- Helyes.
Ahogy haladtok beljebb, egyre sűrűbb a földszag és egyre sűrűbb a sötétség. A lépteitek furcsamód tompa visszhangot vernek, de ha kicsit füleltek, feltűnhet, hogy a barlang mintha kitágulna ezen a szakaszon.
- Meg is érkeztünk. - a férfi hangja kellemetlenül derűsen cseng... És végre megállapodik egy helyben. - Csak még egy utolsó simítás,  ha megengeditek, gyermekek. Hogy is... - a mély hang egy másodpercig habozik, mintha eltöprengene. - Á, igen. Doton: Doryū Jōheki!
Megremeg körülöttetek a barlang, kőpor és földgöröngyök szitálnak rátok a plafonról. A hátatok mögött, a bejárattól csupán lépésekkel beljebb megemelkedik a talaj. Hatalmas, több méter vastag, soktonnásnak tűnő sziklatégla emelkedik fel a padlózatból komótosan, de könyörtelenül elzárva előletek a külvilágot. A bejutó fény sávja egyre keskenyedik... Majd teljesen eltűnik, abszolút feketeségben hagyva titeket.
- Azt hiszem, megteszi. Megvallom nektek, gyermekek, kevéssé értek az elementális ninjutsuhoz. - Zoku kiegyensúlyozott derűjét egy zen-buddhista is megirigyelhetné, ami valahogy mégsem tűnteti el az árnyalatnyi gúnyt a hangszínéből.
- No de foglaljatok helyet! Ha esetleg nem látnátok, ott van előttetek.
A férfi irányából is zizegés és egy súlyos test megállapodása hallatszik. A Hyūga valószínűleg megfogadta a saját tanácsát, és kényelembe helyezte magát. És ha rászántok egy kis tapogatózást és keresgélést, kiderül, hogy Zoku igazat mondott: alig méternyire előttetek három közönséges, bár nem túlságosan kényelmes ülőgyékény hever takarosan egymás mellett a barlangpadlón.
- Mostmár nyugodtan cseveghetünk, nem fognak megzavarni minket. No de... Felteszem, üzenetetek van a számomra. Beszéljetek hát, gyermekek, csupa fül vagyok!

//Igazából nem gondoltam Wamira a karitervezéskor, de így utólag bóknak veszem a dolgot.//

* Aru szeme önkéntelenül is az arcokba vándorol. Különböző helyzetekben milyen arckifejezést lát, ez mindig mozgatja. Ez pedig a maga nemében különleges esemény, hiszen nem minden nap fél a shinobi. Pontosabban Aru. Ő nem fél. Ami egy nagyon rossz tulajdonság, de Arunak ez kifejezetten tetszik. Csapattársa mintha meg lenne szeppenve. Hősöm is biztos félne, de valahogy nincs meg benne ez az érzés. De lehet, hogy meg fog változni ez a pillanatnyi felállás. A Zakuro arcába való bámulásból a harmadik, egyben a legnemkívánatosabb személy zökkenti ki. A lány visszavágott Arunak. Aruból szinte egy másodpercnyi gondolkodás nélkül jött a válasz, mintha évekkel ezelőtt erre az egy mondatra készült volna.*
- Soha nem fog eljönni a napja a dicséretemnek.
* Majd a választ nem meg várva szintén elindult a többiek után bele a majdnem teljes vaksötétségbe. Magabiztosan megy előre, egyenes, határozattan. Egyelőre, mint ahogy az "ügyfél" is mondta, nincs félnivalójuk. A szaggal Aru egyáltalán nem foglalkozik, néha ennél büdösebb is van a lakásán, ha sokáig ott marad egy étel az asztalon. Megszokott dolog. Nem sok időbe telik bele, mire a férfi közli a papíron geninekkel, hogy megérkeztek. Nem volt valami hosszú séta gondolja Aru, de nem foglalkozik vele tovább.
Aru szinte érzi a kézjelek elmutogatását, majd csak egy másodperce marad ezen gondolkodni, máris "támadás" éri őket fentről. Mint nem olyan későn kiderül, hogy a férfi föld elemű jutsuja által kiváltott kőzuhatag. Aru kabátja köpeny részét kezével megragadja, majd azzal együtt kezét feje felé helyezi, a másikkal - a jobbal - a kabátja zsebében matat, majd kitapogatja a tekercset, hogyha szükséges egy pillanat alatt harcra készen álljon. De erre nem került sor, amitől Aru egy kicsit csalódott lett. A sötétség kellemes volt. Semmi zavaró, áthatoló fény. Bár a gondolat, hogy itt egy veszélyes jouninnal... szórakoztató.
Ugyanakkor a férfi beszéde Aruból valahogy elűzte az előbbi frusztráltságot. Eddig valahogy nem úgy gondolta, nem fogja bírni a fickót, de most valahogy egyre szimpatikusabbá válik. Az a magabiztosság ami a hangjából árad, egyenesen zene Aru füleinek. Ritkán találkozik ilyenfajta emberekkel. Kiélvezi minden egyes másodpercét üzleti partnerük hangjának. Szerencsére nem szűkszavú. Hellyel kínálja a fiatalokat, milyen elegáns, gondolja Aru, majd lép egyet. Egy jutsuval, meggyújthatná kezét és megvilágíthatná a környező helyet, hogy lazán foglaljon helyet, de nem tanácsos fölöslegesen chakrát pazarolni, így inkább kitapogatja, majd leül a középső helyre. Ha teheti - általában teheti - akkor mindig középre ül, középen sétál, középen áll. Védve van az ember jobbról, balról, esetleges kunai vagy shuriken esetleg más veszélyes eszközöktől. A férfi egyből a közepébe kezd, ami egy kicsit elkedvteleníti Arut. De nem azért jött, hogy teapartit tartson, szóval ő sem tétlenkedik. Vagy de. Nem bölcs egyből mindent felfedni, sem kezdeményezni semmit. Mindig meg kell várni, hogy mit lép az ellenfél.. vagy a szövetséges. Hallgatni, várni, hogy a másik beszéljen, cselekedjen előbb. Így a helyét elfoglalva bámul a semmibe, mintha egyenesen a férfi szemébe nézne.

// Így viszont önkéntelenül is kedvelem a karaktert IC-ben is. A gunyoros hangsúlyból pedig egyenesen a fülemben csengenek szavai: Al, kisfiam. //

* Ballagnak mélyen a barlang legsötétebb pontja felé. Zaku nyugodságot leplezve rezzenéstelen arccal menetel. Egy üregbe érkezve Zoku elzárja elôlük a kijáratot. Nincs visszaút.
~ Jó ötlet volt Tachit kinnthagyni.
* Tachi nagyon aggódott valamiért, ezért ott maradt az üreg szájánál.
/ Mivel nem írtam, hogy ô is bejön. De természetesen h ez nem mesélôi szempontból nem megfelelô, úgy természetesen ô is ott van./
* A kóma sötétben valahol van ey takaros kis szék. Zaku némi ügyetlenkedés után helyet tud foglalni. És csent.
~ Valakinek muszály belekezdeni. Ez így elég zavaró.
* Zaku kardja világít, ha cshakrát vezrtnek bele, de az kicait provokatív lenne. Marad a sötétben diskurálás.
- A Konoha vezetôség követei vagyunk. Megkaptuk az üzenetét, miszerint amnesztia ellenében hajlandó újra a falu mellett küzfeni. Mindenekelôtt érdemesnek tartom, hogy tisztázzuk a helyzetet. Az üzenetében homályasan megemlített egy Kekken Genkai-t, ami felkeltheti az érdeklôdésünket. Ami meghatározó részlet, hogy mit tud nyújtani a falu számára az amnesztia ellenében. Megkérhetem, hogy számoljob errôl be nekünk?

-Helyes, úgysem állna jól neked.
*Zárja le ezzel a vitát, elég volt az ércelődésből. Szó nélkül követi tovább Zokut a mély sötétbe, majd végül megállnak. Vezetőjük kis gondolkodás után elsüti az "utolsó simításhoz" szükséges jutsut, mely a mennyezet omlásához vezet...ez pedig teljes sötétséghez. Kellemetlen számára ez a helyzet, de nem tud mit tenni. Neki is van jópár lehetősége fény gyújtásra, de hasonlóképp felhagy a dologgal...oka van, hogy sötétbe burkolta őket. Kitapintja az említett ülő alkalmatosságot, és helyet foglal rajta. A beszéd jogát Zaku ragadja magához, ami levesz kis terhet a válláról, legalább nem neki kell a szájmunkát végezni. Csak ül, és bámul előre a sötétbe, várva, hogy szemei némelyest megszokják a fény hiányát. Persze a fény totális hiánya miatt sokat nem fog látni így sem.

- Nem.
A határozott, lakonikus válasz csöndesen közétek hullik a barlang sötétjébe.
- Ugyanis... - teszi hozzá egy másodperc csönddel később Zoku magyarázólag. - ...erre egyelőre semmi szükség sincs. Pusztán csak... - ugyan nem láthatjátok, de valahogy mégis megesküdnétek rá, hogy a szökött shinobi hideg udvariassággal elmosolyodik. - ...a hatás növelése érdekében tettem hozzá a többi információhoz. Holmi mitikus külső Kekkei Genkai nélkül is bőven elég alkualapom van.
Pár pillanatnyi néma csend, Zoku megadja az időt, hogy magatok mondjátok ki. Ha mégsem teszitek, újra az ő hangja csendül, kissé talán csalódottan, hogy nem ugráltok pontosan úgy, ahogy ő fütyül.
- A saját szemeim, természetesen. Felteszem, elmondták nektek a klánbeli hovatartozásomat, gyermekek. Akkor pedig tudjátok, milyen szemekkel rendelkezem... Talán azt is, hogy ezt a képességet milyen elszántan igyekeznek megszerezni Avarrejtek riválisai. A Hyūga-incidens... A Vadászninja-incidens... - a férfi hallható élvezettel sorolja az afférokat; ki tudja, miért, végtére is ezek többnyire a klántársai elrablásával kezdődtek és a meggyilkolásukkal végződtek. - Mit tud hát felajánlani Avarrejtek, hogy a Byakugan ne kerüljön... hogy is mondják... rossz kezekbe?

* Rövidesen Zakuro belekezd a magyarázatba, amit üzleti partnerük egy rövid és határozott szóval sutba vág. Egyszerűen elintézte. A férfi elmagyarázza, hogy átverés volt az egész, hogy idecsalja a genineket. Aru agyán egy pillanatra átvillant az, hogy támadni készül, csak azért hívta ide őket, de végül csak a Kekkei Genkai-os rész átverés volt ugyan, de a cél a régi: tárgyalni. Kicsit kíváncsi is lett, hogy miről akar beszélni, de végül megint visszakanyarodik a szemeihez. Elmondja a felállást. Tisztán és érthetően. Végül is még meg is állja a helyét az amit mond. De Aru valahogy furcsállja az egészet. Elvégre miért pont most? A fickó biztos nem gondolja azt, hogy egyedül engedték el a genineket egy ilyen küldetésre. Tehát tudja, hogy odakint vannak ANBU-sok, és neki ellenségek. Akkor meg miért gondolja azt, hogy hagyják, hogy fenyegetőzzön? A higgadt beszéde Aruból az eddigi rokonszenvet átalakította nyugtalansággá. Vajon miért ilyen nyugodt? Talán csak a jelleméből adódóan? Vagy van valami terve?

~ A Byakugan! Ha Konoha ellenségei megszerzik...így már mindent értek.
* Valóban, Zokunak ez az egy érve bôven elég a tárgyaláshoz. Nincs mese.
- Valóban, ezek után nekünk igencsak hátrányos lenne, ha nem tudnánk önnel megegyezni.
* Mély levegô.
~ Atyám, a csávó aurájától kiráz a hideg.
- Nos, megfogalmazná, pontosan milyen feltételei vannak? Nem szeretem, ha a részletek nincsenek tisztázva.

*Ezaz alak az orruknál fogva vezeti őket. Ez tisztán látszik...és ez frusztráló is. A sötétben biztos nem látszik, de az arcára kiül az ingerültség.
~Nem túl őszinte alak...és feláll a szőr a hátamon tőle...még mindig nem értem, mit akar egyáltalán...
*Képtelen megtagadni saját vérének tulajdonságát, idegességében talán meggondolatlan megjegyzések hagyják el száját, miután Zaku érdeklődik tárgyaló partnerük igényei felől.
-Részletek? Valóban, nagyon kíváncsi lennék én is. Vajon még miről hazudott? Azt mondták, hogy a neve tisztázásáért és a faluba visszatéréséért cserébe ajánlja fel azt a bizonyos Kekkei Genkait...valahogy azaz érzésem, hogy nem ezt akarja valójában...Hyuuga Zoku...mik a valódi szándékai?
*Valószínűleg nem kis kockázatot vállalt amikor mély, erőteljes hangja ezeket a mondatokat zengi, de akár akarják, akár nem, ez a kérdés elkerülhetetlen. A hangneme már egy másik probléma, de Onna vérének nem mindig tud parancsolni...főleg egy ilyen kellemetlen szituációban.

Élesen beszívott levegő hangja... Aztán átmeneti csönd követi Makoto kifakadását, ami úgy ülepedik rátok, akár a por, amikor az azt felkavaró léptek már csak a távolból hallatszanak. Nem látjátok, de ebből legalábbis gynaíthatjátok, hogy Zoku nem vette jó néven a hangnemet. Aztána  lány érezheti - mint amikor átszólag minden ok nélkül feláll valaki hátán a szőr, és önkéntelenül egy rá bámuló tekintetet kezd keresni -, hogy a fehérszemű rámosolyog a sötétben... Nyilván csöppet sem gyengéden.
- Kislány, egy szóval sem állítottam, hogy hazudtam volna. Ez persze nem jelenti, hogy nem tettem - no de egy magamfajta is tárgyalhat olykor őszintén, ugyebár?
A hang - amibe ezúttal egy árnyalatnyi lenézés is vegyült - egy másodpercre elhallgat, majd visszavált korábbi, személytelenül gunyoros stílusára.
- A követeléseim pedig igazán egyszerűek. A teljes amnesztián kívül persze elvárom, hogy a Hyūga klán se indítson semmifféle... nem hivatalos magánakciót ellenem. Valószínűleg mészárlásba torkollna... Így nem kétlem, hogy a Hokage is ellenezné. - valószínűleg itt jön egy újabb jeges mosoly, míg újabb másodpercnyi szünet áll be Zoku beszédében, majd folytatja. - Ezen kívül csupán egyetlen dolgot kérek. - a következő félmondat erejéig pedig visszakúszik a Hyūga szavaiba a már hallott kaján hangsúly. - A falu jōninparancsnoki posztját.

* Aru hallgatja társait, de kevés érdeklődéssel. Nem igazán az ő asztala ez az udvariaskodás és a magázás. Ő világ életében mindenkit letegezett. Kivéve a Hokagét, de ő más tészta. Ő rászolgált arra, hogy Aru magázza. De mások nem igen. Főleg nem egy ilyen alak, szóval csak szenvtelenül ül a helyén. Viszont a társalgás néhány szava megüti a fülét. Ez olyan, mint amikor az ember valamilyen előadáson, vagy eligazításon van. A férfi vagy nő beszél, de annyira unalmas, hogy az ember önkéntelenül is az álom szélére kerül. Lekapcsolnak a funkciók, csak külső behatásra ocsúdik fel. Ilyenkor szinte csak az előadó hangja van, és odafigyel, hogy vajon mit mond, van e értelme a szövegének, és észreveszi, hogy minden harmadik szava után benyom egy Őőőő-t. Miután ezt észreveszi az összes ilyennél, mintha valami hideg érne a füléhez. Idegesítő. Olyannyira, hogy a hatodik után már annyira dühös, hogy azt veszi észre a keze ökölbe van szorítva, és ekkora magához tér. Kezdődik előröl az egész. Arunak nem az őőő volt a baja, hanem a magázás. És őt nem az ökölbe szorított keze rázta vissza, hanem Makoto dühös hangja. Mintha álomból ébredt volna. Szaporán pislogott, és nyújtózkodott egyet. A gerince halkan ropogott. Kényelmetlen ülőhely. Csak a hangsúly térítette magához. De a szöveg, amit társai daráltak egyenesen beleveszett a sötétségbe. Fölösleges duma. Értelmetlen. Szükségtelen. Ismét elmerül a sötétségben. Élvezi. Nem mindig lehet az ember ilyen nyugodt helyen. A Hyuuga szavai mintha egyenesen hipnotizálnák. Megint csak a szavakat hallja. Értelmüket nem keresi, és ezt észreveszi. Nem hibáztatja magát ezért, hiszen ha azt tenné mi lenne? Semmi. Egy pillanatra összeráncolja a homlokát a férfi kérésére.*
~ Genin vagyok, felőlem. Talán még Hokage is lehetne. Nem lehet annyira erős, de majd ha visszatér, erősödik és a falu élére áll. Olyannak néz ki, mint aki vasakarattal uralkodna. Bár nem bírna sokáig. 4-5 erősebb shinobi egyszerűen elintézné. De akkor is.
* Aru elkalandozott ezen a szálon, hogy mit tehetne Zoku, ha ő irányítana. Jouninparancsnok. Annak is van hatalma. Talán még jót is tenne ennek a puhány társaságnak egy ilyen férfi.*
- Miért ne? Felőlem mehet.

~ Igen, igen amnesztia, ezt már hallottuk. Persze, hát hogy is felejthettem el a klánt.
* Zoku követelései teljesen korrektek voltak. Gyakorlatilag csak azt kérte, fogadják visza mindenféle felelôsségre vonás nélkül. Ám ekkor...
~ Micsoda?! Hogy a vezetôi posztot?! Ez...ez...
* Mindennek a tetejébe Aru szinte azonnal beleegyezését adta. A dolgok kezdenek rossz fordulatot venni.
- Az azért nem olyan egyszerû. A joninvezetô poszthoz nem elég egy szimpla ajánlás. Szükséges hozzá a Hokage feltétlen bizalma valamint a többi jounin beleegyezése is. Alá tudja támasztani bármivel is, hogy alkalmas erre a posztra? Mondjuk egy klánbéli rangbesorolást igazoló okirat.
* Zaku elhatározta, hogy húzza az idôt, ameddig csak tudja. Ki kelk találnia valamit, hogy megoldja ezt a problémát. Ha egy szökött ninja állja jouninok élén, arra ferde szemmel nézne a falu egy része. A belsô ellentét sosem jó. Történetesen már volt is egy ötlete: ha nem Zoku-tól kap klános iratot, kiderítheti, hogy a fô - vagy a mellékházba tartozik e. Ha az utóbbiba, akkor könnyen diktálhatja a feltételeket, mert a fôháziak egy laza mozdulattak ki tudják égetni a szemét.

*Kellemetlen...mást nem igen tud gondolni, mikor szőr borzongató tekintetét rá mereszti.
~Tch...
*Ha nem tudná, hogy nem nyerhet, már megpróbálta volna fejét venni...és valljuk be, elég nehezen tudja visszafogni heves vérmérsékletét. Persze nincs nyugodása eztán sem...a férfi feltételei egészen nevetségesek. Az amnesztia még rendben volna, de hogy a jounin parancsnok legyen? Aru erre szó nélkül rábólint, persze nem is várt többet egy maga fajta hímfajzattól. Zakuro viszont próbál terelni, hátha valamit kitalálnak közben. Ebben a pillanatban csengenek fel a Hokage szavai fülében...mi is valójában küldetésük célja? Az hogy Zokut visszavigyék a faluba konfliktus nélkül...nem az Ő tisztük egy ilyen rangot megadni valakinek, de ha egy hamis ígérettel elérik a céljukat, akkor nincs mit ezen gondolkodni. Kézfejével lágyan mellkason legyinti Zakut.
-Zakuro-san, te is tudod, hogy ez nem szokványos tárgyalás. Itt mégis csak egy Kekkei Genkairól van szó, nem is akármilyenről. Csak megér ennyit az, hogy mindenféle konfliktus nélkül mind visszatérhessünk a faluba. Zoku-sannal együtt, ha ez neki is megfelel persze.
*Kezét visszahúzza, és folytatja monológját.
-Nem haragszik, ha puszta kíváncsiságból felteszek egy kérdést? Miért szeretné ezt a posztot? Mi a célja vele? Persze nem követelem, hogy válaszoljon...
*Reménykedni tud csak, hogy tárgyaló partnerük nem lát át a szitán olyan könnyen, de csapattársai viszont talán felfogják mit is akar nekik mondani tetteivel.

A kis társaság egyet nem értésére nagyon halk kuncogás az első válasz. Fontoskodás, időhúzás, taktika vagy éppen flegmatikus egyenesség... Zokunak nyilván tetszik a dolog.
- Alkalmasság? Irreleváns. Ha nem kapom, meg, amit kérek, gyermekek, egy ellenséges falu kezére adom a képességeimet. Nincs választásotok.
Az irat felvetésére nem is válaszol. A hangjából kicsendülő lesajnálás mindent elmond, ami véleménye lehet a próbálkozásról. Mellesleg, még számotokra is valószínűtlen lehet, hogy a szökött ninja bármiféle praktikus érték nélküli emléket őrizgetne egykori klánjáról. Az eddigiek alapján nem tűnik különösebben szentimentális alkatnak.
Makoto közbeszólását lassan kifújt levegő zaja követi.
- Miért? Ugyan mit akarhatna egy magamfajta egy ilyen poszttól? - a férfi hangja olyan, mintha egy kitűnő viccet hallott volna, de éppen sikerült volna visszafolytania a feltörő nevetést. Egyre jobban élvezheti a dolgot, úgy tűnik. - Katonai hatalmat, természetesen. Szóval? Mit is mondotok erre a kitűnő ajánlatra, gyermekek?

* A szavai úgy ütötték meg, mintha fizikai testet öltve támadták volna meg. Aru, aki utálja, ha irányítják, vagy irányítani próbálják egyszerűen csak úgy belement abba, hogy máris egy új főnököt nevezzenek ki. Bár nem kapcsolódna hozzá közvetlenül mégis ez a váltás, főleg a férfi személyisége miatt biztos, hogy változásokat hozna. Aru pedig nem szereti az olyan változásokat, amikről nem tudhat információt. Így lehet, ha Zoku lenne a vezető, Aru azt nagyon megszívná. Az pedig neki nagyon nem jó. De mégis. Valahogy a kíváncsiság hajtja, hogy vajon mi történne? Lehet, hogy a falu sokkal erősebb lenne, vagy talán gyengébb? Ki tudja? Mindenesetre sokkal jobb, ha nem ő foglalkozik vele, ezt rábízza a falu vezetőire és majd ők eldöntik. Az ő feladata, hogy most tárgyaljon. Semmi több. Nem neki kell gondolkodnia a falu jövőjét illetően, ő csak egy megbízott, egy közvetítő a nagyok játékában. Egy egyszerű, feláldozható gyalog, egyelőre. Viszont így kevesek lennének ellene. Három nagyszájú genin, egy tapasztalt, kekkei genkai-os jounnin-al szemben. Enyhén szólva is röhejes. Szóval csak vissza kell juttatni a faluba. Ott úgysem tudna mit tenni, lehet akármilyen erős, a Hokagéval nem bírna.
~ Csak el kell juttatni a faluba. A fejesek majd döntenek. Ilyen egyszerű. - majd a szokásához híven a többiekre bízza a beszélgetést. Ha fontosnak érzi, akkor közbe szól, de addig amíg nem szükséges, csöndben marad.

~ Ez így nagyon nem jó...
* Zoku hajthatatlan, és semmi hasznos infót nem lehet kihúzni belôle. Mindennek a tetejébe itt van Makoto is.
~ Mit gondol ez a lány? Csak nem képzeli, hogy odaadják egy ilyen alaknak a parancsnoki posztot.
* Zakunak nem kellett sok idô, hogy felfogja.
~ Nem lehet! Azt tervezi hogy...térj észhez! Mégis mot gondolhat, mit tenne ez az ipse, ha kiderülne, hogy nem kapja meg a posztot.
* Volt itt azonban még valami. A csapat azért jött ide, hogy amnesztiáról tárgyaljon.
~ Miért hiszi, hogy jogunkban áll odaígérni neki azt a posztot. Csak nem...?! Ha azt hiszi, hogy a mi szavunk most egyenlô a Hokage szavával?!
* Nagyon valószínû, hogy igen. Legalábbis Zaku fejében ez a gondolat ütött szöget.
~ Ezzel most megfoghatjuk.
- Ez világos. Ugyanakkor Konohának is van egy feltétele önre nézve. Mivel korábban már történtek félreértések, hogy elkerüljük az ehhez hasonló eseteket, önnek bele kel egyeznie, hogy megfigyelés alatt tartsák. Természetesen észrevétlenül, mindenféle szabadságkorlátozás nélkül. A megfigyelés csupán biztonsági okokat szolgál, és nem utolsó sorban gyorsítja a falu ön iránti bizalmának újbóli kialakulását.Amennyiben hajlandó ezt elfogadni, megkapja az amnesztiáját, tilalomba helyezünk minden Hyuga-beli magánakciót, ami ezt az ügyet érintené, emellett benyújtjuk követelését a parancsnoki posztra.

*Szerencséje van és Zaku megértette mondanivalóját, ámbár úgy tűnik, hogy a feltételek szabásáról nem akar lemondani. Az ezzel kapcsolatos véleménye valószínűleg meglátszik arcán, szerencse hogy azt nem látja senki.
~Nem örülök, hogy itt hergeli mindenféle agyament feltételekkel. Bár talán jobb is így. Ha túl könnyen adnánk magunkat, az gyanús is lenne.
*Természetesen a döbbenetes csapásoknak itt sincsen vége. Hogy miért is törekszik ilyesféle hatalomra Zoku? Talán már maga a kérdés is buta volt, annyira egyértelmű a válasz.
-Oh...értem...
*Érezni a döbbenetet hangján, de szavakban nem adja különösebb jelét. Erre nem tud már mit mondani, úgyhogy egy darabon rábízza ügyüket az idő folyására...és Zoku szeszéjére.

- Nem!
Zoku bosszús hangja úgy vágja ketté az Ichiga óvatosan fogalmazott monológját, akár egy kardcsapás.
- Amit megmondtam, megmondtam. Ez nem alku tárgya. Nem megyek bele semmiféle feltételbe!
Ingerült fújás hallatszik a szökött ninja irányából, aztán mély levegővételek hangja, végül néhány másodperces tökéletes csend. Aztán...
Talpra állás zaja?
- Ha Konohának feltétele van, nem is zaklatom tovább, gyermekek. Más falvak biztosan örömmel fogadnak. - miközben oku beszél, halk, komótos léptek nesze hallatszik a barlang mélyének irányából. Távozni készülne? - Ködrejtek. Hangrejtek. Nyilván mások is. Feltétel nélkül. Nem ragaszkodom Konohához.
Halk kuncogás szakítja meg a fehérszemű mondandóját, ahogy a léptek egyre beljebb vesznek a vaksötétbe.
- A viszontlátásra hát, gyermekek!

Dögunalom. Zakuro csak beszél és beszél, óvatosan megfogalmazott mondatokkal. Még mindig nem érti, hogy miért nem lehet egyszerűen belemenni. Mi közük van nekik a további dolgokhoz? Zakuro biztos többet szeret vállalni magára, mint ami rátartozik. De ezzel nem csak Arut idegesíti, hanem az üzleti partnerüket, aki felingerülve véget is vet a tárgyalásnak. Valahogy megkönnyebbül Aru, hogy nem kell többet itt maradnia és hallgatni ezt a fölösleges rizsát. Mehet haza, aztán eszik valami finomat, talán meglátogat valakit, vagy piszkál valakit. Már a tervezgetés folyt a fejében, amikor a férfi elköszön. Hallgatja a lépések zaját, majd kényelmesen ő is felkel a helyéről, és ásít egyet.
- Ég veled. - majd egy pillanatra elindulna, azonban a kijárat még mindig elvan zárva. - A kijáratot felszabadíthatnád. Nem lenne haszontalan. - mondja semleges hangon, szeme Zoku vélhető pozíciója körül mozog, hátha lát valamit, ami fenyegetésre adna okot. Elvégre sosem lehet hátat fordítani az ellenfélnek, semmilyen helyzetben, még ilyenben sem, hogy már távozófélben van. De teljesen mindegy, hogy Zoku lépészajainak vagy az ellentétes irányba néz, mindenhol ugyanazt látja: Sötétséget.

~ Ajaj ennek a fele sem tréfa.
* Most kell lecsillapítani a kedélyeket. Mert már lezd sanszossá válni, hogy nem jutnak innen ki egy darabban.
~ Gyorsan, térj észhez. Lássuk csak...
* Aru szokás szeribt siet. Elege lett belôle, de ki ne értené meg. Ez az ócska színjáték csak az idejét veszi az embernek.
- Nem kell ennyire elhamarkodni. Természetesen sejtettük, hogy Ön nem lesz hajlandó megbékélni a feltételekkel. A helyzet az alábbi: ön megkap mindent, amit korábban említettem, és nem lesz megfigyelés sem.
* Az állás egyszerû. Úgy látszik, a hatalmas Konoha megadj magát.
~ Zoku nyilván azért kért genineket, mert ôket könnyen megtudta volna gyôzni. Miért várt ennyit és miért nem fordult kapásból egy másik faluhoz? Tôlük nem kapott volna katonai hatalmat? Zokunak Konoha kell, az ördög tudja, miért.
- Nos, így már megfelel önnek?

~Ez a Zakuro ostobább mint gondoltam...sikerült rávennie a tárgyaló partnerünket hogy hátat fordítson nekünk!
*Gondolta magában, mikor Zoku fogta magát és faképnél hagyta őket. Arunak nem számít, de róla eleve tudta hogy egy hasznavehetetlen hím, aki csak a kaszáját szereti lengetni. Fene sem tudja hogy lett belőle ninja.
~Nem hagyhatjuk csak így elmenni...
*A gondolatot tett követi, Előrántja kardját, a sötét barlangban a kicsúszó penge csilingelése sokkal erősebbnek tűnik. Persze ezt nem támadó szándékkal tette, azonnal chakrát vezet bele, amitől először izzani, majd fáklyaként lángolni kezd. Kagutsuchi fényének köszönhetően már körbe tud nézni, és Zoku után megy.
-Zoku-san, várjon! Ne hallgasson erre a bolondra. Természetesen megkapja, amit szeretne. Meg ami azt illeti...*kis hatás szünet*...nagyon érdekelne mit tenne, ha hatalomra kerülne.
*Most megáll és így folytatja.
-Tudja én nem Konohában születtem és nevelkedtem. Én egy onna vagyok, pontosabban kasai onna. Ott vagyok már egy ideje a faluban, de az ott lévő ninják egy része egy nyámnyila szószátyár...mint ez itt. *Utal Zakura.* Vagy egy nemtörődöm hímfajzat. *Utal a másik egyénre.* Kevés az igazán hasznavehető harcos. Egy arra alkalmas személy ráncba szedhetné őket. Hátha maga jobb munkát végezne, mint a jelenlegi vezető.
*Teszi meg a próbálkozást, bár nem túl jó színész. Ennek ellenére reménykedik, hogy taktikája bejön, és legalább nem hagyja őket faképnél.
-Mit mond erre Zoku-san?

A férfi szóra se méltatja Aru felvetését, Zaku helyzetmentési kísérletére már felmordul, talán még válaszolna is, ha nem lenne Makoto. De van.
Az onna a megszólításig juthat el, aztán mintha egy óriás ököl találná el szemből, egy támadás kiveri a kezéből a kardot és hátrarepíti, nem éppen barátságosan huppantva vissza a priccsére, a penge csörrenve ér mellette földet, hogy a felcsapó szagból ítélve szorgosan nekiálljon felgyújtani a szalmatömést. A kiáltás...
- Hakke Kūshō!
...már a levegőben ér. Talán kissé meglepő és mindenképpen tömör reakció, de talán nem ez fog elsősorban lekötni: a kardból kicsapó lángnyelvek hőjét, illatát, minden jellemzőjét érzed ugyanis, egyet kivéve.
Nem adnak fényt.
- Én tárgyalni jöttem, kislány, nem azért, hogy karddal hadonásszanak az orrom előtt. - ha Zoku hangja eddig hideg volt, hát most egyenesen a jégbe hűtött borotvapenge kategóriáját verdesi. - Szóval... Mi lett volna az elképzelés, kislány?
Ha még van benned annyi lelkierő, hogy elmondd, Zoku ezek után hajlandó végighallgatni a monológodat. A "bolond" szónál még valami kuncogásra emlékeztető horkantást is produkál, hogy a szöveg végére újfent csöndbe merüljön.
- Ám legyen, gyermekek. Megláthatjátok, hogy vezetném én a falut. És kivételesen megláthattok engem is. - szólal meg végül, aztán hirtelen felemeli a hangját. - Genjutsu kai!
És a következő pillanatban a barlangfolyosó mindkét falán fények sora gyullad fel, a sötéthez már hozzászokott szemetek számára olyan bántó élességgel, hogy percekig csak könnyezni és félvakon hunyorogni fogtok. Nem is láttok egyelőre mást, csupán homályosan egy megtermett, tarkopasz alakot magatok előtt: ugyanazt az embert, aki korábban becsalt titeket a barlangnyílásba. A fényben még a hnagja is tompábbnak tetszik.
- El akartok hát kísérni, gyermekek?

*A legváratlanabb pillanatban Makoto felpattan, és lángoló karddal elkezdi játszani az eszét.
~ Milyen érdekes fegyver! Bámulatos...ahogy a tűz végigfut rajta.
*Nos igen, a nem látható tűz. Lám, kibújt a szög a zsákból. Egyszerű genjutsu...bár magas szintű, de egyszerű.
~ Makoto, te semmit sem változtál...
*Valamiért megbabonázta a látvány...illetve érezvény...érzék...érzékelhető dolog, na! Mindig is elcsodálkozott másod különleges adottságain, legtöbbször elkezdte magával összehasonlítani az embereket. Nem volt ez másként itt sem.
~ Vajon erősebb, mint az én kardom? Az enyém is képes a cshakrámat elvezetni...de vajon nyerhetne a villám a tűz ellen? Hm...még ha kombinálnánk őket...tűzvillám. Nem is hangzik rosszul.
*Közben az események gyors fordulatot vettek. Mindenki lenyugodott, genjutsu feloldódott. Kicsit irritáló a fény, de perceken belül megszokja az ember fél szeme.
~ Ej-ej...megint nekem kell lépnem.
*Makoto jelenleg nyilván le van taglózva a döbbenettől, Aru meg...ja, nem izgatja. Zaku maradt.
- Rendben van! Akár indulhatunk is.

*Hát ez nem úgy sült el, mint ahogy azt tervezte. Ámbátor valahol sejthette volna, hogy nem fogja barátságos közeledésnek tekinteni hirtelen ötletét, meg is lett a következménye felszínes taktikájának, erős csapást érez testén és hátra repül vissza oda, ahonnan elindult. Ám még különösebb az, hogy hiába pazarolta arra a chakráját, hogy fényt csináljon...mert nem lehetett látni így sem semmit.
~Mégis mi folyik itt?
*Fut végig agyán, ahogy nyögdécselve feltápászkodik. A füst szag nem igazán tűnik fel neki, vagy zavarná, éppen eléggé hozzászokott már. És még ha komolyabban ki is gyulladna valami a közelében, akkor sem esne semmi baja. Eztán elmondta beszédét, persze nem meglepő reakciót váltva ki tárgyaló partnerükből. Végül úgy tűnik még sem volt hiába való a felajánlkozás a verésre. Elhangzik a varázs szó és újra megnyílik az út a fény számára szemükön keresztül. Persze beletelik egy időbe, amíg igazából látni is fog, de ez mellékes. Megkeresi immáron tűztelen kardját és visszahelyezi a hüvelyébe.
-Felőlem is mehetünk.
*Mondja, mint akit csöppet sem hatott meg, hogy nemrégiben egy genjutsu hatása alatt volt. Bár nem sok hasonló technikával találkozott, valahol látta, hogy Zoku részéről ez volt a leglogikusabb lépés. Ezek után csak szótlanul követi célpontjukat abban reménykedve, hogy zökkenőmentes lesz útjuk vissza a faluba.

A szemetek lassan hozzászokik a visszatért világossághoz, s így végigmérhetitek tárgyalópartneretek. Na nem mintha nem lenne majdnem pontosan olyan, mint amilyennek a képen láthattátok: kopasz, nagydarab figura bőrmellényben, nadrágban és bakancsban, homlokára tolt védőszemüvege alatt tejüveg gömbökként csillog a fáklyafényben az aktivált Csakugyan. Az övén két kellemetlen kinézetű harci kés lóg, de más fegyvert vagy felszerelést első blikkre nem láttok nála. A homlokára talán vésett egy-két plusz ráncot a szökésben töltött évtized, de egyébként ugyanaz a férfi néz rátok élőben, aki arról a bizonyos fényképről is.

Spoiler:

- Nagyon helyes. Jobb lesz hát, ha siettek. - azzal derűsen összefonja az ujjait, megformázva a Kígyó kézjelét. - Kassei!
Mennydörgő robbanássorozat hangzik fel körülöttetek, a falakon és a plafonon repedések futnak végig, majd a bejárattól kezdődően a barlang fokozatosan elkezd önmagába roskadni. Zoku somolyogva megfordul és futásnak ered a járat immár kivilágított belseje felé; valószínűleg nektek sem kell több biztatás, hogy kövessétek, mielőtt a sok tonnányi szikla a fejetekre szakadna.
A járat meglehetősen hosszan nyúlik be a föld alá. Mintegy negyed órát futtok benne, anélkül, hogy elágazást látnátok, lejtést, emelkedést vagy bármi változást tapasztalnátok, legfeljebb olykor kanyarodik egyet az alagút. A fehérszemű fáradhatatlanul halad előttetek anélkül, hogy megfordulna vagy megszólalna, míg végül egyszer csak váratlanul lefékez.
- Fölfelé.
Mikor felnéztek, a plafonban egy függőleges aknát láttok fölfelé tartani. Mielőtt rákérdezhetnétek, hogy tényleg arra kéne-e mennetek, Zoku már el is rugaszkodott, teljes természetességgel haladva ugrásról ugrásra a függőleges felületen a felszín irányába. Ha követitek - és miért ne tennétek -, láthatjátok, amint az akna tetején elér egy csapóajtót, felnyitja és kiugrik a szabadba.
- Gyertek, gyermekek, gyertek bátran!
Ha mind kiértetek, könnyedén visszarúgja a csapóajtót, ami egy másodpercig látszik, valamit elkaptok a rátűzött tekercsből is, aztán beleolvad a talajba és többé meg sem lehet különböztetni tőle.
Megint genjutsu, ezúttal a konzerv verzió.
Körülöttetek ismét erdő. A lombkorona itt meglehetősen sűrű, úgyhogy a talajszintet árnyak uralják; akármerre néztek, mindenütt csak fák és fák, semmi jele embereknek vagy emberi tevékenység nyomainak. A csapóajtó hangja kellemetlenül visszahangzik a félhomályban...
És ahogy elhal, egy éles férfihang hallatszik a fejetek fölül.
- Megállni, Avarrejtek ninjái! Nem akarunk bántani titeket.
Egy alak ugrik le az egyik fa valamelyik ágáról, elegánsan landol előttetek... Majd teljes százhatvan-hatvanöt centis magasságban kiegyenesedik egy újabb vad tekintetű, kopasz valaki - egy köpcös, borotvált shinobi szerzetes a Tűz templomának szürke köntösében.
- A gyilkosra ez természetesen nem vonatkozik. - a kis szerzetes szúrós tekintetet vet a fehérszemű irányába, aki hidegen visszamosolyog. - Őt magunkkal visszük, hogy a kolostor vezetője ítélkezzen felette azért, amit elkövetett!