A legtöbb városban a bérházak, és nagyobb épületek a központban szoktak lenni, de Honogara ilyen értelemben egyedi. A települést két részre lehet osztani, mégpedig a belvárosra, ami főleg Onna lakta, és a külvárosra, mely erősen vegyes lakosságú. Persze a városközpont, és a belváros közel sem ugyanaz. Utóbbi a terület összefoglaló neve, előbbi pedig maga Honogara szíve. Tágas utcák, mindenfele árusok akik gyékényen, vagy pokrócon ülve próbálnak rád tukmálni valami értéktelen vackot, és persze a rajtad tapadó tekintetek. Ha nő vagy, akkor sajnos konkurenciát jelentesz az itt lévő Tűzasszonyoknak... Fiú vagy? Nos könnyen meglehet, hogy éppen méricskélnek... Rosszabb esetben pedig egészen fenyegetnek. Nő utalta területen jársz, ne tartsd olyan magasan az orrodat! Persze akadnak férfiak is az utcán, de ők már foglaltak. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a körülöttük rohangászó gyermekek. Az ő látványuk már megszokott, hiszen férjezett asszonyok... Vagy pont fordítva. Nem bölcs dolog a női nemű karaktereknek ezekkel a férfiakkal beszélniük, féltékeny az asszonyi szív bizony! Mindez kis nehézségek ellenére gyönyörű Honogara szíve, csak figyelj hogy merre mész, hogyan... És persze ne menj neki egy onnának se. Jobb esetben célzásnak veszik, és holnap már házasodtok, rosszabb esetben lehet darabokba végzed. Egyik sem feltétlenül jó vég egy feltörekvőben lévő Ninjának!

/ Vakáción a Fekete Hárfás /

* Honogarába is befújt hát a hideg szellő, és magával rántotta a Fekete hárfás-nak keresztelt lányt, kit ismer már Ninjavilág jó pár országa. Hol Lágy vésznek, hol Lidércnek, megint máshol Démonfajzatnak... De most mint Rin jött ide, kipihenni az utóbbi hetek terheit. Egy hivatásos gyilkos érzelemmentesen fosztja meg a másikat az élettől, de természetesen néha ők is megfáradnak, és némi pihenés kijár az ember, és Démonfiának. Most tehát itt volt, itt volt, mint Rin, egy hárfás, aki nem gyilkolni jött. Rin, mint egy lány, akinek gyógyulnia kellett Vízországában szerzett sérülésiből, amit az ott végzett tisztogatás során szerzett. Egy Kunai a jobb vállába, egy a mellkasába, egy a combjába, és végezetül már csak a kép tökéletességért a csuklójának majdnem teljes levágása, mely zenészléleknek rettenetes vész... De most már biztonságban volt, és ehhez híven is öltözködött. Fehér ing, mely felett fekete kardigán pihen. Szokásos fekete nyakkendő helyén, most egy másik van, nem lenne jó ha elárulná jelvénye hogy hova is tartozik. Lábát hosszú, szinte bokáig érő fekete szoknya takarja, ami alatt végül egy egyszerű fekete lakkozott cipő egészít ki.
- Milyen kellemesen süt a nap... Csodás alkalom egy kis sétához, nem de Munnin?
* Vállán a holló csak károgott egyet, szinkronban a lány kezében lévő egyszerű hárfával... Amivel talán most nem fog fejeket levágni! De szerencsétlennek valahogy tájékozódnia kell, hiszen még mindig vak, mint az éjszaka.
- Édesen, Élénken, Érzéssel... Mielőtt visszatérnék a fogadóba, sétálok egy kicsit még. Talán a fürdőbe is érdemes elmenni, de oda nem vihetem be a hárfát... Leszel szemem bátyám?
- Bár szárnyam nem szereti a gőzt, de húgom érted bármikor. Jó apám úgy is jobban kedveli, ha fényes a toll. Egy holló legyen fess.
- Nagyszerű. Jól fog esni végre egy kis pihenés, nagyszerű hogy itt nem ismer senki. Talán megteszem állandó pihenőhelyemnek ezt... Azt itt lévő embereknek, aurájukból érzem, hogy kevesebb a bűne.
* Kezét kinyújtotta, s egy közeli onnára tette, aki csak furcsállva pillantott vissza, majd sietősen távozott is.
- Jó népek ezek.
* Delejes dallama betöltötte az utcát, együtt az őt csodálva hallgató emberekkel... Óh ha tudnák minő szirén sétál soraikban, csábító dallamával, és éles fegyverével, mely most talán tekercsben pihen. Ki gondolná, hogy egy íj gyönyörű, s békés teremtés mekkora vészt hordoz magában... Csak az erre járó Lavi, Zaku, és Yoru.

/ Bárki jöhet játszani, nem kell a fent említett három úriember közül lenniük... Bár idővel az se lenne rossz, ha valamelyikük beesik, és felvilágosítja a naiv karaktert, hogy Rin egy sorozatgyilkos /

/ Ui. Ezt Hayate írt most /

*Nem sokat szólva megy anya és lánya egymás mellett. Azon tűnődnek, hová is menjenek enni valamit. Suruze jól főz, ám sok idegen jár nála, amit Mai nem igazán szeret. Még nem békült ki azzal a tudattal, hogy túristák járnak földjükön. De ezzel nem tud mit kezdeni, inkább beletörődik. A kocsmában viszont jó a társaság, a Kocsmárosnéval nagyon jókat tud beszélgetni különböző harcaikról, élményeikről, de a főző tudománya hagy némi kivetni valót maga után.
-Te melyikhez mennél szívesebben?
*Szólal meg végül a magas asszonyállat pipával a szájában.
-Suruze nekem megfelelne. Ott száll meg a csoport többi tagja is, esetleg vethetsz rájuk egy pillantást. Vannak lókötők, de egész rendes alakok is.
*Válaszolja komoly tekintettel, anyja meg csak hümmög magában.
-Hmmm...ám legyen, nem bánom.
*Mondja kedvtelenül, majd fejét egy gyönyörű dallam hallatán felkapja, és annak irányába fordítja. Még nem hallott egyikük sem hasonlót, így érdeklődve sétálnak a hang irányába, még éppenhogy látnak valamit a tömeg szélén. Egy lány hárfázott az embereknek, kik ámuldozva csodálták játékát. Mai és Makoto becsukják szemüket, és úgy élvezik a muzsikát. A nagy asszony még halványan el is mosolyodik, ami mondanom sem kell, a Hotaka családban ritkaság.
-Több ilyen muzsikus kéne a faluba. A jelenlegiek meg sem közelítik ennek a lánynak a tehetségét.
*Makoto bólint egyet.
-Ahogy mondod anyám.
*Elégedetten szív még néhányat pipájából, alaposan letüdőzi és lassan fújja ki, miközben a dallam fülét kényezteti.
-Egész nap el tudnám hallgatni. De annyi időnk nincsen lányom, induljunk tovább.
*Leánya szó nélkül követi édesanyját, és útjukat Suruze fogadója felé veszik.

* Honogora, mint csodás üdülôterület is nevezetes, így Zaku, aki most kapptt két hét szabadságot, úgy határozott idelátogat. Már éppen ideje volt egy kis pihenésnek, mert az utóbbi idôben nem kevés olyan feladattal bízták meg, amiknek teljesítêse bizony együtt járt egy- két kék-zöld folttal. Ennek ellenére mégsem volt képes kihasználni szabadidejét, mert alig egy nappal a szabadság kiutalása után érkezett is a visszahívó parancs, ami egy újabb küldetést jelentett, mondván, hogy ninjahiány van. Ezúttal egy árvíz sújtotta területen kellett segédkeznie. Azaj csak kellett volna, ha Zaku nem indult volna el menet közben pont az ellenkezô irányba, a kiszemelt üdülôparadicsom felé. Az, hogy Honogorába beállít egy állig felfegyverzett ninja, az nagyon senkit nem lepett meg, bár errefelé nem túl gyakoriak. Zaku egyenesen egy hotel felé vette az irányt ahol lepihenhet. Már majdnem odaért a helyhez, amit a sebtiben felkapott térképe jelzett, amikor egy fura dallamra lett figyelmes. Kifejezetten kellemes, megnyugtató dallamú...
~ Hárfa?
* Zaku szerette a melodikus hangszereket, és különben is, itt a jó alkalom, hogy egy kicsit kilihegje magát, mielôtt nekikezd a vakációzásnak. Az elsô útba esô falu után azt hitte, követik, így onnant?ól egészen idáig futott. Tachi talán nem fáradt el annyira, mert a fele utat gazdája vállán ülte végig. Talán pont ez a kipihentség lejetett az oka, hogy a tömegben képes volt halványan kivenni egy ismerôs szagot. Baljós hangzású vonyítással jelezte Zakunak, aki épo hogy csak oldalra biccentette a fejét, elvégre nyaralni vannak itt. Nem is sejtette, mekkora meglepetés vár rá. Közben lassan megérkezett a hang forrásához. A zenész látszólag nagyon értett a trillázáshoz, noha nem úgy nézett ki, mint akit különösebben érdekeltek volna a rajongói. Még csak rájuk se nézett. Zakunak aztán pár perc után kicsit forgolódni kezdett a gyomra. Valahogy zavarta a zenész játéka, mert eszébe jutatta régi harcát egy hidegvérû gyilkossak, akit úgy hívtak...
~ A Fekete Hárfás?
* Ez megmagyarázza, miért tûnt olyen ismerôsnek a lány dallama.
~ Egek, az ember nem mehet sehova se, anélkül, hogy ne futna bele valami fura szerzetbe.
* Szépen kivárta, amíg a hárfás végez a zenéléssel, majd odaszólt hozzá, amikor elhaladt mellette.
- Rég nem láttalak, Fekete Hárfás!

/Vakáció: Mindenki/

Lassan sétál a központ felé, miután egy kedves helyi asszonyság útbaigazította, hogy merre is menjen. Nem siet, inkább felméri a környéket, elbámészkodik, és élvezi hogy végre nem kell küldetésekre rohangálnia, a legutóbbi azért nem volt kellemes, azzal a kiképzőtiszt szerű chuuninnal. Bár tény és való, azóta kicsit komolyabban veszi magát, és a tanulást, és a napi négy órás edzésnél nem adja alább, bár most kivételt tesz. Elsétál egy házak közötti játszótér mellett, és egy egy park szerű füves terület mellett, mikor kisebb csoportot vesz észre. Fejpántja szokás szerint, nem a fején, hanem a bal felkarján van rögzítve, és inkább a kis csoport felé igyekszik.

Lát egy ismeretlen lányt is, akin semmiféle jelzés nincs, hogy helyi lenne, vagy a csoporttal van, csak egy különös hárfa szúr szemet a fiúnak.
~Egy hárfa?~
Közelebb sétál hát, zsebre tett kezekkel, nem számít harca vagy összetűzésekre, de talán nem is lesz, elvégre ez egy nyaralás féleség.
- Sziasztok - köszön a fiúknak, akiket ismer, mivel egy faluban laknak, és néha pár küldetésen már összefuthattak.

-Akkor mire várunk? Indulás!
*Gyermeki lelkesedéssel telve, izgalomtól fűtve vág neki az útnak. Az, hogy Akio is vele tart még inkább feltüzeli harci kedvét. Sok dolog van, amit jobb kettesben csinálni, mint egyedül. Ez is egy ilyen alkalom, már csak azért is mert idegen helyen vannak, s egy számukra idegen kultúra veszi őket körül. De hova is menjenek elsőre, fogalmozódik meg a fiú fejében a gondolat. Hiszen olyan sok temérdek látnivaló van, hogy talán egy hónap se lenne elegendő, hogy mindent megnézzenek.
- Én azt javaslom, hogy először a városközpontba nézzünk széjjel.
* Nyomban el is indul a városközpont irányába, nem figyelve arra, hogy talán Akio máshova szeretett volna menni, reméljük nem így van. Lassan haladnak előre, részben Fujin miatt, aki valamilyen oknál fogva minden egyes kirakat előtt megáll, s bámészkodik.
- Mond csak, te tudsz valamit erről a helyről? Én azt hallottam, hogy itt a nők kezében van a hatalom. De ezt nehezen tudom elképzelni. - mondja a lánynak az egyik kirakat előtt állva.
*Ahogy haladnak a városközpont felé, akaratlanul is feltűnik neki, hogy egyre több nő bámulja őt.
- Héj, Akio.- bök oda lánynak- Nincs olyan érzésed mintha figyelnének minket? Meg mernék esküdni rá, hogy a legtöbb nő engem néz, netalán van rajtam valami furcsa? Rosszul áll a hajam, vagy a ruhámmal van gond, vagy csak egyszerűen nem szeretik az idegeneket?
* S ez a továbbiakban sem változott, minél közelebb kerültek céljukhoz, annál több szempár szegeződött a fiúra, míg végül elérték a városközpontot, vagy annak a szélét. Vagy várjunk.... Igen, még mindig figyelik. Vajon mi bajuk lehet?
(Az árusok még nem látszanak, ahhoz még egy kicsit beljebb kell mennünk.)

-Juhéé!
*Mondja örömmel telve, mert jobb nem jutott eszébe. () Mondanom sem kell, egyből megragadja a fiú kezét, és így hagyja vezetni magát előre, mígnem döntés elé nem állnak. A városközpont megfelel elsőre számára, mondjuk ezt Fujin meg sem várta, máris arrafelé kezdte vinni a lánykát. Látszik rajta, hogy elfogta a felfedezési vágy. Mindenhol hosszasan bámészkodik, Akio pedig megmosolyogja, ő nem az a shoppingolós típus, aki minden üzlet előtt megáll. A kérdésen viszont alaposan elgondolkozik, próbálván előhívni a faluról tanultakat.
-Hááát...én azt olvastam, hogy itt mat...matri...matri...matrivalami társadalom van, tehát a nők uralkodnak, és vezetik a falu népét. Ez valóban hihetetlenül hangzik.
*Haladnak tovább a kis városka belsejébe, nézelődik tovább ő maga is, míg Fujin meg nem böki. Úgy tűnik először, hogy csak paranoiás, de jól megnézve igaza van. A számos vöröshajú nőszemély Fujint és őt vizslatják, nem is érti miért. Jól végignézi Fujint is és magát is, de ő nem talál semmi kivetnivalót.
-A nem szeretik az idegeneket rész nem kizárt. Azt hallottam, hogy régebben zárkózva éltek, és vannak még akik a megnyílás után is így gondolkoznak.

- Tudod mit? Ne is törődjünk velük, ha pedig bajba kerülnénk, majd én megvédelek.
* Mondja mindezt úgy, hogy maga sem gondolja komolyan. Egy erőltetett mosolyt rajzol a képére, hogy bizonyítsa minden rendben van. Ám ez a mosoly sokkal inkább tűnik valami perverz gyilkos vigyornak, mint sem egy megnyugtató " Ne aggódj itt vagyok melletted, majd én megvédelek" mosolynak. Képtelen megfeledkezni arról, hogy mindenki őket bámulja. Egy esetleges harc során pedig esélye sem lenne. De legalább Akio nyugodjon meg, gondolja magában. Már ha valaki képes megnyugodni egy ilyen mosolyt látván, s nem rohan el egyből visítozva, mint valamilyen horror filmben. Természetesen ő is érzi, hogy ez a mosolynak szánt valami nem lett valami fényes.
- Ne haragudj, ez nem sikerült valami jól. Nem tudok valami jól hazudni, az arcom mindig elárul.
*Tényleg nem, de miután bevallotta a dolgot, arca hirtelen kisimult, arckifejezése nyugalmat sugárzott, melyhez egy természetes, szép mosoly is párosult. Megszorítja párja kezét, annak jelképeként, hogy vigyáz rá, nem engedi el, történjék bármi baj, majd ismét útnak indulnak. Hamarosan pedig el is értek a városközpont szívét. Leírhatatlan látvány. Láttak ők már árusokat, piacokat, azokból is jó nagyokat, na de ez.... Amerre csak néztek, árusok tömkelege volt mindenhol. A sok bódé, a még több árucikk, a sok csillogó-villogó vackok, mintha mind azt súgták volna " Gyere ide, engem vegyél meg". Istenemre mondom itt még a legfukaribb ember is képes lenne szempillantás alatt elkölteni minden pénzét.
- Mennyi ember... Azt hiszem jobb lesz, ha továbbra is együtt maradunk.

* Sajnálatos módon, nem meglepő hogy egy sima hárfával nem képes oly virtuóz ügyességgel pásztázni az embereket, mint azt kaszájával tenné, így nem vághat orcán senkit sem különösebben hatalmas meglepetésként, hogy nem ismeri fel egyetlen közelgő ex ellenségét... De a hangok hallatán semmi sem titok előtte, ha egyszer hozzászól valaki, annak tónusát, és az ahhoz tartozó személy kilétét sose felejti el.
~ Hmm... Milyen kegyetlen a sors, hogy pont ily szerencsétlen helyzetbe sodor akarva, s akaratlanul is. Mégis mit tehetek, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet?
* Ujjával pendített még párat a befejezett dallam végén, mintha csak valamilyen kellemes levezető ütem lenne, de szó sincs róla, inkább csak gondolkodott, hogy személyét meglepő kellemetlen történést hogyan tudja semmissé tenni.
- Még csak nem is sejtem mire gondolsz! Milyen fekete hárfás?
* A hang roppant örömtől csöpögött, mondhatni egészen kislányos mivoltával vágta fejbe a hallgató személyeket. Természetesen itt még nem lehetett vége a dolgoknak, / Fogalmam sincs hogy Rin szeme milyen volt. Azt sejtem, hogy talán Seszínű/Szürke? / szemét kitárta, mely élénk kékes-zöldes színekkel pompázott. Talán kontaktlencse, vagy éppen Genjutsu gyártmánya, bár mivoltja nem is igazán érdekes, hiszen ha Genjutsu lenne is túl maga szintű ahhoz, hogy csak fel legyen oldva. Szemét felemelve Zakurora tekint, majd negédes módon elmosolyodik.
- Nem szép dolog részedről hogy Feketének hívsz, mert Fuzen népétől származom! Lepereg rólam, mert a szó nem bánt!
- De röhejes vagy, hahahaha! Mint egy idióta baba!
* Károgott fel a holló, érthetetlen zagyvasággal, amire s lány csak nevetni kezdett örömében. Ekkortájt érkezett tán a második úr is, kevésbé sokat cserélte vele a vágásokat, de jelen volt harcuknál.
~ Zakuro a neve ezek szerint.
- Ajjjjj, olyan gonoszak vagytooooooook! Azért mert Démon vagyok, még nem gyilkolok meg semmit, és nem leszek fekete... Fakóbba bőröm mint a tied! * Bök Lavi irányába *- Arról nem is beszélve, hogy Milyen Hugimugi? Ő itt Szén, mert ő tényleg fekete hehehe!
* Nem sokára a harmadik dudás is kihasználja a lehetőséget, majd csatlakozik édes négyesükbe.
- Szió, miért érdeklek mindenkit? Csak egy átlagos vándormuzsikás vagyok, se több, se kevesebb.
- Ha ezt elmondom a srácoknak, halálra fogják röhögni magukat!

-Oké, rád bízom magam.
*Mondja mosolyogva, de furcsa tekintetté változik, ahogy meglátja Fujin érdekes ábrázatát. Miféle mosoly ez? Lerí ez a lány arcáról. De mint kiderül, a fiú csak aggódik, és ezt nehezen tudja leplezni.
-Semmi gond.
*Válaszolja röviden, és Fujin természetes mosolya elvarázsolja. Teljesen kipirul, boldognak érzi magát. Ez már hiányzott neki egy ideje, kettesben jól érezni magukat, mint nyáron a tóparton. Érzi erős, mégis óvó szorítását, nem fájt, de biztonságot adott a lány számára, és hagyja had vezesse kezénél fogva. Elérkeztek a központba, ahol árusok tömkellege várja őket. Akio szeme és szája elkerekedik, mennyi sok holmi és kufár.
-Igen, itt könnyen el lehet veszni. Nem gondoltam, hogy ilyen sokan lesznek.
*Nézelődik mindenfelé, míg szeme meg nem akad egy fa szobrokkal teli standon. Egyből elindul arrafelé, jelezve párjának, hogy merre is szeretne menni. Közelebbről megnézve szinte mindegyik valamilyen állatot, vagy istenséget formáz. De még milyen élethűen! Az állatok szinte megmozdulnak, és egyik sem készült sablon pózokban. Látványos és dinamikus pózok ezek, melyek a szobrász tehetségét reprezentálják. Volt ott kisebb és nagyobb is, sötét és világos. Persze a show sem maradhat el, a művész helyben is dolgozik! Egy nagyobb rönköt farigcsál, ami lassacskán kezd formát önteni egy ágaskodó tigris képében. Nagyon ritka látvány ez, és Akio el is ámul rajta.
-Óóóó...hát nem tehetséges? Ezek nagyon szépek!

* Társai már javában a várost rótták mikor Yoru összeszedte magát, és nekiindult a települést felfedezni.
~ Zsúfoltak az utcák, talán a tetőkön? *Gondolja de a ahogy szeme körbejárt, nem tűnt túl strapabírónak a környezet. Nagyot sóhajtva letett a magasban történő sétálgatásról.
Percek sőt talán egy negyed óra is eltelik mikor egy pillanatra egy édes melódia érinti meg halkan a fiú fülét.
-Ez ism ~erős dallam. Hallottam már valahol, mikor még... * Gondolatai egy pillanatra elkomorodnak, de teste már önkéntelenül is a hang felé fordult és megtette az első lépéseket.
Léptei nyugodtak és ahogy a dallam forrása felé halad ritmusát is felveszi annak. A tömegen távolról meglátja Zakut és a többi avarrejteki genint elszórva. De a tömegtől nem látja honnan jön a lágy melódia.
Nincs kedve tolakodni, Zakutól nem messze helyezkedik el a halgatózó közönség szélén, a zenét tisztán hallja onnan is ahol van így leül a patkára és csak élvezi az angyali muzsikát. Ám mikor a dallamok elcsitulnak egy ismerős hang kiszűrődik az oszló tömeg zajából

"- Rég nem láttalak, Fekete Hárfás!"

~ Zaku? Fekete Hárfás??? -Rin! *Yoru felpattan és keresni kezdi tekintetével társát aki háttal van de a vele szemben álló lány volt a fontos aki a végletekig megegyezett az Avarrejtek utcáin tomboló borzalommal.

* Szeme kikerekedik, mikor Lavi is Rint véli felismerni a lányban. ~Holló, két ember is azonosítja ráadásul a hangszere, ez nem lehet véletlen. Testén erőt véve kezét leeresztve lassan lép a lány felé. Szemét nem levéve a madárról.

- Ez a zene jobban tetszett mint a legutóbbi előadásod kedves. // nem emlékszem Rin bemutatkozott-e anno sorry// * Kezét lassan a lány vállára emeli és finoman végigsimítja. Szeme a két genin felé villan, és reméli, hogy ha szükséges készen állnak.
- Mesélj hol szerezted a sérüléseidet, és mi járatban errefelé? *Hangja egyáltalán nem bántó vagy sértő, igyekszik a legjobbat feltételezni a lányról és az előbbi játéka alapján nézni rá. És nem gondolni a múltra.

Az idő lassan szinte vánszorogva halad Yoru érzései szerint a négy alak körül, míg a külvilág pillanatról pillanatra rohan körülöttük.

[Vakáción a Fekete Hárfás]

*Végül túl szépnek bizonyul ez a mai nap, hogy gyorsan vissza is battyogjon frissen belakott jurtájába és elvesszen az egyik Fekete Könyvben, így hát még ő, a Sötétség egyik fia is beballag a városka központjába, hogy körbenézzen és közben élvezze az arcára zúduló napsütést. Na nem mintha el is vegyülne a tömegben, inkább mindenkitől távolságot tartva lézeng és bámészkodik. Mostantól vagy itt fog szolgálni, vagy Konohában... És ha itteni lenne, hát nem akarja, hogy teljesen idegen legyen neki a hely. Sütkérezik, közben pedig felderít.
Mikor a zene megüti a fülét, a szeme először hitetlenkedve kitágul, aztán gyanakodva rögtön össze is szűkül, mintha érezné: nem akármilyen hangszerről van itt szó. Végül aztán győz rajta részint a zene ereje, részint ajózan belátás: a város közepén úgysem provokálna senki összecsapást.
Mikor némi manőverezés után szembekerüla zenésszel, már egész kis rajongótábort talál körülötte. A legtöbbjük persze még új arc számára. Egyetlen ismerőst lát,a vörös, félszemű srácot. Leendő csapattársa, ha minden igaz...*
- Lavi.
*A biccentés inkább udvarias semmint barátságos, de hát az túlzás is lenne a részéről. A többi rajongó felé kollektív biccent még egyet, aztán a középen álló lány felé is egyet, kíváncsian ráfüggesztve a tekintetét, hol a furcsa hárfaszerűséget, hol az érzéseket gondosan takaró, kislányos arcot fürkészve. Ő maga csak figyel, kicsit hátrébb is húzódik, mint a többiek, de azért ott van. Valamiért - talán az összhatás, feketében, ezzel a hárfával vagy mivel, na meg a hollóval -, felkeltette az érdeklődését ez a lány... Már a szakmai érdeklődését. Mit is hallott az imént, milyen szót használtak rá? Fekete Hárfás...?*

*Mennyi ember és mekkora nyüzsgés, nem bír betelni a látvánnyal, amely elé tárul. Csodálkozva áll egy helyben, s csak bambul előre. Soha sem látott még ennyi embert egy helyen, ekkora jövésmenést. Ha csak rajta múlott volna képes lett volna még órákig ott állni, figyelni az élet tarka forgatagát, az emberek özönlését a standoknál. De az apró leányzó kibillentette az álmélkodásból, amikor magával vonszolta az egyik standhoz. Nem bánta meg, hogy így történt. A látvány, amely fogadta sokkal érdekesebb és lenyűgözőbb volt. A standon ugyanis szobrok voltak, fából méghozzá. Gyönyörűen megmunkált szobrok voltak, már-már életre keltek. A legtöbbje valamilyen állatot, vagy istenséget ábrázolt. Azonban mindegyikben volt valami közös. Mindegyikben benne volt a művész szíve-lelke. Kár lenne vitatni a művész tehetségét. Ő tipikusan az az ember, aki egy farönkben rögtön a kész művet látja, amely csak arra vár, hogy lehámozzák róla a felesleges részeket. Most is épp ezt teszi, egy nagyobb farönköt farigcsál. Látszik rajta, hogy mostani munkájába is bele teszi mindenét. A rönk pedig egyre csak fogy, zsugorodik, átalakul a művész keze alatt. Kezei maguktól tették a dolgokat, nem hiába évtizedek rutinja lakott mindkét kézben. A vágások gyorsak voltak, mégis pontosak, könnyedek, természetesek. Egyedül csak ő tudta mit rejt a rönk, megkérdezni senki sem merte, vagy nem akarta, a művész iránti tiszteletből. De talán csak attól féltek, hogy megijesztik, s elrontja a szobrot. Így hát mindenki némán állt ott, s figyelte mi lesz abból a rönkből. Néhány minutumot követően azonban kirajzolódni látszott mit is rejt magában a fa. Egy ágaskodó tigris képében kelt újra életre a fa, káprázatos, gyönyörű látvány volt. Ha jellemezni kellene a szobrot, az állatot, a bátorság, erő, s hatalom jutna elsőként az ember eszébe.
- De az, nagyon tehetséges. Bevallom nem sokat értek a művészetekhez, de ez… Ez egyszerűen káprázatos, szavakkal alig leírható.
*Örömmel hallgatja a művész a felé szánt bókokat, ez a legnagyobb elismerés, amit kaphat egy művész, nem pedig a pénz, amit a szoborért kap.
- Mit szólnál, ha megvenném neked azt a tigrist? Látom rajtad, hogy nagyon tetszik.
* Készíti is elő pénztárcáját, noha választ még nem kapott. De elég volt csak egy pillanatra a kedvese szemébe néznie, mikor az a szobrot bámulta. Szemének ragyogása abban a pillanatban mindent elárult.

-Ugye? Én sem vagyok az a kimondott művész, de még a laikus is látja, hogy kivételes szobrok ezek.
*Nézi a szobrász munkálkodását, akinek a dícsérő szavak mosoly van az arcán. Valóban nem is lehetne elégedettebb. Akio szeme egy pillanatra megcsillan Fujin szavai hallatán, de tudja róla, hogy anyagi háttere nem olyan jó, mint neki, és biztos benne, hogy az a szobor nem lesz túl olcsó. Mondjuk nem mintha nem szeretné.
-I-igazán nem szükséges azt. Bár nagyon szép meg minden, de biztos nem olcsó. Valami kisebbel is beérem.
*Próbálja mentegetni a helyzetet kisebb-nagyobb sikerrel, bár tény, hogy a tigris nagyon tetszik neki.

*Valóban, pénztárcája nem a legvastagabb, sőt, elég vékonyka. Bőven lenne hova elkölteni azt a pénzt, mint mindig. Mégis, kevés jobb dolgot tud elképzelni, amire elmehetne most a pénz, mint hogy örömet okozzon egy számára oly kedves személynek.
- Legyen szíves, a tigrist kérném, amelyet most fejezett be. – szól oda az öregnek.
* De még mielőtt átadta volna a kért portékát, egy kissé nedves ronggyal még áttörölte, hogy letisztítsa róla a kiálló szálkákat, forgácsot. Ezt követően olajjal, vagy valami hozzá hasonló folyadékkal kente be, majd ismét végig törölte a szobrot, immár egy száraz ronggyal. Az anyag elsősorban a fa megóvására szolgált, ugyanakkor esztétikai szerepe is volt. Kiemelte a fa igazi szépségét, még inkább életet lehelve a szoborba.
- Ha neked nem kell, akkor majd megtartom magamnak. – fordult Akio felé ez idő alatt.
*Az öreg végezvén az utolsó simításokkal is, egy barnás színű papírba csomagolta a tigrist, tetején megkötve egy vékony madzaggal.
- Tessék. –szól az öreg, s Akio felé nyújtja a csomagot.
*Aztán jöhettek a piszkos anyagiak. Hogy mennyibe került a szobor? Sokba, egy pillanat alatt felére csökkentette a fiú pénztárcáját. De nem bánta meg, ha másnak örömet tud okozni, akár a saját kárán is, az őt is örömmel tölti el.

*Fujin figyelmen kívül hagyja a lány javaslatát, és a tigrist kéri. Akio kicsit zavarba jön, de ha a fiú ennyire "erősködik", akkor nincs mit tenni.
-Akkor elfogadom. De cserébe én is had vegyek majd valamit neked.
*Hozta fel a dolgot, így legalább megkönnyebbülhet a szíve-lelke. A szobrász még vigyorogva simítgatja a szobrot, és valami olajos kencével is bekeni. Nem tudja, hogy valójában mire való, hogy a fa szépségét hivatott megvédeni az idő vasfogától, de azt látja, hogy a szobor sokkal szebb lett tőle. Mosolyogva elveszi a becsomagolt tigrist, és köszönetképp meghajol a művész előtt.
-Becsben fogom tartani. Viszont látásra!
*Innentől ismét Fujinnal vezetteti magát, de miközben távolodnak a standtól, megajándékozza egy nagy öleléssel.
-Köszönöm neked is. Most merre menjünk?

*Boldogan veszi el ajándékát az apró lány, hiába, mindig jól esik az embernek, ha kap valamit. Főleg, ha vágyott is arra, amit kapott. Fujin, pedig örömmel ajándékozz vékony pénztárcája ellenére is. Sokat jelent neki, hogy boldognak látja kedvesét, örökre az emlékezetébe fog égni a lány örömmel teli arca. Jól tudja, hogy ezek a boldog emlékek, pillanatok azok, amelyek segítenek talpra állni és tovább lépni a legrosszabb pillanatokban.
- Nem kell, nem azért vettem neked. – utasítja vissza a lány ajánlatát.
* Nem úgy az ölelést, amely jól érezhetően tiszta szívből jött.
- Merre? Hm, dél körül lehet már, s még ma nem ettem semmit. Nem tudom te, hogy vagy vele, de én szívesen megkóstolnék valami helyi ételkülönlegességet.
* Kérdés, hogy van-e ilyen, s ha igen, akkor merre? Remélve, hogy Akio is szívesen enne valamit, elindul, hogy felkutasson egy olyan standot, ahol ételt árulnak. Akárcsak a többi mindenből, ételből is rengeteg választék volt. Minden egyes standnál más-más étellel volt tele a bódé. Voltak, amelyeknek a kinézete hozta meg az ember étvágyát, volt, amelyiknek az illata, s volt, amelyiknek az ára, lévén nagyon olcsóak voltak. Gyakran azonban az olcsóbb, kevésbé jól kinéző ételek sokkal ínycsiklandóbbak, mint a drága, nyálcsorgató társai.
- Sosem gondoltam volna, hogy a túl nagy választék is lehet gond. Szívem szerint mindet megkóstolnám. – mondja Akionak, miközben a különböző ételekkel szemezget. - Na lássuk csak, legyen egy adag abból és abból – mutat az asztalon lévő egyik tálra, pontosabban annak a tartalmára – és még abból is egyet. – teszi hozzá, egy harmadik tálra mutatva.
*Várva, hogy Akio is leadja rendelését, kinéz egy szimpatikus helyet, egy szabadtéri padot, hogy majd ott fogyasszák el ebédjüket. A rendelést követően pedig a pad felé mutat, jelezve kedvesének, ott szándékszik elfogyasztani az ebédet.

* Rin, amennyire igyekezett leplezni mivoltát, végül sikerült. Zaku gyanakvását egy idôre lecsillapítania. Úgy néz ki, kicsit nagy felhajtást kavart, akármennyire is igyekezett feltûnésmentes maradni, mert egy rakás ismerôse tódult köréük. Számtalan köszönés és pacsizás után Zaku mindenkit megnyugtatott, hogy nem egy körözött gyilkossal állnak szemben. Ugyanakkor voltak árulkodó jelei a lány igazi mivoltának, így aztán, ha Rin nem vigyáz, még a végén elárulja magát. Zaku már így is ferde szemmel nézett rá.
- Hé, ha már ilyen szépen összegyûltünk, nem megyünk el valahova.
* Zaku a hárfást is meginvitálja. Majd, rövid gondolkodás után kiböki.
- Tud valaki egy hangulatos helyet?
* Ô most jár itt elôször, nem tudott egy helyet sem.

/ Zaku, ha van rá egy mód a Megnyugtatás-t írd is le, ne csak cselekvésként legyen. Sokkal színesebb úgy. /

* Egyre inkább hangyamód gyűlnek az emberek, legnagyobb meglepetésére, s hason szint elégedetlenségére. Egy-vagy két embert megtéveszteni tán nem vehemens, de így hogy mind a három régi szemtanú jelen van, helyzete oly sokat romlott, amennyi csak abba beleférne.
- Hallottad már az előadásomat?! Ilyen híres lennék?! Óóóóh!
* Színlelt örömében még arcát is megfogja egyik kezével. Jó érzés az, ha az ember elismert zenész, arról nem is beszélve hogy még javult is az előadása azóta, hogy hallották! Az őt dicsérő Yoru, kezét vállára helyezve végigsimogatja azt. Rin egész testén végigfut a hideg, az érzés oly visszás számára amilyen az csak lehet, ám csak a férfire pillant, és mosolyogva válaszolni készül. Közben a holló fogja magát és belecsíp az előbb említett kézbe.
~ Hogy merészeli... Ekkora szégyent.
- Azt már nem!
- Szén, viselkedj! Milyen dolog bántani a hallgatóságot! Óh, a sérülést itt? * Emeli fel a kezét, és elhúzza ruhájának ujját, hogy megmutathassa egészben a szörnyű sebet. * - Nem olyan régen egy kocsmába próbáltam szerencsét, de nem tetszett az ottani embereknek a játékom. Csúnya dolog volt tőlük, de ha nem tetszik, hát nem tetszik... Még jó hogy egy kedves úriember megmentett, és később bevarrta a sebet tök ingyen. Nem tudom mire mennék ha nem tudnék zenélni!
~ Akadékoskodik... Hmpf, csak tegye. Nincs nálam a fegyverem, de egy hárfa is elég... Bár fényes nappal a város közepén nem bölcs döntés harcolni.
* Közben megérkezik még egy ember, egy szót szól csak, nem képes semmit leolvasni arról, hogy ki is lehet. Na persze szemszín, hajhossz, és hasonlók kérdésen felüliek. Inkább fegyverre, méretre, és arcra gondol. Sötétben tapogatózni nehéz dolog, így Lavi feltett kérdésére zavartságot színlelve jobbjával megvakarja feje búbját, majd ujjával megkopogtatja a Füle mögé kos formában forduló szarvat, mintha csak valamilyen régi hóbort lenne. Sajnálatára nem segített sokat a néhány hullám amit így kibocsájtott, csak annyit tudott meg, hogy nincsen semmilyen óriási fegyver a másiknál.
- Túlzások? Nem zenélek elég jól talán? * Pillanatra Kugora tekint, akit legalább tájolni képes volt * - Sziaaa~!
* Arca bánatosan lekonyul, nem szereti a muzsikos ha leszólják alkotását, azt meg pláne nem, ha nem hiszik el az álcáját. Már csak az kéne, hogy kiderüljön hogy ki is maga. Szebb halált is tudna magának találni, valamilyen zeneit, ha van rá egy mód.
- Én is jöhetek? Nincsen semmilyen dolgom, és úgy látom Szén is megkedvelt titeket.
~ Hmm... Ismerd meg az ellenséget. Vajon mi a titka az embereknek, akiket nem tudtam megölni?