Nemrég kelt fel a nap, az énekesmadarak nagy része még a torkát köszörülgeti, de számotokra már eljött a kötelességteljesítés ideje. Hat körül járhat az idő, de máris zörgetnek lakhelyeitek ajtaján. Mikor kinyitjátok, mindannyiótok egy-egy szenvtelenül várakozó ANBU osztagossal találja szemben magát. Nem tűnik úgy, mintha feltűnne nekik, ha esetleg zsörtőlődnétek a korai időpont miatt: egyszerűen átnyújtanak egy-egy, hivatalos pecséttel lezárt levelet, majd udvarias meghajlás és egy halk pukkanás kíséretében felszívódnak, csak az ilyenkor szokásos füstpamacsot hagyva hátra, hadd harákoljatok tőle.
A levél értesít benneteket, hogy egy órátok van megjelenni a Hokage hivatalában, mert küldetésre indultok. Hogy pontosan milyenre is, arról nincs szó benne, de ott várni fog rátok az eligazítás.


/Az ilyenkor szokásos dolgok leírását kérném, ébredéstől a hivatalban összetalálkozásig. Innentől minden körre egy hetetek lesz, de ha előbb végeztek, én is előbb írok, ha tudok./

* Nincs küldetés, azaz van szabadidő. Van szabadidő, van sok alvásra maradt idő. Este aludni kell. Jobb híján pedig korán fekvés, hogy még egy nap elmenjen. Ha korán fekvés, korán kelés. Kelés, mondom, de nem felkelés, nem zaba,és aztán nem go neki. Kelés, aztán még eléggé sok ideig az ágyban - jobb esetben ágyban - maradni, hogy majd később fel is kel az ágyból, de mivel úgy sincs semmi, így aztán van ideje. Ezt a fekvést zavarta meg a zörgetés az ajtó felől. Vagy megakarják ölni hősünket, vagy küldetés. Francba. Gyors takaró-ledobás, majd ajtó nyitása óvatosan, először csak résnyire kinyitva az ajtót. Egy ANBU tag. VAGY. Felvette egy ANBU-s alakját és úgy akarja megölni. Vagy nem. Biztos küldetés. Remek. Semmi orvgyilkos támadás. Legalább nincs unatkozás, csak valami jobb küldetés legyen, semmi macska. Vagy kutya, vagy malac. Semmi. Most ne. Aru meg sem szólal, átveszi a levelet, szinte kitépi a kezéből  majd még azelőtt, hogy eltűnne az ANBU-s, becsukja előtte az ajtót, a füst egy része pont bejön még. Leül az asztalhoz, majd odébb tolja a szemetet, és kibontja a levelet, a pecsét valahol a földön lévő zacskókra eset, szinte azt is tépte.. Az áll benne, hogy menni kell, info nincs, nem adtak. Majd ott. Válság van, kevés a tinta. *
~ Miért olyan fontos, hogy megzavarják az embert, hogy ilyen koránra rakják be azt a kiba*zott küldetést?
* Majd a levelet a földre dobva kel fel a székről, majd az megbillen, s hátra esik. Mindegy, majd máskor felállítja. Ha majd kell neki. Reggeli frissítőnekmegiszik egy kis vodkát megmosakodik. Arcát és a kezét is. Főként. Majd ezt befejezve elindul a szekrény felé, ahol elővesz minden olyan ruhát, ami szükséges a küldetéshez. Alsógatya, nadrág, öv. Póló, pulcsi, kabát-köpeny, zokni és a cipő. Továbbá a felszerelése: 5 db kunai, ebből 3-nak a karikába egy-egy öt méteres kis zsinór fűzve, továbbá még 10 db shuriken és a tekercs, amiben fegyvere van. Ördögolaj és öt darab füstbomba. Majd gondolataiban mégegyszer végigmegy az egészen. Ördögolaj. Még nem volt alkalma mérget használni, de végül is mindent kell kezdeni valamikor. Nadrágszíjban az öv a második helyre. A ruhák hidegek és nyirkosak, rossz felvenni, csak a kellemetlen érzést adja vissza, semmi mást, csak a hideget. De nem lehet várni semmivel. Ha a főnök mondja, hogy menni kell, akkor nincs semmi, menni kell. Ruha oké, ami azt illeti.. féltérdre ereszkedés, majd a cipő felvétele. Kunai-tok nadrágra kötése, majd  minden kellő szerszám helyre tétele és elrendezése. Egy darab kunai marad kint, azt majd kézzel pörgeti az úton. Mostanában szokásává vált, hogy valamit mindig piszkál a kezével. Immáron teljes pompájában - már ha lehet annak nevezni - fekete kis démonként vág neki a reggelnek. Minden fekete rajta, csak a bőre fehér. Eléggé nyomasztó és lehangoló látvány lehet... de épp ez a cél, szóval csillagos ötös, elismeri magában. Egy rövid séta után hamarosan megérkezik a palotába, s az iroda előtt megáll. Nincs itt senki. Viszont lehet, hogy bent vannak. Lehet. Nem biztos. Ha bent vannak, akkor bekéne menni, ha meg nincs bent senki és ő lenne az első... ácsoroghatna ott egyedül, és jópofizhatna. Ááá, nem éri meg, nem megy be. Visszasétál a lépcsőhöz, majd a negyedik fok jobb oldalára leül, - alulról a negyedik - s várja, hogy érkezzen még valaki. Ha valaki fel, vagy lefelé menne, akkor nem áll fel, hogy elférjen az, shinobi, oldja meg. Ugorjon, vagy bökdösse arrébb. Próbálná meg.

Csendes reggel virradt aznap Konohára. Ma végre Zakunak is van egy szabadapja, és úgy döntött, ezt a létező legjobban használja ki: elmegy valami közeli kis falucskába, megnézni, mi járatban arrafelé. Ezért, hogy idejébe beleférjen elhatározta, hogy más fél hétkor felkel. A tervbe egy apró hiba csúszott, mégpedig az, hogy reggel hatkor kopogtattak az ajtaján.
- Ki...az?!
*Álmosan odaballagott. Egy ANBU ügynök jött el hozzá, kezében valamiféle levéllel. Pukk!-és volt ANBU, nincs ANBU. A levél viszont fontos küldetésről beszél.
~ Ilyen az én szerencsém!
*Gyors tusolást egy pár falat reggeli követte, majd a felszerelés összeszedése...azaz, hogy felvétele, mert Zaku minden cuccát a ruhájában hordja. Kivéve talán a böszme nagy tekercset, de az is mindig ott van a cuccai mellett. Amint ellenőrizte, hogy minden fegyverből a megfelelő számban van, el is indult a központ felé. Szép lassan, nyugodtan kezd el sétálni, amikor...
~ Bakker, már 6:55 van! Sietnem kell.
*A szükség kötelez,gyorsabbra kell venni a tempót. Zaku házról házra ugrál, így próbál meg időben odaérni. De amikor már csak két perce maradt, úgy dönt, nem vesztegeti az idejét a lépcsőzéssel, meg a maradék pár méterrel, hanem inkább a központ melletti házról ugrik egyenesesen be. Hogy hogyan? Nos, kardot ránt, kicsit koncentrálja a cshakráját, majd.
- Küdori!
*Egy hatalmas cshakralöketet indít el a talpából, ami repíti őt, egyenesen a Hokage irodája melletti folyosó ablakához. Közvetlenül Aru mellé érkezik meg egy stílusos belépővel: jó nagy huzatot kavarva. Mintha csak ANBU-s lenne.
- Ó, szia Aru! Téged is megszívattak az ANBU-sok?

*Maho elégedetten baktatott hazafelé az éjszakában, és arra gondolt:
~Megint egy hatalmas győzelem! Bár néha már szinte fáj megaláznom a múltamról mit sem sejtő amatőr kártyásokat...
*Ekkor az órájára pillantott:
~Te jó ég, már hajnali 4:15, jó is, hogy lassan hazaérek...
*Valóban, az út további része nem vett többet igénybe néhány percnél, és az ifjú úgy, ahogy volt, ruhástul, mindenestül ágyba vetette magát. Szinte azonnal békés, mondhatni elégedett álomba zuhant, és így is maradt volna legalább délig...ha nem zörgettek volna be pontban hat órakor ajtaján. Mintha agya relaxációs állapotban lévő részébe valaki egy légkalapáccsal próbált volna behatolni, olyan volt ez a zaj, de hát nincs mese, illendő megnézni ki is az, így ajtónyitás következik.
-Szép jó reggelt kívánok!-köszön Maho az ANBU-nak, aki azonban a levél átnyújtása után egy egyszerű, ám bevetten udvarias meghajlás kíséretében köddé válik.
~Küldetési megbeszélés, egy óra múlva... Kinek a borzalmas ötlete volt ez?? Én még aludni akarok, és fogok is. Lássuk csak...
*Erősen koncentrálva, külső körülményeket is figyelembe véve a fiú egy egyszerű képletet alakít ki vaslogikájú elméjének egyetlen éber foltjában, mely a következőképp alakul:
~Azt mondja, hogy... Az út a Hokagéhez kényelmes tempóban 8 és fél-10perc, forgalomtól függően, az öltözködés és a fürdés (pillanat, éppen most is ruhában vagyok, tehát öltözködés*2) legyen mondjuk 6 perc. A felszerelések előkészítésére nem szoktam 3 percnél többet szánni. Pár órája ettem egy győzelmi lakomát, reggelizni ma nem fogok. Tehát, 20 perccel számolni tökéletesen megfelelő, elég 40-kor felkelnem...
*Azzal az ébresztő beállítása után visszahanyatlott az ágyba, fél óra további pihenésre. Hiába, a lustaság nagy úr... 6:40-kor a következő gondolat villant belé, amint meghallotta
~Hát ez annyit ért, mint halottnak a csók, jobban tettem volna, ha fönt maradok... Én és a csodás számításaim... Azért remélem, működni fog.
*Egy gyors zuhany után, magához vette a Kunaiokat, Shurikenekt és Robbanó cetliket, majd fütyörészve kilépett az ajtón, lerázandó magáról az álmosság tapadós foszlányait... Vajmi kevés sikerrel. Az út eseménytelenül telik, végül pedig egy folyosón találja maát a Hokage ajtaja előtt, ahol már két ninja, akiket eddig talán csak látásból ismert, várakozik bebocsátásra. Egy gyors pillantás az elengedhetetlen zsebórára: éppen most váltott át 6:59-ről 7:00-ra.
~Megcsináltam. A képlet működött, csak ne érezném úgy, minta víz alatt lennék. Remélem, a Hokagénak nem fog feltűnni az álmosságom. Ideje bemutatkoznom!
-Szervusztok! Még nem találkoztunk, azonban úgy tűnik, most egy küldetésre indulunk! A nevem Sebiro Maho. Bennetek kit tisztelhetek?

*Az éjszaka békés...nagyon békés. Mélyen alszik az onna lány, de nem elég mélyen ahhoz, hogy biológiai órája hat óra tájt ki ne pattintsa szemeit, felverve ezzel édes álmából. Makoto a korán kelés híve, már amikor megteheti persze. Felült valahogy a futonján, szemét dörgölve, mint valami kisgyerek, még nem igazán van magánál. Ennek a tetejére jön a kopogtatás, na még csak ez hiányzott, már nyugodtan ébredezni sem lehet. Mégis ki zavar ilyenkor? Feltápászkodik és az ajtó elé botorkál, még annyi sütni valója sem volt, hogy megkérdezze ki az, mielőtt ajtót nyitott volna. Egy ANBU öltözékes alak volt, és a kezébe nyomott egy levelet. Értetlenül néz a papír darabra, ám mielőtt felfoghatta volna mi is történik itt, a ninja meghajol és füstté válik, nem kevés szenvedést okozva tüdejének, mely köhögéssel fejezi ki segélykiáltását. Miután eloszlott a kellemetlen felhő, körbe néz, de nem találja sehol látogatóját.
-Mi a...
*Hát ezt fújhatja! Megtalálni sosem fogja, úgyhogy jobb, ha a levél tartalmát veszi szemügyre. Bezárja maga mögött az ajtót, és vissza battyog a futonjára, leül, és bontogatni kezdi a levelet. Pecséttel volt lezárva, feltörte, és kivette a kérdéses iratot. Megpróbálja figyelmesen elolvasni, úgy tűnik nem fog az elkövetkező néhány napban unatkozni. A Hokage rendelte magához, egy órán belül meg kell érkeznie.
-Aah...vajon mi lehet, hogy ilyen korán küldetett. Nem mintha gondom lenne vele. Akkor egy óra...
*És már kezdenek csikorogni a fogaskerekek, legelső gondolata egy forró zuhany volt. Ennek tekintetében elfoglalja helyét a fürdőben, megszabadul ruháitól, és a kádban ülve forró vízzel vereti magát. És szó szerint...mondhatjuk, hogy csak a meleg vizes csapot nyitotta meg. Neki nem okoz gondot a forróság, pont ez frissíti fel, mint másokat a hideg víz. Végezvén maga köré csavar egy törölközőt, bemegy a szobába és a szekrény tartalmát kezdi kutatni. Elő veszi a szokásos vörös hakamát és a fehér ujjatlan gi-t, de tekintete megragad mégegy ruhadarabon. Ezt még nem hordta egyszer sem, mert akkorra tartogatta, mikor már genin lesz, és küldetésekre indulhat. Azt is elő veszi és leteszi a tatamira a többi ruha mellé, majd összehajtja a futont, ami bekerül a szekrénybe. Aztán a másik szekrénybe is benéz, ahol fegyvereit szokta tartani, meg bőr ruháját. Az említett szerelést máris magára veszi, egy short fazonú alsó rész, egy a felső testét és nyakát takaró felső, annak oldalán szíjak, egy pár a felkarja felső harmadáig érő kesztyű, szintén három-három szíjjal, meg egy pár combközépig érő, hasonló dizájnal rendelkező csizma, persze ezt nem veszi most fel, hiszen tatami van a padlón. Jöhet a gi és a hakama, mikor ez rendben van, jöhet a titokzatos ruhadarab. Ez is egy gi-hez hasonlatos, ez viszont a térde alá ér, olyan hosszú, és két oldalt felvágott. Anyja is hasonlót visel, de az inkább mondható yukatának. ( Linnnk A színek és a szimbólum ugyanaz. ) Magára ölti, és egy széles vörös szalaggal tekeri körbe derekát és elöl köti meg. Szintén anyja szokása szerint. Meglepően hasonlít most rá. A szalag nem túl szoros, úgyhogy közé fér Kagutsuchi is, egy kis táska hátulra kunaiokkal, shurikenekkel és egyéb szokásos eszközzel. (lista az adatlapon) Majd az utolsó simítás, nyakba a fejpánt. Mindezzel végezvén siet is az előtérbe, hogy a bőr cipőt is felvegye, és siet a Hokage irodájába. Terjedelmesen kihasználta azt az egy órát a készülődésre, ezért hogy lerövidítse az útját, a háztetőkön szökell végig egészen a céljáig. Közben Zaku trükkjét is volt szerencséje megpillantani.
~Különleges egy technika...
*Gondolja magában, és mivel az idő számára is ketyeg, ő is megspórolja magának lépcsőzést. Bár nem olyan látványosan, mint az előtte haladó. Simán csak leszökken a tetőről és a falon mászik fel, chakrát vezetve a talpába. Alap technika. Maho bemutatkozására ér csak fel, bemászik az ablakon, és ahogy körbenéz az ott lévőkön, egy ismerős, ámbár nem túl szívderítő arcra lesz figyelmes. Korábban is találkozott már vele, és együtt létük nem igazán mondható barátinak, majdnem lekaszabolták egymást azon alkalommal. Joggal történik tehát, hogy reflex szerűen ugrik bal keze és pattintja ki kardját, hogy aztán jobbja ragadhassa magához. Bár nem ugrik Arunak, de egyértelműen kész harcolni, ha arra kényszerítik. Szemei szikrákat szórnak, ahogy a fiú minden rezdülését figyeli, nem akar semmilyen meglepetést magának.

Mindannyiótoknak sikerül időben megérkeznie, de sajnos hiába érkezik el a levélben jelzett időpont, nem nyit ajtót nektek senki. Hogy mégse unatkozzatok, az irodából hangos szóváltás zajai kezdenek kiszűrődni, amik pár perccel később jól hallhatóan kiabálássá fokozódnak. Körülbelül tíz perccel hét után egyszer csak kivágódik az ajtó, és egy dühtől vörös arcú férfi csörtet ki rajta. Nem veszi a fáradságot, hogy észrevegyen benneteket, egyszerűen átgázol köztetek, hármótokat türelmetlenül odébbtaszítva az útjából, Arut pedig kis híján lerúgva a lépcsőről, amikor elhalad mellette. Pupillátlan szeme résnyire szűkült, köpenye és hosszú fekete haja harci zászló módjára lobog a nyomában. Akinek már volt hozzá szerencséje, tudhatja, nem másról van szó, mint a Hyūga klán vezetőjéről - de hogy ilyen dühösnek még egyikőtök sem látta, az egészen biztos.
A férfi viharos távozása után titeket is beljebb intenek végre. Az öreg Sarutobi láthatóan nincs jókedvében, szomorkásan pöfékelve emelkedik fel az íróasztalát borító irathalmok mögül. A korábban kiszűrődő hangok alapján ez talán érthető is.
- Üdvözöllek benneteket, ifjú geninek. – ha fel is van dúlva, az öregúr hangján mindenesetre ez nem hallatszik. – Elnézéseteket kell kérnem, hogy megvárakoztattalak titeket, s egyszersmind ismertetném is a feladatot: nincs pazarolni való időnk.
A Hokage oda sem nézve kotorászni kezd a papíróceánban.
- A célpontotok egy szökött ninja lesz, aki egykor ebből a faluból dezertált. A neve Hyūga Zoku. – azzal előhúz egy fényképet, és átnyújtja nektek. Egyetlen személyt láthattok rajta, egy megtermett, markáns arcú, teljesen kopasz fiatal férfit az avarrejteki jōninok egyenruhájában, amint kifejezéstelen fehér szemmel bámul a lencsébe. – Hosszú évekkel ezelőtt gyilkosságokkal és a falu elárulásával vádolták, ő pedig elszökött a törvényes eljárás elől. Azóta sem akadtunk a nyomára… Egészen mostanáig. Félek, most is csak azért, mert ő maga vette fel a faluval a kapcsolatot. – kétpöfékelésnyi szünet, amíg az öregúr kissé rendezi a gondolatait, majd folytatja. – Egy közvetítőt küldött azzal az üzenettel, hogy birtokába került egy kekkei genkai, amit hajlandó lenne átadni Konohának, amennyiben elejtjük az ellene folyó körözést. Megjelölt egy találkozóhelyet, és jelezte, hogy egy csapat genint kér mediátornak. Sajnos a küldöncből nem lehetett egyebet kiszedni, így jobb híján kénytelenek vagyunk eleget tenni a feltételeknek.
Ez láthatóan bántja. Végtére is, mégiscsak arról van szó, hogy egy gyilkossal egyezkedjetek.
- A feladatotok tehát, hogy tárgyaljatok vele. Természetesen nem lesztek egyedül: egy ANBU osztag lesz folyamatosan a közeletekben. Nem lépnek közbe, amíg nem kerültök életveszélybe vagy nem jeleztek ezekkel.
Újabb rövid kotorászás, majd előhúz – érdekes módon szintén a papírok közül – néhány villámcsövet, és mindegyikőtöknek átnyújt egyet.
- Kerüljétek a konfliktust! A célpontotok roppant veszélyes shinobi, nektek pedig arról kell meggyőznötök, hogy szépszerével térjen vissza a faluba. Ha ez nem sikerülne, riasszátok a védelmetekre kirendelt osztagot. Zoku Byakuganjának visszaszerzése fontosabb annál, semhogy engedhetnénk újra elszökni. Nos, ez minden, amit tudnotok kell. Ha kérdésetek lenne, menet közben feltehetitek a vezetőtöknek. Induljatok és járjatok szerencsével!
Az elbocsájtás után halk, diszkrét köhécselést hallotok magatok mögül. Ha megfordultok, egy apró termetű, nagyon sápadt, chūninegyenruhás férfival találjátok szemben magatokat – egyikőtök sem hallotta őt megjönni. Int, hogy kövessétek, és a nyomában futva útnak indultok, ki az épületből, a tetőkön át a faluból, majd egyenletes tempót felvéve az azt környező erdőn keresztül.


/És most következzék két környi utazás, amit, hacsak nem léptek interakcióba a vezetővel, nem szakít meg mesélői reag./

* Aru továbbra is marad a helyén. Nem mondanám, hogy különösebben gondolkodik valamin, egyszerűen csak üldögél ott, s meredten nézi a fal föld egy pontját. El van bambulva, de nem vesztette el éberségét, most is pillanatok alatt kezében tarthatná fegyverét, ha nagyon akarná. De nem túl valószínű, hogy a falu közepén támadnák meg. Így nem lepődik meg (annyira) zakuro hirtelen megjelenésén, ami eléggé "felkavaró" élmény volt így, reggel. A fiú köszönti hősünket, majd egy kérdést is intéz felé. Aru higgadtságát megőrizve, pihent hangon válaszol csapattársának.*
- Inkább én "szívattam" meg őket, sem mint ők engem. Nem úgy mint, téged, téged bizonyára megszívattak a szavaidból ítélve.
* Szemeit egy pillanatra Zakurora függeszti, majd ismét előre néz, s úgy folytatja mondandóját.*
Ne-
* Folytatná mondandóját, hacsak valaki nem kontárkodna bele a közepébe. Egy narancssárga hajú srác az, aki közbeszólt. Első ránézésre azt mondanám, hogy... nem is tudom. Civil? Talán. De a szavaiból ítélve nem, szóval ezekszerint itt a harmadig tag a küldetéshez. Biztos valami energikus vidám ember. Őszintén szólva Aru nem kedveli az ilyen embereket, régi önmagára emlékezteti. Viszont ugyanolyan szellemiségű emberekkel sem szeret utazni mint ő, mert akkor keveset beszélnének. Ugyan Aru nem sokat beszél, de szereti hallgatna a többieket, afféle alapzajként. Ő maga viszont nem sokat beszél, de ha egyszer elkezdi, akkor sokat. De viszont egy ilyen beszédes ember már van a csapatban, Zakuro, nem kell még egy. De sajnos nincs mit tenni, hiszen a küldetés az küldetés. Így Aru csöpp unottsággal a hangjában üdvözli az újonnan érkező társát.*
-Üdv.
* Rövid, lényegretörő köszöntés, nem hagy semmi kivetnivalót maga után. Általában így köszön. Majd hamarosan érkezik még valaki a kis csapatba. Hangjából ítélve szalad, s Aru Üdv-özése közben jön. Már megint belekontárkodtak. Önkéntelenül is hátranéz, majd meglepi az, amit lát. Dühös, afféle "jajj, megint itt van" stílusú hanglejtéssel feláll a lépcsőröl, s keze a tekercset keresi.*
- Áhh, már megint az onna csaj.
* Szeme a lány kardját figyeli, majd az időközben zsebéből elővett, s kezében tartott tekercsre terelődik a tekintete.*
- Hagyjuk.- majd elrakja fegyverét, s a lányhat háttal ismét elfoglalja helyét a lépcső egyik fokán. Van nála füstbomba. Talán rákéne ijeszteni, és megdobni egy füstbombával. Talán még meg is tette volna. Eljön az idő, s nem nyílik az ajtó. Őszintén szólva még örült is neki. Kellemes ott ülni. És amúgy is, mindjárt repül a füstbömba. Kezében már ott volt, dobta is volna, de az ajtó nyílik, s egy férfi dühösen lépett ki rajta, kiabálások után. A férfit nem érdekli Aru testi éppsége, majdnem esik Aru. Füstbombát neki! Majdnem eldobta már, amikor felismeri a tagot. Hyuuga. Vezető. Nem lenne kellemes vele szórakozni. De azért ezt nem lehet megtűrni! Dehogy lehet. A bomba eltűnik ugyan, de Aru egy "- Semmi problémát" kinyög, még mielőtt a férfi hallótávolságon kívülre érne. Ezt követően út nyílik az ajtó felé, s mindenki belép rajta. Hokage, feladatismertetés.*
~Áhh, Hyuuga. Értem..
* Hallgatja tovább a Hokagét, majd a vezetővel elindulnak.*
~Hogyha Hyuuga a tag, akkor nem érnek semmit az ANBU tagok a rejtőzködésükkel, a Byakugannal könnyen észlelni fogja tudni őket.. meg miért kért genineket? Gyanús.
* Gondolatai cikáznak, s sorra veszi a társait, szemével követve őket.*
~ ... miért kell nekem velük mennem?
* Arcára az aggodalom jelei ülnek ki: homlokát ráncolja, s szemöldökét mozgatja.*

* A csapat lassan gyülekezett, s bár mindenki idôben meghelent, nem volt sok értelme sietni. Az egyik új jövevény egy srác, aki dacára a korai bojgatásnak, képes vidám és üde maradni.
~ Mintha csak egy hidratálóreklámból vették volna.
* Gondolta Zaku, hogy mit gobdolhat Aru, amikor Maho bemutatkozott. Nagyjából sejtette, mi járhat csapattársa fejében. Ezért is igyekezett rövidre fogni a bemutatkozást.
~ Haj, kinek van kedve ilyen korán beszélgetni?
- A nevem Ichiga Zakuro, ô pedig a csapattársam Akise Aru. Örvendek a szerencsének!
* Közben megérkezett a csapat negyedik tagja is Makoto személyében. Úgy tûnik, Arunak már volt alkalma találkozni vele, és nem végzôdött jól a dolog. Szerencsére nem történt semmi komoly, ami nem mondható el a Hokage irodájában történtekrôl, ugyanis csúnyán kihallatszott, hogy valaki vagy valakik erôteljes hangnemvmben próbálják az érveiket alátámasztani. Nem telt bele sok idô, ôjet us behívták, majd megadták a küldetés részleteit. Arunak és Zakunak szinte pontosan ugyanaz ugrott be elsôre.
~ A Hyuga klán donjutsuja elég messzi célpontokat is képes minden álca mellett érzékelni. Ilyen alapon, lehet hogy mi csak a csali lennénk, és az ANBO-sok valójában el akarják fogni az ipsét. Na mindegy majd csak kiderül.
* Közben a Vén Sarutobi kiadta az útjukat. Nem jó dolog lemaradni, uzsgyi neki! Volt azonban valami, ami az ügyet még érdekesebbé tette volna.
~ Nagykn hasonló a nevünk. Zaku és Zoku. Csak nehogy nyelvbotlása legyen valakinek.
* Ugyanakkor érdemes lenne azt is kigondolnj, hogy pontosab mivel kéne majd érvelniük. Zaku már nyitotta is volna a száját, hogy megkérdezze. Aztán meggondolta magát.
~ Á, majd csak kitalálok valamit.

*Személyes ellensége Aru felfigyel jelenlétére, reakciója a vártak szerint alakul, zsebében a tekercse után kutat, ám végül meggondolja magát, flegmán visszaül a lépcsőre neki háttal. Úgy tűnik nem keresi most a konfliktust. Helyes, ez nem is ennek a helye. Elteszi Kagutsuchit, közben pedig veszekedés hangja szűrődik ki a Hokage ajtaja mögül, majd egy alak robog ki azon a bizonyos ajtón, szépen bele is lökött a lányba. Szólt is volna utána, de inkább letett erről a tervéről, mikor leesett neki kiről is van szó. Bár eddig csak képen látta, felismerte a Hyuuga klán vezetőjét, és mivel már így is fel van bőszülve, nem önt több olajat a tűzre. Inkább beljebb fárad az invitálásra, és meghallgatják az öreg Sarutobi mondandóját.
~Pont genineket? Biztos arra számít, hogy nem vagyunk veszély forrása számára. De az ANBU csak elijesztené, hiszen egy Hyuugáról van szó...
*Tisztában van a Byakugan képességeivel, és hogy nem fognak tudni olyan egyszerűen elrejtőzni előle. Ám ez nem az Ő problémája, feladata a tárgyalás, nem a stratégia megalkotása. Végül átveszi a villámcsövet is, és jobb helyet nem találván, előhúz egy kis tekercset hátulról a táskájából és abba zárja bele. Elteszi, és a Hokage is áldását adta a távozásukra. Megfordulván egy apró chuunin szerű alak áll előtte, kicsit meglepi, nem is hallotta bejönni. Ninja a javából. Elindultak mindannyian át Kohonán az erdőbe. Senki sem szól egy szót sem, csak haladnak előre. Bár ezzel sok baja nincsen, ám szükséges lenne megbeszélniük néhány dolgot, így hamarosan mély hangjával megtöri a csendet.
-Elnézést, de nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak. Hotaka Makoto. *Szól mindenkihez.* Lenne egy kérdésem. Ez a Zoku hol szeretne találkozni velünk? Vagyis merre tartunk most. Valamint...milyen erős? Ha netán mégis harcra kerülne a sor, jó lenne tudnunk mivel állunk szemben.

* Hősünk vet egy sokatmondó pillantást Zakurora, amikor olyan könnyedén kiböki társainak a nevét. Nem érzi szükségesnek, sőt egyenesen kellemetlennek érzi, hogy mindenki tudja a nevét. Fölösleges, teljességgel fölösleges. De ezzel már nem tud mit kezdeni, Zakuro kimondta, és kész. Gondolatai a lányra terelődnek, Aru a várt reakciót láthatta a lánytól, ezért önelégült vigyorra húzódott a szája. Végül is, néha úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulnia kell.
A csapat halad előre az erdők között, egészen kellemes ez a testmozgás, régóta nem nyújtóztatta ki a tagjait, küldetések hiányában. Ezért a lába kicsit ernyedt érzést keltett, de hamarosan hozzászokott a tempóhoz és a immár teljesen a gazdáját szolgálta. Két kezét zsebéve téve ugrál a fákon, egészen laza, rugalmas testmozgást biztosítva ezzel magának, így az utazás is kényelmesebb egy fokkal. Arca enyhe mosolyra húzódik, kivillantva fehér fogait.
A Maho nevű tag eltűnt, ami azért annyira nem is zavarja Arut, legalább még egy kellemetlenséggel kevesebb van a közelében, ha már Makoto is itt van, meg ez a Chunnin. Bár biztosan megvolt az oka annak, hogy Maho nem jött velük, talán beijedt a feladattól. Ennél tovább nem is gondolkodik a fiún, azonnal visszatér a valóságba, amikor Makoto kérdést szegez a vezetőnek. A válasz cseppet sem lepi meg, őszintén szólva még jobban megdobta a kedvét. Azonban a harcban nem mindig az erősebb nyer, ezt még a leghülyébb is tudja. Valahogy számított erre, hogy közelben egyetlen ANBU tag sem lesz. De 800m az már valami. De ki tudja, hogy mikori adat ez? Lehet, hogy azóta nőtt 200m-t, s most már könnyen ki is szúrná őket. Bár lehet akármekkora ninja, nem használhatja folyton a szemtechnikáját, és az ANBU tagokat csak azt alkalmazva látja.
A helyszín egyértelmű, hogy csapda. De legalább nem fognak unatkozni.

* Aru nonverbális gesztusát könnyedén megérti, bár jelen helyzetben sokkal fontosabb dolgok aggasztják, mint a nevük.
~ 800 méter az sok. És ha bemenekülne a barlangba, nem tudná senki sem elkapni. Okos fickó lehet.
* Ami Zoku erejét illeti, az ANBU osztag nyilván elbírna vele ha nem lennének tôle 800 méterre. Ez körübelül annyit jelent a bandának, hogy érdemesebb nem kihúzni nála a gyufát.
~ Ha bemenekül a járataiba, Tachi könnyedén tudja követni..remélhetôleg.
* A célhejhez közeledve viszont Zaluban felmerül egy ötlet.
~ A Byakugannak van vakfoltja is. Lehet, hogy onnan akarják Zokut megközelíteni?
* Itt egyértelmûen van valami a háttérben, amirôl ôk nem tudnak. Valószínûleg hamarosan kiderül.

-Értem...
*Reagálja le a chuunin előadását.
~Ahogy gondoltam. Ők sem olyan bolondok, hogy túl közel merészkedjenek. A legjobb lenne nem provokálni...
*Gondolatmenetére reflex szerűen kicsit Aru felé fordul a feje, de nem néz hátra. Persze csak egy pillanatra, már fordítja is vissza. Mivel a többiek nem tűnnek túl udvariasnak, inkább csendben halad tovább egyik ágról a másikra.
~Igazán szép kis tárgyaló csapat...még egymással sem képesek kommunikálni...
*Nem mintha zavarná ez a csend. Csupán a küldetés kimenetele miatt aggódik. Mégis hogy fognak rávenni egy ilyen személyt, hogy szép szerivel térjen vissza?
~Bár azt mondta, hogy egy kekkei genkai van a birtokában, és a vádak elejtéséért cserébe hajlandó átadni. Ha gyilkosságot követett el, akkor miért akarna visszatérni? Valami itt nagyon bűzlik...
*Akárhogyan is, vigyázniuk kell...

Az út nem hosszú, alig két óra futás és fáról fára ugrálás kell, hogy célhoz érjetek. Ahogy haladtok, egyre kisebb fákkal találkoztok, lassan ritkulni is kezdenek… És végül kitárul alattatok egy jó ötven méter átmérőjű kört formázó tisztás, szélein itt-ott félig szétfűrészelt rönkökkel: nyilván favágóirtás. Veletek átellenes oldalán tátong a barlang majd két ember magas bejárata.

Spoiler:

- Ott. – a vezetőtök a barlangszáj sötétsége felé mutat, ahol egy pillanatra feldereng egy megtermett, csuklyás sziluett, mielőtt beljebb lépve beleveszne az árnyakba. – Hát, végül eljött, úgy tűnik.
Kifürkészhetetlen arccal fordul vissza hozzátok.
- Innentől a tietek a terep. És ne felejtsétek el… - húzza össze szürkés szemöldökét, mintha nem igazán hinné, hogy megfogadjátok a tanácsot. - …csak óvatosan Zokuval. Nem akarok halottat egy tárgyaláson.
Ezzel hátrébb szökken egy olyan ágra, ahonnan a lehető legjobb kilátás nyílik a barlangszájra, és ugrásra kész tartásban letelepszik. Nyilvánvalóan nem megy veletek, hanem marad, ahol elhelyezkedett. Innentől már csak a biztonsági felügyeletetek maradt, döntések tekintetében magatokra vagytok utalva.

* Aru hajába belekap a szél a futás és az ugrások közben. Szeme kicsit megkönnyezett a menetszéltől, de erős pislogásokkal visszatudta szorítani, mindennél jobban utál a szemén át izzadni. Az út Aru legnagyobb megkönnyebbülésére nem beszélgetéssel és ismerkedéssel telt, hanem egy szó elhangzása nélkül. Vagy ha beszélgettek is, Aru nem értette, nem is figyelt oda a társaira, csak gépiesen, reflexszerűen menetelt megállíthatatlanul előre. Arut, aki türelmes embernek tartja magát, kezdte feldühíteni ez az egyhangúság, és egyre csak gyűlt benne a tehetetlen düh. Fellélegzett, amikor a fák egyre ritkultak, s lassan vége is volt az útnak, és megérkeztek a küldetés helyszínére. Tágas tisztás, nyílt terep. Ha harcolni kell nem jó; nincs hova elrejtőzni, csapdát állítani. De legalább a közelben vannak fák, ahova vissza lehet menekülni, szükség esetén. A vezető felhívja a csapat figyelmét, az amúgy is eléggé nyilvánvaló tényre: Hogy ott van a barlang. Mindenki láthatta a csuklyás alakot, de a férfi ismét felhívja a figyelmeket az eseményre.*
~ Rajtad vezetném le a dühömet törpe, hogyha ok nélkül jöttünk volna ide!
- Nem magán múlik, hogy ki hal meg és ki marad életben.
* Vetette oda Aru közömbös hangon, szinte ösztönösen bukott ki belőle a megjegyzés. Ez a felismerés mindenképpen mosolyt csalt az arcára.*

* Két teljes óra elteltével végre megérkeznek a tettek mezejére...szó szerint.
~ Meg kell hagyni, volt némi logika abban, hogy Zoku ezt a helyet választotta.
* Tachi valamiért nyugtalankodni kezdett. Elôször nem volt egyértelmû miért, de aztán kiderült, hogy a barlangból elômászó alak miatt ennyire feszült.
~ Szóval ô lenne az.
* A vazetôjük valami miatt nagyon aggódik, mert már sokadszorra teszi szóvá, hogy legyenek óvatosak, amire Aru egy igen csípôs megjegyzéssel reagál. Zaku erre elmosolyodott.
- Pontosan. Kár, hogy ez esetben nem lehet testület módjára szavazni.
* Magabiztosan, lába mellett Tachival elindult a tisztás felé.

*Két óra...két óra síri csend. Nem mintha zavarná...csak szokatlan. Legalább több ideje van a saját aggodalmas gondolataira. Hamar eltelik ez az idő, bármilyen meglepő is. Hamarosan a fák ritkulni kezdtek, majd hirtelen el is fogytak, nincs tovább. Innentől csak a tisztás volt, másik végén az említett barlang rendszer bejáratával, melyre külön fel is hívta figyelmüket vezetőjük. Egy sötét sziluett csúszott vissza az árnyékba, ahogy megpillantották, szinte mintha hívogatná őket.
~Talán a barlangba akar minket csalni? Nem tetszik ez nekem...
*A többiekre már nem figyel, még csak annyi tűnik fel neki, hogy a vezetőjük el is tűnt a fák között. Szót és időt nem vesztegetve elsőként indul el a barlang felé, sétálva, átlagos sebességgel...nem kell mostmár sietni sehova. Természetesen figyelme nem lankad, egy nyílt tisztáson átsétálni már eleve egy felelőtlen dolog. Szemei cikáznak, minden érzéke ki van élezve a lehetséges támadásra. Bár valószínűleg feleslegesen...a bejárathoz érve megtorpan, nem megy tovább. Érzéketlen arckifejezéssel bámul befelé a sötét mélyébe, határozottan közvetítve ezzel, hogy esze ágában sincs beljebb lépni...persze ha nem muszáj, de ezt nem látni ki gesztusaiból.

- Ez nem teljesen igaz. Szenzor vagyok. Érezni fogom, hogy milyen állapotban vagytok. Riaszthatom az ANBU-t, ha... - a kis chūnin szája széle árnyalatnyit lebiggyed. - ...valamiért egyikőtök sem lenne képes rá.
A vezető mostmár látható rosszallással fixírozza Arut. Az eddigiek alapján nem éppen tűnik despotikus főnöknek, de azért nála is lehet egy határ. Végül összehúzza a szemöldökét és rosszallóan megcsóválja a fejét.
- Na, sipirc! Még csak az kéne, hogy gondoljon egyet, és eltűnjön nekünk.
Semmi nem történik, mikor átvágtok a tisztáson. Csapda, rajtaütés vagy egyszerűen csak a csuklyás alak újboli felbukkanása - semmi. Végül a barlang bejárata előtt álltok meg. Előttetek nyomasztóan tátong az üres tér. A napsugarak néhány méterig még megvilágítják a sziklapadlót, onnantól azonban teljes a homály, mintha a sötétség valami ködszerű anyagként ülné meg az üreget. Nem valami bíztató látvány - no de nem tűnik úgy, mintha túl sok választásotok lenne.

//Zaku, ha Tachit is ki akarod játszani, akkor vagy tedd azt folyamatosan és az első reagtól kezdve, amikor jelen van, vagy tanuld meg megidézni. Legközelebb nem fogom megengedni, hogy csak úgy előhúzd a nagy büdös bűvészkalapból.//

* Aru vezetője válaszára elhúzza a száját. Nem várt reakciót az előbbi megjegyzésére. Elhúzza a száját reakcióként, majd még inkább idegesíteni kezdi, miután kimondta a mondat második felét. " Egyikőtök sem lenne képes rá." Önkéntelenül is a zsebébe csúszott a keze, és a férfi arcát nézte. Vigyorban húzódott a szája, és úgy állta a férfi tekintetét. Végül a chuunin vet véget a szemezésnek, s előre küldi a genineket.
Nem kellemes úgy végigmenni a terepen, hogy közben mindenhonnan érhet támadás. Egyszerűen fojtogató érzés. Egy pillanat és véged lehet. Lankadatlan éberség. Aru egyik kedvenc kifejezése. De egyébként a feszült csend és a ide-oda rángatózó szempáron kívül semmi. Egy apró, ártatlan nesz sem. Ez egyrészt megnyugtató és zavaró is volt. Megnyugtató, mert semmilyen támadás sem történt, nem kellett védekezni. Zavaró, mert az. Miért nem támadtak. Bár erre egyszerű magyarázat volt: Mert nem akarnak harcolni? Esetleg nem többes szám, csak egyedül van itt, és tényleg csak tárgyalni akar? Hát... ez nem szokott így lenni. Nem is tudja, hogy most mit gondoljon. Végül elkönyveli magában, hogy mint általában, most is fölöslegesen parázik. Amíg nincs baj, addig nem kell aggódni, ráér akkor, amikor már nagy szarban vannak. A barlang nem volt túl szívmelengető. Makoto megállt előtte, talán csak megvárta a többieket, ( Aru maradt leghátul hármójuk közül ) vagy esetleg fél? Elmosolyodott erre a gondolatra: Nem gondolta, hogy félni fogja látni ezt a lányt. De lehet, hogy tényleg csak megvárta a többieket.

* A csapat elindul a barlang felé. Furcsa az, amikir az ember tárgyal az ellenséggel, és nem halomra akarja ölni azt. Zaku ellenállhatatlan vágyat érez, hogy társai vidítása végett végrehajtson egy bûvészmutatvány, mondjuk elôhúzná Tachit egy bûvészkalapból, de képes uralkodni magán, így arcán komoly képpel ballag a tárgyaló fél felé...már ha nem csapda az egy. Mindenesetre a vibráló levegô szinte fojtogattja a csapatot. Látszólag mindenki tud uralkodni magán, bár egy rövid idôre Zaku és Aru lemaradnak.
~ Valami nagyon túl akar lenni rajta.
* Zaku ezt igencsak humorosnak gondolja. Végül odaérnek a barlanghoz.
~ Talán azt akarja, hogy menjünk be?
* Próbaképpen Zaku megpróbál végrehajtani egy kezdeményezési próbálkozást. Elôre áll, közverlenül a barlang elé.
- Jónapot!
* Majd tisztelete jele ként óvatosan meghajol, de éppen csak egy kis idôre. Nem sok ledve van a tarkóját mutogatni egy szökött ninjának.

*Nincs mit tenni, úgy tűnik kényszerül besétálni egy kellemetlen területre. Lépne is beljebb, mikor Zaku megszólalt, pontosabban köszönt a másik tárgyaló félnek. Mikor megfordult, már meghajolni látta. A lánynak nem szokása a hajlongás, csak néhány ember érdemli ki a szemében ezt a tisztelet tételt. De mivel nem csatázni jöttek, hanem rávenni a Hyuugát hogy hazatérjen, egy kis udvariaskodás nem árthat. Jó ötletnek tartotta.
-Jó napot.
*Kimérten meghajol aztán újra felnéz, majd besétál a sötét barlangba. Szeme először nehezen szokik át, de hamarosan újra látni fog, vajon mi vár rájuk odabent?

A köszönésetekre egy halk, kifejezetten rosszindulatúnak tűnő nevetés hallatszik a feketeségből, valahol előttetek. A visszhang megsokszorozza, és mire hozzátok ér, már szinte úgy hat, mintha egy egész banditacsapat derülne rajtatok az áporodott, földszagú sötétben.
A nevetés végül kuncogássá szelídül, mikor Makoto belép a sötétbe. Az egyelőre láthatatlan illető kétségkívül remekül szórakozik az óvatoskodásotokon.
- Bátor kislány! - a férfi hangja mély, akár a barlang maga, és palástolatlan kajánságtól süt. - Gyertek csak. Gyertek mindhárman! - a hang mintha apránként távolodna, bár lépéseket nem hallotok a beszélő irányából. - Beszédem van veletek. Addig úgysem bántalak titeket. Gyertek csak bátran, gyermekek!
És végül az egész szónoklatot egy újabb rövid kacaj zárja le. Nem túlságosan bizalomgerjesztő hang... Amellett, hogy árad belőle a magabiztosság. A rejtőzködőről egyvalamit biztosan el lehet mondani: nem tart tőletek különösebben.

* Elvigyorodik, ahogyan a többiek feszülten a barlang szájához lépnek. Meghallgatja, ahogyan a többiek jó napot kívánnak, sorban, majd Arunak kéne befejeznie a sort, de esze ágában sincs. Továbbra is rendületlenül vigyorog társaira, kivillantva fehér fogait. Merednek a semmibe, mikor egy hang megdicséri a lány bátorságát és beinvitálja őket a barlangba. Zavaró ez a hang, egyenesen irritáló. // Tiszta Paucar Wami //De a magabiztosság is, amely a férfi hangjából árad, és egy mondat, amit mondott... " Addig úgysem bántalak...". Most már világossá válik, hogy Aru egyenesen nem bírja ezt a csávót. De az irritáción felülkerekedik a pesztrálás lehetősége. Egyenesen Makotora néz és korábbi vigyora "nincs mit tenni" mosolyra húzódik, két kezét felemelve oldala mellett.*
- Hallottad, kislány? Megdicsért téged, bár kitudja mennyit számít ez a magadfajta különc "más" embere- fajnál. - mondja Aru gunyoros hangsúllyal. - Elvégre egy hím dicsérete semminél is kevesebb, nem igaz? - fejezi be végül Aru, majd pár másodpercet várva határozattan elindul.

* A pasi vicces kedvében lehet. Nyilván nem gondolta, hogy kölköket küldenek hozzá és ettôl megkönnyebbült. Makoto mindemesetre belevág a dolgok közepébe, egyenesen a barlang felé veszi az irányt. Zoku igencsak tolarálja sôtt, buzdítja a többieket, hogy me maradjanak le.
~ Te jó ég, milyen hangja vn ennek. Miféle szatírhoz küldtek ezek?!
* Zaku már csak azt várta, hogy Zoku megkérdezze, nem kérnek e savanyúcukrot. Az embernek feláll a szôr a hátán az ilyen baljós alakoktól. A hatást csak tovább tetézi Aru csípôs megjegyzése.
~ Na jó, akkor essünk neki.
* És szépen kifejezéstelen ábrázattal beballagott a barlangba.

*Kirázza a hideg ettől a személytől, ahogy meghallotta a hangját, minden szőrszála felállt tőle a hátán. Persze nem feltétlenül a félelemtől, inkább a düh elfojtott csírája próbál a felszínre törni. Annyira azért nem bolond, hogy beszóljon annak, akivel békésen tárgyalni szeretne. A gondjainak a tetején viszont nem ez a hab, mint inkább Aru csipkelődései. Semmivel sem könnyíti meg a dolgát, úgy tűnik még a küldetés alatt sem hajlandó levetkőzni gyerekes viselkedését.
-Az meglehet...de az Ő dícsérete még így is többet ér, mint a tied.
*Válaszol közömbös hangsúllyal, és megy Zoku után. Semmi kedve sincs még Aruval is foglalkozni.
~Hát remélem nem akar nekünk esni pontosan azután hogy beszélt velünk...bízom benne, hogy ezt is csak viccnek szánta...mondjuk kíváncsi lennék, hogy egy ilyen alak miért akarna visszajönni a faluba. Semmi bizalomgerjesztő nincsen benne.
*Gondolkodik, miközben a Hyuugát követi beljebb és beljebb, és ezzel arányosan növekszik nyugtalansága is...nem a sötét miatt...hanem mert nem lesz menekülő útjuk...