I. Bejegyzés
A nemrégiben elvégzett akadémiai évek, annyira unalmasak voltak hogy az szinte már fájt. Semmi izgalom nem volt benne. Na de most majd jobb lesz!
Letettem a genin vizsgát, kimondottan könnyű volt csak klónokat kellett létrehozni. Az öregem tanított két genjutsut, csak rajta alkalmaztam ezért remélem összefutok valakivel, aki megengedi hogy tesztelhessek, vagy esetleg összetűzésbe keverednék az illetővel. Viszont a fejvadász jutsut érdemes lenne megtanulni, mivel ha az illető a genjutsum hatása alatt áll, és ki kerül onnan ezzel könnyedén lefegyverezhetem. Egyszer talán találkozok, egy Jouninnal és megtanítja nekem.
Mindenestre nagyon várom, hogy kipróbálhassam a genjutsuimat.
II. Bejegyzés
Nem oly' rég sétálgattam Konoha utcáin, csak úgy céltalanul, egy kis nyári séta a napsütésben. Gyaloglás közben a messzi távolban egy vörös hajú hajú lányt lehetett látni, haja egészen térdéig húzódott. Vagy ő vagy a sors, vagy pedig csak a gyümölcsös standon lévő banán vonzotta őt oda hogy jobban meglesse, elvégre nem mindennapi látvány és az ilyen alkalmakat meg kell ragadni. Banán vásárlás után, kezdtek felpörögni a dolgok. Távozásomkor véletlenül meglöktem, természetesen bocsánatot kértem, de ő rám förmedt: Ostoba hím! Hogy merészeltél nekem jönni? Azonnal térdelj le és könyörögj a bocsánatomért. Valami ilyesmi lehetett a dolog. Szokásomhoz híven, egyszerű nemmel válaszoltam ami még jobban felidegesítette az alanyt. A keze már a kardján volt hogy kirántsa, de ezt a harcot egy fiú- aki vele volt- akadályozta meg egy egyszerű kézfogással. Az idegen neve Yoru volt, a lányé pedig Makoto. Mindig amikor felhoztam hogy miért hímez le engem, azt válaszolta hogy: Mert a népem a hímek felett állnak és elvárom hogy tiszteljenek, ilyesmit. Később a nagytestű fiú ajánlásával ellátogattunk egy bizonyos Tobureka kifőzdébe. Az evés közben, sokat beszélgettünk, nem volt az a kínos csend. Érdekes alakok az biztos.
III. Bejegyzés
Mostanság jártam a híres Konoha Forró fürdőjében, ahol megismerkedtem egy geninnel, azon belül fiúval, azon belül fekete hajú. A neve Zakuro, de csak Zakunak hívják a partnerei. Nos, mindenről elbeszélgettünk, ami létezik az univerzumban. Lányokról, ételről, italról, ninjákról, élettörténetekről, a banán imádatomról, és még sokáig sorolhatnám de nem teszem.
Ha majd további események történnek, akkor leírom.
IV. Bejegyzés
Nos, azért már jó rég volt, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy Jounin tanítana egy két jutsu a nagyravágyó genineknek. Elmentem hozzá és megtanította nekem a Fejvadász jutsut, kicsi-pici medvéket használva. Volt egy hatalmas medve is, Shino volt a neve. A Jouinnak is. Talán véletlen egybeesés, vagy talán a medvéről nevezték el a fickót. Na a lényeg az, hogy nem csak a fejvadász jutsut tanultam meg, hanem még egy genjutsut is. Az a lényege, hogy a fickó azt látja, hogy minden ködbe borult. Ezt a két jutsut remekül tudom majd alkalmazni, már alig várom.