte, akinek a szerepében később tetszelegni próbál majd. Pár érmecsilingelés, s már ki is lépett a pékségből, majszolva a Dangokat. Útja az irodába vezetett, ahol is bemutatva a levelet, hamar beengedték a váróba. Nem volt még jelen senki, elsőnek érkezett meg... Ez még tetszett is neki, mert így képes volt kicsit játszadozni a helyzettel. Nem volt egy színész, de egy-két mozzanat, segítheti a riasztóbb hatás keltéséhez... Az étket befejezve a falnak dőlt, kezeit keresztbe téve,majd a Dango pálcikáját kétfelé törte, s az egyike eltette a táskába, a másikat pedig szájába biggyesztette, s fogaival kissé hanyagul megtartotta. A csuklyát is megpiszkálta, kissé lejjebb húzta, s most nem látszottak annyira arcvonásai, hisz csak szeme vöröslött ki kissé, és szájának formája. Hideg tekintet, s érzelemmentes arc, ahogy kell.
~ Kami remélem nem fogja elrontani ezt nekem, de talán érzi a helyzet súlyát ő is. Milyen csöndben van... Talán mégis van haszna. Tudja hogy most nem kéne pattogni.
* Alszik *

-Egy rét? Hol vagyok? És miért ilyen vékony a hangom? Várjunk, miért vagyok gyerek? *teszi fel ezeket a kérdéseket magának, majd még pár perces nézelődés után két különböző hangot hall a háta mögül. Pontosabban az anyja, és apja hangját. Megfordul, s örömmel látja rég nem látott szüleit.
- Anya, apa! *kiabálja, és elkezd szaladni feléjük, viszont soha nem éri utol őket, minél gyorsabban szalad, annál jobban eltávolodnak tőle.* -Anya, apa,nem menjetek el! Ne hagyjatok itt! *kiabálja, de szavai üres fülekre találnak.....
Kopogás. Egy kopogás hangja, mi felkelti Keikot nem túl kellemes álmából. Szemét dörzsölgeti, hogy kimenjen belőle az álmosság, mindhiába. Aztán újra kopogtatnak. Ekkor már észbe kap a lány, s feltápászkodik, majd álmosan elcammog az ajtóig.*
- Jövök már, jövök! - mondja, majd mikor kinyitja az ajtót egy ninjával találja magát szembe,kinek kezében egy levél van.
- Jó reggelt! *Köszön a korai látogatójának, de nem is húzza tovább az időt, elveszi a levelet, majd elköszön, és vissza is csukja az ajtót. Visszakaszálódik az ágyba, és szép komótosan kinyitja a levelet. Tartalmától azonban minden álmossága köddé válik, szinte madarat lehetne vele fogatni. Bár ezt senkinek nem vallaná be, de nagyon izgatott lett attól, hogy a hokage őt választotta ki egy küldetésre. Bár még nem tudja, mi a feladat, azon nyomban felpattan, hogy minél hamarabb ott lehessen. Gyorsan rendbe teszi magát, szépen felöltözik, s fegyver gyanánt a surikenjeit, és kunai-jait viszi magával. Azért a biztonság kedvéért, mert ki tudja mi lesz a feladat, a kardját is rácsatolja az övére. Meg gyorsan csinál magának néhány szendvicset, mielőtt elindulna, de aztán, mint a szélvész rohan, s meg sem áll a hokage irodájáig. Nagy sietségében még egy épp hazafelé tartó asszonyt is majdnem fellök, kinek kezéből kiesik a kosár, mi tele van étellel.*
- Óh bocsánat, hadd segítsek. *Mondja, és gyorsan visszapakolja a cuccokat a kosárba, majd egy rövid mosoly után el is tűnik. Úgy látszik nem ő ért ide elsőként, viszont megnyugtatja, hogy nem is utolsóként érkezett. Vesz egy mély levegőt, hogy valamelyest lenyugtassa magát, majd előveszi semmitmondó, kifejezéstelen fapofáját, és közelebb lép a lányhoz.*
- Szia. Úgy tűnik együtt leszünk a küldetésen.

*Rohadtul keveset aludt.
A kopogtatásra felpattannak a szemei, egyik pillanatról a másikra válik éberré, amit egy elmormogott, rőfhosszú káromkodás szentesít. Beletelik jó pár másodpercébe, mire föltápászkodik az ágyról, megszabadítva az abúzustól a fekete lapokra rótt könyvet, amire arccal ráborult még valamikor hajnalban. Fordított, persze, a szobában cetlikre firkált jegyzetek hevernek szétszórva, mind egy-egy, a klánja - egyik - titkosírásával íródott szókapcsolat vagy mondat jelentését igyekszik belekiabálni a sűrű, emberszagú reggeli atmoszférába. A Fekete Könyvek nem adják ingyen a Bakemono Kekkei Genkai titkait, meg kell dolgozni értük, neki pedig nem szokása ilyen apróságon fennakadni, ha hatalomról van szó.
Egy ingerült mordulással és intéssel zavarja el a futárt, mikor a levelet megkapta, egyértelművé téve, hogy nem a legújabb divat miatt visel karikás szemeket.*
~ Ja, persze, ilyenkor. Amikor kéne a pénz, nincs munka, amikor idő kellene, ugráltatnak... A démonok esnének ebbe a faluba és minden bürokratájába külön-külön... Kaito?
*De nem. Nem hinné, hogy a jelenlegi mestere keze lenne a dologban, noha ő az, aki előszeretettel szívatja a diákjait, már csak a vicc kedvéért is, nem így kezdene hozzá.
Újabb másodperceket szán rá, hogy elgondolkodva körbenézzen a zsúfolt szálláson, amit még anno az érkezésekor utaltak ki a számára. Kedélyes káosz, spórolásszagú lepusztultság,a vakolat hullik, a plafon vízfoltos, a bútorokért valaki naponta imádkozhat, a földön szétdobált tárgyakkal szemben alkotnak szorongó kisebbséget a rendesen elrámoltak. Most áshatja elő a felszerelését, cihelődhet föl... Rohadt falu.
Ruhát vált és közben megmosakszik, heroikus küzdelmet folytatva az alváshiány tünetei ellen, mely igazságtalan döntetlennel zárul, csak ő érzi pocsékul magát miatta. Mikor végez, kénytelen-kelletlen bányászni kezd a cókmók-halmokban. Mint a legénylakások gazdái általában, tökéletesen tudja mindennek a kiszabott helyét a primordiális állapotokat idéző káoszban, rövidesen előkerülnek a fegyverek - kunaik, shurikenek, huzalok, füstbombák, robbanó cetlik -, a gyógykészlet, a szárított élelem, a mindennapi túléléshez szükséges apróságok, na meg egy kupac tetején trónolva a jelentéktelen külsejű tártekercs, mely ismét magába fogadja az éjjel feldolgozni igyekezett művet az összevakart jegyzetekkel egyetemben. Ha nem is sieti el a dolgokat, a rutin óhatatlanul biztosítja, hogy tűrhető idő alatt menetkészre kapja össze magát.
Van még némi pénze az előző fizetségből, útközben vesz magának valami reggelit, de arra sem figyel oda, mit rág és nyel, egyedül az ismerős árustól vett nagy adag, mind ízében, mind erejében kígyóméregre emlékeztető tea számít, ami a tervei szerint életben tartja egy darabig.
Az utat rosszkedvű gépiességgel teszi meg, egyik láb a másik elé, mintha alvajárna, lelki szemei előtt igazságosan felosztják a terepet az éjjel olvasott sorok és a műgonddal cirkalmazott káromkodások. Csak a Hokage hivatala előtt rázza meg magát egy kicsit. Nem életbiztosítás ilyen állapotban küldetésre menni, illene összekapnia magát és felpörögni. Holmi kialvatlanság nem húzhatja le a renoméját.
Persze utolsónak érkezik, nem mintha meghatná. Jounint nem lát, a leendő társaival - már ha a két lány az - még életében nem találkozott. A köszönés egyébként sem tartozik beidegződött szokásai közé, ezúttal meg pláne, úgyhogy csak odabiccent a szokott mogorva-gunyoros képével a másik kettőnek, majd a továbbiakban a legközelebbi falnak támaszkodva, többé-kevésbé maga elé meredve várja, hogy behívják őket.*

*Mindannyian hamar megérkeztetek, ahogy a levélben is kérték tőletek. Most mégis várakoznotok kell. Ezt az időt mindenki a maga tetszése szerint töltheti el. Ismerkedhettek egymással, vázolhatjátok a másiknak, hogy mire számítotok, de akár néma csendben is ülhettek, várva, hogy nyíljon az ajtó. További percek telnek el, míg végül nyílik az ajtó, egy halk nyikorgás kíséretében. Az ajtóban egy ANBU osztagos áll, ő nyitott ajtót előtettek. Libasorban követve egymást, beléptek az irodába. Halk nyikorgás hangja hallatszódik hátatok mögül, az ajtó ismét zárva. Az íróasztalon szokás szerint papírhegyek hevernek, elrejtve maga mögött a Hokaget. A halom mögül füst száll fel, az öreg pipájából való.
- Megérkeztek. – szólalt meg az ANBU-s, a csendet megtörve.
*Tekintettel a korára, lassan tápászkodik fel székéből az öreg Sarutobi, s előbújik a papírhalmok takarásából. Az íróasztal elé sétálva, pipáját jobb kezében tartva, bölcs, sokat látott szemeivel felméri a fiatalokat.
- Üdvözöllek benneteket! – köszönt titeket, majd beleszív pipájába – Örülök, hogy mindannyian időben megérkeztetek. A feladat, amelyet most rátok bízok, nem tűr halasztást. Tegnap éjjel – mondja, s újabbat szív pipájába – tragikus dolog történt. Egy Konoha számára kedves, fiatal és igencsak bájos hölgy, életét vesztette. A halál körülményei tisztázatlanok, habár minden jel öngyilkosságra utal. A ti feladatok lesz, hogy kinyomozzátok, mi történt pontosan. Az ok, amiért titeket választottalak a nyomozásra, a család kérése miatt volt. Azt szeretnék, ha ninják nyomoznának az ügyben. Nem szeretnék csalódni bennetek. Annak sem örülnék, ha panasz érkezne felőletek. Ennyit szerettem volna mondani nektek, ez minden, amiről tudnotok kell. Most pedig távozzatok, s ne okozzatok csalódást.
*A feladat ismertetése után, hátat fordít nektek és az ablakhoz sétál. Ha lenne is hozzá kérdésetek, nem teszitek fel. Az ajtó újra nyílik. Az ANBU osztagos int, hogy ideje távoznotok. Az ajtón kifelé haladva, a kezetekbe nyom egy-egy papírt, rajta a címmel, ahova mennetek kell. Ahogy kiértek a folyosóra, az ajtó bezárul.
A papíron szereplő cím szerint, a falu másik végébe kell mennetek. A hosszú út, újabb remek alkalommal szolgál az ismerkedésre, az irodában történtek megbeszélésére, elméletek felállítására. Ha címet nem néztétek el, s nem tévedtetek el, egy szép, rendben tartott utcán találjátok magatokat. A környék csendes, már-már kísértetiesen. Egy árva lélek sem tartózkodik az utcán. Mindenki az otthonában tartózkodik, amit ti is észrevehettek, ha jobban odafigyeltek. Látni, ahogy néha elsétál valaki az ablak előtt, fény gyúl, esetleg kiszűrődik némi hang. Amit ti kerestek, az egy emeletes ház. Ebből egyetlenegy van az utcában, hamar rátaláltok. Nem vártok, egyből bementek a házba. Ahogy beléptek, becsukjátok magatok mögött az ajtót. Egy szűk folyosón találjátok magatokat. A falon több képet is láthattok. Mindegyik képen két nő szerepel. Előtettek, a folyosó végén, egy meredek lépcsőt láttok, amely az emeletre visz. Tőletek jobbra egy ajtó áll, ami a konyhába vezet. A folyosó bal oldalán másik két ajtót véltek felfedezni. Mindkét ajtó egy-egy szobát rejt maga mögött. Ahogy haladtok előre, a tőletek jobbra lévő ajtó kinyílik. Zokogás zaja szűrődik ki az ajtón, feltehetően egy nőé. Mégis, az ajtón egy férfi lép ki. Rátok várt. Őt küldték ide addig, amíg megérkezik a nyomozó csapat. Üdvözöl benneteket, s elmondja, hogy mit tudott meg eddig. Megtudjátok tőle többek közt, hogy a holtest az emeleten lévő szobában van, valamint azt is, hogy a hölgynek volt egy lakótársa. Egy másik hölgy. Ő az, akit a konyhából hallotok zokogni. A döntés a ti kezetekben van, választhattok hova mentek, együtt mentek-e oda, esetleg szétváltok és úgy néztek körül. De talán érdemes együtt megvizsgálni a holtestet, elvégre több szem, többet lát.

(Fontos dolog: A továbbiakban a szobák részletesebben lesznek leírva. DE! Nem fogok minden leírni, ha nem írjátok oda, mit akartok megfigyelni. Egy egyszerű példa erre: A szobában van egy asztal, ezt leírom. De nem mondom el, mi van az asztalon, ha nem írjátok oda, hogy megvizsgáljátok az asztalt.)

- Úgy néz ki... Ne légy útban, és jóban leszünk. 
* A beszélgetést le is rendezte ennyivel, s szemeit elfordítja a lányról az ablak felé, kitekintve a hajnali világba. Nem keresi egyenlőre senki társaságát, nem mintha olyan nagyon barátkozó személy lenne egyébként is. Ő legendát jött teremteni, s semmilyen legenda nem engedi meg a gyengeséget. A hősöknek kellenek barátok, ám nem a náluk erősebb barátok, elvégre akkor csak mellékszereplő lehet más történetében. Ez Hitohiro Ai történetet, a legnagyobb Hitohiroé, s nem azé a Hitohiro Aié, aki csak mellékszereplő egy másik alak krónikáiban. Ő lesz a szárnyaszegett madár, aki a ketrecéből kirepül. 
- Jó reggelt! 
~ Hmmm, ezek szerint csak aludt. Sejthettem volna.
* Ha a lány még mindig előtte áll, egy sóhajjal egyetemben csak rápillant, s jobbra biccent, hogy jelezze ott szívesebben látná, mint a közelében. Mint tüske, zavarja az idegenek közelsége, elvégre nem ehhez van szokva, s egyenlőre nem is teheti meg a kialakítandó arc miatt. Kisvártatva, belép még egy alak, aki csöppet kevésbé közvetlen. Ennek valamilyen szinten örülni tud, s tökéletes udvariassággal a biccentésre csak megemeli fejét, s pár pillanatra a fiúra pillant, majd egy sóhaj után ismét az ablakon kémlel ki szeme, teljes nyugalommal. 
- Biztos ő a keménymag!
- Hmpf...
~ Csaknem tudja hogy mikor kell befognia a száját. Legközelebb éjszakai küldetésre kéne mennem, akkor nem lenne ilyen éber...
* Egy hümmögés csak a reakció, s most már a Hokage ajtaja felé fordul, ahonnan szerencsére nem is oly soká, kilép egy Anbus ninja. Gondolkodás nélkül megindul az ajtó felé, nem nagyon figyelve arra hogy valaki elé akarna-e menni vagy sem, elvégre első akar lenni. Valahol az asztal előtt áll meg, s mikor az öreg Sarutobi feláll, mélyen meghajol, majdnem 90 fokban, ami a teljes tisztelet jele.
~ Nem hasonlít a Mizukagére... Öregebb...
~ Hokage... Érdekes... Érdekes dolog találkozni a régi idők legnagyobb ellenségével. 
* Mielőtt elkezdődne a szöveg, előveszi a kék jegyzetfüzetet, majd felrója a szükségesnek ítélt szavakat a füzetkébe. 
~ Fiatal nő, öngyilkosság, gyilkosság erős gyanújával. 
- Értettem.
* Hangzik a válasz az ajtó nyitásával egyetemben, s távozóra fogja a dolgot, az Anbu tagtól átvéve a papírt. A hosszú út remek alkalom arra, hogy ismerkedjenek, de ezt most inkább kihagyja, és megvárva a társakat velük halad, ám tartva a 4-5 lépés távolságot. Egyedül ment volna, de ugye van egy kis probléma a dologban. 
~ Fogalmam sincs ez hol van. 
~ Fogalmad sincs hol van...
* Továbbra sem szándékszik beszélni, s egy pár mordulás, s egy-két szó kivételével nem reagál többel a beszélgetésre invitálásokra, már ha lenne valami ilyesmi. Mindenesetre egy kis idő után megérkeznek a környékre, ami meglehetősen csendes. Nyilván megrázta az embereket a történés híre, ám ez nem is csoda. Egy dolog viszont biztos, a család gazdagabb mint a többi, s emeletes házzal rendelkezik. Ezt érdemes lejegyezni.
- Jó kihalt egy hely ez itt Ai! 
- Az...
* Szerencsére különösebb huzavona nélkül beérnek a házba, s végre képesek kissé megszemlélni a teret belülről. Az első szembetűnő dolog, a falon lévő két nőről készült kép, amit azonnal meg is szemlél, főleg azt hogy melyikük hogy néz ki. Ha ezzel végez, akkor tovább halad, s végül egy úriemberbe botlanak, aki további információt közöl velük a helyzettel kapcsolatban. Mielőtt bármerre is menne, egy kérdés fogalmazódik meg a fejében, s azt menten fel is teszi.
- Lenne két kérdésem... Az öngyilkosság feltehetően mikor történt meg, s mi volt a fegyver amit a végrehajtásához használtak? 
* Ha a választ megkapja, lejegyzeteli azt a noteszbe, s egyenlőre inkább kihagyja a hulla megvizsgálását, irányát a konyha felé veszi, s belépve az ajtón, a csukját lecsúsztatja arcáról, s közelebb lép a nő felé. 
- Jó reggelt kívánok. Kérem fogadja el őszinte részvétemet a barátnője elvesztése miatt. Nem állítom hogy tudom milyen nehéz, de átérzem a fájdalmát. Ha nem zavarok, feltehetnék néhány kérdést?
~ Jobb ha most nem szólalok meg...
* Ha a válasz igen, helyet foglal az egyik közeli széken, s átható vörös tekintetével a nőt kémleli.

*Egyből leesik, hogy egy nem túl kedves személlyel kell együtt dolgoznom, de örülök neki, mert legalább nem kell összebarátkoznom vele, foglalkozhatok azzal a bizonyos üggyel, amiről még semmit nem tudok. Egy nem túl barátságos grimasszal az arcomon fordítok hátat a lánynak, és odamegyek az ablakhoz, onnan nézek kifelé. Hamarosan megérkezik csapatunk harmadik tagja, amit egy fejbólintással el is intézek. Már azt hittem soha nem fogunk bemenni, mire ajtót nyit egy anbu ügynök, és szép sorban bemegyünk. A hokage még most is, öregen elképesztő, nagyon tisztelem őt. Mikor feláll, meghajolok én is, tiszteletem jeléül.
Szóval valakit megöltek. Hmm... És még hozzá nem is akárkit. Most már kezd jobban érdekelni ez az egész. Miután minden lényegeset elmondott a hokage,elmegyünk, és én is kezembe veszem a lapot, amit az anbu ügynök ad.
Az utca kihaltsága szinte már rémisztő, egy ember sincs kinn az utcákon. Na nem mintha megijedtem volna, de azért mégis. Az emberek biztos félnek kijönni, azok után ami történt. Út közben egyáltalán nem is szólalok meg, nem is lenne mit mondanom nekik, úgyis csak egy küldetés erejéig vagyunk egy csapat, aztán remélhetőleg még csak nem is találkozunk. Bár arra igen kevés lehetőség van. Azt a bizonyos házat hamar megtaláljuk, mivel az az egyetlen kétszintes épület az utcában, így elveszteni nem lehet. A ház teljesen üresek látszana, ha nem zengné be az egészet egy nő fájdalmas sírása. A képekén, amik a falakon lógnak, azt lehet leszűrni, hogy ez a két nő biztos nagyon jóban lehettek. Testvérek biztos nem, mert annyira nem hasonlítanak, de barátok biztos. És az egyik közülük a meggyilkolt nő.
Egy ninja, aki előttünk már itt volt elmondja, hogy mi is a helyzet. Látom, hogy társam a síró nőhöz megy, és oda szerintem épp elég egy ember, hogy megvigasztalja, vagy épp kifaggassa. Én inkább a nő hulláját nézem meg, az sokkal fontosabbnak tűnik. Az ajtóhoz érve kicsit megtorpanok, de egy mély lélegzetvétellel erőt veszek magamon és beljebb lépek. A fotografikus memória egyben áldás és átok is. Ez esetben inkább mondanám, hogy átok. Kicsit közelebbről is szemügyre veszem a holttestet, és onnan nézek körbe. Mindent alaposan átvizsgálok, miden sarkot, a leg eldugottabb zugokat is, hogy találjak valami más, és lehetőleg fontos nyomot.*

*Úgy tűnik, hármuk közül egy becsüli valamire is a társasági életet, így hát némán füstölögve, elgondolkodva avagy bambulva bámulnak maguk elé, míg be nem hívják őket. Hmm... ANBU. Talán mégse D besorolású feladatot kapnak. Annál jobb, legalább a fizetség is életképesebb lesz valamivel a szokásosnál. Ami meg az esetleges veszélyeket illeti... Eh, ugyan, legfeljebb meghal, az igazán nem nagy veszteség senkinek.
Egy hanyag meghajlás a Hokage felé, nem jár neki több tisztelet, mint bármelyik kliensnek, mert miért is járna. Ha egy falu ura, hát gazsuláljanak neki az állandó lakosok, ő nem fog. Az elismerését még nem vívta ki a világon semmivel, pipázással és keleti nyugalommal pedig továbbra sem fogja.
Az eligazítást udvarias érdeklődéssel hallgatja végig. Gyilkossági ügy, mi a fene. Persze shinobikat küldenek megnyugtatásul. Genineket, hogy véletlenül ki ne essen bárki valóban kompetens Avarrejtek vérkeringéséből erre az időre, nem is ostoba ötlet. Ami a gyilkosság lehetőségét illeti... Kérdés, hogy nem csak gyászoló rokonság vizionálja-e a nyomokat. Ha nem magasabb rangú vagy legalábbis tapasztaltabb ninjákat küldenek, úgy könnyen lehet.
Valószínű öngyilkossági eset hisztérikus hozzátartozókkal megtámogatva, ők meg tegyenek úgy, mintha nyomoznának, megnyugtatásul. Ujjé.
Ja, meg egy beszélő kard. Már meg sem lepődik.
Nincs abban a hangulatban, hogy akár bemutatkozzon az úton, és noha elvei közé tartozik, hogy ha már meg kell ölni valakit, semmibe sem kerül legalább - tettetetten - udvariasnak lenni, most azért mégse. Hál' a Szellemeknek, a másik kettőnek is van annyi esze, hogy békén hagyja, így aztán buzgón lamentálhat keserű sorsáról, mert őt ugyebár fölöslegesen ugráltatják meg miegyéb. Ez nagyjából le is foglalja, mire a környékre érnek. Ott aztán szépen apránként fölkapja a fejét, először csak nem érti, mi nincs rendben, de érzi, hogy valami van, aztán lassan leesik a tantusz. Tökéletes járókelő-hiány. A házakban vannak emberek, tehát nem lakatlan a hely, ami különben sem passzolna egészen pontosan az imázsához, ugyanakkor egy lélek sem jár odakint, hétköznap késő reggel ez azért talán mégse mindennapos. Annak sincs jele, hogy bárki, akár az ANBU vagy a Keimu Butai lezárta volna a környéket, mert, ugye, miért is tette volna. Ő így kapásból egy megfejtésre tud gondolni.
Ezek félnek.
Talán mégis megérné szétnézni egy kicsit. Nem zörög a paraszt, vagy ilyesmi, és valami van itt a levegőben...
A ház kétségkívül otthonos kecó, ha neki ilyenje lenne a beázó zug helyett... akkor talán őt is megölnék, de ez egyébként is könnyen megeshet. Nem látszik a srácon különösebb megilletődés, nézelődik álmosan, mint bármelyik turista, akit alvás helyett is látványosságokat nézni cipelnek el, persze ettől függetlenül dolgozik benne az IQ-tömeg. Gyakorlatilag nincs részlet, amit ne raktározna el jobb napokra, az észrevételek palettája persze egyenlőre erősen korlátozott, inkább csak a ház alaprajzának látható részére korlátozódik. A képeket viszont ő is külön megnézi. Hmmh... Ezek ketten rendesen össze lehettek nőve. Gyanúsított no. 1. tálalva, jó étvágyat a kihallgatáshoz, esetleg egy csipet szívszaggatást valaki? No de majd a helyszíni eligazítás után, szépen sorjában.
Tehát akkor lakótárs, nem rokon, nem élettárs, csodás. Szegényke. Vagy nem az, ha ő tette el láb alól, és miért is ne.
A kérdező szerepét átveszi az egyik lány, ami neki tökéletesen megfelel, legfeljebb közbeszúrja majd, ami piszkálja a csőrét, de fölöslegesen nem kell koptatnia. A válaszokat persze elraktározza, még a mindenkori válaszadót is szemügyre veszi, hátha lát rajta valami, az igazságtartalomról árulkodó gesztust. Még a férfit is végigméri, ha már nem említették a Hokage irodájában, hogy ki fogadja itt őket. A memóriájának ennyi plusz infó meg se kottyan, és akkor legalább legyen alapos.
Önjelölt vezetőjük, úgy tűnik, a kihallgatással nyitna. Ezzel neki problémája nincs, a másik lány azonban már indulna az emeletre. Nos, márpedig ez esetben Keiko vállára indultában egy kéz nehezedik hátulról, igencsak határozott mozdulattal parancsolva megálljt a kunoichinak.*
- Inkább oda. - *a hangja tulajdonképpen ingerült morgás, beszéd közben a konyha felé biccent, magában pedig az emberi módszertelenség újra meg újra megmutatkozó mélységeit szapulja.* - Az emberi reakciók egyszeriek. Hidd el, jobb, ha ott vagy. Az ott fönt nem megy sehova, fél óra már igazán mindegy neki...
*Amennyiben sikerrel jár, betereli a lányt a konyhába, ha végképp kénytelen föladni, hát szélnek ereszti, ő mindenesetre mindenképpen a másik nőt megy szemügyre venni. Ha Ait is beengedték, belép a nyomában, szótlanul biccent a lakótárs felé, majd a legközelebbi falnak támaszkodva, bóbiskoló fejjel a háttérben várja a válaszokat. A félig alvó kinézet ellenére pedig dolgoznak az érzékei, igyekezve minél többet elkapni a nő reakcióiból, legyenek azok akár elejtett verbális, akár - főleg - nonverbális feleletek.
De szenvedni szenvedjen vele Ai.*

//Pardon a késésért... Egyébként, ezt csak megérdeklődöm, mi is halljuk Ai kardját, ha megszólal, vagy csak ő maga (már ez utóbbi alatt valami telepátia-féleséget értve)?//

*A halál este, valamikor kilenc és tíz óra környékén állhatott be. A gyilkos fegyver egy kés volt, ami minden bizonnyal a konyhából származik, azzal vágta át a torkát – derült ki a férfi válaszából. Ennél több információval aligha tudna szolgálni, de ha akad még kérdésetek a továbbiakban, arra is készséggel fog válaszolni legjobb tudása szerint. A konyhába belépve végre megtudjátok kitől származott a zokogó hang. Igaz, képen már mindannyian láthattátok, ő volt az egyike a képeken szereplő két hölgynek. Egy széken ült, mely a konyha közepén lévő asztal mellett volt, további három székkel. Az ajtóval szembeni falon egy hatalmas ablak felelt a csodás kilátásért. Az ablak kerete fából készült, belül egy rézfogantyúval, azzal lehet zárni és nyitni az ablakot. Bal oldalt, a fal mentén egy szekrénysor húzódik végig, bennük mindenféle konyhai felszereléssel. Tálakkal, tányérokkal, kanalakkal, villákkal, poharakkal, tálcákkal, serpenyőkkel és minden hasonló dologgal, amire egy konyhába csak szükség lehet. Kivéve a késeket. Azok a bal oldali fal mentén található egyik konyhai komódon álló késtartóban voltak. A többi komódon ugyanakkor megtalálható volt még egy mosogatókagyló, egy kávéfőző, egy váza benne virágokkal és egy nagy piros tál, ami most épp üres volt. Rögtön a komódok mellett - mindkét végén - egy sütő és egy hűtő áll. A hölgy első ránézésre 27-30 körüli lehet. Haja fekete színű, háta közepéig ér. Arca szép, ámbár átlagosnak mondható. Szemei sötétbarnák, orra hegyes, ajkai kicsik és keskenyek. Ezek együtt egy határozott, okos nő képét sugallják. Amint beléptek, és észrevesz titeket, megpróbálja visszafojtani sírását. A részvétnyilvánítást, amit kapott – egyesektől – egy bólintással köszöni meg.
- Mondjak el mindent, amit tudok, ugye?– kérdezte, könnyeivel küszködve már-már elcsukló hangon – Tegnap éjjel érkeztem haza. Tudják, egy hétig távol voltam a falutól, az egyik idős nagynénémet voltam meglátogatni. Betegeskedik szegény. Elsőként a csomagjaimat vittem a szobámba és kipakoltam. Ezt követően rendbe szedtem magam egy kicsit, s felmentem, hogy üdvözöljem Kamit. Amikor az ajtóhoz értem, nagy meglepetésemre zárva találtam azt. Sohasem szokta bezárni az ajtaját, nem kulcsra. Szóltam neki, de nem válaszolt. Kopogtam, aztán dörömböltem, ráztam a kilincset, de nem válaszolt. Akkor lejöttem és értesítettem a hatóságokat. Nekik sikerült kinyitniuk ajtót, s ott feküdt... ott feküdt holtan...- újra kitör belőle a sírás - E-elnézést...
*Szemmel láthatólag megviselte lakótársa halála, tényleg gyászolja őt, nem csak megjátszani próbálja azt.

* A szükséges információkat megkapja, így azokat le is jegyzeteli a füzetbe. A kezdet megvan, kés, kivérzés, és 9-10 órai halál. Elég átlagos eszközök, logikus lépésnek tűnnek egy öngyilkosságnál, talán csak a nyakdöfés nem, bár ha az asszonyság erős lélekjelenlétű volt, akkor teljesen elképzelhető. Gyorsabb, mint a kézen lévő érmetszés... Vagy legalábbis a lány így véli józan paraszti ésszel, pár regénnyel, és némi iskolai oktatással a háta mögött.
- Egy utolsó kérdésem még lenne. A hallottakból nagyon úgy tűnik, mintha öngyilkosságról beszélhetnénk... Ám hogy ide lettünk hívva, arra utal, hogy alapos gyanúja van a gyilkosságnak, s a Hokage is utalt erre. Megtudhatnánk, hogy mi utal arra, hogy mégsem magával végzett a delikvens? Dulakodás nyomai, esetleg valamilyen családi neheztelés, netalán rosszakarók?
~ Hmm, most magam is megleptem. Még jó hogy apám élvezte a hasonló művek olvasását, s el tudtam csenni pár darabot. Kevésbé szárazak voltak, mint az enciklopédiák amiket napközben bújnom kellett.
* A kard továbbra is hallgat, s csak figyeli az eseményeket, némileg gondolkodva, hogy vajon mi is lehet a helyzet a hölggyel aki oly szerencsétlenül járt... Vagy valami olyasmi.
~ Hmmm... a falak színe tetszik!
* A konyhába belépve a hölgy roppant lesújtottnak tűnik, ám együttműködik velük, s hajlamos elmondani nekik hogy mi hogy történt. Úgy tűnik csak akad némi társaságuk, a másik két Ninját tekintve, ám amíg nem köpnek a levesébe, nem igazán zavarja jelenlétük. Minden egészen jól megy addig, amíg a kard meg nem hallja a nevet, és élénk mocorgásba nem kezd.
- Az én vagyok!
- Kérem ne zavartassa magát, a társam kissé udvariatlan, s ő is a Kami névre hallgat.
* A történet végül véget ér, s a pár információdarabot leírva bólint a hölgyre, hogy semmi probléma, sírja csak ki magát. Ha véget ér a dráma, ismét akad fejében némi kérdés.
- Ha nem bánja, lenne pár kérdésem... Először is Kami milyen nő volt? Vidám, esetleg bús? Másodszor, az érdekelne hogy mikor tájt észlelte hogy az ajtó csukva van... S végül ha nem sértem meg a dologgal... Ön szerint a barátnője végzett magával, vagy gyilkosság történt?

/ Teljesen hallható mindenkinek, csak értelemszerűen az nem, ha ~ jellel gondolkodik. Akkor Ai se hallja a gondolatot, maximum ha a pecsétes kéz a kardon van, de nem az most a helyzet. /

*Hm, elvágott nyak, kellemetlen... És valószínűleg mégsem öngyilkosság. Szerénytelen tapasztalatai szerint az emberek jobban törődnek azzal, hogy a haláluk fájdalommentes legyen, mint hogy - relatíve - gyors. Egy döfés a szívbe, egy vörös fürdő... De hogy második mosolyt rajzoljon magának? Ami mellesleg tipikus orgyilkosmódszer. Gyors, hangtalan, tanúsítani tudná az előnyeit.*
- És meg is találták valahol azt a kést?
*És amennyiben nemleges választ kapna, még azt is megtudakolja, hogy akkor viszont miből gondolják, hogy éppen egy kés volt a fegyver. Ezeket jó lenne tisztázni, mielőtt bárminek nekiáll, ha már úgy döntött, hogy nem a tetthelyet nézi meg először. Aztán jöhet is a kihallgatás.
A fiatal nő gyásza őszintének tűnik, ezt elteszi magában későbbre. Nem menti fel magában, de az esetleges indítékok körét mindenesetre leszűkítheti... De ezzel még bőven ráér, talán arra kéne rájönni először, hogyan is követték el ezt a kínos incidenst. Így aztán, mivel az őszinte gyász vélhetően elmos minden mást, és még arra is alkalmat adhat, hogy a nő az arcát takargassa, a srác kényelmesen ellöki magát a faltól és álmos, ballagó körútra indul a konyhában, miközben fél füllel, de egy felvevőgép rögzítési képességeivel hallgatja a válaszokat.
Először érthető módon a késeket tünteti ki figyelmével, majd sorra kerül az ablak, kicsit közelebbről is megvizsgálja, nem mutatja-e behatolás nyomait. Úgy gondolja, ha valóban itt improvizálták a gyilkos fegyvert - ami egyértelműen műkedvelőre vallana -, valószínűleg a konyhán keresztül érkezett a gyilkos, s azt emelte el, amit hirtelenjében a legalkalmasabbnak látott. Eztán még felkelti a figyelmét egy ronda nagy piros tálszerűség, unott képpel megszagol pár virágot és belenéz egy vázába, majd sanda pillantást vet a mosogatóra. Végül megpróbálja kissé áttekinteni a konyhai bizgentyűket és mindenféle szerszámokat, amiket a szerkénysor rejt, hátha véletlen ráakad valami érdekesre.
Mindeközben Ai eljut a kérdésekig. Ha a srác végzett a meglehetősen céltalannak tetsző téblábolással, visszatér korábban elfoglalt helyére, és érdeklődve hallgatja a válaszokat. Neki is lesz majd miről érdeklődnie, de mindent csak szépen sorjában és módszeresen, ugyebár.*

-Sajnálom, ebben nem tudok segíteni. Nem láttam a holtestet és a szobát sem. Azonban azt tudom, hogy a szoba, vagyis a helyszín érintetlen. Mindent úgy hagytak, ahogy találtak. Még a holtestet sem mozdították el. Ami pedig a gyilkos fegyvert illeti – Kugo felé fordul – azt is megtalálják fent. A családot annyira nem ismerem, csak annyit tudok róluk, mint mindenki más, hogy gazdag, fontos család. Rosszakarókról, riválisokról nem tudok, de talán érdemesebb erről a családot, közeli ismerősöket kérdezni.
*Ez minden, amit megtudtok a férfitől, ennél többel aligha tud szolgálni, csak őrködni küldték ide. A nő továbbra is csak sír. Nem tudja visszatartani könnyeit. A gyöngyöket formáló sós cseppek arcát mossák, melyek lassan, apránként, ám igen szorgosan folynak le érintve ajkait, állát, majd a földre hullnak. Még szüksége van egy kis időre, hogy összeszedje egy magát. Pár perc telik el míg végül sikerül újra erőt vennie magán. Amíg ez az egyik félnek várakozási időt jelentett, addig a másiknak alkalma volt megvizsgálni néhány dolgot, ráadásul anélkül, hogy kétfelé kellett volna osztani a figyelmét, nevezetesen a megfigyelt tárgyakra és a nő beszédére. A tárgyak, dolgok, melyeket ez idő alatt sikerült megvizsgálni, a késtartó és az ablak volt. Előbbi hétköznapi, fából készült, gesztenyebarnára festet tárgy volt. Bárhol lehet ilyet kapni. Egy ilyen tartó hat késnek ad otthont, és egy ollónak. Egy kicsi hámozó késnek, három nagyobbnak, melyeket zöldségek szeletelésére, aprítására szolgálnak, és két szintén hasonló méretű, húsvágó késnek. Rendre meg is találsz benne mindent, kivéve egy dolgot. Az egyik húsvágó kést. Apró üröm az örömben, hogy ezzel sem mentek sokra. Lehet, hogy megtudtátok honnan származik a gyilkos fegyver, ellenben semmi mást nem. Az ablak. Fehér színű, erős, vastag, fából készült kerete stabilan, akárcsak egy szikla, feszül a falba. Az ablak üvege 1-2 centiméter lehet, ezen felül tiszta és ép. Még nem kellett egyszer sem cserélni törés vagy repedés miatt. Szárnyain, merthogy kettő volt belőle, egy-egy rézfogantyú. A zár erős fémből készült, kizárólag bentről lehetet nyitni és zárni. Kinyitni kívülről lehetetlen, anélkül, hogy ne feszítenék fel, vagy ne törnék be az ablakot. Ha csak nem volt nyitva az ablak, kizárt, hogy azon keresztül jöttek volna be.
- Hogy milyen volt Kami? – kérdez vissza a nő, miután valamennyire sikerül összeszednie magát – Egy igazi angyal volt. Életvidám, mindenkivel kedvesen bánt, segített a rászorulókon, tényleg egy igazi angyal volt. Néha már túlságosan is segítőkész volt. Gyakran kihasználták, hogy olyan kis butácska és naiv volt. Nem úgy, mint a vőlegénye… ó szegény Kami, ha belegondolok, hogy most lett volna az esküvője a közeljövőben… - mondja elcsukló hangon, fejét rázva – Két hét múlva lett volna az esküvője, azzal az undok és beképzelt Ichinose Sei-el. – megtörli könnyes szemeit, majd dühös és némileg csalódott hangnemben folytatja - Soha sem értettem, mit szeret benne. Képzeljék, megtiltotta Kaminak, hogy segítsen a szegényeknek, mert nem tenne jót családja hírnevének, ha a jövendőbeli feleségét a szegény aljanéppel látnák együtt.
*A mosogatókagyló, akár csak a vörös tál üres volt. A vázával sem jársz/jártok nagyobb szerencsével, csak víz és a virágok szárai voltak benne. Mi más is lehetne egy vázában? A szekrénysor pár lábast, fazekat és három különböző szett edényt rejtett magában. A legdrágább szett porcelánból készült, tallérján virágmintával, szélükön aranycsík borítással. Egy másik jáde zöld színű kerámiából készült, díszítés nem volt rajta. A harmadik amolyan „átlagos” szett volt, olyan, amilyet az egyszerű emberek is megengedhetnek maguknak, mégis igen jól néz ki.
- Amint korábban is mondtam, nagyjából éjfélkor érkezhettem haza. A kicsomagolás nem vett el sok időt, talán 15 percet.  Ha minden igaz, akkor 12:20 környékén észleltem, hogy az ajtó zárva van.  – mondta, s figyelmesen hallgatta tovább az őt kérdező leányzót – Álljunk meg egy pillanatra! – kiált fel váratlanul – Úgy érti, hogy Kamit meggyilkolta valaki? – kérdi riadtan – Mégis ki akarná megölni őt? – teszi fel az újabb kérdést értetlenkedve, majd elhallgat – Csak nem azt gondolja, hogy megöltem a legjobb barátnőmet? – kérdez újra, dühösen, kikelve magából, és vele egyidejűleg arckifejezése is megváltozott, tükrözve pillanatnyi lelkiállapotát.

Eközben: Bár az ifjú lány Keiko, elfogadta Kugo javaslatát és ő is inkább a konyhát, s vele együtt a kihallgatás lehetőségét választotta, nem ezt akarta. Jobb szeretett volna az emeletre menni, megvizsgálni a halottat, levonni a végkövetkeztetést és beszámolni róla. Más szóval, megoldani az ügyet egy látásra. Némileg habozott, hogy megváltoztassa-e korábban meghozott döntését, de végül is meghozta a döntését. Nem marad tovább a konyhába, irány a szoba. Mindezt szó nélkül, sietve. Sietett, kapkodta a lábát, nehogy megállítsák, s megint visszacibálják. Meglett az ára. Alig, hogy résnyire nyitotta az ajtót, meglátta az ott heverő nőt vérbe fagyva. Erre pedig nem volt felkészülve. Még szerencséje, hogy az éjszaka oda kirendelt őr éber volt, aki ha nem is követte őt, de a lépcső aljához ment. A fiatal lány ugyanis rosszul lett a látványtól. Tántorogni kezdett, megszédült és elájult. Nagy szerencse, hogy ott állt a kirendelt őr, mert idejében kapcsolt, elkapta a lányt. Az ölébe kapta, és elindult vele kifelé. A konyha előtt elmenve pedig bekiabált, hogy ne aggódjatok, csak elájult és ment is tovább. Keikot ezután a kórházba szállították. Értesítették a Hokaget a történtekről, aki mint a falu nagyja és nagyszerű vezető már tudta is mit kell tennie. Levelet küldött egy újabb geninnek.

/Most Zaku fog írni, aki Keiko helyett kerül be. Keiko még a beszélgetés és kutatás legelején tűnik el, mire befejezi a nő a mondanivalóját, körülbelül akkorra érkezik meg Zaku, pont a végére fog betoppanni./

*Gyönyörű reggel volt aznap egy kis lustálkodásra. De sajnos hív a kötelesség...illetve csönget az ajtón. Zaku félálomban odaballag az ajtóhoz, majd kinyitja. Egy küldönc állt ott. Látszólag nagyon sietős lehetett neki, mert csak átadott Zakunak egy üzenetet, és továbbállt.
~Mi lehet ez?
*Valami sürgős küldetésre hívták be. A részleteket a Hokage fogja velük személyesen közölni.
~Nem is rossz. Úgy látszik, végre kapok valami érdekes feladatot is.
*Gyors zuhany, öltözködés, na meg a központ felé menet futtában egy gyors reggeli az egyik útba eső büfésnél. Hamar meg is érkezik a központba, ahol az öreg Sarutobi gyorsan leközli vele a helyzetet. Történt egy igencsak furcsa haláleset a napokban, és az ő feladata lesz, hogy kinyomozza. Tájékoztatást kap róla, hogy két három társa már az ügyön dolgozik, és hogy minél hamarabb érjen a helyszínre, hogy csatlakozhasson hozzájuk. Ő ugyanis a beugróember, mert a harmadik társuk rosszul lett a küldetés alatt.
- Értettem.
*Meghajolt, és kisietett a teremből. Majd, a központ előtt leült egy kicsit, és gondolkozott.
~ Öngyilkosság, mi? Indítékok nélkül. Rosszakaró sehol. Gyanús.
*Elővett egy kutyasípot, és belefújt. Pár perc múlva megjelent Tachi, Zaku hűséges társa.
- Bevetésre megyünk!
*Az odaút nem tartott sokáig, mert Zaku szaporázta egy kicsit a lépteit. Az ügy nem tűr halasztást, jobb lesz, ha minél előbb felgöngyölítik. A környék, na meg maga a ház kifejezetten szép volt...
~ Ha nem gondol bele az ember, hogy nemrégiben meghalt itt valaki.
*A nyomozócsoport többi tagja már javában az ügyön dolgozott. Az egyik egy fiú volt, a másik egy lány. Kugot, a fiút ismerte, mert már volt vele egyszer egy közös küldetésen, de a lány teljesen idegen volt számára. Annyi baj legyen, most nincs idő ilyeneken fennakadni. Volt ott egy harmadik személy is, nyilván az áldozat egyik ismerőse, aki eléggé felháborodottnak tűnt. Mintha a másik két ninja arra utalt volna, hogy esetleg őt is számba veszik, mint gyanúsítottat. Hogy zaku miből gondolja ezt: "Csak nem azt gondolja, hogy megöltem a legjobb barátnőmet?" ez a mondat hangzott el tőle, amikor belépett az ajtón.
- Ne aggódjon, ha valóban nem maga tette ezt, hamarosan rá fogunk jönni. Addig pedig kérem, mellőzze az efféle megnyilvánulásokat.
*Mialatt ezt mondta, odasétált a többiekhez. Menet közben ránézett a nőre, és eleresztett egy halvány mosolyt, mintha azt sugallná vele: a helyedben nyugton maradnék! Rajtad tartom ám a szemem, Napsugaram!
- Egyébként, a halálesetben nyomozó csoport beugróembere vagyok. A nevem Zakuro.

*Pár percig szegény asszonyság csak sír, nehezen tudja túltenni magát az eseményeken, de hát ezt végül is ki ne értene meg, ha egy ilyen jó barátja elhalálozik.
- Értem, Kami tényleg egy angyal lehetett, szörnyű hogy ilyen sorsra jutott... De nem lehet mit változtatni ezen, csak reménykedni kell, hogy lelke nyugalomra talál a túlvilágon... Ha nem sértem meg a kérdéssel, megtudhatom hogy mi Kami, és az ön teljes neve? Csak az akták kitöltéséhez szükséges formalitás.
*A megjegyzés után tovább hallgatja a szöveget, s le is vési a füzetbe a szükséges információkat, s melle azt is hogy Ichinose Sei  lett volna a vőlegény. Jó tudni ilyesmit.
~ Naiv volt? Hmm... Meg a beképzelt kellemetlenkedő férj. Talán nem akart hozzámenni a férjhez, és ezert végezhetett magával...Vajon ha nem tudok elszökni, én is öngyilkos lettem volna...? Nem fontos, mert meg így sem stimmel valami. Elvileg szerette a férfit.    
- Tehát éjfél környéken. Értem.
* Pár pillanatig csak bámul, előre, majd leírja az éjfél időpontot a füzetbe. Így ha a hölgy igazat mond, akkor kizárható hogy része lett volna az egészben. Bár könnyei, s szavai eddig is erre utaltak.
- Sajnos a lehetősége a dolognak nem kizárható... Ám a hallottakból közel sem tartom valószínűnek. S hogy ki gyilkolná meg, ha valóban gyilkosság történt... Nos, ez érdekelne minket is. Volt valaha bármilyen ellenáb...
*A szöveg félbemarad, mert az ajtón egy férfiú lep be, valószínűleg Keiko helyettesítője, aki korábban rosszul lett. Nem is sajnálta hogy elment, aki rosszul lesz egy holttesttől, az nem hasznos számukra. De úgy tűnik hogy az új srác is elég rosszul kezd.  Az alkalmazójukat azonnal csendre inti, s bele is zavar a kihallgatásába. Ezt nem lehet hagyni.
- A neved nem Zakuro...hanem a személy aki befogja a száját. Akinek ennyi empátiája van, az lapuljon meg egy fal mellett, vagy menjen és nézzen körbe a Folyosón... Csak akkor nyisd ki a szádat, ha valami értelmeset szeretnél, és normális stílusban. Mert kiugróként végzed.
*Ha lenyugszanak a kedélyek, folytatná a szöveget, s ha a barátnő hangulata meg is engedi ezt, ismét megszólal.
- Mindenesetre, elnézést a korábbiért. Volt valaha is bármilyen konfliktus Kami, és valamilyen másik személy között? Ellenlábasok, rosszakarók, s hasonlóra gondolok...  Természetesen a kérdessél nem önre céloztunk, csak az érdekelt minket, hogy mi a véleménye a lehetőségről.

*Remek, haladnak. Máris sikerült összehozniuk egy emberes veszteséget... És bár ő nem szokta azt mondani, hogy ő megmondta, de ő megmondta. Mindegy, majd csak alakul valahogy.
Mindeközben áradnak rá az információk, de nemhiába zseni hegymagas IQ-val és világverő memóriával, magabiztosan és álmosan állja a sarat. Lényeges adatok, figyelemfelkeltő apróságok, lényegtelen vagy lényeges mellékkörülmények... Mind csodásan bevésődnek. Miközben az emberi gyengeségekről morog magában Keiko produkciója után, még vet egy pillantást az ablak zárjára, kopott-e a használattól vagy sem. Aztán megy tovább végezni a dolgát.
A nő kifakadására kissé felemeli bágyadtan lógó fejét, kíváncsi, mi lesz a szituációból. Valószínűleg a lány lenyugtatja, egyszerre tűnt tapintatosnak és sugárzott némi erőt tűnt, talán hathat a másikra ilyen helyzetekben... De nem. Új szereplő viharzik be a színre.
Ichiga Zakuro, volt már vele közös küldetésen, és már akkor is antipatikus volt neki. Az ő ízlésének túlságosan is magabiztos, nem nagyon tűnt úgy, hogy magán kívül bárkit figyelembe vesz, kivéve ha csapattagként a saját akaratát vitetheti keresztül velük. Kérdi ő, biztos jó választás ez egy nyomozáshoz?
A belépő alapján nem. Amatőr... Megpróbálja nekifutásból lehengerelni, aztán vagy sikerül, vagy nem.
Na nem mintha közbe kéne lépnie. Inkább ráhagyja ezt is Aira, ha ez a helyrerakás nem tarolja le a fiút, valószínűleg ő se fogja.
Azért szerény véleménye szerint a kutya hasznosabb lesz.
És ha már ilyen szépen rendeződött a konfliktus, talán hagyhatja is, hogy részint csöndben figyeljen, részint félig tudattalanul pörögjenek benne a gondolatok. Például... Mi is van azzal a két majdhogynem egészen kerek és nyilvánvaló alternatívával, ami a nő eddigi mondókája alapján lehetségesnek mondható? Majd még neki is meg kéne ejtenie a maga kérdezősködését, ha a lány végzett.*

*A nő meglehetősen feldúlt állapotban volt, emiatt is lobbant fel haragra ilyen hirtelen. Bár erős jellem, határozott személyiséggel, ez neki is sok volt. Gyászolnia kellene most, sírni valaki vállán. Nem kihallgatáson ülni. De végül erőt vesz magán, próbál lenyugodni. Talán belátta, mert ki nem mondta, hogy joggal gyanúsítják őt is. Végtére együtt éltek, egész napjukat egymással töltötték. Éppoly nyugodtan feltételezhetnék, hogy rossz viszonyt ápoltak egymással, mint az ellenkezőjét, amit ő maga is állít, hogy ők voltak a legjobb barátnők a világon. Néhány mély levegő, kezd megnyugodni. Ezt vehette észre Ai is, aki folytatni kezdte gondolatmenetét, de befejezni már nem tudta. Ajtó nyílása hallatszik, aminek következményeképp egy fiatal srác állít be, nem túl megnyerő belépővel. A nő lefagyott arccal, üres tekintettel bámulta a fiút és annak csodás belépőjét, pimasz, flegma viselkedését. Arcán semmilyen érzelemnek nem volt nyoma, talán csak a meglepettségé. Némán, mozdulatlanul, arcizom rezdülése nélkül nézte végig, ahogy a fiatal lány leteremti kollégáját. Talán még pislogni sem pislogott. Megvárta amíg Ai befejezi mondanivalóját, aztán felállt. Tekintette továbbra is üres, érzelemmentes volt. A fiúhoz lépett, de nem szólt egy szót sem. Némán állt előtte. Síri csend lett úrrá az egész házban. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Mégis, senki sem számított arra, ami ezek után történt. A nő minden dühét beleadva, és amennyire csak ereje engedte, egy hatalmas pofont adott a Zakuronak, amitől meg is tántorodott a fiú. Kénytelen volt oldalra lépni egyet-kettőt, különben elesett volna. A pofon erejénél, csak a csattanás hangja volt nagyobb. Az utcán is hallani lehetett.
-Azonnal kérj bocsánatot! – kiabál a fiúra könnyes szemmel, dühtől tajtékozva - Mit képzelsz te magadról? Hogy merészelsz nevetgélni ilyen helyzetben? Nem beszélhetsz így velem az otthonomban, most nem! Azonnal kérj bocsánatot, vagy takarodj a házamból!
*A nő arca teljesen megváltozott. Arcvonásai dühről, szemei mérhetetlen haragról, testbeszéde indulatosságról árulkodik. Megfontolandó tehát, hogyan fog dönteni a fiú, mert ha a nőn múlik, aligha lesz maradása a házban. Hosszú percek telnek el, míg újra kihallgatható állapotba kerül, eléggé megviselték idegeit a történtek.
- Nem, én kérek elnézést. Nem szoktam így viselkedni, csak tudja… Mindegy is. Konfliktus? Nem, nem emlékszem ilyenre. Kami mindenkivel kedves volt. Nem tudom ki akarhatta megölni őt.

*Csodálatos belépőjét rögtön el is rontja az ismeretlen lány beszólása. Pedig annyira remélte, hogy kicsit nyugodtabb közegben tud majd dolgozni.
- Ó, ne is zavartasd magad. Folytasd csak nyugodtan.
*Folytatásról azonban szó nem volt. A nő annyira felhúzta magát Zaku megjegyzésén, hogy odasétált hozzá, és minden előjel nélkül lekevert neki egy akkora pofont, hogy a fiú a lökettől kis híján orra esett. Aztán még kiabált is vele.
~Jesszus, minek szítom én állandóan az indulatokat?
- Elnézést! Tényleg nem akartam senki lelkébe gázolni.
*A csetepaté után pár perccel a nő lenyugodott, majd újra belekezdett a mondandójába. Illetve, csak megjegyezte, hogy ő sem ismer egy embert sem, akinek oka lett volna megölni az áldozatot. Ha több kérdés nem hangzik el, Zaku megkéri a többieket, számoljanak be neki az eddig megtudott információkról, és a nő eddigi beszámolóiról, egészen a legapróbb részletekig.
- Végül is, igencsak zavaró lenne, ha nem lennék képben. Valószínűleg csak hátráltatnálak titeket.

* Az elkerülhetetlen bekövetkezett, s szó sincs róla hogy olyan nagyon meg lenne lepődve az egészen. Várható volt, hogy a nő közel sem fogja értékelni Zaku teljes mértékben pimasz belépőjét, és még a mellé csapott vigyorgást sem. Éppen ezért is támadott neki az első pillanatban, de úgy tűnik, hogy ez közel sem volt elég, s a hölgy magánakcióba kezdve a fiú felé lépett és igen hatalmas erővel jól arcul csapta, hogy az amaz csak úgy beleszédült. Kissé humoros volt az egész, de most nem engedhetett meg egy mosolyt magának, talán később dörgöli csak a férfiú orra alá az egészet.
- Értem... tehát nem véli valószínűnek hogy valaki más meggyilkolta volna. Nos, lenne még két kérdésem,  ha nem zavarom ezzel. Először is, korábban kérdeztem az ön, és Kami teljes nevét, de társam belépője kissé elterelte a figyelmet a dolog felől, s nem hallottam.
* Ha megkapja a választ le is vési a füzetkébe , s egy pár pillanatra nagy levegőt vesz, mert a következő kérdés kicsit kényesebb lesz a puszta neveknél.
- Nos... Remélem feltehetem ezt a kérdést is, de van esetleg sejtése hogy Kami miért végzett magával? A hallottakból életvidám hölgynek tűnt, s indokolatlannak találom az esetet.
* Ha kap valami választ ismét lejegyzeteli, de valószínűleg semmi túlzottan hasznos nem fog kiderülni, mert úgy tűnik neki, hogy a hölgy mindent elmondott, amire kíváncsi volt elsőre.
- Nos, én egyenlőre ennyit szerettem volna. Átadom a helyemet a kollegáknak, ha akadna valami kérdésük. Illetve, ha esetleg lenne más kérdés, a továbbiakban is itt találjuk?
* Meghajol a nő előtt, majd Kugora tekint kérdően, hogy szándékszik-e kérdezni valamit ő is. Részéről befejezte, s majd ha később valami akadna, azonnal visszatér.
- Eddigiekből kétlem hogy nem fogsz hátráltatni, de egy második esély mindig kell.
* Jegyzi meg, majd átnyújtja Zakunak a füzetet, amire leírta a számára érdekes információkat. Így legalább nem kell feleslegesen jártatnia a száját, minden kiderül abból, ami kellhet. Kugo viszont érdekli egyenlőre, s nem lép ki az ajtón, csak nekitámaszkodik a falnak, miközben kezét a kardra helyezi.
~ Fura szaga van ennek az egésznek. Minden arra utal, hogy öngyilkosságról van szó, de mégis úgy érzem hogy ennek a nőnek nem volt oka öngyilkosnak lenni. A házasság boldog alkalom szokott lenni, s bár én is amiatt távoztam, a hallottakból nem úgy tűnt, hogy Kaminak problémája lett volna Seivel.
~ Hát nem. De sajnos segíteni se tudok, mert nem erre lettem kitalálva. Sosem nyomoztam semmi után még életemben, de harcolni harcoltam eleget. Jó lenne megnézni a holttestet, mert a szúrás sokat elmondhat.
~ Az lesz a következő lépés akkor.

*Csatt...!
Szinte kedve lett volna nekiállni tapsolni. Na jó, annyira azért nem gonosz...
Ja, de.
Viszont így is csak egy futó mosolyt engedett meg magának, még csak az kéne, hogy lássa a nő, amint a nyomozók egymással marakodnak. Nem ártana megőrizni valami minimális tekintélyt, legalább amennyi maradt belőle ezek után. Végül is a Hokage küldte őket, vagy mi... Egyébként meg egész érdekes volt ez a jelenet, hogy jobban belegondol. Szóval a nőnél így mennek a dolgok, elpattan egy húr és...? Jó lesz megjegyezni.
Hagyja még, hogy Ai föltegye a maradék kérdéseit, majd aprót bólint, mikor a dolog végeztével találkozik a tekintetük. Ideje helyet cserélni... De még elkapja, amit a lány mond Zakurónak, és halkan mormogva - hogy csak ők hárman hallják - még odaszól.*
- Miért, ez egész hasznos volt.
*Magyarázatot persze nem fűz hozzá. Valószínűleg nem sokat fog magyarázkodni az egész ügy során, ha bármire is rájön. Inkább játssza majd a magányos mesterdetektívet, mint a csapatjátékost.
Mikor leül a tanúval szemben, egy másodpercig némán pásztázza nagyon zöld macskaszemével. Igyekszik, hogy az egész lénye valami megnyugtató higgadtságot sugározzon, ami, csodák csodája, többé-kevésbé sikerül is neki. Kérdés, hogy hatása lesz-e.*
- Nekem is lenne néhány kérdésem, amennyiben ez nem probléma. - *a hangja meglehetősen szenvtelenül és magabiztosan cseng, igyekezvén tovább erősíteni a benyomást. Meg hát... Tényleg magabiztos. Ha valóban gyilkosság, akkor ez olyasmi, amivel találkozott már... ha nem is így.* - Először is... Hogy ismerkedtek meg, ön és Kami? Régi barátnők voltak, nemde?
*Hát igen, nem feltétlenül fogja érteni a másik kettő, hogy ő mit is csinál. Igazából benne is ködösek még az elképzelések, de legalább vannak. Sajnos nem is egy, épp ez a probléma. És ehhez társul a súlyosbító körülmény, hogy a kérdezősködése nem szorul az egzakt tényekre... Teljesen még a tudakozódásra sem. Egy kicsit szeretné megfelelő hangulatba is hozni a másikat.
Ha az első kérdésre kap valami érzelemnyilvánítást, valami ömlengésfélét az elhunytról, megértően bólogat, egy-két részvevő szót is elmormol. Aztán lép is tovább.*
- És mi volt a vőlegényével, hogy találkoztak? És... Ön szerint viszontszerette Kamit? Vagy talán csak a vagyona miatt vette volna el... Mert úgy tudom, a barátnője gazdag családból származott, nemde?
*Nézetei szerint Ai sok mindent homályban hagyott. Ideje hát nekiesni a valódi kihallgatásnak a zseni főszereplésével!*

-Tudod is te mi a lélek… - gúnyolódik a fiúval, de megengedi, hogy bent maradjon.
*Most, hogy Zakuro bocsánatot kért és minden tisztázódott, onnan folytathatták dolgot, ahol abbamaradt.
-Ó, igen, a nevek, elnézést. Yihatsu Kami. – mondja, és vár, amíg a név a papírra kerül, aztán folytatja – Az én nevem pedig Harimasu Marou.
*Érdeklődve figyelte, ahogy az ő neve is felkerül a jegyzetfüzetbe, aztán figyelmesen hallgatta a lány további kérdéseit.
- Nem tudom, sejtésem sincs. Igaz, voltak napok, amikor nagyon szomorú volt. Érzékeny lélek volt szegénykém, könnyű volt megbántani, képes volt mindent a szívére venni. De emiatt még nem lesz senki sem öngyilkos, nem? – maga is elgondolkodik a saját kérdésén, közben figyel a lányra is – Természetesen itt leszek, bármikor a rendelkezésükre állok, ha szükséges.
*A lánnyal szinte egy időben, talán fél másodperc késéssel, Marou is meghajol. Ezzel köszönni meg Ai munkáját, tapintatos viselkedését, és végül, de nem utolsó sorban, viszonozza a tiszteletet. Csere. A kedves leányzó helyét – mert a nő szerint az volt – a sokkal komorabb, csendesebb csapattárs veszi át.
- Nos, nem tudom ez miben számít, de ha fontosnak találja, elmesélem. Nagyjából öt, talán hat éve annak, hogy ismerem Kamit. Akkortájt költözött Konohába. Noha a családja már azelőtt is itt élt. Hogy pontosan hol élt előtte, azt nem tudom, nem emlékszem rá. De hogy válaszolják az első kérdésére is, egy ünnepségen találkoztunk, amit egy épület átadására szerveztek. A Yihatsu család nagy pénzösszeggel támogatta az épület megépülését, ezért is volt jelen Kami is. Az ünnepségen egymás mellett ültünk, ott találkoztunk és beszélgettünk először.  Úgy döntöttünk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Később, mint kiderült, nagyon jó barátnők lettünk, és összeköltöztünk. Egyikünk sem akart a család vagyonán élősködni, úgy döntöttük, hogy munkát vállalunk és veszünk magunknak egy lakást. Ennyi lenni röviden a találkozásunk története.
*Könny szökken a szemébe, ahogy felidézi a régi szép időket. Bár ő csak a találkozást mesélte el, mindenki biztos lehet benne, hogy több más szép emlék is előjött a múlt homályából.
- Vele is egy rendezvényen találkozott – feleli, a vőlegényre vonatkozóan – Nem kérdezzék hol és melyiken, mert nem tudom. Nem azért mert nem emlékszem, hanem tényleg nem tudom. Már több hónapja ismerték egymást, amikor bemutatta nekem Kami. Hogy viszontszerette-e? Talán maguk is észrevették, hogy nem vagyok oda a Seiért, sőt, de abban biztos vagyok és maguk is biztosak lehetnek, hogy az életét is odaadta volna érte. Az anyagiakról, mint indok, kár is beszélni. Mint már említettem, vagy céloztam rá, Sei is gazdag családból való.

*Zaku csak áll, mint cövek, fél füllel a többiek kérdéseit hallgatva, miközben az Ai-tól kapott jegyzeteket olvassa. Elég volt egyszer elolvasnia. Rögtön felfedezte a lényeget, nem kellett sokat gondolkodnia.
- Ejnye, ejnye.
*Mondta szinte alig hallhatóan, magának motyogva. Eddigre már a nő végzett Kugo kérdéseinek megválaszolásával. Eljött az ideje az ő kérdésének.
- Ha nem gond, nekem is lenne egy kérdésem. Hány kulcs tartozik ahhoz a bizonyos ajtóhoz?
*Lehet a válasz egy, kettő, vagy akár több, Zaku ezután ugyanazt fogja mondani.
- Rendben. Akkor örömmel jelenthetem ki, hogy a gyilkosság gyanúja megerősödött. Hamarosan szerzünk bizonyítékot.

*Hogy megértsük, miért tette fel Zaku ezt a kérdést, meg kell tudnunk, min is agyalt azalatt az idő alatt, miközben Ai jegyzeteit olvasta.
~ A lány felvitt egy kést, magára zárta az ajtót, és leszúrta. Ez lenne a séma? Minden esetleges nyom eltüntetve. Ha akár csak egy gyanús elemet is találok, azon nyomban megdől ez az elmélet. De miért zárná magára egy öngyilkos az ajtót, amikor egyedül van?... Meg is van a gyanús elem. De ez nem vezet nyomra. Eddig csak azt tudjuk, hogy nagy valószínűséggel gyilkosság történt. A késen felesleges lenne ujjlenyomatokat keresni, mert rengetegen megfogták a közelmúltban. Ezen felül, Kami akárkit áthívhatott csak úgy vendégségbe, egy nem itt lakó ujjlenyomata nem jelentene semmit. Talán tényleg öngyilkosság lenne? Nem az nem lehet...ez a gyanús elem...hát persze! Azt hiszem megvan a rejtély kulcsa: a kulcs! Ha nem találjuk meg az áldozat szobájában, biztos gyilkosság volt. Hacsak...kettő vagy több kulcs. Ez még nem biztos. De ha a kulcs meglesz, és csak egy darab van...előbb meg kell győződni róla, hogy senki nem gyártott a zárhoz álkulcsot. A titkosszolgálat könnyen lenyomoz minden álkulcsot, amit legálisan...vagy feketén gyártottak. De ha csak egy kulcs létezik: azt mondta a nő, sose zárta be az ajtót. Tehát a közelmúltban nem sokan foghatták meg. Ha a lakótársa, vagy akár más bezárta volna helyette az ajtót, akkor a lakótársa nem lepődött volna meg. De valaki bezárta az ajtót, ott van az ujjlenyomata. Ő lesz a mi emberünk! De ha bent találjuk a kulcsot? Akkor valóban öngyilkosság...vagy még bent van a gyilkos. Ezt a szálat mindenképp fel kell göngyölíteni!
*Ez tehát az elmélet, ami Zaku kérdését megalapozta. Ha Ai, vagy Kugo esetleg nem értene bármit is, Zaku nyugodtan elmagyarázza nekik az egész elméletét.

* A neveket felrója, majd örömmel tapasztalja hogy a nő készséggel fogadja a további kérdésekkel. A staféta Kugoé, aki bele is kezd egy számára csöppet irreleváns kérdéssel, bár biztosan megvan a maga oka. Talán gyanúsítaná a nőt? Előfordulhat, hiszen ő talált rá, s gyakran az a gyilkos, aki először érintkezik a halottal.
~ Vajon mire gondolhat?
* A második kérdés ismét a nővel kapcsolatban lévőket érinti, ám immáron Sei kerül a céltáblára, egy olyan kérdéssel, amire ő is tudná a választ. Kami szerette Seit, s bár a hallottakból könnyen dőlt be cseleknek, a szentmentalista lélek felismeri az igaz érdeklődést a hamistól, Kami pedig az volt.  
~ Nem Sei volt ... Tiltotta a szegényektől, így biztosan nem pór ő maga. Ellenben... Kami kissé naivacska volt, könnyen átverhető fajta. Meglehet, hogy át is lett verve valamivel, és talán ez lett a veszte. De ez közel sem biztos. 
* Hogy Kugo megkapta válaszát, Zaku is becsúsztatja a maga kérdését, amire egészen felhúzza a szemöldökét. Valóban nem volt még kulcsról szó, csak hogy be volt zárva az ajtó. El is gondolkozik kicsit a kérdésen, bár a választ megvárva a fiú reakciójával nem ért egyet, és ezt nyilvánossá is teszi.
- A Kulcsok száma nem erősíti meg a gyilkosság gyanúját, mi több, ha a kulcs az ajtóban van, szinte biztos az öngyilkosság. Pláne ha az ablak zárva van... Kivéve ha a gyilkos Ninja. Ha meg eltűnt a kulcs, az se jelent semmit. * Kicsit halkított, hogy Marou ne hallja * - Amilyen zavart állapotban az öngyilkosok vannak, nem kizárt hogy egyszerűen lenyelte a kulcsot, vagy rosszabb.
* Ez megint egy jó kérdés, bár ha Ninja gyilkos lenne, az még több talányt vet fel, és mivel a mostani kérdésekre sincs válasz, így felesleges ilyet feltételezni. 
- Hagylak titeket kérdezgetni, szerintem ez már csak szőrözés, hiszen a Profil, már megvan. Megyek kicsit körbenézek az előtérben, és megnézem azt a bizonyos zárat is. 
* A jegyzetfüzetet elkéri a fiútól, majd kilép a folyosóra, és a csukját visszavéve körbepillant, hogy akad-e valami érdekes az előtérben a falakon lévő képeket kivéve. Ha azzal megvolna, megnézi a postaládát, és a cipős szekrényt.

*Nem volt egy különösebben okos nő ez a Kami, neki legalábbis úgy tűnik. Érzékeny, hiszékeny, naiv... Hát, úgy néz ki, azt tudják, ő milyen volt. A srác viszont nem maradna meg az áldozatot leíró infóknál, mindent ki akar szedni Marouból, amit esetleg tudhat.*
- Már értem... - *mormogja félhangosan, mikor a nő elmagyarázza hogy is éltek.* - Korábban kicsit különösnek éreztem ezt... - *int körbe, utalva az áldozat és tanú életmódjára.* - ...de akkor afféle, öhm... leánylakás? - *ahogy az utolsó szót kiejti, abból még némi humor is kicsendül. Az emlékezés megtette a maga feszültségoldó hatását, de ha már nekikezdett, ne végezzen félmunkát, csinálja szépen azt a puhítást.
Ami Seit illeti, biztosítják róla, hogy szerette a menyasszonyát, rámarad, hogy ezt elhiggye-is. A témára adott válasz itt már kicsit szúrja a szemét egy-két ponton.*
~ Arra céloztál, hogy jó nevű családból való, nem arra, hogy gazdagból... Ég és föld néha...
- Sűrűn vendégül látták Ichinose urat, nemde? Az az aranyozott porcelán edénykészlet, felteszem, az ő érdeme... Elég erős jegyajándék-benyomást kelt. Bár, gondolom, az ön Kamija nem evett feltétlenül csak aranyozott tányérból idehaza. - *a dolog mintha csiklandozná a humorérzékét. A feltételezése persze voltaképpen vaktában eleresztett lövés, de hát az se válik hátrányára, ha nem jön be neki.*
- Ami pedig az anyagiakat illeti... Sajnos általában azok szolgáltatják a legkézenfekvőbb indokot. - *ereszt meg egy halvány mosolyt. Kicsit úgy tűnik, mintha tapasztalatból beszélne, bár talán jobb nem firtatni, hogy a dolog melyik oldaláról is szerezte ezeket a tapasztalatokat.
Tart egy szusszanásnyi szünetet, míg rendezi a gondolatait. Ezt aztán Zaku sikeresen félre is érti. A srác vet rá egy szúrós pillantást, márpedig ez az egyik erőssége, amilyen vesébe látónak tud tűnni néha. De azért megvárja a választ. Ez a kulcsos probléma ugyanis benne is felötlött történetesen. Ami az ilyen helyzeteket illeti, meglehetősen praktikus figura tud lenni, gondolt hát a be- és kijutásra is.
Szóval hagyja.
Aztán viszont, mikor a lány távozni készül, produkál egy meglepően parancsoló, "maradj, ahol vagy" jellegű kézmozdulatot. Még nem végzett. Van valami... Amit súlyos botorság lenne nem firtatni.*
- Azt is említette, hogy Kami adakozott... Nos, meg tudná mondani esetleg, hogy kiknek, mennyit, milyen formában? És, azt hiszem, utalt arra is, hogy legalább egyszer komolyan becsapták. Nos, erről megtudhatnánk a pontos részleteket? - *nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy az utolsó mondatában ne egyes számban fogalmazzon, de nem szeretné magának ugrasztani a csapattársait. Szüksége lehet még rájuk. Mint általában, ha másokkal kényszerül együtt dolgozni, az irritáló tényezőn kívül ők is csak személytelen eszközök a srác számára, amikkel viszont talán még élnie kéne a későbbiekben.
Na, egyenlőre ennyi.*
- Köszönöm, Harimasu kisasszony...
*Fölkel és ő is produkál egy udvarias, ám némileg bágyadt meghajlást. Ám amikor távozna, még hirtelen visszafordul a nőhöz, mintha elfelejtett volna valamit.*
- Ja, igen... Itt a konyhában napközben szoktak szellőztetni, ugye?
*Ha erre is választ kap, újra meghajol, aztán valóban távozik az előszobába, ahol Ai valószínűleg már javában kutakodik.*
- Na, van valami?

-Különös? Már mitől lenne különös, hogy két felnőtt ember, akik mellesleg barátok, egy házban élnek?
*Értetlenül, kicsit lenézően bámul a fiúra. Azt hitte érettebben gondolkodik, s fel tud fogni ennyit ésszel, tévedett. Igaz, ami igaz, az emlékezés jót tett neki, sikerült megnyugodnia. Ezért is kár, hogy a mostani akciójával, humorával, viszont elvesztette a nő szimpátiáját.
- Nézőpont kérdése. – feleli unott hangon – Ha rajtam múlt volna, egyszer sem jött volna ide. De nem akartam Kaminak rosszat, ezért nem szóltam bele. Heti rendszerességgel volt itt. Volt, hogy egy héten csak egyszer, volt, hogy többször is. Az idő, amennyit itt tartózkodott egy-egy alkalommal sem volt egyforma. Néha órákig itt volt, néha csak hazakísérte Kamit. Változó volt mindig, elfoglalt ember, kevés szabadidővel. És nem, az aranyozott porcelán készlet nem az ő érdeme, ahogy semmi más sem, ami a házban van. Az meg megint milyen ostoba kérdés, hogy milyen tányérból evett? Már elnézést a kifejezésért. De nem hiszem, hogy most az a legfontosabb, milyen tányérból evett.
*Fejét rázza, nem igazán tudja hova tenni ezt az újabb számára értelmetlen, az ügyhöz egyáltalán nem kapcsolódó kérdést.  Az újabb anyagiakra vonatkozó feltevésre nem óhajtott válaszolni. Már elmondta a dologgal kapcsolatban a véleményét, ami azóta sem változott. Zaku felszólalására ő is felkapta a fejét, s nyomban rászegezte a tekintetét.
- Egy, egyetlen egy. – felel rá röviden, határozottan, habozás nélkül, aztán figyelemmel kíséri Ai mondandóját – Egyet értek, mit számít az, hogy hány kulcs volt. Különben is, a kulcsnak a szobában kell lennie, elvégre nem volt a zárba, amikor felmentem.
* Aztán egy kis közjáték következik. Ai épp távozni készült, amit Kugo egy erőteljes „Állj, ne menj sehova” kézmozdulattal reagált le. Hogy milyen sikerrel, az majd kiderül. Marou, érdektelenül nézi végig eme jelenetet, nem valami nagy az összhang a csapaton belül, a csapattársak között. A staféta aztán újra Kugonál, akinek kérdését figyelemmel hallgatta végig a nő.
- Igen, sokat adakozott. Hogy kiknek? Szinte mindenkinek, aki rászorult. Pénzzel, ruhával, étellel, játékokkal, amire éppen csak szükség volt. Igen, sajnos előfordult, hogy átverték szegény Kamit. Kihasználták szegény lány jószívűségét, és pénzt csaltak ki belőle. Azt mondták, hogy beteg, árva, szegény gyerekeknek gyűjtenek pénzt. Mondanom sem kell, ebből semmi nem volt igaz. Többször is előfordult ilyen esett, mindig más elkövetővel. Ennek ellenére, Kami egyszer sem jelentette fel ezeket az embereket.
*Tisztelettel fogadja a fiú meghajlását, s ő is hasonlóképpen cselekszik, meghajol előtte, tiszteletet tanúsítva. Korai volt az elköszönés, mint kiderült, még maradt egy kérdés.
- Természetesen, igen. – feleli, anélkül, hogy bármi mást is hozzáfűzne a dologhoz.
/Ha Ai a távozás mellett döntene/
*Halk nyikorgás hangja kíséri első léptedet a folyosó fapadlóján. A gyönyörű, cseresznyefából készült, gesztenyeszínű falapokon, egy jóval sötétebb vörösesbarna, néhol fekete és élénkvörös mintázattal ellátott szőnyeg feküdt végig. A drága anyagból készült, szintén gyönyörű szőnyeg, nagyszerűen harmonizált egymással, és tulajdonképpen az egész előtérrel is. A bejárati ajtó mellett egy fogas, és egy cserepes növény foglalt helyett. Előbbi az ajtó jobb, utóbbi az ajtó bal oldalán. A fogas régimódi, antik tárgy hatását kelti mélyen sötét barna színével. Három lábán stabilan állt a bejárat mellett, semmiben nem zavarva a közlekedést. Tetején hat díszesen kifaragott oroszlánfej akasztóval. Az egyik oroszlánfejen egy sárga esőkabát díszelgett, egy mellette lévőn pedig egy szürke kabát, rajta egy stílusos, szintén szürke női kalappal. A bejárati ajtó tölgyfából készült. Első ránézésre is jól észrevehető, hogy masszív, nem egykönnyen betörhető. Nagy erő kell hozzá, hogy valaki betörje az ajtót, és biztosan nyomott is hagyna. A postaláda is az előtérben kapott helyett, az ajtón. A postaláda apró, átlátszó üvegén jól látható, hogy van benne valami. Két hirdetés, semmi egyéb. Az egyik a Miyako étterem eheti akcióját mutatja be. Ezen a héten a Una Jo Komori csak 100,  a Yakimeshi 120, az Una Ju 300, a Katsu Don 240, az Ume Osobi 180, a Sukiyaki pedig csak 280 Ryu. A másik hirdetés, egy a közelben nem rég megépült üzlet ünnepélyes megnyitásáról szól, ami, ha lehet hinni a hirdetésnek, most hétvégre, szombatra, négy órára esik. A cipős szekrény megvizsgálásához kénytelen voltál kimenni a házból, az ugyanis a házon kívül, a bejárati ajtó mellett helyezkedett el. A szekrényben jelen pillanatban három pár cipőt találsz. Két egyforma, és egy valamivel kisebb méretűt. Jó minőségű, kiváló anyagból készült cipők voltak, erős varrással. Ennek megfelelően, az áruk is magasabb volt. A három pár cipőből, két pár, egy nagyobb és a kisebb méretű tiszta volt. Tisztább, mint a harmadik páré, ami ha nem is volt piszkos vagy sáros, de poros mindenképp.

~Mien naivak!
*Nem is csoda, a nő rákérdezett, miért i érdekli Zakut ennyire a kulcs.
- Mégis kitől hallotta, hogy a kulcs valóban fent van?
*Nem szerette a hosszú, magyarázatokat, ezért inkább ki sem fejtette az elméletét. Nem efféle visszakérdezésekre számított. Ai elmélete azonban nem hagyta nyugodni.
- Természetesen az sem kizárt, hogy lenyelte a kulcsot. Ezért is kell mihamarabb elkezdenünk a helyszín kivizsgálását, hogy utána a hullát elszállíthassák a boncterembe. Azonban, ha a kulcs valóban eltűűnt, nos...
*A végét már nem mondta ki, mert úgyis egyértelmű, mire akart utalni. Tachit mellesleg elküldte ezzel egyidejűleg, hogy szaglásszon körbe, hátha talál valami érdekeset. A kutyák megérzik a gonoszat, nem?
- Mindenesetre köszönöm a közreműködését!
* Ő is meghajol, majd csatlakozik a másik két társához.
/Ha Ai a távozás mellett dönt, de akkor is, ha nem /
*Kiballag az előtérbe, ahol tüzetesen megvizsgálja a postaládát. Ha Ai már megtette, akkor éppen csak megereszt egy pillantást a levelekre. Az cipőket viszont ő maga is hosszasan nézegeti. Volt ugyanis valami, ami nem hagyta nyugodni.
~A központban azt mondták, a haláleset tegnap este történt. Ezt viszont a nő vallomásán kívül semmi sem igazolja. Csak annyit tudunk, hogy tegnap este Kami már halott volt. Az öngyilkosok általában szeretik másokkal tudatni, hogy eltávoznak közülünk. De ez...mintha a gyilkos...Azt akarta, minél később derüljön ki a haláleset!
*És sajnos a cipők sem zárák ki, hogy a halál ideje ne lett volna bármilyen korábbi időpont. A poros cipő nyilván az áldozaté. A másik kettő a szobatársáé, valamint az őré, akit ideküldtek. Ha a többiek is kint vannak, Zaku kimondja a nyilvánvalót:
- Legalább tudjuk, hogy volt a kis barátunk az elmúlt napokban. Amondó vagyok, hogy ideje megvizsgálni a tett helyszínét.
*Ha a többiek még vizsgálódnának egy kicsit, ő előre megy. Szeretett volna még egy kérdést feltenni.
- Bocsánat, hölgyem, lenne még egy kérdésem. Volt e a barátjának bármi olyan tevékenysége, ami gátolta volna abban, hogy napokig ki se tegye a lábát a házból?
*Kissé lehetetlen helyzet, de minden lehetőséget figyelembe kell venni. Bármi is legyen a válasz, Zaku ezután felkeresi az őrt, hogy közölje vele, a nyomozás állását.
- Úgy néz ki, szükségünk lenne egy-két dologra. Tudna levelet küldeni a központnak, hogy kisegítsenek minket? A központnak utána kéne járnia az összes legálisan, és illegálisan gyártott álkulcsnak, hátha rábukkan egyre, ami az áldozat szobájának ajtaját nyitja. Szükségünk lenne továbbá egy orvosi csapatra, akik meg tudják állapítani, van e, és ha igen, miféle fémdarab található az áldozat szervezetében. Továbbá mihamarabb meg kell állapítani a halál lehető legpontosabb időpontját. Ezen felül, ha ez lehetséges, küldjön a központ bármit, aminek segítségével apró fém tárgyakat tudunk beazonosítani, és keresni.
*Csak várja a fickó reakcióit, hogy értette-e, amit Zaku mondott. Ha valamit esetleg nem értene, elmagyarázza hosszabban.
- Ó, és még valami. Ha netán a nyomozás állásáról kérdeznének, mondja azt, ha megkapjuk az összes segítséget, hamarosan kiderül, gyilkosság volt e, vagy sem.
*Mondandója végeztével megkeresi a többieket, valamint Tachit, és gyors értekezletet kezdeményez. Meghallgatja, mire jutottak a többiek, majd...:
- Ideje lenne megnézni a hullát, mielőtt idejönnek, hogy felboncolják. A boncolásból is kiderülhet egy s más, de előbb alaposan meg kell vizsgálni a helyszínt. Remélem, egyetértetek.