* A Menedék félhomályában csak egy ember figyeli az ajtót éberen, ő lehet az őrszem, s feladatát meglepő pontossággal végzi el. Talán csak munkaköri ártalom, talán vállán érzi a 20 ember sorsát, s talán nem tud aludni. A Parancs egyértelmű volt, a fontos civileket, és a kevésbé erős Ninjákat fedezékbe kell juttatni... Ez is egy ilyen fedezék, ám ez csakis  Ninjáknak, azon belül is az alacsonyabb rangúaknak van számotartva. Geninek, Akadémiai Tanulók, s egyetlen Chuunin, egész pontosan egy tanár. Ő az, aki most figyel. Kezében szikrázva fénylik a Sötétkék Chakra, nem tesz vele semmit csak kezeiben áramoltatja, mégis szinte befesti a kicsiny kis termet ahol éppen a Külvilágtól elzáró ajtót bámulja. A Két hónap alatt alig maradt bármi ételük, s bár víz akad bőven, mit érnek azzal ha nem tudnak táplálkozni?! A parancs egyértelmű volt, amíg nem érkezik utasítás az ellenkezőről itt kell lenniük, s ez alól nincs kivétel. Mégis mit kéne tenni most ebben a helyzetben? Hagyja éhen halni a rábízott fiatalságot, vagy talán mondjon ellent a parancsnak, és sodorja veszélybe az irhájukat...  
~ Éjfél... De mocskosul lassan telik az idő.
* Táskás szemeivel a feje felett lévő szellőzőre tekint. Napok óta ez az egyetlen kapcsolat a világ, és a Menedék között, s ez sem kecsegtet semmi jó hírrel. Sokáig sikoltásokat, és hörgéseket lehetett hallani ha az ember hallgatózott, ám most már csak a csönd... A fülsértő csönd, semmi más. A helyzetet tovább súlyosbítja hogy mocskosul büdös szag kezdett el szivárogni a Lukon keresztül... A rohadás, és a halál szaga, meghintve egy csipetnyi fahéjszaggal. A száradó hús, hamisíthatatlan jellemzője. 
~ Mit tegyünk most... Mondjam meg nekik hogy éhen fognak halni a Hokage parancsára?! 
- AZ ISTENIT MÁR!
* Iránytalan haragját az előtte lévő asztalra vezette, melyen csak egy papírlap volt, egy szénhidrátszelet csomagolása, és pár szem morzsa az előbb említett tartalékból. Szegény műanyagbútor azonnal fel is borult, s csekélyke tulajdonát a földre okádta. 
- Mit tegyek most?! 
* Egy utolsó sóhaj, s pár pillanattal azután eszméletlenül csúszik hátra székére, beleájulva mély, és szövevényes álmába...

* Álmodtok, egytől egyig, nincs ki ébren lenne. Szemeitek előtt teljes fényesség, tökéletes ellentéte annak amivé e világ válni fog. Fény, fehérség, s mindenfele tisztaság. Gyönyörű, ám mégis üresnek érződik az egész, nem is tagadható. Perceket... Vagy talán órákat töltötök el a végtelen ürességben, míg végül a távolban mintha egy alak közeledne felétek. Nem látni belőle semmit, formáját árnyék övezi, s ismeretlen szemeitek számára... Felé rohantok, megvárjátok, esetleg menekültök... Akárhogyan is, a sorsot nehéz bolonddá tenni, s előbb vagy utóbb, de megjelenik előttetek. Vastag fehér köpeny takarja testét, melyen helyenként Arany díszítések sorakoznak fel. Fején csukja, s arcán egy fehér porcelán maszk, mely teljesen idegenül hat. Nyakán szikrázó kékes medál, hatalmas kővel benne, ám hogy milyen kő is az... Ismeretlen számotokra. Kezében kard, csillogó ötvözetből, úgy érzitek hogy talán a nap dühe se lenne képes megolvasztani, ám mégis puhább mint bármely másik anyag. Az alak maga a misztikum, neme oly ismeretlen mint faja.
- Harcos! Igen, te - Név -. Régen találkoztunk... Birodalmak születtek, s süllyedtek el azóta... De te tudod ki vagyok? Van sejtésed Harcos? 
* Hangja misztikus, s nem nő, vagy férfihez tartozik. Kicsit olyan, mint amit az ember a saját fejében hall gondolkodás közben. Természetes, mégis idegen.
- Dehogy van... A feledés homálya régóta befedte elmédet, s most már azt sem tudod honnan jöttél, s hova haladsz. Mondd harcos, mit keresel?! Mit Kívánsz ebben a megkínzott világban?
* Kardját feléd nyújtja, s az eddig oly fényes világ teljesen elsötétül előttetek, csak sötétség, s az alak a karddal a kezében.
- MIT KERESEL?! A Fény Birodalmát?! Megnyugvást? Vagy tán otthon érzed magad...?! HARCOS MONDD KI A NEVEM! 
* A kard a kezéből pillanatokon belül porrá válik, s az oly vastag köpeny, és csuklya szépen lassan cafatokra szakad. Csak a maszk marad ott, egészen addig míg a válasz nem érkezik. 
- MIT KERESEL?!
* Ahogy a Céllal kapcsolatos kérdésre választ adsz, a maszk lassan leporlad arcáról, s saját magadat véled látni... Ám válaszodtól függ, hogy mit is: 
A) A veled szemben álló Te testét tiszta fény veszi körül, s csupasz teste oly fehér minta frissen hullt hó. Szemeinek írisze szürke, s valami megmagyarázhatatlan nyugalom árad belőle. Felmérő tekintettel végignéz rajtad, majd bátorítóan feléd nyújtja kezét. 
B) A veled szemben álló Te szakasztott másod. Minden vonása megegyezik a tiedével, talán azt kivéve hogy meztelen, s hogy kék fény veszi körül. Tőle jobbra a Fehér, balra pedig a Vörös Te áll, kezüket vállain pihentetve. Képén semmi érzés nem figyelhető meg, rendületlenül figyel téged, míg arca el nem soványodik, s öregedni nem kezd. Lassan összeaszik, elhalálozik, majd elporlad, a két másik alak pedig hátat fordít neki. 
C) A Veled szemben álló Te körül vörös aurát látsz. Bőre sötétebb, s helyenként vörös motívumok foglalnak rajta helyet, melyek egyenesen a tarkó felé futnak fel. Szemei kénes sárga fénnyel bámulnak rád, s feje tetején az Démonokéhoz hasonló szarv helyezkedik el, ám sokkal vékonyabb formában. Arcán diadalmas mosoly, szinte gúnyolja azt a semmi kis lényt aki ezelőtt volt. 
* Saját énjeid addig állnak előtted amíg meg nem adod válaszodat arról, hogy ki is vagy te, ki is ő... Mikor pedig a szó elhagyja a szádat, verejtékezve ébredsz ágyadban, a Sötét Kabinszerű szobába, ami ideiglenes lakhelyed. 

* Reggel van, a széknek dőlt Éjjeli műszakos zavartan ébred fel, s fejét megrázva ijedten az órára tekint. Reggel 8. Átaludta az egész műszakot. Nem történt semmi, de történhetett volna.
- Milyen furcsa egy álom... Egy Öregember lennék? Vajon mire céloz ezzel a tudatalattim... * Zavartan maga elé bámul, majd megrázza a fejét, és felállítja az asztalt amit még az este folyamán eldöntött. * - Akárhogyan is, nagyon csúnyán elaludtam. Talán ma este másnak kéne őrködnie, és nem nekem...

Helyszínek leírása:

* Két hónap... Két átkozott, kínkeserves, szenvedéssel teli hónap... 60 nap, hosszú idő, egyhatoda egy évnek egy hatszázada száznak... Ennyi idő óta nem látott egy csepp italt sem. Búskomorságába süllyedve kámpicsorodva fogyasztja a vizet, mely sötét árnyékként vetül egyébként mindig vidám arcára. Egy roncshalmaz az alkohol nélkül, egy senki... Ilyenkor az őrjítő csöndben, csak egy dolog marad az embernek, vagy Oninak. A Gondolkodás. Merre halad az élete? Se állandó lakhelye, se pénze... Időnként még a cipő sem tűnik megengedhető befektetésnek az örökös lábbelilopásokat tekintve. Napról-napra él a csalfa valóságnak, mely csakis az övé, ám Cukormázzal borított világának vége ha egy korty szaké sincs a közelében. Mit tegyen?! A valóság jóval sivárabb mint a piaszagú képzelt világ melynek a lakosa, és intenzív átélője is.
- Pia kell... Muszáj...
* Fájdalomtól ittasan húzza végig kezét a zuhanyrózsa forró vezetékén. Nem tud aludni már majdnem két hónapja, s szokásává vált egy hosszú forró zuhanyzás, hogy lenyugtassa idegeit, s elterelje figyelmét a valóságtól. Se pia, se öröm, se jövő. Ki tudja hogy mi folyik kint? Csak a szellőzőn érződő hullaszag, s a korábban hallott halálhörgések jelezték feléjük hogy mi is történhetett kint de most már csak a csend... A Halálos csend. Semmi más csak az. Idegeire megy ez a szörnyűséges várakozás, inkább csendüljön fel a pokol minden szörnyű harsonája egyszerre, és süketségig ordítson fülébe... De ez a csönd, ez a szörnyű csönd ami így 11 fele hatalmába ejti az egész menedékhelyet... Szörnyű. Ez a gondolkodás ideje, senki sem akar hangoskodni, ám mégis mindenki ordítana a szabadulásért, inkább a bizonytalan jövő, mintsem az éhenhalás. A tartalékok megcsappantak, s már alig van mit enni.
- Mi lesz így...
* Egy mély sóhajjal egyetemben elzárta a záporozó forró vizet, s a paravánra helyezett törülközővel befedte pőre testét. A tükörhöz lépve arcára pillantott. Nyúzott, sápadt, és mintha nem is a sajátja lenne. A tükörből nem egy 13 éves lány tekint vissza, hanem egy sokat szenvedett nő, aki nem mer gyermeknek lenni. Arcán fáradtan végighúzta kezét, s elfordult az üvegalkotástól, megindulva a szoba felé ahol elszállásolva van. Közben áthaladt a társalgón, ahol még pár alak kártyázva múlatta az időt, s kezével ráfogott az ajtóra. Belépve legtöbben már aludtak, vagy legalábbis tettették, ám egyik ember még olvasott, oda se hederítve a lányra. Törölközést gyors befejezve felöltött némi fehérneműt, egy melegítő nadrágot, és egy ócska, kopott szürke pólót. Csoda hogy ilyesmi is van a felszerelésében. 
~ Talán le kéne feküdnöm aludni. Talán az segítene... Most már tudnom kéne aludni, nem? 
* Fáradtan elhevert az ócska ágyon, betakarózva az olcsó szürke pokróccal ami járt hozzá. Nem egy áldás, de talán  túl fogja élni. Párna hiányában kezére támaszkodva álomra hajtotta a fejét, ám az áhított állapot nem akart elérkezni, s hosszú forgolódás időszaka érkezett a földszinti priccsen, míg végül valahogy csak sikeresen bekábult. Szeme előtt vad fehérség táncolt, akármerre nézett csak a semmit látta, s ugyanazt a fényes semmit.
- Az agyam játszadozik velö...velem... Már az álmajaimban is lidércfény csillan?
* Tétovázva ugyan, de megindult a semmibe, ha már álmodik történjen valami vele, ne csak bámulja a mindenséget, ami ocsmány fehérségként olvadt egybe szemei előtt. Egészen addig vándorolt, míg a távolban meg nem jelent egy sötét rémkép. Megpillantása szörnyű félelemként testesült meg előtte, s azonnal megfordult, s futásnak eredet, de mint a lábai bírták. A Távolság viszont nem nőtt, mi több csak csökkent, s hosszú percek után, de az alak már ott állt mögötte. Megszólítva. 
- Honnan tod' a nevem?! S honnan a halálból tudjam hogy ki vagy?! 
* Ijedten végigmérte az idegent, ám sehogy sem tudott semmit leolvasni róla, arcán maszk volt ,testén pedig vastag öltözék ami mindent takart. Még a hangja is ismeretlen volt, sosem hallotta, mégis ismerte, jobban mint bármit. 
- Mit?! Piát, csak azt, semmi mást!
* Szuszogva, ismét végigtekintett az ismeretlenen aki most kinyújtotta azt a furcsa fegyvert. Azonnal a hátához kapott, ám a Kanabo sehol sem akadt, és bárhogy próbálta meglelni nem találta. Fegyvertelenül állt egy veszélyes idegen előtt, aki most ráordított.
- Nem Tom', istenke szerelmére, nem tudom! Szarul érzem magam itten, ki akarok jutni... Ott talán jó lesz nekem... Talán megtalálom amit kerösek, ha újra kint vagyok! Megnyugvást... Nem, jól érzem magam, csak legyen piám! Azt se tudom mi folyik kint, de vérem arra húz... Nem tudom... HONNAN TUDJAM KI VAGY?! 
* Hirtelen a maszk eltűnik a szemben álló nő arcáról, s  a lány szörnyű felismerésére ő maga állt szemezve énjével... Ám valami nincs rendben, bőre sötét, motívumokkal díszítve, s merő vörös veszi körül. 
- NEM!
* A viszolygás teljesen úrrá lesz a lányon, majd térdre érkezve ismét végigtekint a szörnyűséges lényen aki ő maga. A szarvai... A szemei... Az arca... Szörnyű.  
- Nem... Nem lehet... Én nem Te vagyok, Te nem lehetsz én... Te ott előttem nem lehetsz Tsuno... Vagy Tsuno vagy az Oni, akinek Élete a pia... ÉN VAGYOK?! 
* A Fantomalak pillanatokon belül eltűnik a semmibe, s az álom szertefoszlik. Az ágyában fekszik, izzadságban fürödve, és arca könnyektől nehéz. Kezére tekint... Ám se motívumokat, se hosszú körmöket nem lát. Megkönnyebbülve kikászálódik az ágyból, s elindul visszavinni a törülközőt a Fürdőbe, hiszen az este folyamán ott felejtette. A társalgó üres, pár asztalon alvó embert kivéve. Úgy látszik elég korán kelt fel ebből a rettenetes álomból, még jó is. Most már így nevetségesnek tartja az egészet. Belépve a fürdőbe az irányát a Szekrényhez vette, amit kinézett magának az előbb. Kinyitva berakta a törülközőt, majd elindult kifele, ám egy óvatlan pillanatban megcsúszott egy tócsában. Ez már megszokott dolog volt, s a Chakrakontrollal könnyeden korrigálni lehet a rossz lépést, így gyorsan lábába ejtette egy nagy adag chakrát, így az megragad a földön. Továbbra is eldőlt ugyan, de legalább semmi baja nem lett... Ám a Lábra tekintve feltűnt valami érdekes számára. A napokban nem használt sok chakrát, ám mikor a többiek tapasztalták annak besűrűsödését ő is tesztelte, s biztos volt benne hogy Kék volt... Ám most a lábát élénk vörös veszi körül. Pár pillanatig csak kérdőn tekintet a testrészre, majd beugrott neki a tegnapesti álom arról a szörnyű vörös auráról, és az eltorzult szörnyről aki szemben állt vele. Ijedten lábra ugrott, majd majd kezébe irányította a Chakrát, hogy megvizsgálja tényleg vörös-e... A derengés pár pillanatnyi reményt adott, ám hamar kiderült hogy a szín megegyezik. Ez az utolsó csepp víz volt már csak a szakéhez szokott poharába, bezárkózott a legelső Wc-be, és könnyek között tekintett a számára oly természetellenes színre mely egyértelműen világított kezében.
- Csak egy álom volt... Igaz?

~Csak ez a sötét lyuk már 2 hónapja..
*A falon Rhony felkarcol még egy vonalat ez a 61. Lassan a 3. hónapban járunk,hogy az apokalipszis elkezdődött... de mégis miféle apokalipszis ez?? Senki sem tudja.. Csak a sötétség az ami biztos. Már az ellátmányok is a végét járják. Lassan már élelem helyet is csak víz van. Ő csak olvassa a könyvét egy pislákoló gyertya mellett,ám előfordul,hogy chakrájával világít ami ismeretlen okokból erősebb színű (fehér), sűrűbb és több, néha félbehagyja mikor a szellőzőrácson át beáramló hullaszag erősebb vagy hangosabb halálhörgés vagy ijesztő ismeretlen eredetű hangok jönnek be. A ruhája szakadt nem is megszokott viselete van rajta, egy szakadt fekete farmert és egy mellényt visel melyet be se lehet csatolni vagy cipzározni így kivillantva kockás hasát amely a kevés élelemtől kezd eltűnni és lassan soványságba átmenni, a lábbelije egy kopott fekete cipő. Van még egy fehér pólója de azt csak akkor akarja használni ha mellény végképp használhatatlanná válik.
Éjfél lehet. A hullaszag erősebb mint máskor. Rhony csak forgolódik, végül mint akit leütöttek álomba merül..



*Körülötte minden világos élénk fény mindenhol... Rhony csak forog és csodálkozva néz körbe rég látott gyertyánál vagy chakránál erősebb fényt.
Ám a nagy forgolódás és vigyorgás közben egy alakot vél meglátni.
~Ruhája giccses, fején csuklya és arcán maszk. Kardja is van. Egyenlőre neme nem eldönthető. Veszély faktor elég nagy mert nincs meg a fegyverem.
*A fiú végül úgy dönt elindul felé, mert nem tűnik gonosznak, ha meg igen inkább a fényességben haljon meg mint a sötétben. A fény egy kis reményt adott neki a sötétségben és elveszettségben, ebből pedig bátorságot nyert. Ismét egy kicsit lazább lett.
Az alakkal a "végzet" akarata szerint összetalálkoznak. Ez az alak olyan .. maga a misztikum.
~Ki lehet?
*Végül az alak megszólal.
- Harcos! Igen, te Kitachy Rhony. Régen találkoztunk... Birodalmak születtek, s süllyedtek el azóta... De te tudod ki vagyok? Van sejtésed Harcos?
* Hangja misztikus, s nem nő, vagy férfihez tartozik. Kicsit olyan, mint amit az ember a saját fejében hall gondolkodás közben. Természetes, mégis idegen.
-ŐŐŐ... Csá. Te vagy a... mindjárt... bocsi nem rémlik, lehet részeg voltam aznap, felvilágosítanád az emlékeimet?
- Dehogy van... A feledés homálya régóta befedte elmédet, s most már azt sem tudod honnan jöttél, s hova haladsz. Mondd harcos, mit keresel?! Mit Kívánsz ebben a megkínzott világban?
* Kardját feléd nyújtja, s az eddig oly fényes világ teljesen elsötétül előttetek, csak sötétség, s az alak a karddal a kezében. A sötétség kicsit elvette Rhony vicces kedvét,de még a bátorsága egyenlőre nem szívódott teljesen fel.
- Ho-hó nem kell az a kard...A feledés? ~Az alkohol! -Mit keresek? Éppen az agyamban keresgélek,hogy ki lehetsz. Mi a kívánságom? Legyen vége az apokalipszisnek és egy szép lány..
- MIT KERESEL?! A Fény Birodalmát?! Megnyugvást? Vagy tán otthon érzed magad...?! HARCOS MONDD KI A NEVEM!
* A kard a kezéből pillanatokon belül porrá válik, s az oly vastag köpeny, és csuklya szépen lassan cafatokra szakad. Csak a maszk marad ott, egészen addig míg a válasz nem érkezik. Rhony itt már kicsit kezd összezavart lenni.. Végigtekint a meztelen testen és megállapítja,hogy az illető férfi és azt is,hogy fázhat az illető.
-Ember nem tudom mit keressek!! ÉS NEM TUDOM KI VAGY!!!
- MIT KERESEL?!
-A megmenekülést!!! És azt,hogy ki Ren és,hogy tüntethetném el az életemből!
* A maszk leporlik.. Rhony nem tudja mire vélje mikor önmagát látja kicsit sötétebb kiadásban vörös ködbe burkolva és furcsa jelekkel a testén. Szarvai vannak és a szeme kénes sárga. Gúnyos vigyorral néz Rhonyra.
-TE REN VAGY!
*Kiállt fel félelemmel az arcán... De mire a cselekmény folytatódhatott volna a fiú izzadságba borulva ébred.
~Mi a fene?
*Rhony kimegy a mosdóba,hogy megnézze tényleg szarva van-e és a szeme világít-e kénes sárgán. Egy lány épp akkor jön ki a mosdóból.
~A démo.... húú csak egy oni lány.
*A csap és a tükör elé érve megbizonyosodik róla,hogy nincsenek szarvak és sárga szemek csak a kicsit behúzódott arc az alultápláltságtól. Megmossa az arcán ám mikor felnéz a tükörbe az üvegből ugyanazzal a gúnyos mosollyal néz magára az alak mint álmában. Rhony ijedtében beleüt a tükörbe... a véres szilánkokon azonban csak az ijedt arca néz vissza több példányban minden szilánkból. A repedésekben ott csörgedezik a vére.
Végül zavarodottan tér vissza szobájába véres kézzel. Kénytelen a fehér pólóját széttépni és kötésként elhasználni. Majd bevonul a sarokba és a gyertya mellett olvasással próbál felejteni.. de ez nehéz miközben a szellőzőből egy jó erős hullaszaggal telt szellő elfújja a gyertyát. Ez után úgy dönt chakrával helyettesíti a gyertyát.. ám mikor a chakrát a kezébe vezeti azt véli felfedezni,hogy vörös színű.
-Mi a??
*Gyorsan felfüggeszti a chakravezetést a kezébe.   Majd úgy dönt inkább csak ül és egy szebb világba képzeli magát de a gondolatát csak a vörös köd övezte és a hullaszag.

*A Menedék. Igazán megtisztelő. Nem hitte volna, hogy bíznak benne ennyire. Tulajdonképpen azt hitte, inkább kint hagyják elpusztulni, semmint hogy beengedjék a falu legjobban védett erődítményébe. Talán a pénzüket sajnálják. Ő egy kibérelhető fegyver, végül is. Tulajdon. És most éppen az övék.
Az ágyán ül hátát a kopár falnak vetve, egy ócska kötet fekszik az ölében nyitva, s hiába várja, hogy a fiú lapozzon benne. A feje lehajtva, fekete tincsei az arcába lógnak, egészen olyan benyomást kelt, mintha mélyen aludna. Pedig erről szó sincs. Tompa zöld szemei nyitva, vakon a gyertyafényben fürdő, fakult lapokra merednek. Furcsán csöndes itt az éjszaka. Körülötte mindenki alszik, ő pedig hallgatja gondtalan szuszogásokat, egyikük hortyog is. Hatalmas, kövér fickó, szinte lefolyik az ágyról. Biztos Akamichi.
De semmi más hang nem hallatszik. Egyáltalán semmi más. Olyan ez, mintha élve eltemették volna őket. Egy kicsit sajnálja, hogy bekerült ide. Vagy legalább tudná, hogy mi folyik kint. Így minden olyan üres. Üres...
A szemei lassanként lecsukódnak, az izmai elernyednek és a feje még mélyebbre billen.
Üres...
Üres.
Mikor a szeme felpattan, a Menedék szűk sziklabunkere már elolvadt, felszívódott a falánk Semmiben, ki tudja, mióta. Formák sehol sem sejlenek föl, akármerre néz, mindenütt csak sötétség... Vagy csak furcsa színű fény, esetleg valamiféle köd? Most, hogy így jobban belegondol, nem tudná megmondani. Talán csak a Semmi. Igen, annak kell lennie... Csak ez magyarázná meg ezt a furcsán jó érzést. A sötét, az árnyak mindig is a Semmi kísérői voltak. Ugyanúgy sóvárogtak, a sötét a fény után, a hideg a meleg után, a Semmi a Minden után üvöltött és átkozódott, mert ez a világ rendje. Ő véletlenül olyannak született, akinek ez a sóvárgás jelenti az életet. Értette, fegyverként használta, egy kicsit talán még szerette is.
Valahogy olyan otthonos itt.
Az alak, ami fölbukkan a távolban, megbontja a világ hamróniáját, kizökkenti az áldott nirvánából. Nem, neki itt nincs joga megjelenni, akárki - akármi - is ő! Az ő közege a Semmi. Ha valami rajta kívüli létező megjelenik benne, az csakis ellenség lehet. Mindegy, hogy egy rosszindulatú akadémista, amint a gúnyolódásaival a világból is kiüldözi, egy szenvtelen ANBU-s, amint kardélre hányja a rokonait, egy erős szélroham és egy váratlan eső, ami csontig fagyasztja meg, miközben magányosan bandukol az országúton... Nem akarhat jót. Neki senki.
A gyávaság azonban nem tartozik az átkai közé, így határozott léptekkel megindul az Alak irányába. Ha létezik, akkor el is lehet pusztítani. Neki határozott formája, teste van, így képes lehet megküzdeni vele... Fegyvere is van... Azt hiszi. A keze önkéntelenül az oldalához vándorol, ahol rátalál a csöndben meglapuló pengehuzalra. Érdekes, nem emlékszik, hogy magához vette volna.
A távolság hamarabb elfogy, mint várta. Talán ez a bizonyos másik volt gyorsabb, mint hitte volna. Akárhogy is, ahogy lassan kibontakozik a képe, úgy ébred lassanként önkéntelen tisztelet a fiúban. Nem tudja, ki vagy mi ez, de az lerí róla, hogy erős. Nagyon erős. Ami a kinézetét illeti, azon nem tud csodálkozni. Valahogy természetesnek tűnik ebben a percben, hogy ilyen lények látogatják meg a Semmiben.
Akárhogy is, igaza volt. Ellenségnek valóban ellenség. A kérdések, amit feltesz, nem barátságosak. És bár emlékeket nem, megmagyarázhatatlan benyomásokat azért ébresztenek a fiú fejében.*
- Nincs már neved. Csak korcs vagy. - *vicsordul végül. Ha megölik se tudná elképzelni, mi rejlik a maszk és köntös mögött, de valahogy biztos abban, amit mond.* - Erős korcs, de akkor is korcs. A lelkedet adtad, hogy hatalmas legyél. Igazam van?!
*Választ persze nem kap, szóban nem, legalábbis. Csak a sejtetések sora folytatódik... Majd őt kérdőjelezik meg. Hogy ő mit keres, mit kíván? Hogy megsemmisíthesse ezt a fehér szövetbe burkolt, ékkövekkel övezett, mégis érthetelen, őselemi romlottságot sugárzó Alakot. De ez nem lesz könnyű, már látja. Ami ehhez kell, az...*
- Erő! - *úgy vicsorog a széthulló jelenésre, akár egy támadni készülő kutya, és érzi, amint a Semmi a segítségére siet, eltölti az ürességével, hogy a fegyverévé tehesse. A tekintete lassan kezd elhomályosulni, és tudja, hogy a szemeiben megjelenik az a bizonyos vörös fény.* - Erőt! Erő kell, hogy kiűzzelek innen! ITT ÉN VAGYOK OTTHON! EZ KELL!
*Végül a maszk is szétfoszlik, és ő érzi, hogy a szavai artikulálatlan üvöltésbe csapnak át. A jelenés ugyanis ő maga, de perzselően sugárzik belőle a vegytiszta hatalom, egész testét beszövik a skarlátszínben, undorítóan élően pulzáló ábrák, amik egykor csak az arcán díszelegtek a holt szellemek tisztaságának fehérjében... A szeme gúnyosan mered rá, a pupillája azonban csupán egy vörös, kígyókéra emlékeztetően vékony rés, ami lángoló pestishajóként úszik a szem koromfeketéjének tengerében.
A fiú már nemcsak dühében, hanem félelmében is üvölt. A keze előrelendül, hogy kettéhasítsa ezt a káromló, arrogáns mosolyt a lélektelen arcon...
Aztán felébred.
Furcsa vörös villanás. Szakad róla a veríték, az izmai remegnek, mintha végkimerülésig rohant volna. Zihálva kapkodja a levegőt. De legalább még mindig az ágyán ül.
A könyv a földön hever. Emlékszik a koppanásra, ahogy leesett, tehát ébredéskor verhette le. Fölemeli, noha ólomsúlyúnak érzi, és föllapozza azt az oldalt, ahol tartott benne.
A lapon undokul feketéllik egy égésfolt.
Lassan, furcsállkodva emeli a kezét a szeméhez. Az a villanás... Azt hitte, csak az történik, ami mindig. Hogy tényleg csak egy cikkanás. Persze ilyenkor "megy a chakra vándorútra"-t játszik, ezt tudja, de hát ilyen a keringése. Efféle kitörés azonban sohasem történik.
Várjunk csak... Vörös? A chakra csak a szemében vörös. Ha kikerül, kék, mint mindeki másnak. Vörös...
Félve emeli fel a bal kezét. Érzi, hogy az energiák lassan megindulnak a szervezetében, és végül forró hullámban érkeznek meg arra a területre, amit éppen bámul. A chakraerek láthatóan fölragyognak a bőrön keresztül, de nem lidércfénykéken, ahogy szoktak... Hanem vörösen.
Vörös. Befejezett tény.
Mégis mi a fene volt ez?
Leteszi a könyvet és nagy nehezen feltápászkodik. Körülötte még mindig mindeki alszik. Az Akamichi már nemcsak képletesen, de szó szerint is lefolyni készül az ágyról. Egyik karja és gömbhalakra emlékeztető felsőteste a padló felett lóg, elcsöppenő nyála a betont öntözi.
Borzalmasan elmerevedtek az ízületei... Ez van, ha valaki a betonfalnak dőlve alszik el. Ráadásul tiszta csatak is. Micsoda egy álom... Ha álom volt egyáltalán. Mert akkor mitől lett vörös a chakrája? Talán a szeme rendetlenkedne? Nem hallott efféle jelenségről, de hát messze nem tud még mindent a Kódexekből.
Hülye egy Halloween.
Legalább meg kéne mosakodnia. Kibotorkál a mosdóba, közben minden lépésnél felszisszen. Odakint azonban, nem kis meglepetésére, meglehetősen furcsa jelenetbe botlik. Szereplők: egyik csapattársa, egy törött tükör és némi vér. Boldog ünnepeket!*
- Minden oké? - *csak most, hogy megszólalt, érzékeli, hogy mennyire be van rekedve. Talán üvöltözött volna álmában? Vagy arra felébredtek volna a többiek?* - Errefelé nem olyan könnyű ám cserélni a tükröket.
*Még megereszt egy szarkasztikus mosolyt, aztán lehúzza a felsőjét. Nincs kedve zuhannyal bajlódni, de itt leöblíti magát. Egy kicsit gargalizál is a fémes ízű vízzel, hogy a torka is rendbejöjjön. Az egyetlen hátránya a dolognak, hogy kénytelen kéztörlővel törülközni, de ezen már igazán nem akad fenn. Mindeközben az üvegcserepek közé folyt vér foltjait bámulja. Az is vörös.
Majd biztos feltakarítja valaki reggel.
Kicsit kelletlenül battyog vissza a szobájukba, de hát igazán nem tehet mást. Persze aludni nem fog. A gyertya ugyan már majdnem leégett, de majd szerez másikat. És egy új könyvet is. Nem hinné ugyan, hogy folytatni tudná az olvasást, de akkor is.
Semmi kedve vöröslő aggyal bámulni azt az égésnyomot a vedlett lapon.*

*A plafon tetején játszadoztak a vidám színes foltok, midőn immáron sokadik napja a sötétben dekkolás után az ember már-már igyekszik a képzelőerejével elszórakoztatni magát. De ha az ember már annyira beleun a saját gondolataiba, hogy szinte már semmire nem képes gondolni, akkor gáz van. Ha ezt tetézi még az a botrányos aromájú hullaszag, ami a teremben terjengett, akkor tényleg nagyon gáz van. Ha erre még rájön az a nyomasztó...szóval értitek. Egy szó, mint száz, Zaku lassan kezdi azt érezni inkább börtönben van, sem mint valami menedéken. Ilyen körülmények között az ember hamar el tudja veszteni az eszét. Iyenkor az a legjobb, ha találsz magadnak valamit, amivel a büdös nagy semmiben is elszórakoztathatod magad. Pontosan így volt ezzel Zaku is, aki pá nap után már szinte minden nap, percre pontosan sétált oda az egyik fagerendához, hogy valami csinos kis rajzocskát véssen bele egy kunaial.
~ ............................. /Mi van? Mondtam, hogy ilyenkor már nem gondol semmire/
*A napi műremekmegalkotása után hősünk immáron kicsit békésebben térhet nyugovóra. Meg kell hagyni, ilyen körülmények között bizony igencsak nehéz pihenni, vagy csak egyáltalán elaludni, de Zaku ma szerencsésnek mondhatja magát, mert röpke egy óra forgolódás után már úgy szuszogott, mint akit kupán vágtak. Talán a hosszú unalmas napok, talán más, de Zakut nem nagyon lepte meg, amikor álmában belekerült a nagy semmibe.
/Már benne az álomban/
- Ki gondolta volna, hogy az ember bele tud nézni a saját fejébe.
*Pár másodperces szünet, miközben egyre csak a semmi végét keresi.
- VISZHANG! VISZHANG!
*Természetesen semmi nem történt.
- Jaj ne már, legalább valami háttérzenét!
*Tücsökciripelés.
~ Kellett nekem megszólalni.
*Szerencsére a tücskök nagyjából másfél perc után izomgörcsöt kaptak, úgyhogy Zaku immáron csendben folytathatta útját a Semmiben. Nem kellett sokat baktatnia, kisvártatva feltűnt a horizonton egy köpenyes alak, aki felé közeledett. Na jó, nagyon is sok idő telt el, de valahogy az idő már nem tűnt olyan lényegesnek, mielőtt bekerült ide. Egy szó mint száz, most ott állt valaki, aki egyre csak közeledett felé. Zaku kíváncsian tekintett felé.
~Skizofrén lennék? Vagy csak van valaki, aki először beugrana nekem a semmi hallatán.
*Hamarosan odaér hozzá.
- Harcos! Igen, te Ichiga Zakuro. Régen találkoztunk... Birodalmak születtek, s süllyedtek el azóta... De te tudod ki vagyok? Van sejtésed Harcos?
- Hogy ne lenne! Tudod te, mióta kerestelek?! Végre megvagy!
~ Ha összehordok valami hatugságot, talán kiszedhetek belőle valamit.
- Dehogy van... A feledés homálya régóta befedte elmédet, s most már azt sem tudod honnan jöttél, s hova haladsz. Mondd harcos, mit keresel?! Mit Kívánsz ebben a megkínzott világban?
- Téged kerestelek! És jól tudod, mit akarok!
~ Furcsa. Nem emlékszem semmi ilyesféle alakra. Mintha olvasna a gondolataimban.
- MIT KERESEL?! Megnyugvást? HARCOS MONDD KI A NEVEM!
*Zaku elmosolyodott.
- Rég nem láttalak már. Örülök, hogy újra találkoztunk, Ichiga.
*Hop-hop-hop! Talált süllyedt. Ott állt vele szemben egy kékesen fénylő Zaku, mellette pedig egy fehér, és egy vörös. A kék meg lassan gyorsan megöregszik, és elporlad.
~ Kicsit lehangoló.
*Nem az volt lehangoló. Hanem az, hogy emiatt Zaku újra elkezdett gondolkodni, méghozzá nem valami szép dolgokról. A másik kettő meg ott állt, és bámulta.
~ Mi akar ez lenni?! Ezt nem lehet...
*Aztán újra elmosolyodott.
- Birodalmak tűnnek el, úgy ahogy te, Kék-Ichiga. Lássuk, én meddig húzom? Ezt kell megtalálnom!
*A két Zaku meg a maradvány lassan halványulni kezdett. Kicsit barátságosabbak voltak, mint a találkozáskor.
- Aztán lássalak még, Ichiga! Nem okozok csalódást!
/Felébredés/
*A szeme lassan felnyílt. Felébredt.
~ Micsoda egy álom. Hogy a fenébe találhattam ki ilyet.
*A válasz egyértelmű volt.
~Ez nem sima álom. Valami látomás.
*Volt egy híres idézet Zaku tekercsében, amit ő személy szerint igaznak tart.
~ Nincsenek véletlenek! Valami nagy dolog van készülőben. Nem tétlenkedhetek!
*Felállt, és kinyújtózott. Aztán felöltözött teljes harci díszbe. Ezek után nem bízhat semmit a véletlenre.
~ Már akkor sejtenem kellett volna valamit, amikor betereltek minket ebbe a hullaszagú terembe.
*Hogy megnyugodjon, indulás előtt elővette a tekercsét, és elolvasott belőle egy kis részletet. Kifele menet megállt egy érintetlen faoszlopnál, és belevéste az álmát, a három Kis-Zakut és a Farkas-Zakut, ahogy egymással néznek farkasszemet.
~Talán kéne még egy kis Semmi. Hogy rajzoljam meg a semmit...kezdek megőrülni.
*Odament az éppen most felébredő őrszemhez.
- Fáradtnak tűnik, sensei. Átveszem öntől az őrhelyet. Én most aludtam egy jó tartalmasat, és elég friss vagyok. Ön csak pihenje ki magát.

* Szép idő van, süt az égők fénye, és szellő helyett helyenként csöndet parancsoló hullaszag sétál végig a termeken... Nehéz gyomorral bírni a rohadást, ám kedvenc Yasu nevű Yasunk már megszokta az egészet, s bár szó sincs róla hogy jól esne neki, talán nem fogja elhányni magát csak úgy a "Mindennapi életet folytatva". Bizony, az élet fogalma ezen két hónap alatt tótágas fordulatot vett a szabadban való vándorlás, és hasonlókról, a zárt, és kicsiny környezetben való élethez. Még gyakorolni sincsen mindig kedve, pedig lehet most még aktuálisabb lenne az egész mint valaha... Persze ki tudja, ha kinyílnak az ólomajtók, vajon lesz egyáltalán miért harcolni? A kételyek, szépen lassan őt is elérték sajnos, s erős pesszimizmussal tekint arra ami várhat reá ebben a hullaszagú világban. Ez meglepő dolog tőle, hiszen messze földön ismert vidámságáról, s az állandóan körüllengő optimista auráról. Ám ez nem jelenti azt, hogy talán búvalbélelt módra lefele álló fejjel közelítette volna az itt eltöltött időt meg, inkább egyfajta vakációszerűségnek tűnt, ha nem is olyan jónak, de annak. Büdös van, de legalább a hely elég kényelmes. Már csak azt lenne jó tudni, hogy vajon Makotoval mi lehet? Régen nem látta, s nem lenne jó ha kint rekedt volna... Talán másik ilyesféle menedékhelyen esélye volt életben maradni, vagy netalán az Onna közösségnél biztosította túlélését. Akárhogyan is, remélhetőleg a lánynak nincsen semmi baja, és túléli ezt a kis... Nos... Fiaskót? Igazából tudja a fene hogy mi folyik odafent, nem érkezik semmi hír, és hasonló le hozzájuk, annyit tudnak hogy ott kuksolnak most négyen a társalgóban az egyik Neontest alatt, és éppen egy Kártyajátékot játszanak, melynek kimenetele kétséges.  Ez súlyos árat jelentene számára, mégpedig egy egész müzliszelet a tét, igazi aranyat ér olyankor, amikor már csak napokra elég a készlet. 
- Csak blöffölsz.
* Idegesen végigtekint az előtte ülő Barna Hajú sráccal, látásból ismerte már, ám nem tudta róla hogy ki is. Annyi biztos csak, hogy egy Genin, s elég jó pókerarca van, ám ez nem fogja megmenteni Yasu emberismerő képességeitől. A veszélyt a másik játékosok jelentik, mert nem tűnik úgy, hogy blöffölnének. Egyikük egy mosolygós arcú szőke srác, roppant ügyesen csűri a szavakat, s igazi nőcsábász lehet. A másik egy valamivel kevésbé vonzó feketés hajú szemüveges alak, ha igazak a pletykák róla Chakrabogarakkal van tele a teste, ám ennek még nem látta példáját, mert vastag ruhákat szokott viselni. Egyébként szimpatikus, ám meglepően szerencsés... Talán a bogarak miatt? 
- Csak szeretnéd. 
* Pár pillanatnyi feszült várakozás után a Barnahajú zsebébe nyúlva egy cukorkát tolt az asztalra, melyre kikerekedtek a szemek. Ritka érték ez manapság, mindenkinek kedvhez való lenne megszerezni, teljesen érthető okokból. A válasz hamar érkezett mindenféle tárgyak társaságában, s Yasutól ismét egy energiaszelet került az asztalra. Kezd veszélyes lenni az egész... Egy pillanatra az órára pillantotta.Éjfél fele járhatott. Egy jó ideje nem járkált már senki itt kint. csak a lappangó szag. Az utolsó vendég egy Oni lány volt, de már az is vagy egy órája. Akárhogyan is, a lapokra tekintve egyértelműnek tartja hogy van esélye nyerni, s immáron már csak arra várt hogy mi is legyen... Feszült pillanatok voltak ezek, a négy fiatal egymásra pillantott... Ezzel egyetemben az óra kattant egyet, s paff! Egyszerre hulltak négyen álomba, rázuhanva a kemény asztalra, szétszórva a rajta lévő rizsszemeket, és téteket. Váratlan volt a változás, ám nem olyan sokkoló mint amilyennek kellett volna lennie. Valószínűleg az ember álmában nem sokat gondolkodik azon, mikor is aludt el, csak teszi a dolgát és... Alszik.
- Hol vagyok?
* Körülötte vakító fényesség, bármerre nézett szemét a semmi mérhetetlen áradata szúrta ki, s orrát a friss üresség szaga csapta meg. Ismeretlen volt számára az egész, mégis otthon érezte magát, s elindult a távolba, meztelen talpa alatt érezve az üresség homokját... Végtelen, mégis hatalmas. Az egész helyet beterítette az álomszaggal keveredő erő, s tisztaság... Ám messze, messze háta mögött érezte a sötétséget, talán ha megfordulna, és arra tekintene valami olyat látna amitől elkívánkozna innen... De nem, nem fog megfordulni semmi kedvéért se, inkább követi azt az ösvényt amit kiválasztott magának. Órákat, vagy talán pillanatokat... Perceket, vagy talán Aeonokat sétált, míg végül valakit meglátott. Az élet egyetlen képviselője eme sivár helyen... lelke óhatatlanul is az idegen felé kívánkozott, s már-már gyermekded kíváncsisággal és izgalommal rohant a Megváltás súlyos terheit cipelő személy felé. Az alak végigtekintett rajta, maszkos arcából semmit nem tudott leolvasni. Egyszer s mint félelem, s tisztelet lett hősünkön úrrá, ahogy a hatalmasságát figyelte a jelenésnek. Isten? Démon? Tudja az ég, ám oly elemi érzéseket ébresztett benne, melyeket régen, vagy tán sose ismert. Hangja felcsendült, évszázadok bölcsessége visszhangzott belőle, mégis friss volt mint a lankán lefolyó üde csermely vize.Tétovázva ugyan, de válaszra méltatta, s meghajolt előtte kicsit.
- Nincs sejtésem ki vagy, ám látom te ismersz engem.
* Pillanatokon belül dörrent a válasz, s fejét félve emelte a felé nyújtott kardra, mely furcsa volt, s ahhoz hasonlatost sosem látott még, annak ellenére hogy fegyvereknek nagy ismerője. Kérdés hangzott ismét, melyre választ várt az ismeretlen. Körülöttük elsötétült a világ, s immáron entitását megkérdőjelezni puszta vicc lett volna.
- A Fény birodalma vonzón hangzik... Ám mindenek előtt Makotot, keresem, s a megnyugvást mely ezzel jár. Legyen hát megnyugvás, azt várom, azt keresem. 
* Ekkor a kard, a maszk, s a ruha szerte, és széjjel hullott, előtte saját maga állt meztelen valójában, mellette két szörnyalakkal. Egyik szentséges volt, s tiszta fényt árasztott, ám ki tudja hogy milyen álságos fény is az... A másik vörös volt, sötét, s egyértelműen érződött rajta a romlás szaga. Ez a két szörnyű való nehezedett öregedni látszó énje vállára, aki látszólagosan válaszra várt, ráadásul egy régebben feltett kérdésre.
- Én... Te... Mi... Vezeték név nélkül született fattyú gyermekek vagyunk, kiket fa alatt hagyott édes szülőnk. Anyánk apánk volt, s anyánk anyánk, ám ő se volt mellettünk sokat... S... Harcosok az életünk végéig, hozzon bármit is a sors.  És...
* Pillanatra habozott. Valamit még mondani készült, ám fejét megrázva inkább csak végigtekintett az előtte álló hármason. Öregedő énje immáron porként feküdt a földön, s két réme távozott körüle. Megnyugvást nyert hát... Ezt kereste, nem? Mielőtt bármit is tehetett volna, hirtelen tudatára ébredt, s az asztal kemény lapjától sajgó testtel ébredt , mellette alvó másik három társával. Pont kapóra jött ez így, gyors megnézte a többiek lapját, s most hogy győzelmében biztos volt, visszafeküdt az asztalra, ám aludni már nem tudott az előzők miatt.
~ Milyen fura egy álom volt... Vajon jelentett valamit az egész, vagy csak egy meggyötört elme játéka volt... Nem tudom. 
* Egy mély sóhajjal a nyereményekre gondolva becsukta a szemét, majd megvárta a többiek ébredését, hogy befejezhessék az elkezdett kört... Ám az álom, minden ébren töltött pillanatban egyre közelebb került hozzá, s ki tudja, talán hamar aktualitást is nyer. 

/ Ha ezután már nem ír senki a kalandhoz, akkor Kövi körben Zaku előtt írok, mert nem szeretnék zsinórban két hsz-t kiizzadni  /

/ Na akkor ide is bemajomkodom a teljesség igénye miatt. Akkor Hayate Hozzászólás: /

Zaku, Kugo, Rhony, Tsuno, Yasu

* A szörnyű, vagy éppen kellemes álmoknak vége van. Ébred a valóság, ébred az élet is, ám kevésbé élénken mint az megszokott. Ijedt arcok, nyűgös alakok, s kóros túlalvók festik színesre a palettát. A Kinti őrszobában lévő tanár is valahogy felkászálódik Zakuro üdvözlésére, s úgy tűnik hogy egy kis pihenés végre kijut neki.
- Köszönöm Zakuro... Tényleg jót fog tenni az alvás. Kiosztom a mai porciót ~... Ki tudja, talán ha 5 napra még elég a maradék... Megint csökkenteni kell az adagokat ~, és azonnal ledőlök pihenni.
* Hálás mosollyal az arcán becsukja a fémajtót ami a Pici őrszobát, és a közös termet választja el egymástól. Ezután konyhába lép, ahol is a raktárból előhalászik egy jó adag étket. Rettenetes mennyiségnek tűnik, ám valójában ez 20 emberre van... Kevés fejenként, nem is vitás. Az adagokat egy tolható fém asztalra helyezi, s kitolja a társalgóba.
~ ... Megértem ha felháborodnak miatta...
* Az asztalkát az Északi fal mellett állítja meg, ahol egy kicsin kis mikrofon található, hogy a hangszórókból a közleményeket mindenki azonnal hallhassa. Nem nagy épület ez, de a gyors információáramlás mindig is fontos volt Ninjakörökben.
- A Mai Porció szétosztásra kerül a Megszokott helyen!
* A hívásra hamarosan emberek jelennek meg a szobákból, mosdókból, s felsorakoznak az asztalnál, egymást előzve-megvárva. A Tanár már készségesen osztja az adagokat, amik nem másból állnak mint Egy Müzliszeletből, 2 Zsemléből (Légmentes zacskóban) , 1 Konzerves ételből ( 300 Grammos ), s egy kisebb májkrémből ( 60 Grammos ). Természetesen a népek örömmel veszik át, ám nem feltétlenül olyan vidám mindenki. Egy Sumákos küllemű fekete hajú srác például azonnal problémázik egy kicsit az eseten.
- Sensei, maga szórakozik velünk? Eddig is rohadtul kevés volt az adag ebből a szarból, de ez lassan már egy gyereknek sem elég. Fogadjunk hogy titkon bejár a Raktárba és jól bekajál amíg mi itt éhezünk...
- Vedd el Sei, vagy hagyd itt. A többiek szívesen megeszik ha neked nem kell.
* Csak egy mondat, s egy fájdalmas grimasz volt a Tanár válasza az egészre. Teljesen megérti hogy miért lenne felháborodva a srác, ám nem tud segíteni rajta, mi több amit tudott megtett. Immáron egy hete csak egyetlen szelet müzlin él naponta, hogy annyival is többet tudjon adni a Diákoknak. Persze ez mind titok, nem kívánja ezzel foglalkoztatni őket, ám éppen emiatt üt annyira szívébe a feltételezés hogy netán lopna az adagokból.
- Tch... Legyen.
* A Srác végül elveszi a porciót, s távozóra fogja. A 60 nap alatt volt már szerencsétek megismerni, s tudjátok róla hogy egy eléggé beképzelt, s felfuvalkodott alak. Két barátja van csak a Menedékhelyen, s mind a kettő hasonlóan rossz természetű. De ki nem érti ezt meg ilyen viszonyok között?! Akárhogyan is, a Tanár folytatja munkáját, s osztja az étkeket a fiatalság számára.




/ Tsuno hozzászólás: /


* Úgy 5-10 perc összpontosítás után nagy nehezen sikerült végül lenyugodnia, ám a vörös színre továbbra sem volt képes tekinteni, vagy gondolni, mert szemét azonnal könnyek lepték el ha megpróbálkozott vele.
~ Ez az egész egy rossz vicc. Csak egy álom, nem lehet komoly az egész. Nevetséges, röhejes, egy szar vicc.
* Ám a valóság minden pillanaton belül jobban, s jobban vágta pofán, mert amit csak holmi rossz tréfának próbál elkönyvelni, sajnos nagyon is valós, és nagyon is humortalan. A benne áradó Chakra színe tagadhatatlanul vörös, s úgy tűnik hogy ezen nem is nagyon tud változtatni akárhogyan is próbálkozik vele. Mi legyen most?! 
~ A Többieknek nem szabad tudnia róla... Mi lenne ha kiderülne?! Megölnének, vagy kiközösítenének. Nem elég hogy Oni vagyok, de még egy szörny is?! NEM LEHET!
* Egy utolsó nagy szipogás még, s megtörölte pólójának ujjába a szemét, orrát pedig kifújta a WC papírba.
~ Csak Pozitívan Tsuno, nem jelent semmit az egész... Csak beléptél a serdülőkorba, azért vörösödött be...
* Arcára valahogy egy mosolyt erőltetett, ám szeme továbbra is a könnyektől piroslott, s képe is kissé maszatos volt még. Csöppet lesütve elindult kifele, ahol is egy srácba, Rhonyba botlott. Gyorsan felé biccentett valami üdvözlésképpen, s ki is lépett a terembe. Hamarosan érkezett még egy személy, Kugo. Felé is elhintett egy bólintás, s távozóra fogta, ám csörömpölés hangja csapta meg a fülét. Menten vissza is fordult, hogy megnézze mi volt a zörej származási helye. Belépve Rhonyt látja véres kézzel, s Kugot aki éppen tudakolja hogy mi is történt. 
~ Nem törtem össze... Erre menten összetöri valaki utánam egy negyed órával... Rossz Karmája van a tükörnek.
- Há' te sem ménsz férjhez vagy 7 évig Ro. * Próbálna viccelődni még egy kicsit, de sajnos a vér láttán ismét beugrik neki az álom, s két három másodpercre csak csöndben bámulja a Duót a Vörös tükörrel szemben * É-én inkább visszafeköszem. 
* Falfehéren sarkon is fordul, s bevágja az ajtót két társa mögött. Társa... Nos, szó sincs róla hogy olyan embertelenül ismerné bármelyikőjüket is, de na! Amikor van vagy 20 ember elzárva egy helyen, akkor önkénytelenül is megjegyzi a neveket, és talán néha egy-két szónak a váltása is belefér. 
~ Talán tényleg meg kéne próbálnom aludni. 
* Irányát a szobába véve lefekszik pihenni, ám álom most már nem jön szemére, egészen addig hogy végre eljön az Ételosztás ideje. Felkászálódik, s valahogy átvedlik nappali öltözékbe, ami egy szürke posztószoknyát, és ujjatlan inget foglal magában. Mire kiér már szinte mindenki ott van, s csak egy-két ember hiányzik... Többek között Zaku is. Sorba is áll, s kivárja a maga sorát, az ételt hálásan átvéve.
- Kösz'nöm Sensei!  Zaku a poszton? * S mivel igenlő választ kap a kérdésre * - Akkó' elviszem neki az ő részit, bizt' éhes lehet.
* Szerencsére céljaiban nem kételkedve oda is adta a Tanár az adagot, s azzal a leányka gyorsan át is battyogott a Kicsiny őrszobába, ahol Zakuro lehetett. Elvigyorodott, majd lerakta az ételt az asztalra.
- Férjö'muram, itt az étke a napra! Fogyassza egészséggöl, hozza mög az erőt a kemény munkához! 
* Vigyorogva letelepedett a hatalmas ajtó alá, s kibontva a tartósítózacskót egy zsemlét vett elő, melynek hörcsög módjára neki is esett. Nagyon várta már az ételt, s valószínűleg hamar elfogyna ha nem mutatna egy kevéske önkontrollt.
- Mondjad csak Zaku, nem álomadtál valami furcsát? 
* Közben továbbra is mosolyog, legalább az egy kis vidámságot tud csalni az arcára hogy régi komájával tud időzni egy keveset. Ha nem lenne itt Zaku, valószínűleg végig a pianélküliségen aggódott volna, ám így legalább van egy dolog ami eltereli a figyelmét, s előhívja a régi Tsunót... S az ami, vagy aki, nem más, mint a srác aki régi, szebb időkben kovászos uborkát evett a szarváról.

*Rhony teljes mértékben ignorálta Kugo mind Tsuno hozzászólását a tükör eltöréséhez. Meg van neki épp a maga baja.
(Ezek után a hálószobában megtörténik az ominózus vörös chakrás eset amit az előző postban láthattok.)
A fiú azon gondolkozik mi van ha valamiféle démon megszállta vagy csak a kintiek közül sokan erőszakos halált haltak aminek következtében a nyughatatlan lelkek incselkednek az álmokon keresztül, nem tudja mindenesetre remeg a félelemtől. Ám a sok gondolkodásban akaratán kívül is elaludt.
Ám egy kis idő múlva a tanár hangjára ébred:
-A Mai Porció szétosztásra kerül a Megszokott helyen!
*Rhony félálomban kecmereg ki az ágyból. Majd elindul a "megszokott helyre",hogy megkapja a napi fejadagját.
Egy Müzliszelet, 2 Zsemle (Légmentes zacskóban) , 1 Konzerves étel ( 300 Grammos ), s egy kisebb májkrém ( 60 Grammos ).. ez lenne a fejadag nem rossz a helyzethez képest de beosztással kell vele lenni és már kicsit unalmas is mindig ugyanazt enni.
Rhony előtt az oni lány Tsuno áll a sorban és Sei a legbunkóbb ember az egész helyen, a lány elvitte a fejadagját és a barátjáét is ő vitte el. Ám a flegma srác nem bírta ki szó nélkül. Rhony persze már régóta úgy érezte,hogy a legjobb lenne átmetszeni a torkát egy késsel és végignézni ahogy a vére szerteszét folyik míg el nem vérezne.
A fiú ekkor eszmélt fel,hogy keze ökölbe van szorítva és a vörös chakra veszi körül, gyorsan kiengedte a kezét és a chakra is eltűnt.
~Remélem senki sem látta.  (Rhony)
~Ugyan most miért te akartad megölni pár másodperc és fáradnod se kellett volna vele megtettem volna helyetted. (Ren)
~Nem ölünk meg senkit!    (Rhony)
~Csak egyszer engedd el a dühöd és Sei és a másik két flegma barátja is halott lesz. (Ren)
*Ekkor már azt vette észre,hogy ő van a sor elején és az ő kajáját osztja oda a tanár.
-Ne foglalkozzon az ilyen szemetekkel sensei azt se tudom mi keresnivalójuk van itt az ilyeneknek.
*Majd miközben átveszi az elemózsiát közelebb hajol a tanárhoz és odasúgja neki valamit:
-1 óra múlva találkozzunk az őrszobában valami fontosat kell mondjak.
*Aztán elsétál a szobába a kajával, amiből egyenlőre csak egy zsemlét és a májkrémet eszi meg. Persze ez neki nem elég a jóllakáshoz de legalább van valami a gyomrában.
~Szóval maradt még egy műzli szelet, egy zsemle és egy konzerves étel.
*Majd kimegy a mosdóba ahol a poharába vizet tölt, az üvegen még mindig ott van a megalvadt vére.
Visszamegy a szobájába és megissza a vizet amitől szinte már úgy érzi jól is lakott.
Aztán beül a sarokba és elkezdi olvasni a könyvét amire igazán nem tud koncentrálni mert inkább azon gondolkozik,hogy jó ötlet volt-e,hogy elhívta a senseit és majd elmondja neki mi történt a chakrájával. Mivel ez a dolog felettébb izgatja a fiút és egyben rettegéssel tölti el.

*Nem olvas, csak bámulja a könyvet. Gondolkodik. Próbál rájönni, mi is történik vele. Persze nem jut semmire. Vörös chakra... Ilyennel nem találkozott a Kódexekben, úgy emlékszik, de azért persze átnézi őket. Majd. Ha éppen egyedül lesz. Talán paranoid - mit talán, biztos -, de a Fekete Könyveknek még a létezését sem reklámozza szívesen. Különben is, itt úgyis időmilliomos lett belőle, semmi oka a kapkodásra.
Szép csendesen eltöpreng magában reggelig anélkül, hogy egyet is lapozna az ölében heverő könyvben. Végre-valahára aztán csak-csak rájuk köszönt a kajaosztás időpontja. Jó hír, ma sem halnak éhen. Igazság szerint rég figyeli már chuuninjukon az elkeseredettség egyre szaporodó jeleit, és sejti, hogy ezek a készletek fogyásával állnak szoros összefüggésben. De amíg van mit enni-inni, akár csak egy kevés is... Addig nincs nagy baj.
Nyújtózkodva beáll a sorba, gondosan ügyelve, hogy le ne gázolja az előrecsörtető Akamichi, láthatóan van, akit nála valamivel jobban felvillanyoz az étkezés gondolata. Őt nem igazán. Megkapja a maga kevesét és megeszi, nem ér meg az egész se egy dicsérő, se egy panaszkodó szót. Ehhez képest körülötte röpködnek a köszönömök, majd elhangzik az első nyafogás is. Persze Sei szájából. Szinte kezd hozzászokni, mintha egy vízesés örök robajában kéne élnie...
Látja maga előtt Rhony összeszoruló ökleit, egy másodpercig még mulat is rajta, aztán felfigyel a srác szemében izzó indulatra. Hmm... Megvetést, azt érdemel a nyavalygó, de többet nem. Egy bunyó két genin között pedig kimondottan hátrányosan befolyásolná a morált...*
- Hagyd csak.
*Annyira csöndesen mormog az előtte álló srác felé, hogy csak az hallja. Nem tudni, ő érte-e el az eredményt vagy sem, végül mindenesetre elsimul a benne gyűlő feszültség, és a nyafogó elhallgatásával elszáll a koncolás lehetősége is. Vissza a jótékonyan szürke bunkerbéli hétköznapokba.
Szó nélkül átveszi az étleadagját és megindul vele kifelé. Ha jól hallotta, Zaku van éppen a poszton. A következő váltást lefoglalja magának. Ha akad hely, ahol van esélye ebben a szűk kis ürgelyukban egyedül lenni, az az őrszoba. Egy váltásnyi idő alatt talán a nála lévő anyagot is át tudja lapozni...
Persze odabent is tömeg van... Na jó, az ő esetében ez akárki más társaságát jelentheti - mínusz Akio -, de akkor is. Mi ez itt teaparti vagy mi?*
- Hé Zaku, lehet az enyém a következő kör? Sei meg az árnyékai kezdenek fárasztani.
*Ez esetében nem is olyan rossz indok, miután köztudott hogy részint individualista - szép szó a magának valóra -, részint a hármasfogattól különösen erős vakarózhatnékja van. És ezzel - meg persze az igenlő válasz kicsikarásával - már indulna is kifele, ha nem ütné meg a fülét valami érdekes. Tsuno kérdése... Rossz álom? Mi ez, már ő is, talán járvány lenne vagy mi? Talán elgázosították őket az éjjel a jó öreg hangrejtekiek?
És vajon neki is vörös a chakrája?
Végül a maradás mellett dönt. Ennek megfelelően letelepszik ott, ahol a legkényelmesebb helyet véli látni, majd csendben nekiáll az evésnek. És közben hallgatja a kibontakozó beszélgetést.*

/Haya, rossz link van Itsukónál, csak gondoltam, szólok. /

* Hogy kényszer szunyókálásuknak vége lett, körülbelül egy időben "ébredtek" fel, s sajnos a körülmények miatt elnapolásra került a kör.
~ Ejj, a fene vigye már el, pedig én győztem volna. Ilyen szerencsét, és balszerencsét egyszerre!
* Most hogy ennek vége, valószínűleg egy ideig biztosan nem lesz semmilyen kártyázás, mert a legtöbb vagyontárgy a Bogaras gyerekhez került, s bár akadt még két Müzliszelete, egyenlőre azt nem szeretné kockáztatni, mert ebben a nehéz világban komoly értékeket képvisel... Ha másra nem is, arra igenis jó hogy játszhasson velük, és hamar el is veszíthesse őket. No, de lényegre térve sajnos találnia kell valami alternatív elfoglaltságot, mert most éppenséggel nem tud mit kezdeni magával. Végül a döntés egyszerű, akadt pár szem rizs nála, hiszem részben az is volt a játék tétje, meg ugye nem is olyan nagy feladat szerezni egy fél maréknyit belőle, minden második nap az is található a napi ételadagokban. Hogy mikor főzik meg, az meg már az ő dolguk. Ágyra feltelepedve ki is terített pár szemet, majd komoly játékokba kezdett a szegény feláldozható kis szemekkel, imitálva egy véres csatát. Természetesen mind egy szálig el is nevezte a jó ötven darabnyi katonát, s még képességekkel is felruházta őket, bár eléggé feleslegesen. Nem kellett két perc ahhoz, hogy mindent elfeledjen amit kitervelt eddig.
~ A Tűzföldi Rizszninjáknak valószínűleg egy harapófogó hadműveletet kéne használni a Vízföldi Rizszsoldosok ellen, de attól tartok teljesen ugyanúgy néznek ki... Kicsit nehéz lesz így eldönteni ki is az ellenség, és ki is a bajtárs... Legközelebb szereznem kell barnarizset, vagy jázmint... De az meg úgy rasszista, és mindenki a Tűzföldieket fogja okolni a más fajú katonák támadása miatt. Mi legyen most?!
* Kicsit túlzottan is kétségbe esett, s már-már sajnálni kezdte a Rizseket akik egymással harcolnak. Ugyanúgy néznek ki, ugyanúgy termények, s bár mások a céljaik, egyiküket sem lehet gonosznak, vagy jónak tekinteni... Törődni kezdett seregeivel, s ahogy elhullt 15 névtelen katona, szükségesnek érezte a visszavonulót, s a csapatok 3-3 tagjának Diplomáciai találkozását, hiszen a veszteségek hasonló kétségbeesett lépéseket igényelnek, névlegesen a békekeresést az ősi ellenséggel.
- Remélem a tárgyalások jó véget érnek!
* Feszülten figyelte ahogy a két csapat tagjai kezet fognak hatalmas büszkeségüket félretéve, s tárgyalásokba kezdenek a béke kedvéért... Ám ahogy éppen ezen dolgoznak, a két Pihenő, s sebesültjeiket gyógyító Rizscsoportot orvul kitervelt támadás éri, két hatalmas, és beazonosítatlan lény által... A müzliszeletek lecsapnak, s egytől-egyig elpusztítják a már egyébként is rossz állapotban lévő csoportot.
- Jajj ne! Most mi lesz?!
* A szörnyűséges atrocitásoknak hála mindössze hat darab rizs maradt életben, s a többi temetetlenül fekszik a takaró zord vidékén. A családjaik hiába várják őket haza, a Rizsgyermekek, s Rizsasszonyok nem fogják többé viszontlátni a ház dolgozó urát... S mindeközben a Hat Szem döbbenten tekint végig a pusztuláson ami végigsöpört a táborokon. Ellentéteiket félre kell most tenni, s a közös ellenségre kell fordítani minden létező szemet... Akarom mondani Rizsszemet. Felfegyverkeznek hát, legjobb lándzsájukat, kardjukat, s mindenféle egzotikus fegyverüket elővéve, felöltözve díszes öltözékbe, s megáldva magukat halott bajtársaik teste felett, bosszút fogadva a szörnyű Müzlidémonok ellen!
- Hajrá bátor Rizsek, HAJRÁ!
* A Hat darab rizsszem halált megvető bátorsággal indul el a Két Szörnyűséges Müzli Hatalmas barlangjába, s felkészülnek a végső har-
- Yasu, te mégis mi a f*szt csinálsz?!
* Hirtelen a világ illúziója teljesen megtörik, s az egyik szobatársa áll előtte, roppant furcsa szemeket eresztve irányába. Látszólag nem tetszik neki kreatív játék, mely a dráma, az izgalom, s a reményvesztettség tökéletes diorámája.
- (Age of Rizsezek) Egy Stratégiai gyakorlatot tartok a rizsszemekkel... Komoly dolog.
- És Biztos hogy szurkolni kell nekik?
- ...
* Igen, valószínűleg az eszelős hatását kelthette ahogy éppen a rizsszemeknek szurkolt önfeledten, ám mindenki máshogy dolgozza fel a Föld Alá szorulás traumáját, s úgy látszik hogy Yasu az, aki ha nem is szépen, de lassan megőrül.
- Pont a jó résznél szakítottál félbe. Most derült ki, hogy a két Ősdémon okozta a seregek pusztulását, és a megmaradt hat Hős megpróbált volna szembeszállni vele.
- Tyű... Ez aztán valósághűen hangzik... Ja, amíg el voltál foglalva elkezdték osztani a kaját, ha nem akarsz lemaradni vedd át őket.
* Gyorsan fel is ugrott, majd sebesen begyűjtötte a rizsszemeket, és a két müzlit. Ez még folytatódni fog, ráadásul sokkal komolyabb kivitelben! Majd ha lesz egy egész bögre rizse akkor lehet csak majd jókat játszani... Na meg akkor lesz egy Harmadik Ősdémon is! Menten ki is rohan az étkét átvenni, ráadásul eléggé utolsóként, hiszen a többiek már nagyban étkeznek.
- Jó Reggelt Sensei!
* Gyorsan át is veszi az adagját, ám csalódottságára nem találta meg amit keresett, talán a Müzli kivételével.
- Nemár...
* Sajnálkozva sarkon fordul, majd leül az egyik asztalra, ahova is kiüríti a rizset és a müzliket. Szépen fel is állítja őket sorba, s új történetek születnek majd. Keserű világ ez, nehéz jól elfoglalni magadat, ha az elolvasható könyveket már mind elolvastad.

*Uncsi. Uncsi. Áááá...uncsi. Ki gondolta volna, hogy ennyire nyomasztó őrt állni. Na de, nem ezért vagyunk itt. A fószer kimegy az ajtón, így Zaku nekiláthat az ajtó tüzetes megvizsgálásához.
~ Azt mondták, legalább három ember kell a kinyitásához. Trükkös kis szerkezet.
*Kicsit megkopogtatta. Tiszta vas.
~Ezt talán még egy Küdori sem rúgja át. De, egy próbát megér.
*Méj levegőt vette, kicsit megrázogatta a lábát, majd felkészült a rúgáshoz, ami valószínűleg akkora ricsajjal járt volna, hogy talán még a föld is beleremeg. Ekkor azonban váratlan vendég érkezett: Tsuno.
- Tsuno! Már megijedtem, hogy valaki hátba akar támadni. Mi járatban errefelé?!
*Zaku próbált falazni magának, és szemét a szellőzőnek szegezve próbálta azt színlelni, hogy arra koncentrál. Mint az kiderült, közben megvolt a reggeli kiosztása is, amiről ő sikeresen lemaradt, de szerencsére, a lányka elhozta neki az adagját.
- Köszi. Már kezdett korogni a gyomrom.
*A kaja nem volt valami kiadós, de jobb, mint a semmi. Közben Tsuno letelepedett a fal mellé, és nekilátott a reggelijének. Zaku már éppen harapott volna bele az első falatba, amikor újra kinyílt az ajtó, és Kugo jelent meg, mondván, hogy szívesen vállalná a következő kört az őrszobában.
- Rendben van. De remélhetőleg még húzom egy darabig.
*Kugo már indult is volna ki, amikor hirtelen...
~ Furcsa álom?! Nocsak...
*Ennek hallatára meggondolta magát, és úgy határozott, ő is itt reggelizik meg.
~ Kugot valamiért felcsigázta a dolog. Érdekes. Talán ennyire meglepőnek tartja hogy egy ilyesféle helyen valakit furcsa álmok gyötörnek. Mi lehet ez az egész? Gyerünk, gondolkozz.
*Lassan teltek a másodpercek. Tik-tak-tik-tak, hangzódott most éppen hősünk fejében.
~Hihetetlen! Újra kezdem érzékelni az időt. Kezdek megint a régi lenni.
*Ez a gondolat valamiért nagyon felcsigázta. Hátrafordult, és arcán magabiztos mosollyal kijelentette:
- Nincsenek véletlenek!
*Tartott egy rövid szünetet, hogy a többiek is felfoghassák, mire is akar célozni. De ha netán valamelyiküknek mégsem lenne semmi köze a dologhoz, akkor nem szívesen bolygatná őket fel ilyesmivel. De a szerencse most mellé állt. Van két társa, akiket ugyanolyan kétségek gyötörnek, mint őt. Lassan egyértelművé válik, mi lesz a következő lépés:
~ Ideje lelépni innen!

* Az ételek kiosztásra kerülnek, s végül Sei is távozik a hisztijével. Nem kicsit szomorította el az egész jelenet a Tanárt, de ez beletartozik a munkájába... Vagyis mostantól tartozik bele, hiszen régen csak tanított, s nem volt "diktátor", a nép összes utálatának szikla viselője. Szerencsére bánatát hamar elűzi Rhony szava, amire csak bólint, s elmosolyodik.
- Sei jó srác, csak őt is megviseli ez az egész helyzet... De azért köszönöm.
* Hálásán átnyújtja az adagot. Jóleső dolog, hogy van még aki hálával tekint irányába, annak ellenére hogy teljesen jogosan vagdalkozhatna annak gyanújával hogy talán lopja az adagokat, hiszen csak neki van kulcsa a raktárhoz. Korábban nyitva volt hagyva, de úgy a harmincadik nap után bezárta, s úgy döntött maga osztja el hogy biztosan elég legyen. Kegyetlen a sors... Gondolatát Rhony szavai szakítják meg, aki egy találkozóra invitálja egy órával később az őrszobába. Sajnos a lehetőséget most vissza fogja utasítani, az álom nagyon rajta van a lelkén, s nem lesz képes felkelni csupán egy órányi alvás után.
- Bocsánat, szeretném kipihenni magamat, s akkortájt úgy is Zaku van ügyeletben. De valamikor Délután öt fele megbeszélhetjük a dolgokat ha akkor is aktuális még. Sajnálom, de a virrasztás miatt nagyon fáradt vagyok...
* Ha nem érkezik ellenkező válasz akkor egy mosollyal elbúcsúzik, s folytatja az étkek osztását többek között Tsunoval, és Yasuval is. Hogy végzett, az asztalkát visszatolja az ebédlőbe, majd aludni megy a szobába ahol elszállásolta magát, elfoglalva az egyik ágyat, amit felváltva használ valamelyik Diákkal. Szikla nehéz fejét fáradtan helyezi el puha párnáján, s nem telik el sok idő, s már alszik is, hajózva az álom ragadós és sötét Styx folyóján, evezve egyenesen a szebb lét irányába. Szemei előtt egy hatalmas mező pihen meg, vértől vörösre festve, s halottak koszorújával díszítve. Minden arc ismerős volt, minden áldott holttest emlékek tengerét hordozta halandó valójában, s az ismerősök tömege csak nőtt, és nőtt. A látványtól szinte megszakadt szíve, s fekvő lénye szemét sűrű álombéli könnyek lepték el... Sebes levegővétellel reflexszerűen mellkasához kapott, s mély, fájdalommal itatott nyögést engedett útjára, majd elcsendesedett. Fejében vörös melódiák százai zendültek fel kakofonikus zavartsággal, s sikoltották valami közeledését, ám bárhogy kívánta, szája az örökkévalóságba dalolta a semmit...

Eközben a társalgóban a népség fogyasztja az étket, ki-ki elbeszélgetve a másikkal, vagy éppen időzve így meg úgy. A szobák jobbára üresek, ahol a tanár alszik főleg. Senki sem szeretné feleslegesen zavarni jól megérdemelt pihenését, így inkább kint töltik amit tudnak, s fogyasztják a kapott adagot úgy beosztva ahogy kívánják. Persze a csoport nem teljes, páran mosdóban, vagy fürdőben vannak, s megint másik három a Kinti kis őrszobában... Mindeközben pedig Sei, és két segítője egyedüli elfoglalói a másik férfi szobának.
- Ez így nem működik. Fejemet rá tenném hogy lopja az ételt tőlünk, s a sok bamba alak el is hiszi hogy ez így van... ( S )
- Nem tom', honnan tudod hogy tényleg így van? Lehet jó oka arra hogy bezárja az ajtót. Például ott van az a Akimichi gyerek. Beszabadulna, oszt hányásig zabálni szét a fejét az a disznó. ( T )
* A harmadik csak hallgat, nem olvasni le arcáról olyan sokat. Ő lehet a csendestárs! 
- Akkor oda is őr lenne állítva, kettő is. Nem engedhetjük meg hogy a mi vigyázásunkkal megbízott személy legyen az aki átver minket. Most alszik, kihallgattam ahogy beszélt Rhonyval. Bemegyek, ellopom a kulcsot. Kinyitom a raktár ajtaját, és eldugom a zár nyitját. Akkor megbizonyosodhatunk arról, hogy tényleg nem csal, s senki más sem. 
- Igazad van, veled vagyok. Kint figyelek az ajtónál amíg elintézed... 
* A hallgató ismét csak bólint egyet, s ha elindul a kis csipet csapat, ketten beállnak a Hálószoba ajtaja elé beszélgetést imitálva, míg Sei belép hogy ellopja a kulcsot.

Karmaváltozások:

Rhony: -0.50=>-0.45 ( Vigasztalás )
Kugo: -0.60=> -0.55 ( Csitítás )
Tsuno: -0.50=> -0.45 ( Ételhordás )
Zaku: Stagnál 

* Beérve egy kissé bohókás látvány fogadja, nevesítve egy Zakuro, aki megbabonázva bámulja a szellőzőt. Hogy miért, vagy minek, arra már választ nem fog kapni, s valószínűleg keresni se fog, mert úgy istenigazából nem is érdekli. Biztos valami szag csapta meg vagy hasonló. 
- Szívösen, megéreztem én hogy üres már a bélésed. 
* Kicsit kelletlen, kicsit felesleges, de azért mindenképpen klasszikusnak minősülő megjegyzés, amit végül egy új szereplő megjelenése koronáz meg, nevesítve Kugoé. Úgy látszik váltani kívánja majd Zakut ha eljön a maga ideje. Egyáltalán ki akar figyelő lenni?! Annyi biztos, hogy az Oni lányka nem. Unalmas, és feltehetően hálátlan feladat. Mi történhet egyáltalán itt? 
~ Na meg ha történik valami, az nem is kellemes lehet.
* Kugo megkapta a válaszát, így ismét Tsuno jön a kérdések feltevésével, s végül elhangzik az ominózus tudakolása annak, hogy volt-e része furcsa álomban Zakunak. Így utólagosan most már kissé butaságnak gondolja az egészt, hiszen az álmoknak nem érdemes több figyelmet szentelni a kelleténél, s talán csak tévely az egész. Logikus gondolatsor, ám a végén szívébe tőrként döf a felismerés, hogy a vörös ként pompázó chakra cáfolja az egész elképzelést. A furcsa érzést csak tovább növeli Zakuro megjegyzése a véletlenekről. Nos, most nem a félelmetes irányba, hanem egyszerűen csak ötlete sincs hogy mit akar jelenteni a véletlenek nemléte. 
- Beszélsz mán' itt rébuszokban, mé'r nincsenek véletlenek? 
* Igen, nem meglepő hogy a felfogása nem a legélesebb, de hát ezt nézzük el neki. Fél agyát már úgy is kiáztatta az Etil, szerencse hogy tud annyit, amennyit. Egyszerű lányka ként született, nem áldotta meg a sors eszméleten ésszel... csak egy adag józan parasztisággal, oszt idővel is csak a kosz ragadt, más nem nagyon.

/ Zaku, úgy vélem hogy a karaktered nem rendelkezik Emberismerettel, a Kugo írta reakció pedig nem volt olyan feltűnő hogy sokat le tudjál vonni a dologból. Egyébként nem túl lényeges, csak gondoltam megjegyzem. /

*Rhony a sensei lemondását nem vette rossz néven és végül csak a könyvét olvassa tovább miközben a műzliszelettel szemezik de ellenáll a kísértésnek.
~Később még jól fog ez jönni.
*És csak olvas tovább míg az álom el nem nyomja.
Álmában egy hatalmas háborúban volt ahol szülei még éltek. Apja átad egy rakat fegyvert az egyik jouninnak a fronton felállított fegyverraktáron. Majd a sensei kiosztja a fegyvereket, Rhony egy rövid kardot kap és két robbanócetlit.
Az ellenség pedig egyre közelebb ér. Ekkor előlép a Hokage aki ellentámadásra vezényeli a sereget. A dolgok gyorsan megváltoztak. Hatalmas zűrzavar termett. Rhony már két ellenséggel is leszámolt amikor hátrapillant és látja, hogy a fegyverellátóba egy hatalmas tűzgömb csapódik. A fiú a dühtől öntudatlanná válva indulna kaszabolni az ellent, de mikor megfordul az előző álomban megtermett démoni énje áll előtte arcán gúnyos vigyorral.
~Ren?
*Kardjával lecsapni készül a lényre amikor egy hatalmas robaj söpör végig a tájon egy villanás kiséretében.
Ekkor Rhony felriad a könyvvel az arcán. Rápillant az órára, csak 5 perc telt el. Nem sok idő mégis több órás alvásnak tűnt, teljesen kipihente magát.
Kiment a szobából és úgy dönt benéz az őrszobába és beszél Zakuval. A szobából kilépve megpillantja Sei egyik "csicskását" .
~Olyan gyanúsan áll ott. Nem bízok bennük, jobb lesz ha figyelek rájuk.
*Rhony semmi érdeklődést nem mutat felé csak odaint köszönésképpen neki. Majd odaér az őrszoba ajtajába. Benyit és meglátja,hogy többen is vannak Zakun kívűl. Ott van még az Oni lány Tsuno és a csapattársa Kugo is ott van. Nem hallotta miről beszéltek és nem is akart hallgatózni. Ezért csak bement és megkérdezte zavar-e.
-Sziasztok. Elég unalmas egész nap egy helyben ülni és olvasni. Esetleg csatlakozhatok?
*Kérdi miközben hátrapillant, hogy változott-e a helyzet Sei felé?

- Valóban. Csak olyan marhák, akik nyilvánvaló dolgokat fölöslegesen hangoztatnak...
*Reagálja le a maga módján Zaku csupa mosoly felszólalását. Hát kellet most ez, emberek? Az álomról akart hallani, nem részleteket Ichiga Zakuro őnagyszerűségének aranyköpés-gyűjteményéből. Szellemek, micsoda vakarózhatnékja támad ettől a sráctól, ahányszor csak a közelébe kerül...
De ha nincs álom, van Rhony. Ő még rémálomnak is elmegy, most és Kugónak, legalábbis. Ami azt illeti, Rent többnyire jobban kedveli és hasznosabbnak is tartja, mint Rhonyt. Ha már csapat kell, szívesebben tud maga mögött egy pszichopatát, mint egy lassú felfogású alakot.
A említett lassú felfogású alak egyébként beköszönés közben hátranézeget valamiért. Mi a fene? A zsoldossrác valami köszönésfélét mormog az orra alatt, aztán kinéz az újonnan jött háta fölött.*
- Ájnye... Csak nem önálló életre kelt árnyékokat látok? - *mormogja félhangosan, mikor megpillantja az őrt álló két srácot.* - Valahogy kétlem... Ha az ember árnyékor lát, annak is ott kell lennie, aki veti.
*Miután magában beszél, a legkevésbé sem érdekli, ha a többiek egy szót se értenek belőle. Szívesen belenézne, mi is vette rá ezeket az "árnyékokat" hogy magukban, Sei nélkül leálljanak... kedvenc - és egyetlen - chuuninjuk hálószobája előtt?
Valami bűzlik Konohában.
Örömest belehallgatna a két személytelenke társalgásába, de nem szeretne semmit sem elszalaszatni, ha itt mégis szó esne erről az álom-dologról. Így aztán csak úgy helyezkedik, hogy rálásson az őrszobából a beszélgető párosra, még ha a reggelijét így ücsörgés helyett a falnak támaszkodva, álltában kell is befejeznie.*

* Hogy végül megkapta étkét, némi lemondással egyetemben visszatér a szobájába, mely nevezetesen éppen az a hely volt, ahol a Sensei nem aludt. Időszerűnek érezte immáron hogy megjárja tiszteletköreit a fegyverkarbantartás terén, s végül konyhából szerzett egy konyhakést, mely jó lesz majd arra hogy kicsit megigazítsa a bokkent. Az első napokban még tudott szerezni étolajat a fa megfelelő állapotban tartásához, de sajnos ahogy bezáródott a kamra nyitja, nem képes többé biztosítani maga számára a megfelelő felszerelést, s kénytelen kis minőségromlást elviselni. 
~ Nem baj, ennyi éppen belefér. Majd ha végre kiengednek innen, beszerzek valami jó minőségű fegyvert magamnak, és felszerelkezem. Ennyit igazán megérdemlek ezek az unalmas napok után. Jó lenne már visszatérni a megszokott kerékvágásba. 
* Hogy visszatért a kályhához, az egyik bokkent ölébe fektette, majd óvatosan végighúzta rajta a kést, aminek hatására egy vékony csíkban lefoszlott a már felszálkásodott fa. Nem jó móka összeszálkázni a mancsot, s bár a legtöbb Bokken lakkozott, szerencsétlen Yasué nem, így kénytelen ragaszkodni ehhez a jellegű megoldáshoz. 
~ Hetek óta őrjítő a csend ami a külvilágból érkezik... Persze a föld alatt vagyunk isten tudja hány emeletet, de eddig legalább hallottunk valamit, ha nem is túl biztatót, de hangot... Ám most csak a fület tépő semmi zaja harsog...
* Idegesen végigrántja a kést a fegyveren, majd rá pár pillanatra azonnal tapasztalja hogy a kés megszaladt, és szépen belevágott a kezébe. Pár pillanat kell csak ahhoz, hogy a vér patakozni kezdjen a kézből, s úgy dönt hogy ezt kezelni kéne. Gyorsan le is ugrik az ágyról, és a vizesblokkba siet, ahol azonnal leöblíti az erősen vérző sebet, majd némi kéztörlővel bebugyolálja. Nincs szíve ilyesmire ragtapaszt, vagy kötszert pazarolni, ennél jobban is megsérülhet, érdemes akkorra hagyni a nehéztüzérség. Kiérve inkább pihenteti egy kicsit az egész farigcsálósdit, s szemével az egyik hálószoba ajtajánál álldogáló párost nézi ki magának. Sei két jó haverja, van oly szerencsés hogy pont egyazon szobába aludjon mint ők. Minden helynek megvan a bajkeverője, s mivel itt be kell érni a kevésbé elvetemültekkel, a hármasuk pont megfelelővé teszi őket a szerepre... Nos, azt kivéve hogy effektíven csak Sei az aki olyan nagyon benne lenne a mézesbödönbe. Egy szó mint száz, az egész helyzet gyanús egy kicsit, így figyeli egy kicsit hogy mit is láthat így meg.

~Öööööö.....
*Nem nagyon értette senki, mire akart célozni. Zaku feje mellett megjelent egy apró kis vízcsepp, csak hogy rendben legyen a grafikai megoldás is.
- Nos, az álmok lehetnek véletlenek. De egy látomás...az sosincs ok nélkül.
*Mély levegő. A következő mondatot nagyon halkan mondta, nehogy más is meghallja.
- Magamat láttam, ahogy elvesztegette az idejét, így elporladt. Érdekes, nemde?
*Végignézett a többiken, és várta a reakcióikat. Örült, hogy végre történik valami, és nem csak a végtelen unalom. Végre újra feléledt a harci szellem lángja.
- Na és veletek, mi a helyzet? Gondolom, veletek is történt ez az.
*Közben odaballagott a szoba ajtajához, és megnézte, nem figyeli e őket senki. Majd megnézte a nagy ajtót is. Magában motyogva kezdett gondolkodni.
~Lehet, hogy csak ki akarnak csalogatni.
- Hárman vagyunk. Ki lehetne nyitni. De nem mehetünk ki csak úgy. Valahogy rá kell vennem a többieket, hogy csatlakozzanak. Észrevétlenül kellene lelépni, de úgy, hogy csak napok múlva jöjjenek rá.
*Talán ha valaki nagyon őt figyelte, elcsíphetett egy-két szót a monológjából.
~Ez a hely megőrít. Már magamban beszélek.

* A kicsiny kis körülbelül 3X2-es szobát, immáron 4 ember népesíti be, szinte a végletekig kihasználva a felajánlkozó területet. Kugo egyenlőre a Párost nézi akik az egyik hálószoba előtt szobroznak, s bár próbálkozik, sajnos nem szűrődik ki semmi igazán használható a beszélgetésből, aminek témáaja valami roppant egyszerű dolog lehet. Ha Zaku kitekint, hasonlóan semmit láthat. A nagyteremben vannak páran, példának okáért az előbb említett két jómadár, az asztalnál ülő Yasu, két lány aki éppen kicsit nevetgélve fogyaszt el egy keveset az étkükből, s páran akik egy-egy asztalnál helyet foglalva olvasnak. Nincs veszély, bár ki is figyelné őket? Csak 4 ember egy szobában, semmi más... A méretes ajtót megvizsgálva a megszokott fogad. Hatalmas, merev, és áthatolhatatlan fémtákolmány, három különböző helyen lévő nyitószerkezettel, és középen egy zárral, melyhez a kulcs a Hallban található egy falra helyezett kicsiny műanyag dobozkában. Éppenséggel bárki kiveheti belőle a keresett objektumot, ám komoly feltűnéskeltés nélkül maximum éjszaka. S hogy el lehetne-e tűnni észrevétlenül? Attól tartok ez kissé nehéz feladatnak bizonyulna, tekintve hogy egy nem különösebben tágas épületben vannak, ahol is egy ember hiánya is feltűnő, nemhogy négyé. 

Eközben Sei háza táján:

* Sei hogy belépett az ajtón, nem sokat gondolkodik, s egyenesen a Sensei felé indul, aki meglepő nyugalommal alszik. Se nem moccan, se nem mukkan. A villany szerencsére leoltva, így helyes, hiszen a sötétben kisebb az esélye hogy észreveszik. Nem könnyű feladat egy ninjától lopni, de szerencsére a Chuunin nem lehet olyan rettenetesen ügyes Shinobi, hiszen Tanárként dolgozik, mellőzve az éles bevetéseket. A Kulcs valószínűleg vagy a zsebében lesz, vagy valahol a nyakában...
~ Kezdem a zsebbel... Az kevésbé necces.
* Bal kezével megtámaszkodott az ágymatracon, s kezével valami nedveset érintett meg. Sajnos nem volt képes elrántani magát onnan, mert ugye azon támaszkodott meg, de minden porcikája viszolygott az anyagtól, ismervén hogy honnan érkezhetett. 
~ Fúj... Jól összenyáladzotta az öreg. 
* A szinte teljes sötétben nem látott  semmit, ám félig képes volt megállapítani, hogy melyik a Chuunin párnával takart feje, és melyik a lába. 
~ Párnával van takarva a feje... Talán egy nagyon pici fényt nem vesz észre.
* Kezébe csöppnyi chakrát adagolt, immáron felfedezte ő is a trükköt a fénygyártáshoz. Az így született fény súrolta a semmit, ám annyit talán ért hogy ha mást nem is, de a Chuunin körvonalát megtekintse. Óvatosan be is nyúlt a takaró alá, majd pillanat alatt megtalálta a zsebet, ahol sajnos nem tapasztalta meg a fém érintését, csakis a szövetet.
~ Lehet a túlsó zsebben van? 
* A gondolat megrémítette, azt nehéz elérni, és szinte biztosan felkeltené vele az előtte fekvő személyt... Úgy döntött végül, hogy megnézi a nyakában. Óvatosan benyúlt a párna alá, majd keresni kezdte a zsinórt, amin lóghatott...
~ Még egy kicsit... Csak egy kicsit.
* Végül sikeresen megtalálta, s egy kunait gyorsan elővett jobbjával, majd levágta róla a kulcsot. Sebesen felállt, s baljával elengedte a nyirkos matracot, mellyel támaszkodott eddig. Nehéz feladat volt ez, s mi tagadás le is izzasztotta. Homlokát megtörölte kezével, majd indult volna kifele... Ám az előző mozdulat egy furcsa, és kellemetlen szaggal áldotta meg. Fémes bűz, minden Ninja ismeri.
~ Vér.
* Zavartan a villanykapcsoló felé indult... A Chuunin fején van a párna, talán nem fogja észrevenni ha csak egy pillanatra oltja fel a villanyt, és ellenőriznie kell valamit. Kis botorkálás, és meg is lelte a gombot. Paff. A sötétséget vakító világosság váltotta fel, s ahogy kezére pillantott, vulkánként tört fel belőle az állatias félelem. Vér, csupa vér... A kunai, a keze, a kulcs. Hátrapillantott, s az ágy melyen eddig támaszkodott merő vér volt, a párna, a Chuunin...
- Ne... Na ne...
* Pillanatokon belül elfehéredett, majd szinte eszét vesztve vágta ki az ajtót, kilpve  két társához, véres fejjel, véres kulccsal, véres kézzel, véres kunaival. 
- Sensei... Sensei halott...
* A két társa rémülten tekintett végig Sei karmazsinba öltöztetett valóján, majd félelemmel vegyes dühvel néztek be a szobába, ahol a holttest található. A nagyszájú képéből pillanatokon belül halk szó hallatszódott, mely pillanatokon belül szinte kiáltássá alakult. 
- Azt mondtad csak a kulcsot veszed el... Te...Te...Te megölted a Senseit! GYILKOS VAGY! 
* A szóra feléled a szükséges reakció, mindenki aki a Nagyteremben van arra tekint, majd rémülten hüledezik a látványra. Sei fegyverrel kézben, csupa véresen.
- É-én... Één... Nem tettem semmit.
* Falfehéren társára tekint, majd hitetlenkedve a falnak dől, s pillanatokon belül seggre esik, meredten tekintve a Véres Kunait... 
~ Én... Én nem tettem semmit...

* Csapatuk kiegészítődik még egy taggal, nevesítve Rhonyval, ki az unalomtól menekülve kerül ide. Igaz ami igaz, neki édes mindegy hogy ki van itt, és hányan, de annyi szent, hogy aztán fogalma sincs arról, hogy mi lehet olyan izgalmas abban, hogy itt vannak ebbe a csöpp kis szobába. 
- Hello.
* Többet egyenlőre nem akar kapcsolni a dologhoz, mert várja a magyarázatot Zaku irányából, amit először megelőz Kugo megszokottan cinikus, és rosszindulatú megjegyzése. Nem szereti a modorát, de hát ki ő hogy beleszóljon más dolgába? Amíg nem tesz keresztbe neki, vagy éppen nem bántja, addig nem teszi feladatává a mások lelkivilágának megváltoztatását... Ám szerencsére végül Zaku válasza is megérkezik, amit végre sikeresen értelmezni tud.
- Látomás? Látomásod volte? * Kíváncsian hegyezi a fülét hogy minden részletet kihalljon a csöndesen elmesélt szövegből, amit végül meglepettség fogad* - Ebugatta, de furcsán hangzik...
* Igaz ami igaz, talált közös vonásokat a látomásban, de sajnos nem eleget, s közel sem emlékezteti olyan nagyon a sajátjára. 
- Én csak szimplán rosszat álmodtam... Volt benne egy szörnyeteg, aki veresbe volt burkolva, és elég ijesztő vót'. 
* Fejét megrázza, a szörnyeteg ő maga volt, de talán ezt nem kell megemlítenie Kugo, és Rhony jelenlétében. Zakuban megbízik, ám a másik kettőt csak annyira ismeri amennyire rá van írva az arcára. Közben a Bakemono fiú megjegyzéseket tesz az ajtó előtt álldogáló két alakkal kapcsolatban... Ezt egyenlőre ismét lereagálja a megszokott "fogalmam sincs hogy miről van szó " módon.
- Ejj mán'... Mindenki elkapta a Rébuszvírust? 
* Így hirtelenében több nem jött belőle, és szégyenkezve beleharapott a zsemlébe, jól megtömve vele képét. Üres, meg ízetlen, de kaja, és nem kicsit éhes perpillanat. Közben Zaku is mormol valamit, de ezeket nem nagyon figyeli, mert éppen a zsemle foglalja el... Ellenben pillanatokon belül valamilyen hangzavar csattan fel a Nagyteremből, egészen hangos kiabálással, így tisztán tudja hallani a Sensei megölése, és a gyilkos szót is.
- Mjez mji voljt? 
* Kérdi pillanatra megrémülve, és természetesen istenesen megtömött szájjal. Perpillanat nincs itt az ideje a nyugalomnak, s feltápászkodva az ajtóhoz lép, ahol megpillantja a vérrel borított Seit. A látvány had ne mondjam keményen lesokkolja, s még a zsemle is kiesik a kezéből miközben a Groteszkül színes férfiút nézi.
~ Ez nem lehet komoly... A Sensei egy Chuunin volt... Képes lett volna Sei álmában megölni...?

*Végül úgy néz ki Rhony jelenléte senkit sem zavar vagy csak szimplán nem érdekli. De ez a fiúnak elég ahhoz, hogy ne menjen el innen és még jól rá is lát Sei "kutyáira" akik azóta se mozdultak el helyükről. Amíg semmi nem történik addig csak csendben figyeli a bent zajló társalgást miközben egy-két gyanakvó pillantást vet a gyanús alakok felé. Közben a beszélgetésből kivette az álmos részt.
~Szóval nem csak nekem volt furcsa álmom.
*Egyenlőre nem szól semmit csak figyel tovább.
A következő pillanatban viszont kiabálásra lesz figyelmes. Ahogy hátranéz a ricsaj irányába a szeme elé borzalmas látvány tárul.
~Sei.. a rohadék. Megölte.
*Rhony azonnal a kunai kése felé nyúl, jelenleg csak ez a fegyvere van a többi a szobájában van.
Így megy ki az ajtón a fegyverrel a kezében. Közben agyában kétes érzések tomboltak Irie sensei halála miatt. (Hayate mondta hogy ez a neve) A sensei hasonlított az apjára habár nem sokat beszéltek de az eddig ismert jellemvonásai egy az egyben az apjára emlékeztették.
Ezért is érez úgy ahogy most érez. Sose tetszett neki ez a Sei de ezzel végleg elásta magát a fiú szemében.
Rhony közeledik hozzá a késsel de végül megáll a bűntett elkövetőjétől kb két méterre.
Valamelyest lehiggadt, de a dolog még mindíg nyomja a szívét.
-Sei, mit tettél? *Kérdezi hangjában még mindig egy kevés haragot tükrözve.
-MESÉLJ, MIRE VOLT JÓ MEGÖLNI?
*Rhony hangja egy pillanatra megakad, de lenyeli a csomót. Majd mélyen a bűnös szemébe néz választ várva.

*Elereszti a füle mellett Zaku magyarázatát, az érdeklődését meg végképp. Éppen csak felnéz egy kicsit, hogy az Ichiga a bunker bejáratát szemléli magában motyogva, de figyelmét ez sem kelti fel. Ha tudná, hogy a másik éppen a szökésről filózik... De nem tudja. Honnan kéne tudnia?
A "veres" szó Tsunónál valamelyest megragadná, és már éppen nekiállna továbbgondolni a helyzetét, mikor beüt a hepöning. Az szobából, ami előtt az ősember-duó merül tartalomhiányos társalgásba, Sei bukik ki talpig véresen.
Ájnye.
Mondani se kell, hogy mindenki odasereglik, természetesen maga Kugo is. Sei még jóformán ki se csöpögte magát, máris rázúdulnak a vádak. Hogy megölte a chuunint? A zsoldossrác némi érthető kíváncsisággal pillant be a szobába, ami éppen elég ahhoz, hogy meggyőződhessen róla: a fickó halottabb már nem is lehetne. Nyilván elvérzett... Csúnya vég, csúnya.
Mindeközben Rhony aktivizálja magát, felvállalva a főinkvizítor szerepét. Két üvöltés közben azt észlelheti, hogy egy kéz nehezedika  vállára, és határozottan félretolja a sokkos állapotban kuporgó srác elől.*
- Pofa súlyba, hülyegyerek.
*A zsoldos hangja tökéletesen higgadt, szinte még a felszólító hangsúlyt is úgy kell beleképzelni a csöndes mondatba. Mikor aztán Rhony végre eltűnt a képből, minden hűvös profizmusát latba vetve nekiáll intézkedni.*
- Zaku, Tsuno, menjetek és nézzétek végig, nem volt-e behatolás vagy szükés a szellőzöknél. Rhony, keríts nekem egy medikust, ha egyáltalán akad ilyen idebent... De MOST!
*Ő maga leguggol a kuporgó srác elé, és a vállát megragadva kényszeríti, hogy ránézzen. Egy fokkal még az is jobb, mintha a kunait bámulná.*
- Figyelj ide, Sei... Tudom, hogy nem te ölted meg. - *ami azt illeti, nem tudja... Maximum sejti. De ha történetesen tényleg ő ölte volna meg, akkor is ezt mondaná. Megnyugtatásképp.* - Ők viszont nem, úgyhogy nagyon nagy szarba kerülhetsz, ha rád varrják a dolgot. Tudod, mit jelent ez? Még ki is végezhetnek. - *hagyja egy másodpercig, hogy ülepedjen a dolog, majd folytatja.* - Csak úgy úszhatod meg, ha elkapjuk az igazi gyilkost. Ahhoz pedig el kell mondanod, mi történt. El kell mondanod mindent.
*Szellemek adják, hogy tényleg beszéljen...*

* A két várakozó személy jelenléte gyanúsnak ígérkezett, s így kicsit inkább úgy döntött hogy megfigyeli őket. Kerített egy könyvet a polcról, s letette az asztalra, majd arcát eltakarta a kezével, pont mint a diák aki puskázik... Ujjai között nyíló résen keresztül figyelte az eseményeket, hiszen ismerve a saját szerencséjét mindig bűzlik valami a közelben, s nem azért mert oly problémás lenne a személyi higiéniája. Kicsit talán végül el is kallódik a szeme a könyvre, s csak félig ide, félig oda figyel... Ám végül megtörik a monoton olvasgatós időszak, és nyílik a Titkok szörnyű tulajdonosaként tisztelgő ajtó, egy vérrel áztatott Seivel együtt. A látvány furcsán groteszk, ugyan pont percekkel ezelőtt volt szerencséje megismerni a vörös ötven árnyalatának egyikét, sokkal kevésbé érintette meglepetésül, mint a most látott szörnyűséges egy színből kitevődő kavalkád.
~ Mi az átkozott fene történt odabent?!
* Sajnos nem kell sokat várnia a részletek megismerésére, és kiderül hogy a mostani történet egyik igen fontos szereplője lesz Sei, egész pontosan a Gyilkos ruhájába öltöztetve. Furcsa fordulat...
~ A fene se gondolta volna, hogy ideáig fog jutni az egész...
* Arcára egy pillanatra ráfagy az értetlenség, ám emellett fejében összeszedettség uralkodik, s két pillanat múlva egy nyugodt ábrázatot erőszakol magára, miközben megközelíti az idővel kisebb tömeggé hízott csoportosulást. Mielőtt bármit is tenne, vagy szólna, bepillant a szobába, ahol is komoly vérzés nyomai tárulnak szemei elé, az ágy, a párna... Akárhogyan is, medikus kerestetik, ez jó lehetőség lesz.
- Nincs keresésre szükség...Nem nevezném magam medikusnak, de tudok egyet s mást...
~ Ám a Senseinek kétlem hogy segíteni tudnék...
* Közben fél fülét életben tartja, s figyeli a vigasztaló szavakat, melyek valamilyen gyilkos keresésre utalnak... Szó ami szó, a helyzetben nem sok jót tudna felhozni Sei érdekében, a Kolumbiai nyakkendő félig már rá van tekeredve... S itt jöhetne szóba a csodálatos kettes szintű emberismeret, de az túl egyértelmű lenne.
- Szerintem meg kéne akadályozni, hogy nagyobb tömeg jöjjön itt össze... A lincselés szag, elég szar... Javaslom csak a szemtanúk legyenek jelen.

*A másik három ember közül egyedül Tsuno mesélt valamicskét a különös álmairól, a többiek csöndben hallgattak.
~ Vörös?! Az én álmomban is volt egy vörös...szörnyeteg. Eszerint a vörös jelképezte a rosszat. Akkor nyilván a fehér a jó. De akkor mi lehetett a kék, ami elporladt.
*Odaballagott Tsunóhoz, és megkérdezte tőle.
- "Birodalmak tűnnek el", "Harcos, mondd ki a nevem!", "Mit keresel". Ilyesmiket mondott neked az a vörös szörny? Mert akkor az a valami Te voltál.
*Ebből talán megtudja, van e bármiféle kapcsolat kettejük álmai között. Ám ekkor...
~Gyilkos?! Mi a fene történik itt?
*A terem felé indult a többiekkel együtt. De előtte még gyors elintézett valamit.
- Tachi, lábhoz!
*Zaku kutyája eddig a ruhájában rejtőzködött, és aludta téli álmát...márha egyáltalán képes ilyenre. Annyi biztos, hogy gyakorlatilag soha nem bújt még elő onnan, amióta csak itt vannak... kivéve, ha szólítja a szükség.
- Őrizd ezt a helyet. Ha bármit találsz, figyelmeztess.
~ Lehet, hogy csak elterelés, vigyáznunk kell. Tachi orra már megszokta a hullaszagot, észrevesz bármi idegent, ami nem volt itt két hónapja.
* Futva érte utol a többieket. A szobába beérve elég bizarr látvány fogadta. A pár perce még eleven vezetőjük ott feküdt holtan, mellette azzal a sráccal, aki ma állítólag panaszkodott a reggeli miatt. Elég nagy lett a fejetlenség. Szerencsére Kugonak helyén volt az esze, és megpróbálta összefogni a bandát.
- Fölösleges a sietség. Amíg bárki is volt az őrszobában, addig kétlem, hogy bejött volna bármi is. Vagy ha igen, fölösleges keresni, mert úgysem találnánk meg. Az esetleges nyomok pedig nem futnak el, egyelőre itt kell rendet tenni.
*Kugo remélhetőleg eléri a célját, és a banda lenyugszik. Zaku fejében ezalatt pörögnek a gondolatok, nem tudja eldönteni, mi lehet ez az egész. Túl sok a bizonytalan tényező-
~ Kevéssel a különös álmok után megölik a vezetőnket. Talán van valami összefüggés a kettő között. Lássuk csak: valaki az álma okozta fejetlenségből megtébolyodik és gyilkol...túl könnyen kideríthető! A gyilkos jelenlétére utalnak az álmok...nem, a kettő szinte szöges ellentéte egymásnak. Az gyilkosság elkeserít, fejetlenséget okoz, az álom meg inkább elgondolkodtat, vagy akár buzdít. A gyilkos tervvére figyelmeztetett az álom. Ez esetben valaki,a kinek hatalmában áll az álmainkba férkőzni, segíteni akar nekünk. A gyilkos rendelkezik a hatalommal. Ez esetben az álommal ki akar minket csalogatni a rejtekhelyről, a gyilkosság meg csak elősegíti azt. Ha a sensei öngyilkos lett: az álom őrületbe kergette...lehet, hogy csak bizonyos emberek álmodtak ilyesfélét. Ez esetben ellentétek alakulhatnak ki, mert az álmok bizonyos előérzeteket adnak az embereknek.
*Kis szünet a gondolatokban.
~ Talán pont ez volt a céljuk: előcsalogatni minket. Talán csak figyelmeztetnek minket. De egyértelműen összefüggnek az álmok a gyilkossággal. Ez csak egyet jelenthet: Ha valóban Sei a gyilkos, ezeket a lehetőségeket kizárhatom, és csak olyanban gondolkodhatok, ami nem függ össze a gyilkossággal. De ha nem ő volt. akkor vagy manipulálták, vagy valakinek sikerült időközben bejutnia, vagy talán...
*Lehet, pont ez az a gondolat, amellyel ellentéteket lehet szítani egy bunker kis közösségében. Zaku tudja, ha ez a gondolat felmerül, abból nagy kavarodás lesz. Ugyanakkor, ez esetben biztos, hogy előre el volt tervezve miden. A káosz okozója az, hogy ez esetben feltételezhetünk egy, a rejtett bunkert is felfedő árulót:
~...kezdettől fogva itt volt a gyilkos!

/ Zaku, csak azért nem fogom kiszedni Tachit a játékból, mert csupa jó szándékból vagyok összevarrva. Úgy emlékszem, hogy nem lett megjegyezve, hogy jelen lenne, és azért elég jelentős dolog egy kutya, nem olyan mint egy fegyver, hogy "azért nem írtam róla, mert túl mindennapos behozni". Ilyet ne csinálj, ha Tachi ott van, Tachi legyen is beírva. Hayate out /


* Rhony csapódik oda elsőnek, s azon nyomban falhoz szegezi Seit a kérdéssel, amire a srác nem igazán tud választ adni, nem érti az egészet. Ő nem tett semmit...
- Én... Én nem tettem semmit! Ártatlan vagyok!
* Továbbra is a kezében lévő Kunaira tekint, ami ha nem is csucsog a vértől, de tagadhatatlanul véres. Pont, mintha csak egy pillanatra döfték volna valakibe. Ez valószínű gyilkossági mód lenne, viszont nem magyarázza azt a kb 10 percet amit bent töltött a szobában... Mindeközben a szobákból lassan tódulni kezdenek az emberek, és olyan 3 perc múlva mindenki ott áll a társalgóban, döbbenten, félve, vagy éppen dühtől tajtékozva figyelve az eseményeket. Dühös mordulások, félő suttogások, gyanakvó megjegyzések, és egy-két Sei pártját fogó hozzászólás. Szerencsére Kugo még ezt megelőzve érkezik a tetthelyre, és valamilyen vigasztaló szavakat irányít Sei irányába. A szöveg megnyugtatja, s rövidke késés után ki is rántja a tetten értség transzából. Lelöki magáról a kezet, majd feláll, és átadja a Kunait neki, hogy ne legyen fegyver a mancsában.
- Mindent... De hiszen semmi nem történt... Bementem, hogy megszerezhessem az éléstárhoz a kulcsot. Kinyitottam volna az ajtót, a nyitjától pedig megszabadultam volna...* Másik kezében görcsösen szorongatja a kulcsot, ám végül enged belőle, és tenyerét kitátva látható lesz a kulcs, melyhez ragad némi vér * - Itt van... Amikor letámaszkodtam az ágyra, éreztem hogy kicsit nyirkos, de azt hittem csak nyál, vagy valami hasonló... Amikor pedig megszereztem a kulcsot elindultam kifele, ám megcsapta az orromat a vér. Feloltottam a villanyt, és megláttam a Senseit vérbe fagyva. Ennyi. Más semmi... Nada... Zilch...
* Idegesen végigtekint az őt bámuló tömegen, s arcát fordítaná el, ám meggondolja magát, és inkább állja a tekinteteket. Nem tett semmit... Nincs oka szégyellnie magát...
~ ... A Szemeik... Mind azt hiszik hogy egy mocskos gyilkos vagyok... Sensei... Ki tette? Mi történt?
* A szellőzőket nem túl érdemes megvizsgálni, ugyanis kívülről majdnem lehetetlen lenne bejutni, a szélességük meg egyébként sem elég nagy ahhoz, hogy egy ember át tudja passzírozni magát rajta. Tachi védi a neki kijelölt helyet, ám a sok szag egyébként is idegen számára, nem hogy még felismerje azt is, ami egy behatolóhoz lehetne csatolható. Amikor az ember egy táskába van zárva, akkor csak a saját szobatársak esszenciáját érzi, s nem az egész létesítményét.


Karma:

Kugo: -0.55->-0.45 ( Sei nyugtatása )

~ Ezt mondta... Mi a csuda?! Hogy lehet ez?! De hiszen... Akkor tudja hogy egy szörny vagyok?! Vagy ő is az?! Nem tudhatja meg...
- Öhm... Nem emlékszem teljesen, kicsit homevályosak a részletek.
* Arcára erőltetett vigyort fest, majd folytatja az étel fogyasztását, egészen addig hogy fel kell állnia, és szemeznie a kialakult helyzettel. A Tömeg gyülekezni kezd, s vele a együtt a rosszindulat is belengi a csoportosulást. Nem érzi, s nem is hiszi úgy, hogy bárki is képes lenne meggyilkolni egy társukat, ám úgy tűnik hogy ez a lehetőség mégsem annyira kizárható, mint amilyennek eddig tűnt. Bánatosan megrázza fejét, majd odasétál a még egész kevés emberből álló csoportosulásba, hogy kicsit megszemlélje jobban mi is történik.
~ Mi visz rá valakit valami hasonló tettre? A gyilkosság szörnyű dolog...
* Sosem gyilkolt még meg senkit, s amennyiben lehet, nem is tervezné a szokást magáévá tenni. Az más kérdés, hogy kismillió embert vert meg úgy, hogy eszméletlenül szétcsapta őket, de hát ez már csak Oni szokás. A végén mindig felülkerekedett rajta a részeges becsülete, és segített nekik, vagy legalábbis meghagyta őket gyógyulni... Gondolkodását Kugo parancsa zavarja meg, mely szerint nézzék meg a szellőzőket. Már csak az kéne, nem csicskása ő senkinek.
- Nézd mög te, engem nem érdekel.
* Nem tette az eset olyan lelkiállapotba, hogy jól viselje a dolgot, így inkább visszatér az őrszoba ajtajába, és leül hogy simogassa Tachit.
- A Gazdád jól elrejtett téged hallod...
* Közben fél füllel azért hallgat a dolgokra, s sikerül kinyelnie azt a morzsát, hogy talán jó lenne eltakarítani a felesleges tömeget. Na ez már neki való feladat, s feltápászkodik a kutyától, akinek végül búcsút int egy utolsó simogatással. Útja a tömeg közepébe viszi, amin nevetséges könnyedséggel löki keresztül magát. Ha kiérkezik a Sei körüli tisztásra, valahogy megpróbálja szétzavarni a csoportosulást, ám a történésekre nem figyel különösebben, nem szeretné, és nem is tudja elhinni valakiről hogy képes lenne egy bajtársát megölni, ráadásul ilyen helyzetben.